"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. " Te ezt hogy érted/értelmezed?

"Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól"

Igen, épp erre a mondatra célozgattam... de ez a mondat feketén fehéren azt jelenti, hogy más nép őt nem érdekli, és ami ezt megerősíti, az a "csak" szócska....tehát csak a zsidókhoz jött a Földre, hogy őket megmentse, sőt, még közöttük is különbséget tesz, a kánaáni zsidókkal már nem törődik, csak Izrael leszármazottaival... és mi van azokkal a megtévejedett vagy akár igaz emberekkel, akiknek semmi köze a zsidókhoz? mi van a többi néppel? ők nem érdeklik Jézust? De ezekszerint az Istent sem érdeklik...a Biblia épp emiatt van tele ellentmondásokkal...

úgy gondolom, hogy igen természetesen JK előtt is életk emberek, rájuk ez értelemszerűen nem vonatkozhat.

az a kérdés pedig, amit valamelyikőtök feszegetett, hogy mi van, ha vki Indiába születik, vagy 1 őserdőbe, távol a civilizációtól és SOHA, SEMMILYEN FORMÁBAN nem hallott még az evangéliumról, az a saját lelkiismerete alapján fog megítéltetni az Atya előtt. mivel a "ne lopj, ne ölj, stb" alapból bele van programozva az emberi lelkiismeretbe. szvsz. de annak, akinek volt lehetősége kapcsolatba kerülni JK-sal, aki hallott róla, az egészen más tészta.......

Jézus ezt mondta a hűséges tizenegynek: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Gyakoroljatok hitet Istenben, gyakoroljatok hitet bennem is! Az én Atyám házában sok lakóhely van. Ha nem így volna, megmondtam volna nektek, mert elmegyek, hogy helyet készítsek számotokra” (János 14:1, 2). Ez a hely az „egek királysága” kell hogy legyen (Máté 7:21). Jézus elmondja, hogyan érheti el célját a lojális tanítványok e meghitt csoportja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jön az Atyához, csak énáltalam” (János 14:6). Ez az emberiségnek arra a részére is vonatkozik, akik a földön nyernek örökké tartó életet (Jelenések 7:9, 10; 21:1–4).

Jézus „az út”. Isten ima általi megközelítésének egyetlen módja Jézus Krisztuson keresztül vezet. Jézus arról biztosítja tanítványait, hogy az Atya mindent megad nekik, amit Jézus nevében kérnek (János 15:16). Az ikonokhoz vagy vallási „szent”-ekhez intézett, illetve Ave Maria-ban bővelkedő imákat és az ismételgetett zsolozsmákat nem hallgatja meg és nem fogadja el az Atya (Máté 6:5–8). Jézusra vonatkozóan a Cselekedetek 4:12-ben ezt olvassuk: „Nincs más név az ég alatt, amelyet az emberek között adtak, amely által megmentésben részesülnénk.”

Jézus „az igazság”. János apostol ezt mondta róla: „A Szó hústestté lett és közöttünk lakozott, és mi láttuk az ő dicsőségét, olyan dicsőséget, amely egy atya egyetlen-nemzett fiát illeti meg; és ő telve volt ki nem érdemelt kedvességgel és igazsággal” (János 1:14). Jézus a Héber Iratokban leírt próféciák százainak igazságává vált, beteljesítve azokat (2Korinthus 1:20; Jelenések 19:10). Az igazságot az őt figyelmesen hallgató tanítványokkal és tömeggel történő beszélgetés, a képmutató papsággal folytatott viták és a maga élő példája által tette ismertté.

Jézus „az élet”. Mint Isten Fia, Jézus ezt mondta: „Aki hitet gyakorol a Fiúban, annak örökké tartó élete van; aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad meg rajta” (János 3:36). A Jézus áldozatában gyakorolt hit örökké tartó élethez vezet — halhatatlan élethez az égben a felkent keresztények ’kicsiny nyája’ számára, és örök élethez egy paradicsomi földön a ’más juhok’ nagy sokasága számára (Lukács 12:32; 23:43; János 10:16).

Ha megengeditek leírnám a teljes történetet, mely Jézus és a föníciai asszony között történt.

"21 Jézus pedig eltávozva onnan, visszavonult Tírusz és Szidón vidékeire. 22 És íme, egy arról a tájékról való föníciai asszony kijött, és így kiáltott: „Irgalmazz nekem, Uram, Dávid Fia! Leányomat rettenetesen gyötri a démon.” 23 De ő egy szóval sem válaszolt neki. Úgyhogy a tanítványai odamentek, és kérni kezdték: „Küldd el őt, mert utánunk kiáltozik.” 24 Ezt válaszolta: „Én nem küldettem másokhoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” 25 Az asszony, amikor odaért, hódolni kezdett neki, és így szólt: „Uram, segíts rajtam!” 26 Ő így válaszolt: „Nem helyes a gyermekek kenyerét elvenni, és kiskutyáknak odavetni.” 27 Az így szólt: „Igaz, Uram; de hát a kiskutyák is esznek a gazdájuk asztaláról lehulló morzsákból.” 28 Jézus akkor ezt felelte neki: „Ó, asszony, nagy a te hited; legyen a kívánságod szerint.” És a lánya még abban az órában meggyógyult."

(Máté 15:21-28)

Mit jelent az, amit Jézus az elején mondott? Miért mondta?

Jézus emberi születéséről a Galata 4:4 ezt mondja: „De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól lett és a [mózesi] törvény alatt született.” Miután egy zsidó szűztől csoda folytán megszületett, a születését követő nyolcadik napon körülmetélték. Ez megerősítette azt, hogy Isten szövetséges népe közé született.

Jézus azt mondta: „Nem küldtek el engem senki máshoz, csupán Izrael házának elveszett juhaihoz” (Máté 15:24). Istennek ez az önátadott népe sajátos üzenetet kapott, amely kimondottan nekik szólt és más nemzetre nem vonatkozott. Logikus, igaz?

Jézus először csak a saját népe érdekében járt el, hiszen csak nekik volt szövetséges kapcsolatuk Istennel, de később, mikor már a zsidók többségének a hűtlen hozzállása (Jézus leleplezései nyomán) világossá vált, nyitott a nemzetek felé is, mindenki felé.

De ennek ellenére, képes volt ezek előtt is foglalkozni az idegenekkel!

A másik fontos kérdés, amit valaki ezzel kapcsolatban felvetett, hogy Jézus elvárta-e a hitet a gyógyításaihoz?

A Black’s Bible Dictionary szerint Jézus „[a hitet] előfeltételként szabta meg a csodálatos gyógyításaihoz”. De valóban ez az eset állt fenn? Megkövetelte-e Jézus, hogy a beteg személy hittel rendelkezzen, mielőtt meggyógyította volna? A válasz: nem. Hitre a gyógyítónak volt szüksége, nem szükségszerűen a beteg személynek. Egy alkalommal Jézus tanítványainak nem sikerült meggyógyítaniuk egy epilepsziás fiút. Jézus meggyógyította a fiút, és azután elmondta a tanítványainak, hogy ők miért nem voltak képesek meggyógyítani. „Ezt mondta nekik: ’A ti kishitűségetek miatt’ ” (Máté 17:14–20).

A Máté 8:16, 17 szerint Jézus „meggyógyította mindazokat akik rosszul voltak”. Igaz, ezek az emberek bizonyos mértékig hittek Jézusban, ez a hitük eredményezte azt, hogy felkeressék őt (Máté 8:13; 9:22, 29). A legtöbb esetben el kellett jönniük, és kérniük kellett, mielőtt Jézus meggyógyította őket. Ennek ellenére nem volt követelmény a hit megvallása ahhoz, hogy a csoda megtörténjen. Egyik alkalommal Jézus meggyógyított egy sántát, aki még azt sem tudta, hogy ki Jézus (János 5:5–9, 13). Letartóztatásának estéjén Jézus a helyére illesztette a főpap szolgájának levágott fülét, noha ez az ember tagja volt annak az ellenséges csoportnak, mely azért jött, hogy letartóztassa őt (Lukács 22:50, 51). Alkalomadtán Jézus még halottakat is feltámasztott! (Lukács 8:54, 55; János 11:43, 44).

Hogyan volt képes Jézus ilyen csodákat végrehajtani? Úgy, hogy Isten szent szellemében, vagy tevékeny erejében bízott. Ez volt az, ami a gyógyulást eredményezte, nem pedig a beteg egyén hite. Ha elolvasod az evangéliumi beszámolókat, te is észreveszed, hogy Jézus gyógyításai a legcsekélyebb formaság mellett zajlottak. Jézus nem keltett feltűnést azzal, hogy magára irányította volna a figyelmet, vagy igyekezett volna az emberek érzelmeire hatni. Továbbá, bármilyen betegségről volt is szó, Jézus sohasem vallott kudarcot. Mindig sikeres volt, és soha nem kért érte ellenszolgáltatást (Máté 15:30, 31).

Ugye mekkora ellentétben áll ez a mai "hitgyógyászok" elvárásaival, akik rögtön odavágják, ha nem sikerül valami, hogy "nem volt hited"!

A teljes történet leírása:

"5 Volt pedig ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. 6 Jézus, amikor látta, hogy ez ott fekszik, és tudomást szerzett róla, hogy már régóta beteg, így szólt hozzá: „Akarsz-e egészséges lenni?” 7 A beteg ezt válaszolta neki: „Uram, nincs emberem, aki betegyen a tóba, amikor a víz felkavarodik, hanem míg én odamegyek, más lép bele előttem.” 8 Jézus ezt mondta neki: „Kelj fel, vedd fel a hordágyadat, és járj!” 9 Erre az ember azonnal egészséges lett, felvette a hordágyát, és járni kezdett.

Aznap pedig sabbat volt. 10 A zsidók azért elkezdték mondogatni a meggyógyítottnak: „Sabbat van, és nem szabad vinned a hordágyat.” 11 Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: »Vedd fel a hordágyadat, és járj!«” 12 Megkérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: »Vedd fel, és járj!«” 13 A meggyógyított ember azonban nem tudta, ki az, mert Jézus félrehúzódott, mivel sokan voltak azon a helyen.

14 Ezek után Jézus a templomban találta őt, és ezt mondta neki: „Íme, egészséges lettél. Többé ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjen veled.” 15 Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. 16 Ezért hát a zsidók üldözni kezdték Jézust, mivel sabbaton tette ezeket." (János 5:5–13)

Én vagyok az út az Atyához, mert én vagyok az éltető igazság. Mivel pedig csak az egyetlen igazság vezet az Atyához, én vagyok az egyetlen út őhozzá. Az emberiség t. i. a bűn és tévely halálában lévén, ezáltal el van szakasztva az Istentől. Az ő ujabb egyesülése Istennel csak azon igazság által történhetik, mely a halált legyőzheti, mely az életnek, a föltámasztásnak, az ujjászületésnek erejét magában bírja. Ez az igazság pedig csak egyedűl Krisztus; mert csak ő egyesíti tanitásával az életet, azon erőt is, hogy a mi meg volt halva, mint a lélek és test, föltámaszsza, s így az Atyának visszaadja; és csak ő alapított anyaszentegyházában egy oly intézményt, mely az ő helyére lépjen (lásd Máté 28. r. 23-ik jegyz.), mely nem csak tanítani, hanem föleleveníteni is képes. Ez értelemben nevezé magát az Úr már előbb útnak (ajtónak Ján. 10,7.), igazságnak (Ján. 1,4.7. 8,32.), és életnek (Ján. 1,4. 5,24. 6,33.35.); ez igék egyébiránt oly sok értelmű bölcs mondat, melynek gazdag tartalmát a sz. atyák különféleképen fejtegették. Lásd Corn. a Lapide.

Az út, az igazság és az élet. Azonosító hasonlat:

- Út, azaz útmutató, példa, mintakép, a mennybe vezető úton.

- Igazság, ennek forrása, a kinyilatkoztatás szerve.

- Élet, azaz lelki, erkölcsi és örök élet oka és éltető lelke.

(Vö. Jn 1,4.9; 8,43; 10,7.10).

Nem lehet másképp az örök üdvösségre jutni, csak a Jézusba vetett hittel; ő tanításával, élete példájával és kegyelmével vezet az Atyához.

A 6. vers értelmét egy döntő jelentőségű kicsiny szó szabja meg: "Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." Az "által" (dia + genitivus) elöljárószó nemcsak a térre utal, amelyen "keresztül" a mozgás végbemegy, hanem az erőre is, amely "által" ezen az úton mozgunk.

A vers másik kulcskifejezése "az út", amely a sémita világban a héber halach (vándorolni, menni) igére visszavezethető, egyértelműen gyakorlati, erkölcsi jelentésű szó. Az "életút" kifejezést mi is ismerjük. A zsidók az egész erkölcsteológiát úgy tekintették, mint a helyes irányú vándorlásról szóló tanítást (halacha).

Az "igazság" kifejezést (6. v.) is csak a sémita gondolkodás alapján értelmezhetjük helyesen. A görög felfogástól eltérően ez a szó nem a megtanulandó elméleti igazságra utal, hanem a cselekvés igaz voltára (vö. Jn 3,21: "aki az igazságot cselekszi"). Az "igazság" szónak ilyen értelmű használatát sokoldalúan igazolják a qumráni leletek is. Az egyik szövegben a Törvényt betartó igaz emberekről olvashatunk, "akiknek kezei nem hagyják abba az igazság szolgálatát" [1 Q pHab 7,10-12.].

Azt, hogy az ősegyházban milyen jól érzékelték az igazság szónak ezt a gyakorlati értelmét, többek között az ApCsel 9,2 is igazolja. E versben az "ennek az útnak követői" szókapcsolat jelentése ez: ennek az életstílusnak, életmódnak hívei.

Vajon hogyan kapcsolódik az "út" és az "igazság" kifejezéshez az "élet"? Biztosan nem olyan módon, hogy ha igaz és jó cselekedeteket végzünk, azaz ha jó életutat járunk, később majd megkapjuk ezért az örök életet. Inkább arról van szó, hogy ahol az ember az igazság útján halad együtt Krisztussal, ott már mindenütt megvalósul a bensőséges és örömteli élet (dzóé). A jó cselekvésében már jelen van az "élet". Ebben az értelemben olvasandó az 5,24 verse: "Ámen, ámen, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, és ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életre." Ugyanerre a gondolatra utal a Mártával folytatott beszélgetés egyik részlete is: "Én vagyok a feltámadás és az élet ... És minden élő és bennem hívő nem hal meg örökre" (11,25-től).

Visszatérünk a birtokos esettel járó "által" (dia) elöljárószó témájára, mert ez a kifejezés alapvető jelentőségű az újszövetségi teológia szempontjából. "Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam" - olvassuk a 6. versben.

Annak ellenére, hogy az Atya, a Fiú és a Lélek azonos lényegű, az isteni léten belüli rendről vagy ökonómiáról is beszélhetünk. A Jn 14,28-ban majd ezt fogjuk olvasni: "mert az Atya nagyobb nálam". Ez nemcsak azért van így, mert a Fiú emberré lett. A Fiú az Atyától jött (16,28). Soha nem mondhatjuk azt, hogy az Atya a Fiútól jött. Másrészt a Fiú kéri az Atyát, hogy küldje el a "Szentlelket" (14,16.26). Nem az Atya kéri a Fiút, és a Lélek egyáltalán nem kéri az Atyát. Van tehát egy isteni rend, amelynek megfelelően az Atyától a Fiú által kapjuk "az ajándékot" (Jn 4,10; ApCsel 8,20). Mi pedig ebben a Lélekben a Fiú által imádkozunk az Atyához.

Ez a szemléletmód sok tekintetben elősegítheti a keleti egyházakkal folytatott párbeszédet. A nyugati egyház, főleg Ágoston nyomán olyannyira hangsúlyozta a "személyek" egyenlőségét, hogy a középkori képeken például három egymást kergető nyúllal szimbolizálták a Szentháromságot. A háromságos egy Istent háromszöggel is jelképezték, amelyet az ember tetszés szerint forgathatott.

Egészen más lesz a helyzet, ha a Fiú "által" (dia) kifejezést komolyan vesszük.

Ezt a szemléletet a keleti egyház valamennyi teológusa elfogadhatja. E felfogás szerint a Fiú együttműködésének gondolata ("Filioque") sem veszít jelentőségéből, mert a birtokos esettel álló "dia" (által) elöljárószó nemcsak térbeli közvetítésre, hanem együttes cselekvésre is utal.

Ha befejezésül a Mt 28,19 versét is felidézzük, ebben olyan formulát talá­lunk, amely az egyetlen Isten lényegi egységét emeli ki: "kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében!" János evangéliumából ellenben arról értesülünk, hogy Isten belső életében dinamikus rend jut érvényre, amelynek 'hierarchiája' nem forgatható fel tetszés szerint. Gyülekezeti imáinkat mind a mai napig az Atyához intézzük, és a Lélekben megfogalmazott kéréseinket a birtokos esetet vonzó "dia" elöljárószóval fejezzük be, azaz "a mi Urunk, Jézus Krisztus által" (per Dominum nostrum Jesum Christum) kérünk.

Az imának ezt a belső rendjét alapozza meg a perikopa 6. verse: "Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam."