Mi tartja meg a katolikusokat a katolikus egyházban?

Válaszom:

"Itt valóban szerepel a "meg van írva", de amikor ezt a szöveget írták, a Biblia, főleg az Újszövetség még évszázadokig nem létezett. Ez a "meg van írva" tehát biztos, hogy nem a Bibliára, hanem legfeljebb ószövetségi könyvekre utal. Nekem ez a rész (valamint a 2Tim 3,16-17, amit még mondani szoktak) egyáltalán nem bizonyítja, hogy itt a ma használt Bibliáról van szó."

A TELJES ÍRÁS, AMI ÁLTAL VEZETTETJÜK MAGUNKAT

„És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes írásIstentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Timótheus 3:15-17)

Egy katolikus tévtanítás bevezető ezzel kapcsolatban szövege így hangzik:

„111. A protestantizmus fő “bizonyító szövege” a sola Scripturára a 2Tim 3,16 elégtelen, hiszen ez a szöveg azt mondja, hogy a Biblia hasznos, de azt nem, hogy elégséges is a tanításhoz és az igazsághoz. A katolicizmus egyetért azzal, hogy ezekre a célokra nagyszerűen használható, de nem olyan kizárólagosan, mint ahogy azt a protestantizmusban teszik. Másodsorban, amikor itt Szent Pál “Írásról” beszél, akkor az Újszövetség még nem is létezett (azt csak 300 évvel később véglegesítették), ennélfogva Szent Pál egyedül az Ószövetségre vonatkoztatja ezt. Ez azt jelentené, már ha a sola Scriptura igaz, és ha állítólag erre utal ez a vers, hogy az Újszövetség nem szükséges a hit előírásához.” (150 érv, hogy miért vagyok katolikus. Írta: Dave Armstrong)

Fenti eszmefuttatás tipikus katolikus érvelés a Biblia ellen, amely a történelemben nem egyedi és elszigetelt eset, hanem általánosnak mondható.

Az hogy a Biblia hasznos, de nem elégséges, ellentmond annak a kijelentésnek, mely szerint tökéletes, célját betöltő felkészítést ad. Hogy tökéletes legyen az Isten embere, ez az üdvösséghez való segítség hiánytalan megadását jelenti. Vagyis minden szükséges tájékoztatást megad az Istentől ihletett szöveg.

A gyermekségtől ismert szent Írások Krisztusban való hit általi bölccsé tevése azt mutatja, hogy olyan írásokról van szó, melyek egyértelműen a Krisztusban való hitre vezetnek, tehát nem kifejezetten az Ósz-i írásokra utalás ez, hanem sokkal inkább az USZ-i írásokra.

(Hogy az Ósz-i Krisztusra való utalások nem elégségesek önmagukban, mutatja pl. a Csel 8:26-40 szövegrésze, ahol az etióp komornyik magából az Ósz-i írásból nem kapott olyan ismeretet, hogy bölcsességre tett volna szert a Krisztusban való hit általi üdvösségre. Tehát további kiegészítésre volt szükség. Ahogy ezt Timótheus meg is kapta – nyilván már az Usz-i írásokból.)

Hogy Pál a teljes írás alatt mit értett, erre mutat pl. 1 Tim 5:18, melynek első része az ÓSZ-i területre nyúlik, amely törvényt Lukács alapelvként ültet át az ÚSZ-i területre a Luk 10:7 szövegében, és ezt a kettőt összevonva (de nyilván nem csak erre a kettőre szűkítve) nevezi Pál Írásnak (1Tim 5:18), ugyanakkor ezt a teljes (mindkét területről vett) kinyilatkoztatást mondja Istentől ihletettnek a 2 Tim 3:16-ban.

Hogy tehát Pál idejében csak az Ósz létezett volna, ez az állítás a Bibliából való kiiskolázottság teljes hiányát jelenti, hiszen a Jézus kiontott vére által megkötött Új szövetség már akkor javában érvényben volt. (Vö. Luk 22:20; Zsid 9:15)

Katolikus érvelőnek az a kijelentése, hogy az Úsz-et csak 300 év múlva véglegesítették, nem érinti Pálnak azon kijelentését, hogy a már akkor létező teljes Írás tökéletes felkészítést nyújt minden jó cselekedetre, és bölcsességet ad a Krisztusban való hitre. Ez teljesen független attól, hogy „az egész kánon formális elismerése lassabban történt meg.” (Scofield Biblia magyarázó jegyzetei 2 Tim 3:16-hoz.)

Sőt, attól is független, hogy még jöttek újabb ihletett írások János apostoltól. Mindazonáltal, akik János két legutolsó írását nem ismerték, azok is üdvösségre való felkészítést kaphattak az apostolok addigi írásaiból.

Idevágó adat, hogy Péter Pál leveleit írásnak jelenti ki (vö. 2Pét 3:16), aminek az elcsűrése-csavarása csak olyan veszteség árán lehetséges, hogy aki ezt megteszi, mintha nyomába eredne a veszedelem fiának, vagyis Júdásról van szó. Mindkét helyen ugyanaz a görög szó található. Vö. Ján 17:12. Sőt Jel 17:11 veszedelemre menését a fenevadnak is ugyanide sorolhatjuk.

Fontos adalék ugyanakkor hogy az ÓSZ-i írásokból eredő alapelvek mérvadóak a keresztények számára, hiszen azok tanulságunkra írattak meg (1Kor 10:11), s nem mert fennáll érvényességük. Tehát ennyiben hasznosak a tanításra, de nem egy az egyben.

A zsidóknak ugyanakkor sokat nyom a latban, hogy nekik Mózes a törvényben utalásokat tett Jézusra mint prófétára (vö. Csel 3:22), akit a Zsidók Istene támaszt, - nyilván nem saját magát támasztva, mivelhogy nem Jézus volt a zsidók Istene -, tehát maga az ÓSZ kellő kiindulási alapot jelenthet a Krisztusban való hit által eljutni az üdvösségre, (elsősorban a zsidóknak) amely írásokat azután teljesen kiegészítenek, mintegy megkoronáznak az ÚSZ-i írások.

A teljes felkészítés köre ezzel bezárul. (Az USZ-i csodatévő, az 'Úr'-tól (?) üzenetet közvetítő próféták köre már áthajlik a (katolikus és egyéb) karizmatikus démonizmusba – vö. Máté 24:24; 7:22-23)

Az a kijelentés pedig, hogy Pál az ÓSZ-i írásokra gondolt volna egymagában, amely ezáltal kizárná az ÚSZ-i írások szükségességét, teljességgel a katolikus rövidlátás példái közé sorolható, amiből pedig van jócskán. (Lásd a történelmi katolicizmus brutális és eretnek dogmák általi önmegkötözöttségét.)

Ami által tehát ma Isten népe (vö. Dániel 12:1; Csel 15:14; 1Pét 2:9-10) és Istennek igaz keresztény szolgái vezetik magukat, az maga a Szentírás ihletett szövege, és az abból származó szellemi táplálék, amely tökéletes felkészültséget nyújt az üdvösségre – ellenben a természetfeletti kinyilatkoztatásokkal, amelyeknek gazdái egyértelműen a hamis próféták és maga az Ördög! (vö. Máté 24:24; 7:21-23; 2Kor 11:13-15; 2Thessz 2:9-12)

"Válaszom:

Igen, tudom. És még ide sorolható: Mt 15,3 és Kol 2,8 is, mint protestáns érvek.

De ez hibás érvelés. Itt az emberi hagyományokról van szó, nem pedig az isteniekről („a ti hagyományotok” – Mt 15,3; „emberi hagyományok” – Mk 7,9; Kol 2,8), de nem maga „a” hagyományról, amelyet Krisztus és az apostolok hagytak ránk („átadott hagyomány” – 1Kor 11,2; „kapott hagyomány” – 2Tessz 2,15; 3,6)

Katolikus érvek a hagyomány mellett a Biblia alapján: "

A KATOLIKUS SZENTHAGYOMÁNYRÓL

„Mi a szenthagyomány? Jézusnak és az apostoloknak a szentírásból kimaradt tanítása, vallási életre vonatkozó intézkedéseik és szokásaik, valamint szentírás-értelmezésük. 2Thes 2,15.” (KÉRDEZZÜK MEG A SZENTÍRÁST (Bibliás Katekizmus) - Szent István Társulat, 1980. 14. old.)

Ez az állítás azonban nem teljesen fedi a valóságot. Ugyanis addig lehet apostoli hagyományról beszélni, amíg azok a tanítások az apostoloktól szóban kiadattak, majd belekerültek az apostolok által írt evangéliumokba és levelekbe. De miután belekerültek, onnantól fogva bármilyen szóbeli (nem apostoli eredetű) szöveg nem lehet Istentől ihletett, különösen azok a hagyományok nem, amik az apostolok halála után datálódnak.

A fenti katekizmus szerint a „szenthagyomány” az, ami kimaradt a Szentírásból, bár Jézustól és az apostoloktól származik. De azt már nem indokolja meg, hogy miért maradt volna ki a Szentírásból, ha egyszer tőlük származik.

A válasz az, hogy azért maradt ki, mivel nem tőlük származik, ami pedig a katolikus egyház hagyományait illeti, ők a saját, az apostolok állítólagos utódaitól származó hagyományaikat egy szintre helyezik az apostolok szóbeli kijelentéseivel, hogy ezzel tekintélyt adjanak az elfogadásukra. Egyébként meg azoknak nem sok közük van Jézus és az apostolok tanításaihoz, amire akkor derül fény, ha összehasonlítjuk őket.

A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum (Az Isten Igéje) kezdetű, az isteni kinyilatkoztatásról szóló konstitúciója így ismerteti a Hagyomány és a Szentírás kapcsolatát: „A Szent Hagyomány és a Szentírás tehát szorosan összefonódik és átjárja egymást. Ugyanabból az isteni forrásból fakadván mindkettő, egyesülnek és azonos cél felé tartanak. A Szentírás ugyanis Istennek a Szentlélek sugalmazására írásba foglalt szava; a Szent Hagyomány pedig Isten szavát, melyet Krisztus Urunk és a Szentlélek bízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át ezek utódaira, hogy igehirdetésükkel az igazság Lelkének fényénél hűségesen őrizzék, kifejtsék és terjesszék” (9)

„Isten bölcs rendelkezése szerint annyira összetartozik és egymásra van utalva a Szent Hagyomány, a Szentírás és az egyházi Tanítóhivatal, hogy egyikük sem lehet meg a másik kettő nélkül. Mind a három együttesen, de mindegyikük a saját módján, az egy Szentlélek tevékenységének hatására eredményesen szolgálja a lelkek üdvösségét.” (DEI VERBUM - A II. Vatikáni Zsinat DEI VERBUM kezdetű dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról. Második fejezet:

AZ ISTENI KINYILATKOZTATÁS TOVÁBBADÁSA)

Mit tanít a Biblia a hagyományról?

HASZNOS HAGYOMÁNY

Kétféle hagyományról beszél a görög szöveg: ami hasznos és követendő, és ami káros és ezért elvetendő.

Vajon mi volt hasznos hagyomány? Pál írja:

„Dicsérlek titeket, hogy mindenben megemlékeztek rólam, és megtartjátok a hagyományokat, (paradoszisz) úgy, ahogy átadtam nektek.” (1Kor 11:2, Káldi Neovulgáta ford.)

„Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat (paradoszisz) amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok.” (2Thes 2:15, Káldi Neovulgáta ford.)

„Ugyanakkor Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él, és nem a szerint a hagyomány (paradoszisz) szerint, amelyet tőlünk kapott.” (2Tessz 3:6, Káldi Neovulgáta ford.)

Az a hagyomány, amiről Pál beszél, az olyan tanítást jelentett, amit élőszóban adtak vagy levélben.

Mivel a görög paradoszisz szó parancsolatot, rendelkezést jelent, ezeknek a megtartása akkor is fontos volt, ha élőszóban adták, és akkor is ha levélben. A páli hagyomány tehát rendeletet jelent, akár élőszóban, akár írásban.

KÁROS HAGYOMÁNY

Mi volt a káros hagyomány?

A zsidó ősök hagyományai, amelyeket Isten törvénye fölé helyeztek, és annak megtartását tartották fontosabbnak. Jézusnak szegezték a kérdést az írástudók és farizeusok:

„Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól (paradoszisz)? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket. Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok (paradoszisz) kedvéért?” (Mát 15:2-3)

„nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát.” (Mát 15:6)

”A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz (paradoszisz). És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz (paradoszisz) is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.

A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait (paradoszisz), miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?”Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz (paradoszisz), a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.”

Majd így folytatta: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat (paradoszisz) állítsátok a helyére... Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal (paradoszisz), amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek.” (Márk 7:3-9, 13)

Káros hagyomány tehát az, amit Isten kinyilatkoztatott akaratával (parancsával) ellentétesen, annak fölébe helyeznek mint emberi utasításokat, vagy eljárásokat.

A valamikori Saul is ezt tette:

„És felülmultam a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért (paradoszisz).” (Gal 1:14)

Mivel ezek ellentétben voltak a krisztusi tanítással és mértékkel, ezért Pálnak ezt el kellett vetnie.

De mindenki másnak is ugyanezt kell tennie:

„Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon (paradoszisz) és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.” (Kol 2:8)

Péter is utalt erre az eltorzult hagyományra:

„Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott (patroparadotosz = utókorra hagyott hagyomány, apáktól átvett, örökölt hagyomány) értéktelen életmódból”. (1Pét 1:18)

A TANULSÁG SZÁMUNKRA

Minden olyan rendelkezés, tanítás vagy gyakorlat, ami ellentétben van a krisztusi tanítással, azt el kell vetni, bárkitől is származzon.

[A Biblia beszél még (írott vagy íratlan) szokásokról (ethosz) is, lásd: Lukács 1:9; 2:42; 22:39; János 19:40; Cselekedetek 6:14; 15:1; 16:21; 21:21; 25:16; 26:3; 28:17; Zsidók 10:25); illetve megszokásról, összeszokásról (szünétheia), lásd: János 18:39; 1Korinthus 8:7; 11:16) Ezek között is van olyan szokás, ami hasznos, ill. káros. Pl. hasznos: Lukács 1:9; káros: Zsidók 10:25; 1Korinthus 11:16]

MIT MONDJUNK A KATOLIKUS HAGYOMÁNYOKRÓL?

Ők azt állítják, hogy azt a közösséget tekintik kiindulási alapnak, amely a Bibliát a Szentlélek segítségével létrehozta. A Szentlélek e közösség által két isteni művet hagyott hátra: 1. Biblia; 2. Szent Hagyomány. E másodikra Szent Pál is többször hivatkozik.

Nos, ez a közösség lenne az ősgyülekezet, ami a r. kat. egyházban testesült meg és jutott el hozzánk úgy, ahogy azt ismerjük. Tehát ami a Bibliában írva van, és amit a r. kat. egyház hozott rendeleteket a történelem folyamán (pl. a zsinatok által), azok ugyanolyan értékűek, mint az írott, sugalmazott bibliai szöveg.

Azonban meg kell állapítanunk, hogy ebben a dologban csúsztatás van, mégpedig ugyanolyan, mint ahogy a farizeusok is csúsztattak. Vagyis a saját, emberi hagyományaikat ugyanolyan szintre, sőt magasabb szintre helyezték, mint az Isten Szavának az értékét, melyek ráadásul ellene is mondtak annak! Ezért megfeddte őket Jézus.

Ugyanilyen gyakorlatot találhatunk a r. katolikus egyházban is, ahogy pl. II. János Pál (Karol Wojtyla) írja az Átlépni a remény küszöbén című magyarul is megjelent mintegy 200 oldalas könyvében:

„Nem szabad tehát félni, ha az emberek Krisztus helytartójának neveznek, ha szentatyának vagy őszentségének szólítanak, vagy ehhez hasonló szavakkal illetnek, amelyek ráadásul mintha ellentmondanának az evangéliumban foglaltaknak. Krisztus meg is jegyezte:

Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. (Mt 23:9-10) Ezek a kifejezések hosszú h a gy o m á ny eredményeképpen alakultak ki. Belekerültek a köznyelvbe, s nem kell félni a használatuktól.”

Már hogy ne kellene félni, ha ellentétes Krisztus parancsával! Ismét ugyanott vagyunk, mint a Jézus korabeli farizeusoknál:

„Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat (paradoszisz) állítsátok a helyére.” Mózes azt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat” és: „Aki gyalázza apját és anyját, az halállal lakoljon.” Ti viszont ezt mondjátok: Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy Korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel segíthetnélek, már nem engeditek meg neki, hogy valamit is tegyen apjáért vagy anyjáért. Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal, amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek.”

Számtalan példa van rá, hogy a kat. egyház ezt csinálja. Vagyis semmit nem tanult a zsidó nép ítéletéből, ezért ugyanúgy meg lesznek ugyanazért (is) ítélve, mint amazok.

Vagyis Krisztus parancsát érvénytelenítik a saját hagyományaik miatt, és ezt az a Karol Wojtyla mondta, aki azt is mondta, hogy „az igazság mindig aktuális”.

"Őszinte voltam. Katolikus lettem. Mással máshogy van, engem erre vitt az Úr. "

Senkit nem vihet olyan egyházba az Úr, amelyikre ezek a tények jellemzők:

„A múlt század húszas éveiben Olaszországban fasiszta kormányok váltották egymást. A Vatikán t i t o k b a n folytatott eredménytelen kísérleteket követően végül tárgyalásokat kezd az egyházi állam létrehozásáról a korabeli fasiszta olasz kormánnyal.” (A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)

„Az olasz egyház a Mussolini-rendszerrel szemben lényegében véve nemzeti egyházként viselkedett. A Vatikán Mussolini segítségére volt katolikus néppárti ellenzékének felszámolásában, a pápa nemcsak a lateráni egyezményeket kötötte meg, de Mussolinit a „Gondviselés emberének” nevezte, a híveket pedig felhívta, hogy a nagy népszavazáson „si”-vel (igennel) szavazzanak. Az egyház védte befolyását, de e befolyással a fasizmus ellen alig élt.” (ORMOS Mária: Fasizmus és kereszténység, Historia 1983/056)

„A legtöbb németországi katolikus sugárzott a boldogságtól, miután Hitler és a Vatikán között aláírták az 1933-as konkordátumot. Katolikus fiatalemberek azt az utasítást kapták, hogy „jobb kezüket tisztelgésképpen lendítsék előre, és hogy tegyék ki a horogkeresztes zászlót. A katolikus ifjúsági szervezet, a Neudeutsche Jugend... teljes mértékű és szoros együttműködésre hívott fel a totalitárius állam és az egyház között.” A német püspökök együttesen biztosították szolidaritásukról a nemzetszocializmust. Borne Wasser püspök a trieri katedrálisban katolikus fiataloknak mondott beszédében kijelentette: „emelt fővel és szilárd lépésekkel léptünk be az új birodalomba, és készek vagyunk azt szolgálni teljes szívünkből és minden erőnkből.” (Guenter Lewy, The Catholic Church and Nazi Germany (McGraw-Hill, 1964), 100, 106.old; - idézi: Dave Hunt: A fenevadon ülő asszony, Előszó Kiadó, 1995. 95. oldal)

„Karlheinz Deschner, az eredetileg katolikus szerző, egy egész életet áldozott arra, hogy hat kötetben megírja ezt a „krimit”. Művében a bűntettek minden elképzelhető formájáról olvashatunk, amelyeket az egyház a külpolitika, a kereskedelem, a pénzügy és az oktatáspolitika területén elkövetett, a tudatlanság és a babonák terjesztéséről, valamint a szexuális erkölcs, a házasságjog és a bűntetőjog gátlástalan kihasználásáról. És mindez oldalak százait tölti meg.” (Hans Küng: A katolikus egyház, Európa kiadó, Budapest, 2005., 16. old.)

"Vannak viszont szép számmal olyanok, mint az egyik válaszoló is, akit pont a katolikus egyházba vezetett ez az őszinte kutatás."

Az őszinte bibliakutatás nem a bálványokhoz visz, hanem el a bálványoktól!