Hogyan lehetek tagja a Hit Gyülekezetének?





@ Hazardteam "ma 10:33"
Teljesen igazad van. Voltaképpen nevetséges volt vitatkozásba belemenni: maga a kérdés sem erről szólt.
Sajnos én magam is megfigyeltem - nem is egyszer - hogy egyáltalán nem nyitottak a tisztázó magyarázatokra, sőt - kevés kivételtől eltekintve - dől belőlük a gyűlölet, miközben odadobnak 1-2 sértő kijelentést is - utána meg fel vannak háborodva, hogy törlik a válaszaikat...
Ahogy Te magad is látod: Provokáló kérdéseik újabb "látszólagos" vitákat kezdeményeznek, de nem fogadják el a másként gondolkodást. Sőt, a legszörnyűbb az egészben, hogy a SzentÍrást, mint abszolút tekintélyt is csak egyéni véleménynek tekintik. Pál pontosan írt az emberi szellem ezen állapotáról. És ezt nem lehet a betű 'óságával' helyrehozni, csakis a Szent szellem 'újságával'.
De amit írtál, tejesen igaz. Nem is tudok mit hozzátenni. Pláne nem itt (esetleg privát üzenetben).





Ezekkel az emberekkel ne is foglalkozz... téged megérintett Isten, melyik városba laksz?, szívesen segítek. :)
Ahogy azt láttad ebbe a gyülekezetbe megértés, szeretet, csodák vannak. Hiába magyaráz a sátán olyan embereken keresztül mint az előttem lévő kommentelőktől. Mindent meg fog tenni a világ hogy ne ismerd meg Jézust és ne gyere el a gyülekezetbe, de ne feledd: Nagyobb az a ki benned él mint aki a világban. Ne hallgass az ilyen embrekre, csak meg vannak keseredve és ilyenekre van idejük hogy mondatok 100 át írják hogy milyen szar a gyülekezet mert ők nem oda járnak. A pénz meg így úgy amúgy... Ezt jobb ha tisztázza mindenki magában. A Gyülekezetnek több iskolája van fenntartva ÁLLAMI TÁMOGATÁS MENTESEN (önfenntartó) ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti hogy haját, rezsit, mindent ő fizet. ezen belül ott a gyülekezet aminek nagy költségei vannak! Ugyanis mint láthatjátok a videókon nem egy orgonából áll a színpad....szal aki érti az tudja ez se olcsó. de mindezek csak egy része.. nagyban támogatja a rászorulókat, egyik ismerősömet is kisegítették...nagyon hálás volt érte és meg is tért.
Másik: a Gyülekezet növekszik növekszik és növekszik nem feltétlen a számra gondolok de az is... Debrecenben 4000 fős gyülekezet épűl most ami egy teljesen új modern épület lesz. mindez abból a pénzből...!





@ előbbi válaszoló ("ma 16:58")
Teljesen igaz. Pontosan erről van szó.
Akárhogyan is, de Te magad dönts, nem pedig mások helyetted.
Ha úgy érzed, hogy meggyőzőek számodra az Istentiszteletek: dicséretek, tanítások - gyere. Szeretettel várunk.





Kedves kérdező!
Remélem, nem tántorított el ez a pár komment a Hit Gyülekezetétől!!
Én is oda járok, és én is tapasztaltam a Szent Szellem jelenlétét. az előző válaszolók tényleg kicsit eldurvultak, de kérlek ne általánosíts.
A tized fizetésről és adakozásról csak ennyit:
Senki sem kötelez rá! Nem jegyzik, h ki mennyit adott! Csak körbe mennek a kosárral, és aki akar, ad. Persze Isten a Bibliában felszólít az adakozásra, de nem teszi kötelezővé!
Ahoz, h járjál a gyülekezetbe, nem kell tenned többet, mint hogy eljösz. Az ajtók mindenki előtt nyitva állnak. Nincs belépő sem, tehát gyere bátran! MEGÉRI :)





Pontosan erről van szó.
Jól eső szavak ezek, én is ezeket tapasztaltam.
Ne foglalkozz olyan hozzászólásokkal, amik negatívan tüntetik fel a Hit Gyülekezetét! Ők szektázzák, megszólják. Hozzászólásaikból egyértelmű, hogy innen-onnan, hallomásra alapoznak, ők maguk pedig sohasem jártak oda.
De mindazok akik tagjai, jóravaló, tisztességes, becsületes Egyháznak ismerik. Olyannak, ahonnan még rosszat nem tanult senki.
Ami engem illet, 11 év eltelte után se kaptam soha egy rossz szót, se megintést, se lekezelést.
De amit kaptam, az minden esetben megértés és szeretet volt. És egyszer se próbáltak kizsebelni!
Jóleső adakozás volt részemről amit beadtam, és sosem bántam meg.
Viszont mindig próbáltak segíteni (bármiről volt is szó), nyitottak voltak bármiféle kérdést, vagy problémát illetően.
Mindezek mellett a dicséretek és a tanítások egyre jobban megnyíltak előttem.
De mindezek ellenére azt mondom: dönts te!
Ha úgy érzed, hitelesek számodra az itt lévő dicséretek és a tanítások, dönts amellett, hogy jössz.
Szia!
Még aktuális a helyi gyülekezet keresése? Remélem ige, én is tagja vagyok és mindent a gyülekezetnek köszönhetek. Ez nem közhely! Közel kerültem Istenhez úgy, ahogy se a katolikus egyház által se mások által nem sikerült volna! Szóval szerintem mindenképp menj el egy alkalomra!





"Az előző kommentek amelyeket szerintem Hit Gyülekezete tagok, és nem Hit Gyülekezete tagok folytattak, azt hiszem megadták a választ. Ugyanúgy, mint a jelenlegi egyházamban, mindent látok, csak keresztény megértést nem. Szerintem aki Jézust követi, ilyen hangnemben nem beszél a másikkal még akkor sem ha (bocsánat a nem Hit Gyülekezete kommentelőktől) ilyen válaszokat ír... Amióta egyházba tömörült a keresztény eszme, az egymás okítása megy, a farizeuskodás. Eddig azt hittem, a Hit Gyülekezete nem ilyen..."
:XDDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!