Ellentmondas Jezus szemelyet iletoen?

A katolikus egyház egyik tanítását, a Háromság tanát — vagyis azt a hitet, hogy Istent három személy alkotja —, már hosszú ideje vita övezte. Earl Morse Wilbur történésztől megtudjuk, hogy „rengeteget vitatkoztak rajta a középkor katolikus teológusai, sőt még maguk a pápák is”. Ám az átlagember mit sem sejtett ezekről a vitákról. Tőlük csupán azt várták el, hogy vakon elhiggyenek minden ilyen tant, amolyan „isteni titokként”.

Néhányan azonban a XVI. században elhatározták, hogy a hagyományoknak fittyet hányva megvizsgálják a Bibliát, hátha sikerül fényt deríteniük az ilyenfajta titkokra. Jelszavuk az volt, hogy sola Scriptura (’csakis a Biblia’). Azoknak, akik elvetették a Háromság tanát — s akik közül néhányakat később unitáriusoknak neveztek, szemben a trinitáriusokkal —, gyakran heves üldözéseket kellett elszenvedniük a katolikusoktól és a protestánsoktól. Álneveket használva nyomtatták sokak által olvasott műveiket, és rejtőzködtek, hogy ne kerüljenek üldözőik keze közé. Az antitrinitáriusok is élen jártak a vallási toleranciáért vívott harcban. Néhányuk, így Szervét Mihály spanyol teológus is, az életével fizetett azért, mert kitartott a meggyőződései mellett.

JÉZUS gyakran imádkozott Istenhez — akit Atyjának szólított —, és másokat is megtanított erre (Máté 6:9–11; Lukács 11:1, 2). Az apostolaival mondott imájában mindössze néhány órával a halála előtt így kérte Istent: „ Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg fiadat, hogy fiad is megdicsőítsen téged. Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (János 17:1, 3).

Figyeljük meg, hogy Jézus ’az egyedüli igaz Istenhez’ imádkozik. A folytatásban Jézus kifejezi, hogy Isten pozíciója magasabb, mint az övé. Ezt mondja: „Most tehát, Atyám, dicsőíts meg magad mellett azzal a dicsőséggel, amely megvolt nekem melletted, mielőtt a világ lett” (János 17:5). Hogyan lehetne Jézus ’az egyedüli igaz Isten’, ha azt kéri imában, hogy hadd legyen Isten mellett? Vizsgáljuk meg a kérdést bővebben.

Jézust néhány órával az imája után kivégezték. De nem volt sokáig halott, csupán péntek délutántól vasárnap reggelig (Máté 27:57—28:6). „Ezt a Jézust az Isten feltámasztotta — számol be Péter apostol —, és e ténynek mi mindannyian tanúi vagyunk” (Cselekedetek 2:31, 32). Vajon lehetséges, hogy Jézus önmagát támasztotta fel? Nem. A Biblia szerint „a halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5). ’Az egyedüli igaz Isten’, Jézus égi Atyja támasztotta fel a Fiát (Cselekedetek 2:32; 10:40).

István kivégzését követően Jézus csoda útján megjelent Saulnak, ismertebb, római nevén Pálnak (Cselekedetek 9:3–6). Amikor Pál Athénban volt, az Istenről beszélt, „aki alkotta a világot, és mindent, ami abban van”. Azt mondta, hogy ez az Isten, az ’egyedüli igaz Isten’, meg fogja ítélni „a lakott földet igazságosságban egy férfi által, akit kinevezett, és minden embernek biztosítékot adott azáltal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül” (Cselekedetek 17:24, 31). Itt Pál apostol úgy utalt Jézusra, mint ’férfira’ — igen, Istennél alacsonyabb rangúra —, akinek Isten újból égi életet adott.

1Pét 1:3, ÚRB: „ Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja.” (Még Jézus mennybemenetele után is ismételten azt írja a Szentírás, hogy az Atya Jézus Krisztus „Istene”. A János 20:17-ben a feltámadása után Jézus maga is ezt mondta az Atyáról: ’én Istenem.’ Később, amikor már az égben volt, a Jelenések 3:12 tanúsága szerint megint csak ezt a kifejezést használta, de sehol a Bibliában nem fordul elő, hogy a Fiút csupán egyetlenegyszer is az „én Istenemnek” nevezné valaki, illetve hogy az Atya vagy a Fiú „én Istenemnek” szólítaná a szent szellemet.)

Kedves Péter!

Először is, értékelném, ha a saját szavaiddal beszélgetnél, és nem másoktól összeollózott szövegeket másolgatnál be (ismét!), forrásmegjelölés nélkül (ismét!). Megteszem helyetted én: [link]

Ami a héber szavakat illeti, amennyire meg tudom állapítani, az általam elérhető források alapján az 'echad' sem nem "összetett", sem nem "csoport tagja", ellenben valóban létezik "egyedülálló" értelmű változata is, ami teljesen igaz a Mindenhatóra, hiszen Őhozzá valóban senki sem hasonló.

De találtam egy érdekes táblázatot:

Five different words for "one" in the Bible:

Word Definition/texts usage

Echad unified one: Gen. 2:24; Deut. 6:4 Used of God's

absolute numeric one: Ezekiel 33:24 oneness

Yachid Always absolute numeric one: Judges 11:34 Never used of God's oneness

Bad Absolute numeric one: Isaiah 37:20 Used of God's oneness

Hen Unified one: John 10:30; Matt 19:5 Used of God's oneness

absolute numeric one: Galatians 3:20

Monos absolute numeric one: Matt 24:36; 1Tim 1:17 Used of God's oneness

Nyelvészkedj te is nyugodtan.

Az eggyé válás Istennel és az Ő Fiával nekünk is megadatik a Szellem által, ez az, amit Jézus kér az ő Istenétől és Atyjától:

""De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk""

Itt a görög "hen" szó található, amely, mint fentebb láttuk, egységet jelent jellemzően. Ugyanazt a kifejezést használja Jézus az Atyával való viszonyára, amit a velünk való kapcsolatukra. Ugyanúgy leszünk/vagyunk egyek Jézussal és Istennel, ahogyan ők egyek voltak. Nincs egy zárt hármasság, sem négyesség, sem semmi ilyesmi, hanem egyetlen igaz isten van ("mono" János17:3), aki kiárasztott Szellemén keresztül eggyé tesz bennünket Magával és a Fiával, aki legvégül visszaad majd Neki minden hatalmat, és akkor Isten lesz minden mindenben.

A héber többesszámú "elohim" szó az Isten mennyei fiaira, teremtményeire vonatkozik, akik közül néhányat angyalokként/küldöttekként ismerünk. Semmi csodálatos nincs abban, hogy ezt a kifejezést sokszor használja az Írás a mennyei lények leírására (de még emberekre is, amennyiben valakit képviselnek). Mondjuk az érdekes, hogy a teremtés folyamán az ember esetében használja először ezt a többesszámú cselekvést az Írás, pedig, ha hármasság van, akkor már a bolygókat is pl. hárman kellett, hogy csinálják, ott mégis egyes számban beszél a szöveg.

Az meg, hogy egy mondatban egymás után van megemlítve valami, hadd ne legyen már érv az istenségük mellett. Elég silány érvelés az ilyen.

A keresztség esetén érdekes módon egyetlen esetben sem olvassuk az Apcselben, hogy egy háromságot emlegettek volna az apostolok, csak és kizárólag a Jézus Krisztus nevére merítettek be. Amiről Jézus beszélt, az a szellemiségről szól, magyarán, hogy az ember tisztában legyen a bemerítéskor azzal, hogy kicsoda az egyedül igaz Isten, és ki az Ő Küldöttje és Felkentje, valamint hogy milyen módon munkálkodik az ember életében ezen a földön. Ezek a hit alapjai, ezért fontos ezeket hangsúlyozni mintegy a keresztség "előfeltételeként".

Amúgy a sz Isten Szellemének nincs "személyes" neve, vagy ha van, akkor sok van, pontosabban sokrétűen jellemezhető: Igazságosság, Bölcsesség, Értelem, Szeretet, stb. Ezek mind Magának az Örökkévalónak a jellemvonásai, vagyis a Szellem nem más, mint Isten lényege, ahogyan az ember lényege a saját szelleme (1Kor.2:10-11).

A Szellem közössége pedig annyit tesz, hogy ez által a mennyei erő által tudunk egyek lenni egymással mint testvérek. Nincs ebben semmi harmadik, vagy sokadik személy, egyszerűen Isten jelenléte így valósul meg ebben a földi világban köztünk.

NEEEEM!

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Jézust prófétának tartották ( Mate evangeliuma 21.11 és Lukacs 7.16) szerint, és Jézus is, hacsak áttételesen és példálózva is, de prófétának hívta magát (Mate evengeliuma 13.57, Mark 6.4,Lukacs 4.24-ban). Ezek ellenére a keresztények nem szívesen használták ezt a címet rá, talán mert az első két században Júdeában sok olyan sarlatán élt, akik a világ végét prófétálták. Az evangéliumok gondos olvasása arra utal, hogy a népek többsége Jézust úrként szólította a csodatévőnek (főleg Máté és Márk evangéliumában) vagy a tanítónak (mint Lukács evangéliuma) járó tisztelet kifejezésére.

A szinoptikus (egybehangzó) evangéliumokban (Máté, Márk, Lukács) Jézus több, mint hatvanszor hivatkozik magára mint az „Emberfiára” (arámul „bar Nasa”.) Az evangéliumokon kívül azonban alig találunk ilyen hivatkozást. Ugyanakkor a „bar nasha” kifejezés az arámi nyelvben általánosan egyszerű „ember” értelemben volt használatos, és emiatt némelyek azon a nézeten vannak, hogy Jézus sem használta mindig másképpen. Az Újszövetség néhány helyen Jézust „az Isten Fiának” hívja. Jézus soha nem nevezte magát közvetlenül így, bár sokszor hivatkozott Istenre mint atyjára. A keresztények egyetemesen Isten tényleges fiának, az Isten egyszülött fiának (Ján3:16), az Atyával egynek tekintik Jézust az első nikaiai zsinat határozata (325) szerint is. A héber Biblia viszont más értelmekben is használja az „Isten fia” kifejezést: mennyei, vagy angyali lények, Izrael gyermekei, és némely királyok is említve vannak ezzel a címmel. Az Újszövetségben nincs arra utalás, hogy a korai keresztények Jézust bármikor is angyalnak tartották volna, hanem inkább, mint Márk is, Jézust Dávid király fiaként, Lukács pedig annak leszármazottjaként azonosítja. A Biblia utáni zsidóságban ezt a nevet gyakran használták becsületes, igaz emberekre, mint az apokrif Sirák 4:10. Salamon Bölcsessége 2:17 és a Jubileumok könyve 1:24 Isten minden igaz embert az ő fiának nevez. Így nyilatkozott Philo is, és a Talmud különböző tanítói (rabbik) jelentik ki, hogy az izraeliták jók és hogy ők Isten gyermekei. A Talmudban olvasható egy, Jézus példájához nagyon hasonló történetet is: Isten „az én fiam”-nak nevezte Hanina rabbit, aki amellett, hogy szintén csodákat művelt, képes volt ellent állni Agrátnak, a démonok királynőjének. Mindezek a példák arra utalnak, hogy az a hit, hogy Jézus ténylegesen az „Isten Fia” volt, és isteni származásának az ő messiási, krisztusi lényével való társítása valójában a kereszténységnek a zsidóságtól való elszakadása után alakult ki, a Kr. u. 4.század előtt.

A kereszténység számos, kulturankent változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetbol tevődik össze.