Mi a különbség a katolikus és a protestáns Biblia között?

Bemásolom, amit egyszer ebben a témában írtam valakinek, ez kicsit a miértre is felel:

Az Ószövetség hosszú évszázadok alatt alakult ki. Kétféle besorolása terjedt el: a palesztinai és az alexandriai kánon. Alexandriában a legtöbb zsidó görögül beszélt, itt a Septu Aginta, azaz görög fordítás terjedt el. Ebben van 7 plussz könyv, ezeket nevezzük deuterokanonikusnak. (És van néhány betoldás más könyvekben a másik változathoz képest.) Isteni sugalmazásukat bizonyos körökben megkérdőjelezték/zik. Így a protestánsok is. Ők a palesztin kánont használják, a katolikusok és az ortodoxok az alexandriait. Nyilván a kereszténység első századaiban görög nyelve miatt terjedhetett el hamarabb. Később aztán a plussz könyvek némelyikének is megtalálták a héber eredetijét, tehát ezeket sem a semmiből halászták...

A deuterokanonikus könyvek a következők: Tóbiás, Judit, 1-2 Makkabeusok, Báruk, Bölcsesség, Sirák fia.

Annyiban, hogy benne vannak deuterokanonikus könyvek is, amelyeket másodszor kanonizáltak. Ezek a görög Septuagintához tartoznak, az Ószövetség görög fordításához.

A protestánsoknál a Biblia minden egyes tudásnál (értelmezésnél, jelen esetben az apostoli - katolikus tanításnál) a legnagyobb tekintélyt kap, ezért a legtöbbjük - főleg a kisebb újprotestáns gyülekezetek - a 400 éves Károli-fordítást használják, és a klasszikus protestáns kánon, amely a héber kánonnal egyenértékű, tehát ezek nincsenek benne.

A nemzetközi katolikus Biblia, a Vulgata majd a szöveg központosított Neo-Vulgata, az egyik legpontosabb latin fordítás három kötetnyi filológiai jegyzettel.

Magyarországon a hivatalos az a Szent István kiadású, amely nagyon hasznos jegyzeteket, és megjegyzéseket fűz a műhöz, kisebb helyeken vannak megnyirbált részek is.

Szia!

Egyrészről fordításbeli különbségek vannak.

Másrészről a protestáns Bibliákban nem találsz magyarázatokat, ezt csak a katolikusok szokták beletenni a Bibliákba.

Harmadrészt pedig az ószövetség apokrif könyvei. Egyes ókori egyházatyák ezt a kifejezést még a pszeudoepigráf iratokra alkalmazták, a reformáció óta azonban a protestánsok között az egyesek által ugyan elfogadott, de nem kanonikus iratokat jelölik ezzel a névvel. Az apokrifok kanonikusságának támogatására felhozott első érv, hogy a Septuaginta ma ismert legkorábbi, kb. az i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak. A palesztinai héber kánonhoz képest 14-15 könyvvel több található ezekben a kéziratokban, ezenkívül nem külön csoportban vannak, hanem be vannak építve a kanonikus könyvek közé. Egyesek azt feltételezték, hogy két kánon létezett: egy palesztinai, valamint egy szélesebb körű, az alexandriai (ami a IV. századi Septuaginta-kéziratokban is tükröződik). Az ősegyházban néhányan, mint például Augustinus (Ágoston), (i. sz. 354-430-ig élt nagy befolyású egyházi tanító) elfogadtak egyeseket az apokrifok közül, míg a többség, köztük például Hieronymus (Jeromos), (i. sz. 340-420-ig élt, ugyancsak nagy egyházi tanító, a Vulgata fordítója) hevesen tiltakoztak a héber kánonhoz kapcsolásuk ellen. Hieronymus "apokripha" és "fabulae" (= mesék) névvel illette az apokrif iratokat. A Vulgatába, az Ószövetség latin fordításába csak Jeromos halála után, szinte szó szerint csak a holttestén át lehetett belevenni őket. 1546-ban a Római Katolikus Egyház tridenti zsinata (más néven trentói vagy trienti zsinat 1545-63) dogmatizálta az apokrifok kanonikusságát, így azok az általuk kiadott bibliákban megtalálhatóak. Ezek:

- Bölcsesség Könyve (Salamon bölcsessége)

- Jézus, Sirák fia könyve (Ecclesiasticus)

- Tóbiás

- Judit

- I. Makkabeus könyve

- II. Makkabeus könyve

- Báruk 1-5. fejezet

- Báruk 6. fejezet (Jeremiás levele)

- Eszter 10:4 - 16:24

- Dániel 3:24-90 (Azáriás imája, a három ifjú éneke)

- Dániel 13. fejezet (Zsuzsanna és a vének)

- Dániel 14. fejezet (Bél és a sárkány)

Az apokrifok nem szólnak hitelesen Istenről, az emberről stb. Ellentmondások, téves tanítások, legendás kiszínezések, alacsony - egyes esetekben elfogadhatatlan - erkölcsiség nyilatkoznak meg bennük. Kirívóan pontatlan történelmi adatot is találhatunk. Nem árad életátformáló erő belőlük. Isten egyháza nem fogadta el őket. Nincsenek benne a héber kánonban. Továbbá az Újszövetség és Josephus bizonyságtétele a legfontosabb ebből a szempontból. Az, hogy a Septuaginta kb. i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak az apokrifok, nem jelenti azt, hogy már az i. e. 250 körül keletkezett fordításhoz is hozzákapcsolták volna őket. Az Újszövetség sokszor idézi az Ószövetséget a Septuagintából, de egyetlen apokrif iratot sem idéz! Az ókori egyházatyák között csak egy jelentős személy volt, aki némelyik iratot elfogadta közülük: Augustinus. Az első négy évszázadban egyetlen egyetemes zsinat sem ismerte el az apokrifokat ihletettnek.

Üdv. Péter