A korai Egyház úgy tudom, a Septuagintát használta Bibliaként. Pontosan mely könyvekkel és miben több ez, mint a jelenlegi római katolikus és protestáns Biblia?

Üdv!

Pontosan mit értesz a "Korai" Egyház alatt? Az első században Jézus idejében igen valószínű hogy az i.e. III. században keletkezett Spetuagintát használták, amely gyakorlatilag ugyanazokat az Ószövetségi iratokat tartalmazza, mint például a mostani Károli Biblia, csak más felosztásban (Pl Királyok I.-II. könyvét egy könyvnek tekintették) Ezt onnan is tudjuk, hogy Josephus Flavius a zsidó történetíró szerint az Ószövetség kanonizációja az i.e. 5. században lezárult, így azokat a könyveket, amelyek ezután az idő után keletkeztek már nem tekintették szentnek. Az I. századi Septuaginta nem tartalmazhatott több könyvet a mostani protestáns Bibliánál.

Én úgy tudom, s ebben a Wikipédia legalábbis megerősít, hogy a deuterokanonikus könyvek is részét képezték a Szeptuagintának, de Kr. u. 100-ban kivették a zsidó kánonból. Csakhogy ekkora már részét képezte a keresztény kánonnak, noha például Szent Jeromos, a Vulgata-fordítás elkészítője például nem gondolta sugalmazottnak.

Először Luther volt az, aki felülvizsgálta az ortodox-katolikus nézetet a deuterokanonikus könyvekről.

[link]

[link]

Az apokrif könyvek, vagy ahogyan a Katolikus Egyházban mondják deuterokanonikus, vagyis másodkanonizált könyvek soha nem voltak az eredeti kánon részei.

Egy kicsit helyesbíteném az előző választ, Josephus Flavius szerint nem az i.e. 5 században, hanem pontosan Artaxerxész Longimanus korában zárult le az Ószövetségi kánon, ami i.e. 464-424-el azonos. Van tehát egy történelmi dokumentumunk, ami elég fontos a témát tekintve. Másfelől a deuterokanikus könyvek ellen szól az is, hogy az Újszövetség gyakran hivatkozik az Ószövetségre, de a deuterokanonikus könyvek közül soha nem idéz egyetlen egyet sem. Továbbá nagyon ponatatlan történelmi feljegyzések is találhatók ezekben a könyvekben. Hogy hozzak egy példát nézzétek meg a (Bár 1,2 ; 1,11) vagy ha jól emlékszem Judit könyvénél is ilyen problémák vannak. És akkor még nem is beszéltem a babonákról, különböző ellentmondásokról...

Egyébként meg ezeknek a könyveknek a kánonhoz csatolásuk sem úgy történt, hogy a Katolikus Egyház gondolt egyet, és kanonikusnak nyilvánította. Nem. Abban az időben, amikor ez megtörtént, akkor lépett fel Luther, és egyfajta válasz volt ez a lépés a reformációra. A történelmi hátteret most nem ismertetném mert annak mindenki alaposan utána nézhet, mert annak is megvan bizony az oka hogy miért pont azokat a könyveket nyilvánították kanonikusnak :-)

A katolikus gondolkodásban tehát azon könyvek amelyek kezdettől a kánonhoz tartoznak "protokanonikus" könyvek, amelyeket utólag azok a "deuterokanonikus könyvek" és amelyet mindenki elvet, ha jól tudom náluk apokrikok. Én azonban azon teológusokkal értek egyet, akik máshogy csoportosítsák a könyveket. De ebbe most nem is mennék bele mert nem is a témához tartozik.

Természetesen nem rendelkezünk pl i.e.1-i.sz.1. századi Septuagina másolatokkal, mert a legrégebbi kéziratok, amik ránk maradtak az i.sz. 4. századból valók. Azonban biztosra vehetjük a bizonyítékok alapján hogy az Ősegyház azon könyveket használta amelyekek a mostani héber kánonban vannak benne. Lásd ezzel kapcsolatban az Ősegyház legkorábbi dokumentumát, az Apostolok cselekedeteit.

Szia!

Szerencsére rendelkezésünkre állnak a Holt tengeri tekercsek Jézus korából, melyek az eredeti maszoréta szöveget tartalmazzák.

A Septuaginta azért fontos, mert bizonyítja: ie. 250-ban már lezárult a Kánon. Csak a görög nyelvű keresztények használták a septuagintát, akik tudtak héberül ill. arámul, azok az eredeti szöveget használták!

Talmudi periódusnak is szokás nevezni az i. e. 300-500-ig terjedő időszakot, amikor a szent iratok már mind készen voltak, másolatokat készítettek róluk a zsinagógák számára és szintén gonddal őrizték, tanulmányozták őket. Még ezt megelőzően igen fontos munkát végzett a szent iratok összegyűjtésében Ezsdrás a babiloni fogság után. Már Babilóniában, majd a fogságból hazatérve, otthon Júdeában is nagy odaadással fáradozott ezen. A róla szóló bibliai feljegyzés is utal erre: Ezsdr. 7:10, 25; Neh. 8:1-3. Az egész nép megértette e munka fontosságát ebben az időben, és igényük volt az Írások megismerése, hallgatása, mert a babiloni fogság és a belőle való szabadulás nagy történelmi tapasztalata megtanította őket a prófétai kijelentések mély tiszteletére.

Az Ószövetség apokrif könyvei azok, melyekben különbözik a mai katolikus és protestáns Biblia. Egyes ókori egyházatyák ezt a kifejezést még a pszeudoepigráf iratokra alkalmazták, a reformáció óta azonban a protestánsok között az egyesek által ugyan elfogadott, de nem kanonikus iratokat jelöli.

Az apokrifok kanonikusságának támogatására felhozott első érv, hogy a Septuaginta ma ismert legkorábbi, kb. az i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak. A palesztinai héber kánonhoz képest 14-15 könyvvel több található ezekben a kéziratokban, ezenkívül nem külön csoportban vannak, hanem be vannak építve a kanonikus könyvek közé. Egyesek azt feltételezték, hogy két kánon létezett: egy palesztinai, valamint egy szélesebb körű, az alexandriai (ami a IV. századi Septuaginta-kéziratokban is tükröződik).

Az ősegyházban néhányan, mint például Augustinus - vagy ismertebb nevén Ágoston, aki i. sz. 354-430-ig élt nagy befolyású egyházi tanító - elfogadtak egyeseket az apokrifok közül, míg a többség, köztük például Hieronymus - vagy ismertebb nevén Jeromos, aki i. sz. 340-420-ig élt, ugyancsak nagy egyházi tanító, a Vulgata fordítója - hevesen tiltakoztak a héber kánonhoz kapcsolásuk ellen. Hieronymus "apokripha" és "fabulae" (mesék) névvel illette az apokrif iratokat. A Vulgatába, az Ószövetség latin fordításába csak Jeromos halála után, szinte szó szerint csak a holttestén át lehetett belevenni őket.

1546-ban a Római Katolikus Egyház tridenti zsinata (más néven trentói vagy trienti zsinat 1545-63) dogmatizálta az apokrifok kanonikusságát, így azok az általuk kiadott bibliákban megtalálhatóak.

Az ószövetségi apokrif iratok a következők: (*-gal jelölve azok, melyeket a tridenti zsinat sem kanonizált):

- Bölcsesség Könyve (Salamon bölcsessége)

- Jézus, Sirák fia könyve (Ecclesiasticus)

- Tóbiás

- Judit

- III. Ezsdrás*

- I. Makkabeus könyve

- II. Makkabeus könyve

- Báruk 1-5. fejezet

- Báruk 6. fejezet (Jeremiás levele)

- IV. Ezsdrás* (II. Ezsdrás)

- Eszter 10:4 - 16:24

- Dániel 3:24-90 (Azáriás imája, a három ifjú éneke)

- Dániel 13. fejezet (Zsuzsanna és a vének)

- Dániel 14. fejezet (Bél és a sárkány)

- Manassé imája*

Néhány ellenérv az ószövetségi apokrif iratok kanonikusságára:

- például az előzőekben idézett Jézus, Sirák fia c. könyv bevezetését abból a szempontból, hogy vajon Isten tekintélyével szól-e? Hasonló idézetekkel dokumentálhatnánk, hogy a többi apokrif irat sem szól Isten szavának a tekintélyével,

- az ószövetségi prófétai korszak lezárulása után keletkezett valamennyi, szerzőik nem próféták, nem "Isten szent emberei" voltak,

- nem szólnak hitelesen Istenről, az emberről stb. Ellentmondások, téves tanítások, legendás kiszínezések, alacsony - egyes esetekben elfogadhatatlan - erkölcsiség nyilatkoznak meg bennük. Kirívóan pontatlan történelmi adatot is találhatunk.

- Nem árad életátformáló erő belőlük.

- Isten egyháza nem fogadta el őket. Nincsenek benne a héber kánonban. Továbbá az Újszövetség és Josephus bizonyságtétele a legfontosabb ebből a szempontból. Az, hogy a Septuaginta kb. i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak az apokrifok, nem jelenti azt, hogy már az i. e. 250 körül keletkezett fordításhoz is hozzákapcsolták volna őket. Az Újszövetség sokszor idézi az Ószövetséget a Septuagintából, de egyetlen apokrif iratot sem idéz! Az ókori egyházatyák között csak egy jelentős személy volt, aki némelyik iratot elfogadta közülük: Augustinus. Az első négy évszázadban egyetlen egyetemes zsinat sem ismerte el az apokrifokat ihletettnek.

Üdv. Péter

A Holt- tengeri tekercsek semmit sem árulnak el,arról, hogy mit tartalmazott a Szentírás. Tudniillik ezek a tekercsek az igaz istentol eltévelyedett zsidó varázslók által manipulát volt. Például bele helyezték Asherah istenno bikaférjénak JHVH nevét,amelyet a Septuaginta Szentírás nem tartalmaz, sem a Keresztény Gorog kéziratok.

Ezen kivul a Holt-tengeri tekercsek csak toredékeket tartalmaznak a Szentírásból, tehát nem bizonyítják annak kanonizált állapotát.

Ami pedig azt az állítást illeti, miszerint Krisztus idejében használta volna bárki is un. héber irásokat, kizárt, hisz a Babilóniából való visszatérés óta a zsidók az Arámit beszélték.Krisztus idejében úgyszintén arámi volt a zsidók konyhanyelve.De az elso században beszélt arámi , nem volt azonos a Babilóniából megorokolt arámival.Ezért a zsidók a gorog Septuagintát használták Krisztus idejében, ha olvasni akartak az írásokból úgy, hogy azt mások is megértsék.Azokon a helyeken az Evangéliumokban,ahol az Úr felolvassa Ésaiás tekercsét bizony a Septuaginta hangzik vissza, nem pedig a ma ismert héber írások.

Illene már megtudni mindenkinek, hogy olyan héber nyelv, amelyen ma biblia íródott nem létezett abban az idoben.

Teljesen érthetetlen tehát, hogy ma az emberek olymértékben félre vannak manipulálva, mintha létezne valamilyen eredeti héber Szentírás.

Arról nem is beszélve, hogy magukat szaktekintélyeknek nevezo emberek is beleestek abba a hibába, hogy egy kr. u. 900 évvel megalkotott héber szoveg alapján felulbirálják a Septuagintát, amely i. e a 3. században készult, az akkor rendelkezésre álló héber kéziratok alapján.

A Septuaginta ilyen irányú reviziójára csak akkor nyilna lehetoség, ha elokerulne az a kézirat, amelybol a Septuaginta fordítás készult.

Ezért minden olyan igyekezet , amely arra irányul, hogy héberesítse a Septuagintát , nem más mint a keresztény és a zsidó világ becsapása.

Egy jó írás a témában:

[link]