Volt már veled olyan, hogy tudtad, hogy helyesen döntöttél, amikor nem tettél mással rosszat, és ezzel magadnak tettél rosszat? Ha tudom, hogy a helyes úton járok, akkor miért szenvedek?

Ha jól értem a kérdést nem tettél másnak rosszat és ezzel magadnak ártottál.

Hol van az megírva ,hogy keresztényekkel nem történhet rossz dolog.Bizony Isten nem kedvezet az ő fiának ,hanem el vesszítette mi éretünk.Akkor nekünk kedvezni fog?

Kik azok akik Krisztuséi?

Galácia 5,24

Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

A test szó sokszor vágyakat ,érzéseket jelent.Nem kell nekik engedelmeskedni ha tudjuk rosszra késztetnek. És sokszor ez szenvedéssel jár.

Isten áldjon.:)

Nagyon sokszor...

Szerintem az egónk miatt szenvedünk mégis, mert nem mindig értjük, érezzük, hogy ez volt a helyes. Úgy értem, valahol belül tudja az ember, hogy jó döntés volt, de mégis piszkálja néha ez a helyzet. Bocs, most valahogy nem tudok fogalmazni, de azért remélem, érthető valamennyire... :(

(És ha újjászületett keresztény vagy, akkor az egót helyettesítsd be az ótermészettel. :P )

Én is gondoltam már sokszor arra, hogy mennyivel könnyebb lenne mindig végiggázolni másokon; nem foglalkozni az érzéseikkel... Nem rosszindulatból vagy hobbiból, tehát nem teljesen úgy, ahogyan te írtad; csak úgy "szükség esetén". Mennyivel könnyebb lenne leordítani / képen vágni / porig alázni / stb. néhány embert, mégpedig nem is ok nélkül...

De valahogy mindig ott lyukadok ki magamban, hogy nem akarnék ilyen lenni. Szerintem az olyan gusztustalan viselkedés lenne.

Nem arról van szó, hogy mindig meghunyászkodjon az ember mások előtt (vagy egy mai szlengszóval élve "becsicskuljon"), mert nem kell átesni a ló túlsó oldalára sem. Szó nincs arról, hogy a keresztényeknek a lábtörlő alatt kellene közlekedniük, vagy a szájukat alapállásban tartani. Sokan hiszik pedig azt, hogy ez lenne a kereszténység.

Gyakran van egy ilyen téves kép az emberekben, függetlenül attól, hogy ateisták-e vagy hívők. Előbbiek aztán jól be is szólnak adott esetben, ha valami nem tetszik nekik, mert szerintük ugyebár egy keresztény nem olyan... (Holott többnyire gőzük nincs arról, hogy milyen, csak valami ködös kép.)

A vallásosak meg rátesznek még egy lapáttal, mondván, "fordítsd oda a másik orcádat is". Ez persze nagyon szép is lehetne, csak nem pont így, kiterjesztve; nagyon egyszerűen úgy tudom mondani, hogy nem az van odaírva, hogy fordítsd oda a másikat, aztán megint az egyiket, aztán megint a másikat...

Szép dolog a szelídség, én nem vitatom, és tisztelem a szelíd embereket. De a mulyákat már nem annyira. :D

A keresztény élet egy harc is egyben, azt pedig nem lehet ilyen spenóthuszár hozzáállással csinálni. Vagy csak nagyon nyögvenyelősen.

Én egy kicsit keményebb, harciasabb típus vagyok, mint az átlag; és néha a kívülállók szemében kissé túl erősre sikerül egy-egy beszólásom (fizikai erőszakot azért nem szoktam alkalmazni :D ).

De én tudom magamban, hogy nagggyon sokkal többször lehetnék ilyen, sőt, méééég sokkal keményebb; de inkább visszafogom magam, és csendben maradok, vagy legalábbis visszaveszek a sebességből.

Szóval, nem tudom, pontosan milyen helyzetekre gondoltál, de ha hasonlókra, akkor válaszoltam. :)

Ha nem, az pech. :(

Didymos Júdás Tamás

62

"Jézus mondta: Azoknak mondom el titkaimat, akik mé[ltóak] a titkai[mra].

Amit a te jobbod tenni fog, ne tudja a balod, hogy az mit tesz."

39 -ből részlet:

"Ti pedig legyetek eszesek, mint a kígyók, és makulátlanok, mint a galambok!"

Amúgy volt már olyan, hogy másnak sírást és fogcsikorgatást okozhattam volna, de én akkor érzem jól magam, ha nem teszem meg. Nem érzem, hogy ezzel veszítettem volna. Hisz igazam van.

Ha jól cselekszel: emelt fővel járhatsz nemde? Mi számít "rossznak"? A külsőségek, a motiváció, vagy mi? Sokszor csináltam kívülről nézve "rosszat" vagy elítélendő, vakmerő dolgot mások szemében, de általában az ő érdekükben. Sokszor később, évek múlva jöttek megköszönni, pedig előzőleg botrányt, megütközést, vagy utzálatot váltott ki, persze nem mindig:) Jópár éve pl. úgy segítettem valakinek, hogy bármelyik pillanatban visszájára fordulhatott volna, oltári nagy botrány lehetett volna, de végig, kristály tisztán tudtam, hogy jól cselekszem, még ha sértően viselkedtem is. Ennek most egy kisbaba megszületése és hála lett a következménye, ami akkor semmilyen módon nem "látszott" csak én láttam előre.

Viszont van olyan is, hogy az emberek "jószándékkal" belemásznak mások életébe, manipulálják, zsarolják, befolyásolják stb. Ismerős az a mondás, hogy "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve"?

Persze mindenki hibázik, kivéve azokat, akik nem csinálnak semmit, ez elkerülhetetlen. De a motiváció a fontos elsősorban és az őszinteség.

Volt, hogy "jószándékúlag" engedékenyebb voltam és éppen azzal ártottam a legtöbbet az illető számára, hogy finomkodtam, mert az olyan "jó" dolog. Volt, aki emiatt már nem él..

Asimovnak volt egy mondása: "soha ne hagyd, hogy az erkölcsi érzéked meggátoljon a HELYES cselekedetben" én ezt vallom.

Van, hogy egy végzetes kárt meg lehet előzni egy sokkal kisebb kár okozásval. Ahhoz hasonlóan, mint mikor oltást kap valaki. az oltás lényegében egy "legyengített" vírus, vagy bakltérium fertőzés, amire válaszreakcióként az immunrendszer ellenanyagot termel azért, hogy ha jön az "igazi" veszély, a "normális" vírus, addigra az illető szervezete felkészült legyen és gond nélkül visszaverje.

Vagy mondjam azt a mondást,l amit szerintem mindenki ismer, hogy "inkább én adjak neki egy pofont MOST, mint az élet adjon akkorát, amibe beled.. pusztul?"

Persze felnőtt embereket nem lehet "nevelni" és nem is a mi dolgunk. Viszont ez nem jelenti azt, hogy vallásos bájolgással nyáltengerré változtassuk a bolygót és a gonoszt, a rosszat jónak mundjuk/tituláljuk, vagy vigyorogva hagyjuk, hogy feltöröljék velünk a padlót.

Jézus nem azt mondta, hogy "legyetek birkák" hanem hogy okosak, mint a kígyó és szelídek, mint a galambok. Meg azt, hogy ne fizess gonosszal a gonoszért. De az nem azonos azzal, hogy az ember mindent eltűr fenenagy ájtatatosságában. Néha igenis rá kell koppintani pofátlan emberek orrára, ha szemtelenkednek. Ugyanis az nekik sem tesz jót, ha nem parancsolsz megálljt. Meg neked sem.

Csak az a nem mindegy, hogy és MIÉRT teszed. Egóból, vagy bosszúvágyból? Vagy csak azért, mert úgy helyes? Sok motiváció van. De egy a lényeges: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből és szeresd felebarátodat, mint Önmagadat. JOBBAN NEM KELL! Ha megteszed ezeket és ez motiválja a cselekedeteidet, hibázhatsz ugyan, mert nem vagy tökéletes (ahogy Istent leszámítva senki sem az) de akkor betöltötted a törvényt, a parancsolatokat. Mert ha szeretünk valakit, akkor nem lopjuk meg, nem okozunk neki kárt, nem kívánjuk a javait, nem balhézunk vele tök fölöslegesen és legfőképp: nem akarunk rosszat neki.

De ha meg akarjuk óvni valamiktől, ha olyan helyzet áll elő, hogy többet árt a számára a mi teszetosza vallásosságunk, akkor a célt tekintve, az ő érdekeit nézve is van hogy jobb, ha olyan nyakast adunk neki, hogy egy hétig egy irányba fut (átvitt értelemben)

És magunkat is kötelességünk megvédeni, az érdekeinket ugyanúgy, mint a lelki épségünket, testi épségünket, javainkat és mindent, mindenkit, aki hozzánk tartokzik. Nem hogy "megtehetjük" hanem kutya kötelességünk. Csak nem mindegy, milyen áron és hogy egóból, sértődöttségből, vagy elkeseredettségből stb cselekszünk, vagy józanul a saját és mások jól felfokgott érdekében.

Tök tipikus dolog pölö: Valamelyik barátod megkeres azzal, hogy egy vállalkozást akar csinálni és szállj bele te is. de te TUDOD, hogy az illető anyagi téren khm hogy úgy mondjam még "nem elég kifinomult". Szíved szerint adnál zsét, mert hát hogy néz ki hogy nem adsz, meg ott van az is, hogy megsértődik, neheztelni fog rád stb. De ha már a legelején tudod, hogy teszemazt 85%-os a valószínűsége annak, hogy a te és az ő anyagi dolgokkal kapcsolatos szemléletbeli, sarkalatos különbségek olyan nagy vihart fognak kavarni közöttetek fél éven belül, amire rámegy az egész, akár gyerekkorotok óta tartó barátságotok (és minden "másban" meg jól megvoltatok addig, jó barátok voltatok) akkor most melyik a jobb, ha adsz, vagy ha nem adsz? Kívülről nézve mondhatja az illető, meg mások is, hogy azért nem szállsz bele, mert zsugori vagy és a barátságotok "ennyit számít". Belül meg tudod, hogy lehet, hogy az illetőt mentetted meg akár és a barátságotokat is.

Tudom, minden hasonlat sántít és nem lehet "tökéletes" éppen ezért hívják hasonlatnak. Csak arra akarok rámutatni, hogy mindenkinek egyénileg kell mérlegelni egyedi esetek, egyedi emberek számtalan helyzetének változóit figyelembe véve sokszor csak hosszútávon jelentkező következmények tükrében.

Vagy mondhatnám azt is, amit egy filmben láttam:

"gyermekkoromban azt tanították, azt hittem, hogy minden fekete, vagy fehér.. mire felnövekedtem, rá kellett jönnöm, hogy csak szürke létezik"

Vagyis helyzet és emberfüggő, egyéni elbírálást igényel és nincsenek sablonok. Jézushoz hányan jöttek azzal, hogy "követlek mester akárhová mész" ő meg sokakat haza küldött, mert a felbuzdultságulat leszámítva tudta "mi van az emberekben" és lehet, hogy azoknak, akiket hazaküldött, néha durvának tűnő, vagy megalázó módon, többet ártott volna az, ha otthagynak csapot-papot és követik őt. Másoknak meg azt mondta MOST azonnal kövess, gyere öreg. "de de de el kell temetnem apámat meg égve hagytam a gázrezsót is meg izé, nem állok készen stb stb"

Lehet, hogy mire az ipse haza ment volna a temetésre, már ott várták volna a farizeusok kövekkel, mint Jézust názáretben..

Teccikérteni az elvet? Mujának meg nem szabad lenni, Isten sem muja, nem is buta, sohasem várta el a gyermekeiktől, hogy muja, nyálcsorgazó tüdőfejűek módjára, szép szolidan bájologjanak áldozati bárányként, mikor fát hasogatnak a hátukon, vagy beléjük törölnék sokan a lábukat.

Isten fiúságra hívott el bennünket, nem szolgaságra! a szolgalelkűség nem helyénvaló, és nem is méltó Isten gyermekeihez, a mindenható, mindenütt jelenvaló, végtelen bölcsességgel, intelligenciával és szeretettel rendelkező teremtő Istennek, az Atyának a gyermekeihez.

Húzd ki magad, nézz előre és tegyél jót. És légy őszinte magaddal, meg Istennel is. Ha nem vagy biztos benne, mi lenne helyes, kérdezd meg magadtól "Jézus mit tenne most a helyemben, hogyan reagálna?" (mármint emberileg és reálisan, nem a halott támasztáshoz kell mérni, csak természetesen/normálisan)