Hol találhatok keresztény lányokat akikkel lehet ismerkedni? 21/F
Nem is beszéltünk eddig istenről.
Csak vallásról volt szó.
Ha hetente sétál velem 1-2 órán keresztül attól még gyakorolhatja a vallását:) Nem feleséget keresek.
Emelem a tétet!
Beszélgethetünk vallásról is, és második találkozó alkalmával templomba is hajlandó vagyok elmenni.
Nem is attól fél, hogy eltiltod a templomtól vagy valami hasonló. Egyszerűen úgy érzi, hogy egy nem azonos vallású pár nem az, amit Isten akar neki. Ezzel csak letérne az Isten által neki kijelölt útról. Ő annyira szereti Istent, hogy neki csak az Ő véleménye fontos (hiába kedves, odafigyelő, intelligens, jóképű, stb. az ateista). A keresztény lányok meg valami beteges módon ragaszkodnak a házassághoz, legalább egy évszázaddal le vannak maradva. (Attól függetlenül, hogy régen se volt jobb senkinek attól, hogy mindenki összeházasodott, csak sokkal képmutatóbb volt az egész társadalom emiatt.)
Azt ki ne mondd, hogy nem feleséget keresel, mert szintén elástad magad.
De nem úgy értve nem feleséget:D
Sima baráti kapcsolatra gondolok.
Esetleg lehet több is, de nem ez a fő cél.
Ha nem vagy keresztény, akkor sehol. Elhiszem, hogy vonzanak a keresztény lányok, jól gondolod, hogy sok közöttük a nagyon rendes lány. Ugyanakkor egy igazán keresztény lány sohasem ismerkedne olyan sráccal, aki nem keresztény.
Ha csak barátkozni szeretnél, és olyan emberrel beszélgetni, akinek más a világnézete, akkor egy fiú is megteszi. A mi gyülekezetünkben pl. ha megtudnám, hogy egy lány így barátkozna egy idegen fiúval, mindenképpen azt tanácsolnám neki, hogy ne tegye.
Ez nem a kereszténységtől függ, hanem a józan észtől. Hiszen egyetlen lány sem- még hitetlen sem- barátkozik idegen fiúkkal csak úgy.
Tehát, ha barátra vágysz, keress fiút. Ha vele megérted magadat, vele elmehetsz olyan közösségbe is, ahol vannak lányok, bármikor, bárkivel beszélgethetsz.
De most komolyan egy keresztény lány mégis miért akarna veled ismerkedni, amikor nem vagy keresztény, nem értesz velük egyet, nem akarsz keresztény közösségbe menni? :-D
Őszintén, ha én keresztény lány lennék, és ezzel a dumával jönne egy pasi, hát röhögve elküldeném a francba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!