Keresztyén embereket kérdezném, mi a véleményetek a fehér mágiáról?
De miben nem hiszel, abban hogy hatásos? Mert sokan ugyanolyan veszélyesnek tartják, mint egyéb okkultizmust.
Abban pedig nem hinni, hogy ezek bármilyen hatással is lehetnek ránk, szerintem könnyelműség.
Én hiszek benne, de nem tudom, miféle erők állnak mögötte, ezért inkább elkerülöm. De kiváncsi volnék más véleményére is, hiszen ezek a gyógyítók mindig " Isten nevében " cselekszenek.
Csatlakozom az előttem szólókhoz.
A mágia a horoszkóp és ezekhez hasonlók a spiritiszta szokásokhoz tartozik, és Sátán a démonaival irányítják ezeket.
A misztikus mágiát különböző formában alkalmazzák. Például vannak sátánisták, akik egyaránt űznek „fekete” és „fehér” mágiát. A fekete mágiához tartozik a megbabonázás, a különleges átkok mondása és a szemmel verés, amelyekkel valaki romlást hozhat az ellenségére. A „fehér” mágia viszont jó eredményeket szándékozik elérni azáltal, hogy megtöri a megbabonázás hatását, és hatástalanítja az átkokat. Azonban mindkettő az okkult és a misztikus dolgok megnyilvánulása. A misztikus mágiát olykor még a jó aratás érdekében, valamint sportversenyek megnyeréséhez is segítségül próbálják hívni. A spiritiszta mágia e fajtájával kapcsolatban azonban a Biblia világosan kijelenti: „ne foglalkozzatok jóslással és varázslással” (3Mózes 19:26, Katolikus fordítás; 5Mózes 18:9–14; Cselekedetek 19:18, 19).
A Biblia nyilvánvalóvá teszi, hogy a démonok valóságosak, és ők állnak az asztrológia, a varázslás és bizonyos mágikus gyakorlatok mögött (Cselekedetek 16:16–18; 2Péter 2:4; Júdás 6). A spiritizmus nagyon is valós veszélyeket hordoz. Számos kultúrában szokás sámánokhoz, rejtélyes erőkre hivatkozó kuruzslókhoz és varázslókhoz fordulni segítségért. Mások a horoszkóptól várják az útmutatást, illetve tarokk-kártyát, vízkutató varázsvesszőt, ábécés deszkalapot vagy különleges kristályokat használnak. Az sem ritkaság, hogy megpróbálnak a halottak szellemével kommunikálni. Állítólag az államférfiak között is vannak olyanok, akik az asztrológiát és a spiritiszta médiumokat hívják segítségül a döntéshozatalhoz. Mindez szöges ellentétben áll Mikeás tanácsával, hogy járjunk az igaz Istennel, és kövessük a vezetését.
Zsömle/lány
Az én vallásom( református) elutasítja a fehérmágiát. És elutasítja a homeopátiát is. Ezt most csak azért írom, mert párhuzamot látok a két dolog között. " Hasonlót a hasonlóval"-talán a fehér mágia is így működik, biztosan értitek, mire gondolok (mert működik, efelől nincs kétségem.)
Különben örülök, hogy eddig mindnyájan egyetértünk.
Szia!
Nincs fekete vagy fehér mágia!Mágia van és az ember,aki tiszta vagy tisztátalan célokra használja azt!Egyébként volt itt vagy kétezer éve egy fickó,aki kézrátétellel gyógyított vakokat és halottakat hozott vissza az élők közé!Vele mi a helyzet?Ezen cselekedetei miatt az egyház kitagadná?
Butaságnak tartom az ilyen dolgokat. Szerintem azoknak, akik keresztények, tehát Jézus követői nincs szükségünk ilyen varázslásra.
Az ereklye viszont más! Én nem keverném ide. Az egy szent ember földi maradványa, aminek az a célja, hogy általa a személyre én a személy cselekedeteire emlékezzünk, az rég rossz, sőt bűn, ha valaki babonásan közelít felé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!