Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szívesen tartoznék a JT-i...

Szívesen tartoznék a JT-i szerezethez, de az alábbi miatt nem fogok. Hülyeség? Más is gondolkodik hasonlóan?

Figyelt kérdés

Nagyon sok tanút ismerek, nagyon kedves emberek, félik Istent, tetszik az összetartás, hogy jókat énekelnek, érdekesek az írásaik, igazi közösségnek tűnik.

Engem is szeretnek, jól érezzük magunkat együtt.

Viszont nem tudom elfogadni, hogy Jézus nem Isten. Több helyen olvastam már róla, és egyre inkább az erősödik bennem, hogy a tanúk itt tévednek. Ha belépnék közéjük és később ebből lelkiismereti kérdést csinálnék , ezért otthagynám őket, akkor a mostani kedves ismerőseim nem beszélhetnének velem többet, tehát elvesznénk egymás számára.

Mi itt a megoldás? Hiányzik egy ilyen Isten közeli közösség, de nem tudnék teljes szívvel tanú lenni.


2012. júl. 28. 20:38
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
12%
A "kereszténység", vagyis a magukat kereszténynek tartók megosztottak. Mint ahogy megosztottak más vallások hívei is a világban. Ezen nincs mit csodálkozni. A kérdés az, hogy mi az igazság. Ez pedig személyes vizsgálat kérdése.
2012. júl. 30. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
83%

"A kérdés az, hogy mi az igazság. Ez pedig személyes vizsgálat kérdése."

Teljesen igaza van!

De ne egy csoporthoz tartozó könyveket olvasson,hanem katolikust,protestánst stb.!

2012. júl. 30. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
60%

Az első sz. végére a teljes Biblia rendelkezésre állt. Akkor még létezett egy egységes földi szervezet, mely Krisztus tanait követte és nem nagyon volt megosztottság, mint ma. Nekik nem állt akkor még más irodalom rendelkezésükre a témában, csak az Istentől ihletett teljes Írás. Nekik is azt mondtad volna, hogy ne a bibliát tanulmányozzátok, mert az a ti könyvetek és egy bizonyos konkrét csoporthoz tartozik???


Ma lehetőségünk van sokféle segédeszközt nyomtatni, melyek a majd' 2000 éves tévedéseket, eltéréseket és mindenféle nem bibliai tanítást helyre tesznek. Nem ezekkel van a baj, hanem azzal, ha nem az igazságot tartalmazza bizonyos csoport irománya. Az említett katolikus és protestáns kiadványok között is rengeteg, gyakran igen jelentős értelmezési eltérés van. Olyan súlyosak ezek, hogy vallásháborúkat vívtak miattuk "Krisztus nevében"! Ugye nem azért, mert ezen kiadványok a béke és testvériség szellemét erősítették? Te ezeket ajánlod?


Foglalkozz inkább a Biblia tiszta igazságaival.

2012. júl. 31. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 A kérdező kommentje:

Egy JT írta, hogy ez nem párt, ahova be lehet lépni, viszont én úgy gondolom, ha van kiközösítés akkor be kell előtte lépni, tartozni kell oda.

Jelenleg nem tudnak honnan kiközösíteni a gondolataim miatt, mert nem tartozom a szervezethez, így maradhat a jó kapcsolat az ismerőseimmel.

Amiket írtatok kedves JT, számomra egyáltalán nem azt támasztja alá, hogy Jézus nem lehet Isten.


"önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén"


Filippi2

6.

A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,

7.

Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

8.

És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

9.

Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;

10.

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

2012. júl. 31. 21:10
 25/30 anonim ***** válasza:

Persze és amikor meghalt akkor feltámasztotta saját magát.

Ennyire nem lehet valaki berögzülve.

Hogyan támaszthatja fel magát egy halott.A keresztelkedésekor, meg saját magának kiabált le az égből.


Márk 13:32, ÚRB: „ Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya

Miért nem tudja Jézus?

Hiszen Ő az isten?


(Máté 20:23) . . .: „A poharamat kiisszátok ugyan, de a jobb, illetve bal kezemhez való leülést nem az én dolgom megadni, hanem azokat illeti az, akiknek elkészítette az én Atyám.”

Jézus nem döntheti el, hogy ki fog az Atyja jobb oldalára ülni.Az meg hogy lehet?

Hiszen Ő az isten?

Nem?

GONDOLKOZZ MÁR?


A kiközösítést pedig maga Pál írta le, hogy a gyülekezetekben ki kell gyomlálni a gazt, hogy isten népe tiszta maradjon, nem lehet megtűrni senkit mert akkor isten megvonja a szellemét a támogatását.


A világban is a hazaárulásért halál jár.

Aki kikerül a teremtő népe közül az már nincs védelem alatt, mert elkóborolt a nyájtól.

(1Korintusz 5:13) 13 míg a kívül levőket az Isten ítéli meg? „Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül.”

lehet gonoszkodni, ezzel is bebizonyítjátok kinek a gondolkodását utánozzátok.

Ennyi rossz indulatú embert.

Fogalmuk sincs mit jelent Krisztust utánozni, Ő nem tett volna ilyet, ami ti.

2012. júl. 31. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 A kérdező kommentje:

Persze és amikor meghalt akkor feltámasztotta saját magát.

Ennyire nem lehet valaki berögzülve.

Hogyan támaszthatja fel magát egy halott.


Mint ember, meghalt.


Márk 13:32, ÚRB: „ Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya

Miért nem tudja Jézus?


Mert emberré lett. Megüresítette magát.



(Máté 20:23) . . .: „A poharamat kiisszátok ugyan, de a jobb, illetve bal kezemhez való leülést nem az én dolgom megadni, hanem azokat illeti az, akiknek elkészítette az én Atyám.”

Jézus nem döntheti el, hogy ki fog az Atyja jobb oldalára ülni.Az meg hogy lehet?

Hiszen Ő az isten?

Nem?

GONDOLKOZZ MÁR?


Mert emberré lett. Megüresítette magát.


A kiközösítést pedig maga Pál írta le, hogy a gyülekezetekben ki kell gyomlálni a gazt, hogy isten népe tiszta maradjon, nem lehet megtűrni senkit mert akkor isten megvonja a szellemét a támogatását.


Lehetséges. De nekem akkor is ez az egyetlen esélyem, hogy megmaradjanak az ismerőseim, akiket kedvelek és akik kedvelnek. Ez volt az eredeti kérdésem.


A világban is a hazaárulásért halál jár.

Aki kikerül a teremtő népe közül az már nincs védelem alatt, mert elkóborolt a nyájtól.

(1Korintusz 5:13) 13 míg a kívül levőket az Isten ítéli meg? „Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül.”

lehet gonoszkodni, ezzel is bebizonyítjátok kinek a gondolkodását utánozzátok.

Ennyi rossz indulatú embert.

Fogalmuk sincs mit jelent Krisztust utánozni, Ő nem tett volna ilyet, ami ti.


Itt kire gondolsz, mint rosszindulatú emberre?

2012. júl. 31. 22:30
 27/30 anonim ***** válasza:
88%

# 23/26:

Kedves Válaszadó!

A "Bevezetés az Ókeresztény kor dogmatörténetébe"című könyvet olvastad már?

Én mondjuk erre gondoltam konkrétan.

Hogy az Ősegyház hogyan értelmezte a Bibliát.

De eddig bármely(katolikus,evangélikus,protestáns) könyvet olvastam,mind egy irányvonalat képviselt,nem voltak lényeges eltérések.

Lényeges eltérések a Jehova Tanúi által tanítottak és a többi katolikus,evangélikus,protestáns stb.kiadványok között vannak.

Ezért is érdemes utánanézni mindennek,ahogy a bereabeli zsidók is tették...

2012. júl. 31. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
48%

Kiegészítés az előbbihez:

nekem is van több Tanú ismerősöm,nagyon rendes emberek.

Semmi bajom velük.

2012. júl. 31. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
12%

No kezdjük az elején. Kedves kérdező, gondoltam hogy a Filippi versével kezded, pedig ezt a szöveget is igen változatosan fordítják, azaz sokan vannak, akik a közvetlen és a tágabb szövegkörnyezetet is figyelembe véve adják vissza a szöveg értelmét.


Gyakori manipuláció, hogy a 6-s versel kezdik idézni ezt a "bizonyítékot", holott az előző vers adja meg az igazi értelmét, vele kezdődik a gondolatmenet. Ez a rész az alázatról szól, vagyis arról, hogy nekünk Jézus kiváló példaképnek kellene, hogy legyen. Lehet-e utánozni egy olyan személyt az embereknek, aki "egyenlőnek" állítja magát Istennel??? Most őszintén, milyen példát sugall ez nekünk? Kezdettől fogva voltak olyan uralkodók, királyok, császárok, akik Istennek, vagy isteninek képzelték magukat, esetleg azt akarták elhitetni az alattvalóikkal, hogy Istentől kapott hatalommal uralkodnak. Ez a szellem nem éppen az alázatról szólt sohasem. Akkor Jézus a hamis fordítások szerint, éppen ilyen példát állítana nekünk?!


Nem, nem erről van szó. Valójában utánozni tudunk valakit, aki "nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen" (ÚV). (Vesd össze: 1Mózes 3:5. - Ki is mondta, hogy "olyanok lesztek, mint Isten"? Ez mindig is a manipuláció eszköze volt.)

Ez a fordítás azzal is összhangban van, amit maga Jézus Krisztus mondott: "az Atya nagyobb nálam" (Ján 14:28).


A további versek is sokat mondóak. Amint a Filippi 2. részének a szövegösszefüggése mutatja, Jézus a feltámadása után kapta meg kimagasló nevét. Előtte nem volt ilyen neve. Másrészt Jehova mindig is a legfőbb helyen állt, s pozíciója sosem változott. Az a tény, hogy Jézus nagyobb nevet kapott, mint amilyen neve a feltámadás előtt volt, azt bizonyítja, hogy ő nem egy háromság-istenség, egyenlő hatalmú, tudású, stb. tagja, hanem Jehova alárendelt, teremtett szolgája, ahogy azt a Biblia mindenhol írja.


------


"Hogyan támaszthatja fel magát egy halott.

Mint ember, meghalt."


Egyrészt ezt a választ a Biblia még csak nem is sejteti, másrészt ha Jézus, mint állítólagos Isten nem halt volna meg, a váltságáldozat nem lett volna egyenértékű, ugyanis Ádám nem "isten-emberként" halt meg, hanem egyszerű emberként. Jézusnak ugyanilyen emberi halált kellett halnia, mely nem pusztán látszólagos. Hiszen ha egyszerre volt Isten is és ember is, akkor Ő valójában nem halt volna meg, akit fel sem kellett volna támasztani. De Jézus halála VALÓSÁGOS volt, éppen Ádáméval egyenértékű.


"Márk 13:32, ÚRB: „ Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya

Miért nem tudja Jézus?

Mert emberré lett. Megüresítette magát."


Ez is csak egy fantáziadús mese. Bibliai alapja nulla. Viszont felmerül egy fontos kérdés, hogy ha így is lenne, a szent szellem miért nem tudta? Jézus világosan és félreérthetetlenül fogalmazott. Kizárólag az Atyja tudja azt a napot és órát. Hol van a szent szellem? Azt mi korlátozta a tudásban, amennyiben igaz a mese, hogy egy elképzelt háromságistenség harmadik személye, "aki" hatalomban, tudásban is egyenlő az Atyával, akkor annak a tudását mi korlátozta? Éteri zavar?


"A kiközösítést pedig maga Pál írta le, hogy a gyülekezetekben ki kell gyomlálni a gazt, hogy isten népe tiszta maradjon, nem lehet megtűrni senkit mert akkor isten megvonja a szellemét a támogatását.


Lehetséges. De nekem akkor is ez az egyetlen esélyem, hogy megmaradjanak az ismerőseim, akiket kedvelek és akik kedvelnek. Ez volt az eredeti kérdésem."


Hát igen, ha jobban ragaszkodsz a emberekhez, mint Jézushoz..., de a többit már ismered, vagy nem? Jézus mondta.


-----


Kedves 27-s válaszoló! Vannak jelentős teológiai eltérések katolikus-protestáns vonalon, de abban igazad van, hogy az alapokban - melyek jórészt a bibliaidegen tanokat jelentik - megegyeznek. Az viszont való igaz, hogy a legjelentősebb tanításbeli eltérés, Jehova Tanúi esetében van, de ez nem is csoda.

2012. aug. 1. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
12%

*** ti 14. o. Mit mond a Biblia Istenről és Jézusról? ***

Istent lehetett-e kísérteni?

JÉZUSRÓL a Máté 4:1 elmondja, hogy „az Ördög megkísértette”. Sátán, miután megmutatta Jézusnak „a világ összes királyságait és azok dicsőségét”, ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádati aktust végzel előttem” (Máté 4:8, 9). Sátán megpróbálta Jézust hűtlenségre bírni Istennel szemben.

De mi értelme lenne a lojalitás próbájának, ha Jézus maga lenne az Isten? Vajon Isten képes lenne önmaga ellen lázadni?


Mikor Jézus meghalt, ezt kérdezte:

"Atyám, miért hagytál el engem?"

Valaki elhagyta Jézust:Vagy is a teremtő megvonta agy pillanatra Jézustól az erejét, hogy Jézus teljesen valódi

legyen hogy végig ki tartott, minden segítség nélkül, és nem segítséggel.

Kiről beszélünk?


Röviddel a halála előtt, miközben a kínoszlopon függött, Jézus hangosan felkiáltott, idézve Dávid egyik zsoltárát. Majd hittel telve, hangos kiáltással így könyörgött utoljára: „Atyám, kezeidbe teszem le a szellememet” (Lukács 23:46, Vida fordítás; Máté 27:46). Egy olasz nyelvű felekezetközi fordítás szerint Jézus az Atyára „bízta életét” (Parola del Signore).

Jacques Guillet megállapítja: „Bemutatva a megfeszített Krisztust, aki Izrael zsoltáraiból idézve kiált Atyjához, az evangéliumírók meggyőznek minket arról, hogy e kiáltás — az egyetlen-nemzett Fiú kiáltása, a végletekig menő gyötrelem kiáltása, a teljes bizalom kiáltása — a hit kiáltása, a hitben való meghalás kiáltása.”

Szembenézve a hit e világos és drámai bizonyítékával, egyes teológusok megpróbálnak különbséget tenni a hit és a „bizalom” között. Az effajta megkülönböztetés azonban nem az Írásokon alapul.


*** w94 10/15 12. o. Hihetett-e Jézus az Istenben? ***

Jézus az ima embere volt. Minden alkalommal imádkozott: amikor megkeresztelkedett (Lukács 3:21); egész éjszaka, mielőtt kiválasztotta 12 tanítványát (Lukács 6:12, 13); és csodálatos elváltozása előtt a hegyen, Péter, János és Jakab apostol jelenlétében (Lukács 9:28, 29). Akkor is imát mondott, amikor a tanítványok egyike megkérte: „taníts minket imádkozni”; így hát megtanította nekik az Úr imáját (a miatyánkot) (Lukács 11:1–4; Máté 6:9–13). Imádkozott egymagában és hosszan tartóan a kora reggeli órákban (Márk 1:35–39); estefelé, egy hegyen, miután elbocsátotta tanítványait (Márk 6:45, 46); s együtt a tanítványaival és a tanítványaiért (Lukács 22:32; János 17:1–26). Igen, az ima fontos részét alkotta Jézus életének.

Ha Ő az isten kihez és minek imádkozott hogy jó döntéseket tudjon hozni? Nem bízott saját magában?


7 A 22. versben ezt mondja a bölcsesség: „Maga Jehova hozott létre engem az ő útjának kezdetéül, legkorábbi műveként réges-régen.” A bölcsességen kívül itt valami másról is szó van, ugyanis a bölcsesség soha nem lett ’létrehozva’. Nem volt kezdete, mert Jehova mindig is létezett, és mindig is bölcs volt (Zsoltárok 90:2). Ám

Isten Fia „az egész teremtés elsőszülötte”. Jehova őt létrehozta, azaz megteremtette. Jézus az egész teremtésmű kezdete (Kolosszé 1:15).


A. T. Robertson a Word Pictures in the New Testament című művében ezt írja: „Emlékezzünk a [János] 2:19-re, ahol Jézus ezt mondta: »három nap alatt felépítem.« Nem azt értette ezalatt, hogy az Atyától mint aktív cselekvőtől függetlenül magát fogja feltámasztani a halottak közül (Róma 8:11)” ([New York, 1932] V. köt., 183. o.).


Ha ezek után sem megy hogy higgy akkor ne erőltesd!!!

Egy tanú!!!!

2012. aug. 1. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!