A reformátusok miért nem tisztelik Szűz Máriát és a szenteket?

Úgy gondolom, ilyen kérdésben egyszerűen el kell olvasni a második helvét hitvallás ide vonatkozó részét:

[link]

1. Egyedül Istent kell imádni és tisztelni. Tanítjuk, hogy csak az igaz Istent

kell imádni és tisztelni. Ebben a tiszteletben senkit sem részesítünk az Úr

parancsa szerint: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj (Mát 4,10).

Bizonyos, hogy minden próféta igen keményen ostorozta Izrael népét, valahányszor

idegen isteneket és nem csak az egy igaz Istent imádta és tisztelte. Tanítjuk

azért, hogy Istent úgy kell imádni, ahogy ő maga tanított erre bennünket, tudniillik

lélekben és igazságban (Ján 4,23–24), nem valamely babonasággal, hanem

tiszta szívvel és az ő Igéje szerint, nehogy egykor így szóljon hozzánk: kicsoda

kívánta ezt a ti kezeitekből (Ézs 66,1–2; Jer 7,1–7)? Mert Pál is így szól: Isten

embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék (Ap-

Csel 17,25).

2. Egyedül csak Istent kell segítségül hívni, az egy Krisztus közbenjárásával.

Egyedül őt hívjuk segítségül életünk minden válságában és viszontagságában,

mégpedig a mi egyetlen közbenjárónk és szószólónk, Jézus Krisztus

által. Isten ugyanis világosan megparancsolta nekünk: Hívj segítségül engem a

nyomorúság idején, és megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem (Zsolt

50,15). Az Úr kegyesen meg is ígérte nekünk: Amit csak kérni fogtok az Atyától,

megadja néktek (Ján 16,23). Ugyanígy: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik

megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztallak titeket (Mát 11,28).

És minthogy meg van írva: Mi módon hívják azért segítségül azt, akiben nem

hisznek? (Róm 10,14), mi egyedül Istenben hiszünk, egyedül őt hívjuk segítségül,

mégpedig Krisztus által. Mert azt mondja az apostol: egy az Isten, egy a

közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Jézus Krisztus (1Tim 2,5).

Ugyanígy: ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus

(1Ján 2,1).

3. A szenteket nem kell imádni, tisztelni és segítségül hívni. Ezért a dicsőült

mennyei lakókat vagy szenteket nem imádjuk, nem tiszteljük, segítségül sem

hívjuk, és nem ismerjük el őket szószólóinknak és közbenjáróinknak az Atya

előtt a mennyben. Elegendő ugyanis nekünk Isten és a közbenjáró Krisztus. Az

egyedül Istent és az ő Fiát megillető tiszteletben másokat nem részesítünk, mert

világosan megmondotta: dicsőségemet másnak nem adom (Ézs 42,8). Péter is ezt mondta: nem adatott az emberek között ... más név, mely által kellene nekünk

megtartatnunk, hanem csak a Krisztus neve (ApCsel 4,12). Akiknek ez a

név hit által teljesen elegendő, Krisztuson kívül nem keresnek semmit.

4. A szenteknek járó és adandó tisztelet. Mindazáltal a szenteket nem vetjük

meg, és nem vélekedünk róluk tiszteletlenül. Elismerjük ugyanis, hogy ők

Krisztus élő tagjai, Isten barátai, akik a testet és a világot dicsőségesen legyőzték.

Szeretjük tehát őket mint testvéreinket, és tiszteljük is, de nem valamiféle

istentisztelettel, hanem a róluk való tiszteletteljes vélekedéssel és illő dicsérettel.

Követjük is őket, mert mint hitüknek és erényüknek utánzói és az örök üdvösségnek

részestársai, forró vágyakozással és óhajtással kívánunk együtt örökké

Istennel lakozni és velük együtt Krisztusban örvendezni. E tekintetben helyeseljük

Augustinus véleményét: „Ne legyen a mi vallásunk emberi alkotások tisztelete.

Mert ha kegyesen éltek, akkor nem kívánnak ilyen tiszteletet, hanem arra

hárítják azt, aki által megvilágosítva örvendeznek azon, hogy mi is szolgatársai

vagyunk az ő érdemének. Tisztelni kell tehát őket példájuk követésével, de nem

kell imádni őket vallásos tisztelettel” stb.