Isten miért kizárólag a zsidókkal tartotta a kapcsolatot, miért csak nekik küldött prófétákat a hitük kiigazításául stb?
"Szerintem abban, hogy elakarjuk felejteni, hogy valakinek számadással tartozunk az van, hogy a kényelmesebb utat keressük, mert akkor meg meg is kellene felelnünk az Alkotónknak"
Szerintem az kényelmesebb, hogy az ember azzal nyugtatja magát, hogy van egy felsőbb valaki, aki ha kell tűzön vízen át segíti, mintsem magunk szálljunk szembe a problémákkal. Amúgy nem sántít egy kicsit, hogy ennek a felsőbb valakinek meg kell felelni? Minek? Ő elvileg a mindenható, mégis esendő lények cselekedeteit pesztrálja? Mi szüksége neki erre? Egy vicc!
Nem arról van szó, hogy nekünk nem kell szembenéznünk, fel venni a harcot a problémáinkkal, nem is erre utalok.
Hogy miért fontos Istennek, hogy azt tegyük, amit ő elvár? Épp azért amiért fontos egy szülőnek is, hogy a gyerekei engedelmeskedjenek neki. Valamint jogosan várja el ezt tőlünk, hisz ő az Alkotónk, ezért minden joga megvan erre
"Igen, tudatlanságnak hívják :)"
Igen, ez tényleg tudatlanság, csak sajnos a tiéd Sir.
Ez nagyon jól megtanította a tanítónéni, az általános iskolában, abban a 5 oldalban amit a ókorról és az őskorról tanítanak.
Azok a "szerencsétlen, gyáva emberek" akik, azért hittek istenekben, mert villámlott egy kicsit konkrétabban leírják a találkozásokat. Ehelyett a pár soros demagóg népbutítás helyett érdemes inkább utánanézni a különböző népek mitológiájának. Rajzokat készítettek róluk és közben olyan megalitokat építettek, amit még most sem tudnak megmagyarázni. Persze mindezt a természettől való félelmükben:)))
A kínaiaknál is van özönvíz történet, ott is egy családot mentett meg isten. Az indiai és sumér mitológia is nagyon sok találkozást ír le istenekkel.
A Bibliában Ezékiel könyve érdekes. Nagyon részletesen leírja, hogy milyen járművön, merre hova vitte őt az "Úr". Az Ábrahám apokrif is egy hasonló találkozást ír le, mint amit pl a dél-amerikai indiánok is elbeszéltek. Ebből következik, hogy globális volt az "isteni" jelenlét a Földön, viszont eltérően alakult az ebből jött következtetés és haszon.
"Nem arról van szó, hogy nekünk nem kell szembenéznünk, fel venni a harcot a problémáinkkal, nem is erre utalok."
De pontosan erről van szó! Ha istennel áltatom magam akkor nem kell szembenéznem az elmúlás rémével és még ezer más eset miatt nem kell aggódni. Lelki megnyugvást ad.
"Épp azért amiért fontos egy szülőnek is, hogy a gyerekei engedelmeskedjenek neki."
Egy lóf.szt! Mégis egy mindenhatónak mit számít pár hangya léte? Egyáltalán nem oly mindegy neki, hogy valaki imádja-e vagy sem?! Vagy az imádattal táplálkozik? Egy mindenható, mindentudó lénynek nincs, nem lehet szüksége mitugrászok imádatára!
"Valamint jogosan várja el ezt tőlünk, hisz ő az Alkotónk, ezért minden joga megvan erre"
A kur.va istent van joga! A szüleid az alkotóid (isten legfeljebb az emberiség alkotója), tehát akkor nekik joguk van téged megölni?
"Rajzokat készítettek róluk és közben olyan megalitokat építettek, amit még most sem tudnak megmagyarázni. Persze mindezt a természettől való félelmükben:)))"
A megalitokat már a sámánizmus után építették. A sámánizmusban az volt a lényeg, hogy a természeti erőket megszemélyesítették. A megalitokat vélt istenségeknek emelték.
"Ebből következik, hogy globális volt az "isteni" jelenlét a Földön, "
És ebből mi következik? Csak nem Isten létezése? Mint már az előbb is írtam, akkor a középkorban a Földnek laposnak kellet lennie,mert az emberek úgy vélték, hogy lapos. Jobb érved nincs?
Annyi biztosan következik belőle, hogy az emberiség globálisan találkozott olyan lényekkel akiket istennek/isteneknek hitt és ezt megörökítette, rengeteg módon, épületekben, próféciákban, rajzokban, szertartásokkal és szobrokkal.
Ez a sámánizmus és megalit kronológia így értelmezhetetlen, hogy melyik volt előbb vagy később. Sámánok a mai napig vannak, csak belemagyarázás a hitvilágukba, hogy természet erőit személyesítik meg. Mit akartál ezzel mondani?
Nem írtam, hogy szerencsétlen, gyáva emberek lettek volna - csupán a körülöttük lévő világról vajmi keveset tudtak.
Az isteni levezetésnél meg lehet, hogy te megrekedtél általános iskola szinten, ahol hallottál róla 5 oldalt, de az a te bajod, nem másé :)
A megalitokat, piramisokat, és egyéb vallási épületeket bizony remekül tudják magyarázni a tudósok, maximum annak elképzelhetetlen, aki nem akar tudni... Mindegyiket remekül rekonstruálták ős-, ó-, és középkori eszközökkel - egyik sem kivitelezhetetlen, ha kellő embermennyiség áll rendelkezésre. Vagy te csak úgy tudod elképzelni, hogy akármelyik isten/istenek maguknak húzták föl az emlékműveket?
Amúgy, én is konkrétan le tudok írni találkozásokat akármilyen istenséggel - régen is volt ám fantáziájuk az embereknek. Ezeket a történeteket, legtöbbjüket pont mi magyarázzuk túl. Vagy te szerinted lángoló szekéren mentek az égbe? Ha valóban űrhajókkal érkeznek az istenek (bár ekkor már azon kezd körvonalazódni, hogy nem istenek, vagy nem tudom, mire utalsz), akkor miért nem azt írták, hogy "fényes, csillogó, kemény valamiből túz csapott ki, aminek madár, vagy tányér, vagy agyagtábla alakja volt... De ők nem körülírták az ismeretlent, hanem egyértelműen szekért, akkori, ismert dolgokat láttak - talán mert az istenek folyton csak azon a technológiai szinten jelennek meg? Vagy, ami elképzelhetőbb: az isteneiket, akiket ők maguk teremtettek, azzal a képességgel, ismerettel ruháztak fel, amit ők maguk is ismertek?
Az özönvíz történetek sem meglepőek: minden létező népcsoport, aki folyó/tenger közelében él, történelme során számtalan özönvizet fog megismerni: régen, még mielőtt a Tiszát szabályozták volna, a fél Alföldet elöntötte a víz. Egy falusi embernek mi ez, ha nem özönvíz? Egy japán számára egy hatalmas cunami, ami elmossa a városokat, mindent, nem özönvíz? Dehogynem.
És itt jön megint a felsőbb hatalomhoz való könyörgés. Tippünk sincs, mitől vannak ezek a sorscsapások - ímhol a félelmetes ismeretlen. (Ehhez nem kell rettegő szerencsétlennek lenni - ma is éppen ugyanúgy félünk az ismeretlentől, a jövőtől, ez benne van a génjeinkben, az egész életünk erről szól, hiszen máskülönben meghaltunk volna...) az ismeretlen ellen pedig a legjobb védekezés, ha megszüntetem, vagy legalábbis szabályozom. na de mit tehetek egy cunami ellen? Megkérem a háttérben lévő csodálatos hatalmat, hogy segítsen. És mi lesz, amikor nem segít? Elmesélem, hogy réges-régen is volt ilyen, mert rosszak voltak az emberek (hatalom mindenek felett...) de a csodás istenségünk megmentett egy embercsoportot/párt. Tehát ha így és így teszel (sokat adsz a papságnak, alázatos vagy, követed a törvényeinket, teszed, amit a pap/sámán/vallás által eléd rakunk) akkor elkerülnek a sorscsapások, hiszen a fenn lévő hatalmas istenség megkönyörül rajtad. Ha mégis megtörténik a sorscsapás, könnyű megoldani: vagy bűnös voltál (hiszen mindenki elkövet akármilyen vallás által valamilyen bűnt, hiszen lehetetlen nem bűnt elkövetni... Sőt, vannak vallások, amik alapból bűnössé tesznek, már csak azzal, hogy megszületsz...) ergo nem voltál eléggé jó, próbáld jobban! Vagy, valaki más tehet róla, és ő a hibás (boszorkányperek előfordulnak/fordultak szinte minden létező vallásban...)
És máris tiszta a lelkiismeretem, vagy még több imádkozással az lesz, és biztonságban vagyok, hiszen a természet nem bánt, mert jól viselkedtem (a papság meg tobzódik az élvezetekben és megtört alattvalókban, de az másik történet).
"Ez a sámánizmus és megalit kronológia így értelmezhetetlen, hogy melyik volt előbb vagy később. Sámánok a mai napig vannak, csak belemagyarázás a hitvilágukba, hogy természet erőit személyesítik meg. Mit akartál ezzel mondani?"
Azt, hogy a sámánizmus előbb volt, abból fejlődött tovább a vallás istenhitté. És akkor mi van, ha ma is van sámánizmus? Törzsek is vannak a mai napig Afrikában, Afganisztánban stb. mégis a nemzet elődje, mint társadalmi formáció. Senki nem vitatja a kronológiai sorrendet a család-klán-törzs-nemzet viszonyában (jó a nacionalisták igen, szerintük már a világ keletkezésekor nemzet volt), annak ellenére, hogy a mai napig előfordul az összes társadalmi formáció...
Az a baj Sir, hogy néha kevés a józan paraszti ész és utána kellene járni, el kell utazni és meg kell nézni.
"akkor miért nem azt írták, hogy "fényes, csillogó, kemény valamiből túz csapott ki, aminek madár, vagy tányér, vagy agyagtábla alakja volt..."
Pontosan így írták le és még ennél is részletesebben.
A Dél-Amerikaiak úgy írták le, hogy házak szálltak alá az égből, az indiai szövegekben égi városról írnak. Ezékiel könyvében is egy zajos kerekes járművet ír le a próféta amiben széken ülő fényes ruhás alak jelenik meg. A megalit építkezésekre csak a köznépnek van egy válasz, amíg jobb magyarázatot nem tudnak adni. Dél-Amerikába 4000m magasságba is vannak olyan városok, amiket olyan kőtömbök alkotnak amiknek a keménysége 8-as vulkáni kőzet. Úgy vannak kifaragva, hogy ma sem tudnák. Hiába visznek oda mérnököket akiknek fogalma sincs, hogy épült, mindig akad valami okos régész akinek sikerül beleilleszteni a jelenlegi történelemismeretbe.
Nekem más az istenképem, de nyugodtan hívhatjuk őket isteneknek, mint a korábbi népek, mivel technikailag és erkölcsileg fejlettebbek voltak, nem ártottak, inkább segítettek az emberiségnek a megmaradt infók szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!