A hit az önmagunk becsapása, hitegetése. Egyetértetek?

A hited tart meg téged.Csak igaz hittel érheted el, amit szívből igazságban szeretnél.

Nem a vallásokban van a hit hanem Jézusban.Higgy és bízz: )

A vonat végállomását is azért hiszed el, mert valaki mondja neked, mondjuk a diszpécser. Ha ő mondja, akkor elhiszed. A katolikusoknak meg Jézus mondja, s elhiszik neki.

Szóval azért, mert még senki sem állította neked, mindent kizáróan a halál után, attól még az létezhet.

Ha neked azt mondja a GPS, hogy fordulj jobbra, mert arra van Buda, akkor lefordulsz, pedig még sosem jártál arra. Szóval egy csomó olyan dolgot teszel egyébként is az életben, aminek nem tudhatod 100%-ig a kimenetelét. Rengeteg szituáció van, amit nem tudsz kiszámítani, és bizonyítékaid sincsenek rá, miért alakult így, vagy úgy.

Kb ilyen a hit is, szerintem...

"A hit az önmagunk becsapása, hitegetése. Egyetértetek?"

Nem, nem értek egyet.

Te is hiszel, nem tudom, hogy miben, de például az evolúció nevezetű vallásban...:))) Ha így van:

Vagy talán megtapasztaltad? Az eredettudomány és a történelem tudomány hipotézisekre alapozva állít dolgokat, melyet zokszó nélkül veszel be. A emberekbe meg sem fogalmazódik kétely, akik ennek a vallásnak kötelezték el magukat. Ez vallás és hit.

Nekem nincs vallásom, és Krisztus szerint hitem sem. Ha hinnék, hegyek mozdulnának meg szavamra és hitemre, mert a hívőnek minden lehetséges az Atyának hatalmából. De remélem, hogy hitetlen hitemben talán kegyelmet nyerhetek én és a házam népe...

Szia!

A kommentedben leirtakkal nem értek egyet. Van olyan aki visszajött a halálból. A Szentírás is számos olyan esetet leír, amikor próféták által Isten feltámasztott embereket.

A vallások azért nem tökéletesek, mert most még "tükör által homályosan látunk" - ahogyan Pál apostol megfogamazta. A közvéleményben, sajnos, egy egészen téves eszme él a keresztény hit mibenlétéről. Általában "elhivésnek, hiszékenységnek" értelmezik. Az hisz, aki "elhiszi" Isten létezését, esetleg még Krisztus isten-voltát, valamilyen halál utáni életet vagy üdvösséget. Ezért sokan úgy gondolják, hogy a hit csak a naivak, gyengék, vagy valamilyen áhítatra vágyó lelkek számára elérhető, és ezért csak nekik jelent egyfajta megoldást az élet problémáira.

A bibliai hit-fogalom azonban merőben más. A hit az ember helyes, egészséges lelki magatartása Isten iránt, minden ember részéről ez lenne a természetes, a normális, a valóságnak megfelelő viszonyulás, és a hit hiánya a természetellenes állapot. A Biblia szerint az élő vagy teljes hit milyen elemekből, egymásra épülő lépcsőfokokból áll:

Az első fok a szilárd meggyőződésre jutás Isten kinyilatkoztatott igazsága felől, vagy így is mondhatjuk: a Szentírás igazsága felől. "A hit pedig a remélt dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés" (Zsidókhoz 11:1). A bibliai értelemben vett hit alapját tehát egy nagyon is erős, világos, értelmes meggyőződés képezi, nem pedig valamilyen bizonytalan "elhivés".

A második fok a személyes bizalom kialakulása Isten iránt. Közelebbről jelenti ez a feltétel nélküli bizalmat az ő mindenható, teremtő hatalmában és erkölcsi jellemében – igazságosságában és irgalmasságában. Ennek az Isten hatalmába és szeretetébe vetett hitnek a végeredménye a hit Isten ígéreteiben.

A harmadik fok: az alázat. Minél inkább látja az ember Isten tudás- és hatalombeli nagyságát, és ugyanakkor a tökéletes igazságot és szeretetet megtestesítő jellemét, amely ezzel együtt érvényesül, annál inkább felismeri a maga gyengeségét az igazság megértése és cselekvése, vagyis az erkölcsi erő szempontjából. Ezen az alapon igazi, értelmes alázatra jut Isten előtt. Ennél a pontnál különösen élesen mutatkozik meg az ember erkölcsi minősége, mert önmagáról kell elismernie az énjét nagyon érzékenyen érintő igazságot.

Mindezek után következik a hit döntő lépése: a hit cselekvése. Jakab apostol írja, hogy amíg cselekedet nincs, addig még nem lehet teljes hitről beszélni (Jakab 2:17–26). A hit cselekvése logikusan következik az előzőkből: ha valakinek teljes bizalma van Istenben, az ő ígéreteiben, nincs bizalma viszont önmagában – a maga értelmében és erejében –, akkor ennek eredményeként rábízza magát Istenre, átadja magát neki, hogy Ő cselekedjék benne és általa. Az önzéssel megkötözött ember részéről ez a legnagyobb cselekedet, mert önmegtagadást, önös érdeke és büszke magabízása feladását jelenti, azt a fontos döntést, hogy önmaga helyére Istent állítja. A hitnek ez az elhatározása mindig az adott helyzetnek megfelelő, konkrét cselekvésben jut kifejezésre.

A hit utolsó – de nagyon lényeges – eleme vagy lépcsőfoka a mély hála, a szeretet elmélyülése Isten iránt azért, amit hit által az emberben és az ember által cselekszik. Ez a hála és szeretet magában foglalja azt a vágyat és erkölcsi kötelezettséget is az ember részéről, hogy a továbbiakban az egész életét Isten tulajdonának tekinti, és az ő megváltó munkájába kíván bekapcsolódni, teljes önfeláldozással dolgozni másokért, Krisztus áldozatára való viszont-áldozatként adva oda egész lényét, életét és annak minden szolgálatát.

A hitnek ez az utolsó lépése is próbára teszi és kimutatja az ember erkölcsi minőségét. Az önző ember szívesen elvesz javakat a maga számára, de nehezen fogja fel és vállalja az ennek megfelelő viszonzást, amelyre nem külsőleg, hanem csupán a szívében belül, azaz erkölcsileg elkötelezett. Valamint nagyon hajlamos arra is, hogy a dicsőséget önmagának tulajdonítsa azért, ami a valóságban nem az ő érdeme. Csak az én-szeretet minden megnyilatkozását megutálni és megtagadni kész ember válaszol hálával Isten kegyelmének cselekvésére.

A hit az ember legszebb, legnemesebb képessége, illetve cselekvése. Amikor valakit igaznak, vagy valamit igazságnak, erkölcsileg mindenekfelett értékesnek talál, akkor mindent odaad, mindent vállal érte, még büszke, önző énje megtagadását is.

Üdv. Péter

A hitnek általános értelemben placebo-hatása van: abban hisz az ember, hogy az fog történni, amit szeretne. Ez ad motivációt a cselekvésre, vagy bizakodást ad a jövőre nézve.

A vallás pedig néhány alapszabályt ad (pl. ne lopj), amelyek összességében egy pozitív értékrendet alkotnak, amely szerint célszerű egy társadalomban élni, hogy az működőképes legyen. A hit itt azt jelenti, hogy abban hisznek az emberek, hogy ez a pozitív értékrend valósul meg.

Aztán persze van egy másik oldala a dolognak, például a játékelméletből tudjuk, hogy ha egy rosszfiú ki akar szúrni a másikkal, a másik meg "odatartja a másik orcáját is", akkor ebből a rosszfiú jön ki nyertesen.

19:54 vagyok.

Az se mindegy, hogy ki gyakorolja a vallást. Van, aki alapvetően hülye hozzá, és félreérti az egészet.

Például van egy buzgó katolikus nagynéném, aki szerint a hitébe csak az abszolút jó és a gonosz fér bele. Engem valamiért utál, ezért a szemében én vagyok a gonosz, így bennem csak a rossz tulajdonságokat keresi, és a hátam mögött ezeket felnagyítva mond rólam rosszakat, sőt ki is talál hülyeségeket, amelyek meg sem történtek. Engem mondjuk nagyon nem izgat, lepereg rólam amikor visszahallom, csak példának hoztam, hogy neki ilyen a hite. A vallás ettől függetlenül nem ilyen, ez csak a nagynéném jellemgyengeségét mutatja.