Mennyire üldözték a szocializmus alatt a vallást, a vallásos embereket? Van személyes tapasztalatotok?

Nagybátyám abban az időben még képviselő is volt, mindegyik gyereke meg lett keresztelve, anyja-apja pappal volt temetve.

Osztályban is volt olyan, aki emiatt nem is lett úttörő (szülői döntés), semmi problémája nem akadt emiatt. Az ünnepségekre neki nem volt nyakkendője, ennyi.

2. vagyok: arra is emlékszem, hogy amikor mentünk meglátogatni a nagymamámat és nem volt otthon, mentünk a templomba, mert tudtuk, hogy ott találjuk.

Szóval apai vonalon nem volt probléma a templomba járással.

Anyukám apukájának egyszer beszólt a faluban a párttitkár, hogy látta vasárnap gyerekeit, hogy mentek a templomba hittanra, erre a nagyapám közölte, hogy foglalkozzon a saját dolgával, vagy kap egy nagyot. Ennyiben maradtak.

Szóval nagy üldözés nem volt, aki szép csöndben hvő volt és csak templomba járt, azt nem zargatták.

Az attól függ, hogy melyik időszakban.

A szerzetesrendeket feloszlatták, és csak mutatóba hagytak meg néhány kolostort és középiskolát az egyházaknak. Az egyházi középiskolából nem engedték, hogy nappalin tanuljanak tovább; csak munka mellett végezhettek egyetemet. Sok papot, szerzetest elhurcoltak kezdetben, nemcsak Mindszenthyéket.

Még az 1960-as években is megszidták a nevelők az állami gondozottakat, ha megtudták, hogy imádkoztak.

Minek kellett kitöröltetni a válaszomat, a kedves Kérdező, vagy más Olvasók nem tudják elviselni az igazságot? Igenis jelenleg azokat szólják meg, akik nem hívők, és ez ugyanolyan undorító dolog, akár tetszik nektek, akár nem.

Főleg, hogy a hívőknek elvileg toleranciát is tanítanak, de úgy tűnik, hogy ez csak azokkal szemben igaz, akik olyanok, mint ők...

A válasz a kérdésre pedig az, hogy nem üldözték egyáltalán.

Érdemes azért különválasztani a Rákosi és a Kádár korszakot. Rákosi alatt egyértelműen nyílt egyházüldözés volt: iskolák államosítása, egyházi ingatlanok, földek elkobzása, bebörtönzések, kínzások, koncepciós perek. Elég csak Mindszenty Józsefre gondolni. Mivel ellenállt a rendszernek, ezért az Andrássy út 60.-ba vitték, ott megkínozták, naponta verték, gúnyolták hamis vallomást akartak vele aláirattatni, végül életfogytiglan börtönre ítélték. De Ordass Lajos evangélikus püspököt szintén börtönbüntetésre ítélték, Ravasz László református püspököt pedig lemondatták. Grősz József kalocsai megyéspüspök szintén börtönbe került, pedig ő kevésbé volt olyan nagy ellenálló, mint Mindszenty. A Katolikus Egyházat gyakorlatilag lefejezték. Ezen kívül számos papot gyilkoltak le, vagy börtönöztek be.

Személyes tapasztalatom nincs, mert ehhez fiatal vagyok, de dédapámat azért rúgták ki a munkahelyéről (a Fővárosi Városházáról), mert mint jogász nem támogatta az egyházi iskolák államosítását, és nem akart aláírni a komcsiknak. Nagyapámat azért nem vették fel Műegyetemre, mert egyházi iskolába járt. Ezek nem olyan nagy dolgok, mintha valakit megöltek volna, de egyértelműen hitük miatt kellett elszenvedniük.

Aztán a Kádár alatt már lazult minden, főleg az 1968-as vatikáni megállapodás után, de azért akkor sem volt olyan jó világ, mint ahogy sokan képzelik. Még mindig voltak bebörtönzések, igaz kevesebb, és lenézték a vallásos embereket.

Tévedsz kedves barátom.

Igen is voltak bántalmazások börtönzések, főleg azokat akik megtagadták a katonai szolgálatot,

2002. március 7-én, csütörtökön Magyarország nyugati részén, Körmend város vezetői emléktáblát avattak Jehova három Tanúja emlékére. Szabó Bertalan, Hőnisch Antal és Zsondor János vértanúként halt meg. A második világháború során mindhárman visszautasították a katonai szolgálatot, és ezért nyilvánosan kivégezték őket. Az emléktáblán a következő felirat olvasható:

„Hittestvéreink emlékére, akiket 1945 márciusában kivégeztek, mert lelkiismereti okból megtagadták a katonai szolgálatot”. A fiókhivatal arról számolt be, hogy az emléktábla avatási programja keretében több mint 500 személy sétált keresztül a városon ahhoz az épülethez, ahol egykor kivégezték a testvéreket.

////////////////////////////////////////////////////////

Ott a csendőrségen leborotválták a hajamat, és meztelenül kellett állnom csaknem egy tucat csendőr előtt. Kihallgattak, azt akarták tudni, ki a vezetőnk Magyarországon. Elmondtam, hogy nekünk nincs más vezetőnk, csak Jézus Krisztus. Akkor gumibottal kegyetlenül megvertek, én azonban nem árultam el keresztény testvéreimet.

Ezután összekötözték a lábaimat, a kezeimet pedig a fejem fölé tartották, és azokat is összekötözték. Azután — egy csendőr kivételével — mindannyian megerőszakoltak, egyik a másik után. Olyan szorosan kötöztek meg, hogy három évvel később még mindig látszott a nyoma a csuklómon. Annyira kegyetlenkedtek velem, hogy utána két hétig az alagsorban rejtegettek, amíg a legsúlyosabb sérüléseim nagyjából meggyógyultak.

Később a nagykanizsai internáló táborba vittek, ahol sokan voltak Jehova Tanúi közül. Eltekintve attól, hogy rabok voltunk, két viszonylag boldog év következett ezután. Titokban minden összejövetelt megtartottunk, és többé-kevésbé gyülekezetként működtünk. Sok lehetőségünk adódott a kötetlen formájú tanúskodásra is. Ebben a táborban találkoztam Slézinger Olgával; ő vér szerinti nővére volt Slézinger Erzsébetnek, annak az asszonynak, aki megismertette a Biblia igazságát édesanyámmal és velem.