Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Eltávolodtam Istentől, mit...

Eltávolodtam Istentől, mit tegyek? (bővebben lent)

Figyelt kérdés
18 éves lány vagyok. Római katolikus vallásom van és nagyon rossz napjaim vannak mostanában. Második osztályos koromtól nyolcadikig jártam hittan órákra és szerintem ragadt rám onnan egy pár dolog. Nem első áldoztam. Régen hittem Istenben és minden nap imádkoztam, de tavaly szerelmes lettem egy fiúba, aki szerintem nagyon rossz. Nagyon sokáig nem akartam vele járni, mert tudtam, hogy nem lenne rám jó hatással. Kezdett elegem lenni ebből a dologból és ebben az időben nagyon sok bűnt követtem el például paráználkodás (nem szexeltem még senkivel, de nagyon sokat és nagyon durván provokáltam magam). Ebben az időben hiú lettem, hazudtam, irigy voltam, kirívó ruhákba jártam. Most egy pár hónapja beszéltem ezzel a fiúval facebookon, hogy járni szeretnék vele, de elutasított. Már az öngyilkosság is megfordult a fejemben. Szeretnék újra olyan jó lenni, mint régen, de olyan álszentnek látszanék. Anyáéktól is el akartam költözni, de most már tudom, hogy jól tettem, hogy nem tettem meg. Mit csináljak?

2012. nov. 2. 14:35
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
Ne aggódj, ezek mind normális emberi érzések és reakciók, főleg a te korodban. Azt tanácsolnám, hogy ne légy túl szigorú magadhoz.
2012. nov. 2. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 medve5 ***** válasza:
38%

Az a lényeg,hogy Isten ne távolodjon el tőled!

Próbálod tágítani a teret,amiben élsz.Ez egy természetes folyamat.

A tinédzserek 90%-a fellázad minden ellen.

Te is ezt tetted,de emiatt ne legyen lelkiismeret furdalásod.

Éld tovább az életed,ami szembe kell,hogy jöjjön veled,az szembe is fog jönni.

2012. nov. 2. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
23%

Dolgozol valamit, esetleg tanulsz valamit?

Vagy csak úgy jött az a nagyszerű ötlet, hogy bele menekülsz egy tök idegen ember karjaiba, valami szexkapcsolat kiélése miatt?(pénz, támogatás nélkül)

Az önkielégítés nem bűn, de a viselkedésed nem éppen normális.

Mások azt írnák neked, hogy csak egy jó d..s kellene, mások pedig azt, hogy egy jó nagy pofon. Szerintem mindkettő már szélspséges megoldás.

Miért hazudtál? Mi kényszerített rá? Lett volna más megoldás? Jogos volt?

Biztos, hogy irigy voltál, nem csak bemeséled?

Irigy ember az, aki elvenné a másét, ha lenne rá lehetősége.

Ha csinos vagy, az sem bűn. De azért mindennek meg van a határa. Érthető, hogy tetszeni szeretnél a pasiknak.


Öngyilkos miért szeretnél lenni? Mert nem feküdt le veled az a fiú 1x vagy max 10x?

Mi a problémád? Vannak családi gondok? Nem találod a helyed az életeben?


Szeretetre lenne szükséged?

Isten egyébként nagyon szeret téged, akkor is, ha ilyen őrült dolgok fordulnak meg a fejedben:)

Ő ismeri a szíved, lelked, nem titkolhatsz el tőle semmit sem.

És bármit elkövettél, mindig indulhatsz tiszta lappal. De!

Ne felejtsd! A tetteidnek következménye van! Rövid és hosszú távon is! A múlton pedig már nem lehet változtatni. A jövőn még igen...


Isten áldjon és vigyázzon rád!

2012. nov. 2. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
51%
Integess neki jó messziről és ne is engedd vissza ezt a csaló gazembert.
2012. nov. 2. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
33%

Kedves Kérdező!


Olvasd a Bibliát, járj misére, imádkozz sokat. Ha úgy érzed, böjtölj.


Sok sikert! :)


Mihály

2012. nov. 2. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
34%
Szexelj, ha az neked jó :)
2012. nov. 2. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
90%

Egyik végletből a másikba estél, most pedig a középutat kell megtalálnod. Ebben a korban természetes folyamat a lázadás, nálad viszont nem ez a legnagyobb gond, hanem a fekete-fehér látásmód. Mindent azonnal jóba és rosszba kategorizálsz, holott egyik sem létezik tisztán a világunkban. Nem létezik jó vagy rossz ember sem, de cáfolj meg, és mondd el: mi teszi jobbá vagy rosszabbá egyik embert a másiknál? Mitől kevesebb, vagy több valaki, ha nem vagyunk egyformán értékesek Isten szemében? Hibázni az ember természetével jár, de ezekből a hibákból tanulnunk kell, és fejlődni általuk. Az öngyilkosságra pedig csak egy nemrég hallott idézetet mondanék vissza neked: "Bármikor feladhatod. Miért pont most tennéd?"

Egyáltalán miért futsz olyasvalaki után, aki nem tud értékelni téged? Ha van kedved, szívesen beszélgetek veled ezekről a kérdésekről PM :)

//20/L

2012. nov. 2. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:
Jaj köszönöm ezt a sok választ. Jaj olyan lehetetlennek tűnik, hogy normális pasit találok.
2012. nov. 2. 17:16
 9/18 Hazardteam ***** válasza:
Szerezz egy normális bibliát, kezdd el olvasni az újszövetséget, főleg Jézus beszédeit és kérd Istentől, hogy megértsd az ott leírtakat. de beszélj hozzá normálisan, szóval ne ilyen üdvözlégymária meg hasonlók végtelenített mantrázása. És ne keverd a vallást Istennel, mert eltorzult és emberek tanításait vette át, Isten tanításait pedig háttérbe szorította, ezért eltávozott belőle az az erő, ami a lényeget adná.
2012. nov. 2. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
0%

" És ne keverd a vallást Istennel, mert eltorzult és emberek tanításait vette át, Isten tanításait pedig háttérbe szorította, ezért eltávozott belőle az az erő, ami a lényeget adná."


Pont ezért nem kéne a Bibliát sem olvasnia, mert 2000 év alatt rengetegszer átdolgozta, elferdítette az egyház az eredetit tanításokat. Lecsupaszítva lenne érdemes tanulmányozni, de úgy ugye lehetetlen...


Én azt mondom, hogy hallgass az ösztöneidre és próbálj elmélyülni, megtalálni a belső harmóniát, ami vezet az utadon.

2012. nov. 2. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!