Van az élet után valami, a másvilágon, a mennyországba-pokolba, reinkarnáció?

A Biblia tnítása szerint van.Egy új világ semmi esetre sem álom — biztos reménység! Jézus Krisztus, a keresztényiség Alapítója tudta, hogy ez a jelenlegi világ nem a legjobb a valamennyi lehetséges világ közül. Azt tanította, hogy a földet a szelídek fogják örökölni, és Isten akarata valósul meg rajta (Máté 5:5; 6:9, 10). Ő is és tanítványai is tudták, hogy ezt a világot Isten ellensége, Sátán, az Ördög irányítja, és hogy ez a legfőbb oka az emberiséget érő sok bajnak (János 12:31; 2Korinthus 4:4; 1János 5:19; Jelenések 12:12). A hűséges zsidók várták azt a napot, amelyen Isten egyszer és mindenkorra megtisztítja a földet a háborúktól, fájdalomtól és betegségtől, hogy a békét és az igazságot szeretőkkel népesítse be azt. Az első századi keresztények ugyanezen a módon, bizakodva várták, hogy ezt a jelenlegi világot a dolgok egy új rendszere — „új ég és új föld” — váltsa fel (2Péter 3:13; Zsoltárok 37:11; 46:9, 10; Ésaiás 25:8; 33:24; 45:18; Jelenések 21:1).

Amikor Jézus a kínoszlopon függött, megismételte az új világ ígéretét egy gonosztevőnek, aki bizonyos mértékű hitet mutatott iránta. „Mondta neki Jézus: »Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban« ” (Lukács 23:40–43, NW). Mit értett ez a gonosztevő ezen szavak jelentésén? Vajon Jézus azt sugallta, hogy a gonosztevő azon a bizonyos napon ’vele lesz’ majd az égben, amint arra bizonyos katolikus és protestáns bibliafordítások burkoltan utalni látszanak? Nem, Jézus nem erre gondolt, mivel feltámadása után azt mondta Mária Magdolnának, hogy ’nem ment még fel az Atyához’ (János 20:11–18). Habár Jézus három és fél évig tanította őket i. sz. 33 Pünkösdje előtt, még az apostolok sem foglalkoztak egy égi Paradicsom gondolatával (Cselekedetek 1:6–11). Ez a gonosztevő megértette, amit a zsidók túlnyomó többsége is így értett volna: Jézus paradicsomi földön való jobb világ eljövetelét ígérte meg. Egy német tudós beismerte: „Az élet utáni jutalmazás tanítása egyszerűen nem fordul elő az Ótestamentumban.”

Pál apostol a zsidókhoz írt levelében igazolja, hogy földünkön Paradicsom lesz. Amikor arra buzdította a hittársait, hogy ne hanyagoljanak el ’ily nagy üdvösséget, amely akkor vette kezdetét, amikor az Úr szólt’, megerősítette, hogy Isten hatalmat adott Jézusnak az „eljövendő lakott földkerekség [görögül: oi·kou·mé·ne]” felett (Zsidók 2:3, 5, Vida fordítás). A Keresztény Görög Iratokban az oi·kou·mé·ne kifejezés mindig az emberi lényekkel benépesített földünkre utal, és nem egy égi világra. (Vö. Máté 24:14; Lukács 2:1; 21:26; Cselekedetek 17:31.) Isten Királysága tehát, amelyet Jézus Krisztus kormányoz, a lakott föld felett gyakorol majd uralmat. Ez valóban eszményi hely lesz az élet számára.

Habár maga a Királyság égi, mindamellett közbeavatkozik majd a földi ügyekbe. Milyen eredményekkel? A fogyatékosságok, a szörnyűségek, a nyomor és a halál távoli emlékké válnak. Még a csalódottság és az elégedetlenség is eltűnik (Jelenések 21:3–5). A Biblia azt mondja, hogy ’Isten megnyitja kezét, és megelégít minden élőt’ (Zsoltárok 145:16). A munkanélküliséghez és a környezetszennyezéshez hasonló gondok gyakorlati és tartós megoldást nyernek (Ésaiás 65:21–23; Jelenések 11:18). De mindezek felett, Isten áldásának köszönhetően az igazságosság, igazság és béke győzedelmeskedik — olyan tulajdonságok, melyek úgy látszik majdnem eltűntek! (Zsoltárok 85:8–14; Galátzia 5:22, 23).

Mindez álom, utópia? Nem, ez a minden idők legválságosabb időszaka, melyben most élünk, bizonyítja, hogy ennek a világnak „az utolsó napjaiban” élünk, és az új világ éppen ezért közel van (2Timótheus 3:1–5). Ez nem utópia — ez valóság!

22:58-as válaszoló teljesen igazad van a számból vetted ki a szót .Jézus tényleg hírdette a reinkarnációt és valóban kitörölték a bibliából mégpedig az 553-as konstantinápolyi általános zsinaton.

A zsidó háborúról írt könyvében Josephus Flavius beszámol arról,hogy 68.-ban a római légiók 4000 tagot számláló esszénus Testvériséget az utolsó emberig kiírtották .Ők azonban megmentették kolostoruk összes iratát agyagkorsóba tették,majd a Holt tenger környékén sziklahasadékokba dugták.A második világháború után véletlenül kerültek elő ezek a leletek kb 2000 ilyen eredeti kézirat,ezek között találjuk egy bizonyos Jézus Tesvér prédikációját,mely így hangzik:

"Jézus a templom előcsarnokában ült ,és sokan jöttek hozzá,hogy meghalgassák tanításait.Valaki megkérdezte tőle:Uram mit tanítasz az életről?Ő pedig így felelt :Boldogok akik sokat tapasztaltak mert szenvedéseik által tökéletessé válnak.Olyanok lesznek ők ,mint Isten angyalai az égben és sosem fognak meghalni,sem nem kell újjászületniük többé,mert születésnek és halálnak nem lesz többé hatalma felettük.(37,1-2)

valamint:

"Amiképpen minden teremtmény a láthatatlanból érkezik erre a világra,azonképpen a láthatatlanba tér vissza,és így jönnek újra és újra el ,amíg csak meg nem tisztulnak .Van feltámadás a testből és van feltámadás a testben.Az élet felszáll a húsból,és leszáll a hús életbe.Az a test amit a sírba fektetnek vagy elégetnek,nem az a test amivé lesz majd ,mert akik visszajönnek más testet kapnak majd,de az is az övék lesz,és amit az egyik életükben vetettek azt aratják le majd a következőben,mert nagyobb lesz az ő örömük az eljövendő életükben.Boldogok akik az igaz utat járják ebben az életben,mert ők megkapják az élet koronáját."(94,2-4)

Számomra ezért a reinkarnáció az amiben hiszek ,így a halál utáni életben és az újjászületésben.Nem csak a budhizmus és a hinduizmus tana hírdeti tehát a reinkarnációt,hanem Jézus ezt hitte valaha,de hát bizonyos politikai érdekek ezt nem viselhették.

Konstantinápolyi Justinianus császár ,hogy világi hatalmát megerősítse,ediktumot adott ki ,melyben origenész tanításait melyben szó volt a reinkarnációról is kegyetlen kiátkozással sújtja.Ennek politikai okai voltak Origenész elitélésével az alexandriai ezoterikus kereszténységtől elfordulva Alexandria politikai befolyását igyekezett megtörni,és így Konstantinápolyt saját székhelyét erősíteni.

A mai gondolkodó ember nyugaton is egyre inkább visszatér az eredeti keresztény gondolatvilághoz és felismeri,hogy az újbóli testetőltés által Isten kegyelmét kapjuk meg,melynek segítségével fejlődhetünk.Így minden lélek számára ahogy a biblia halhatatlan éntudatunkat nevezi ,Istenhez való visszatérésadódik célként.Ezt jelenti a budhista felfogás az ősi visszatérés a Nirvánában való feloldódás is.

Jel 20,10

A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké.

Jel 20,15

Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Jel 22,5

Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.

Préd 9,5 + Seol

Először is a vers önmagában csak annyit mond, hogy az élők a jövőről csak annyit tudnak, hogy meg kell halniok; ez a leverő tudat azonban értékesebb, mint az alvilági állapot, amely a tudást teljesen nélkülözi. Az ószövetségi bölcs még nem tud a túlvilági jutalomról; a földi jutalom a halál után a halhatatlan hírnév lenne, de ez is csak hiúság, mivel az emberek hamar felejtenek. Tehát az élők érzékeik teljes használatában vannak, s még élvezhetnek; de az elhunytak, még a jámborok lelkei is, némi aléltságban és szomorú csendességben vannak együtt. A prédikátor itt az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Mielőtt Krisztus a váltságmunkáját véghezvitte, az ég be volt zárva; s ez idő alatt az elhunytak mind az alvilágban voltak együtt örömtelen bús létben, habár örök üdvre voltak is választva. Ennyiben életök szomorúbb volt, mint melyet e világon élnek az emberek. A pokol, az alvilág (Móz. IV. 16,30.33.), hol a megholtak mind összegyűltek (Jób 30,23.) mielőtt Krisztus az ő nagy munkáját végbevitte volna, a gonoszokra nézve, mint valóságos pokol, csakugyan a fohászkodás helye volt (Jób 26,5.); de a jámborokra nézve is, mint pokol tornácza, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé (Zsolt. 29,10. 87,13. Izai. 38,18. Préd. 9,10.), s ennyiben nem volt ama hely, hol az Isten magasztaltatik és dicsértetik, mint még a földön. Csak Krisztus által szűnt meg a halál szomorú lenni, mert ő megnyitotta a mennyet, azon helyet, hol Isten magasztaltatik és dicsértetik. Az imádkozó kereszténynek jusson eszébe a bűn halála, s az örök halál a pokolban, az elkárhozottak büntetéshelyén, hol az Isten nem áldatik és nem magasztaltatik.

Az Őrtorony Társulat azt tanítja erre a bibliai versre hivatkozva, hogy, amikor egy ember meghal, akkor megszűnik létezni. A halott nem lát, nem hall, nem gondolkodik. Nincs halhatatlan lelke az embernek, amely tovább élne a halál után. Ez az ún. annihiláció, ami teljesen szemben áll a keresztény tanítással.

Az írásmagyarázat egyik alapja, hogy nem lehet néhány sort vagy szót kimetszeni a teljes szövegből, és aztán ebből kihámozni valamit. A Bibliának nem az egyes mondatait kell nézni, hanem az egyes szakaszok, illetve könyvek tanítását. Hiszen így lehetne mondjuk akár a Sátán szavaira is hivatkozni, vagy a Bibliában szereplő gonosz vagy ostoba embereknek a szavaira is (pl. „Nincs Isten” Zsolt 14,1). Ugyanez történik ebben az esetben is. A JT-k, csakhogy alátámasszák az egyik tanításukat - amelyre szinte az egész lényegi tanításuk épül -, a Prédikátor könyvéhez folyamodnak, ahol egy szkeptikus, reményvesztett és kiábrándult ember önti ki szívét, vitatkozva önmagával. Az egész Prédikátor könyve egy pont - ellenpont sorozat. Először kifejeződik a reménytelenség és az elcsüggedés, amire aztán jön a hit pozitív válasza. A Préd 9,5-re hivatkozni mint végső szóra, és bibliai tanításra, olyan, mintha pl. a pusztai megkísértésre építenénk fel egy dogmát anélkül, hogy belevennénk Krisztus válaszait.

A JT-k gyakrabban olvasnak csak egyes bibliaidézeteket, és a hozzájuk kapcsolódó Őrtorony-traktátusokat, mint magát a Bibliát. Itt is ez van, ugyanis, ha tovább olvasták volna a Prédikátor könyvét, illetve a 9,5 előzményét, akkor (talán) ők is észrevették volna, hogy mennyire hibás a kép. A prédikátor egy gondolkodó humanistaként fogalmazza meg először azokat a tételeit, amelyekben él, de amelyek nem nyújtanak számára igazi választ, amelyek nem Istenhez tartoznak: az élet értelmetlen (Préd 1,2); csak az a lényeg, hogy az ember egyen, igyon és érezze jól magát (Préd 5,17; 10,19); lényegtelen az erkölcsösség (Préd 7,16-17); látszólag nincs túlvilági igazságszolgáltatás (Préd 3,19-21; 9,2.6). Egy JT is biztosan csóválná a fejét és kézzel-lábbal tiltakozna, ha valaki azt mondaná neki, hogy „mindenkire egy sors vár: az igazra éppúgy, mint a gonoszra, a jóra ugyanúgy, mint a rosszra, a tisztára éppúgy, mint a tisztátalanra; a jóra ugyanúgy, mint a bűnösre, s a hamisan esküvőre éppúgy, mint arra, aki igaz esküt tesz. Egy sors vár mindenre. Senki sincs, aki örökké élne, s aki ebben bizakodhatna.” A JT tuti, hogy azt mondaná, hogy ezek nem Isten gondolatai, hanem egy kétségbeesett emberé, aki nem bízik az Úrban. Pedig ez a rész közvetlenül megelőzi a Préd 9,5-öt, mert ez a Préd 9,2-4-ből van. Tehát ugyanígy kell gondolni az 5-ik versre is.

A Prédikátor később elveti ezeket a gondolatokat, azzal az igenlő bizonyossággal, hogy: „az ember meg örök hajlékába tér és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, és lát minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.” (Préd 12,5.7.14)

Másrészről a prédikátor az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk.

A Prédikátornak vajmi kevés ismerete lehetett sok olyanról, amit később Jézus és apostolai hirdettek. Ő Mózes törvénye alapján nézett szét a világban, és csupa hiábavalóságot talált, mert a törvényben ígért földi viszonzás nem kísérte mindenkor a jó cselekedeteket és földi büntetés a gonosz tetteket. Viszont Jézus és az apostolok ennél nagyobb távlatot csillantottak föl, többek között a halál utáni mennybeli jutalmazás ígéretét is.

A Préd 9:5 folyton idézett mondata nem tanítja az öntudatlan létezést a halál után, csak hogy nincs részük semmiben, ami a nap alatt történik. Éppen ezt idézed te is a folytatásban, és én sem állítottam soha, hogy a halottak tudják, mi folyik a földön. De talán te kész vagy elfogadni szó szerint (magadra nézve is), hogy a halottaknak nincs többé semmi jutalmuk?

Azt tán még te is elfogadod, hogy végső elemzésben mégsem minden hiábavalóság, és hogy van az embernek jobb dolga is, mint enni, inni és élvezni az életet. Ha elfogadod, nem érzed úgy, hogy ellentmondasz a Prédikátornak?

Talán te kész vagy elfogadni szó szerint (magadra nézve is), hogy a halottaknak nincs többé semmi jutalmuk? Mert ezt is tanítja a Prédikátor könyve - ha ebbe akarsz kapaszkodni.

A Krisztus előtti Alvilág (Seol, vagy Hádész) nem ugyanaz, mint a Krisztus utáni hármas állapot (pokol, tisztítóhely, menny), bár hasonlóságok vannak. A gonoszok számára valóságos pokol (a Gyehenna) volt, de az igazak számára nem volt az Istennel való egyesülés boldog állapota.

A lélek tudatos továbbélésére több bibliai példa is van:

- a Noé idején élt és az özönvíz során elpusztult emberek "börtönben" levő lelke öntudatánál volt, különben Jézus nem prédikált volna nekik (1Pt 3:19)

- az ószövetségi szentek közül Mózes és Illés is öntudatos átmeneti létformában volt, különben Jézus nem beszélgetett volna velük, sem ők Jézussal (Mt 17:1-5)

- a mártírok lelke a mennyben öntudatos, átmeneti létformában van, különben nem kiáltanának Istenhez, és nem kellene őket megnyugtatni (Jel 6:9-11); a nagy sokaságból kijövők is a mennyben dicsőítik Istent (Jel 7:9-17).

Lásd még: Mt 10:28; Jel 6:9-10; Ján 11:26; Zsolt 116:15; 1Sám 28:11-16

A halál alvásként való lefestése egy eufemisztikus leírás, ami nem csak a zsidóságban, hanem más népeknél is szokásos. Nálunk is, pl. "a sírban nyugszik" kifejezés. Ez egy fenomenologikus nyelvezet, azaz egy dolognak azon leírása, aminek látszik, s nem annak ami. Egy külső szemlélő egy halottat úgy lát, mint aki alszik (főként, hogy általában ágyban szoktak meghalni). Ugyanez áll pl. arra, hogy "a nap felkel" vagy "lenyugszik" vagy "jár az égen". A Bibliában (mind az Ó- mind az Újszövetségben) is sokszor előfordul ez a kép, és ebből két eretnek nézet született. Az Őrtorony Társulat ebből azt olvasta ki, hogy a lélek a halál után megszűnik létezni ("annihilálódik" = annihiláció-tan), és Isten a feltámadáskor újrateremti ezt a lelket (Ebben az esetben az az érdekes, hogy majd csak ezt a "másolatot" fogja Isten jutalmazni ill. büntetni, a valós, eredeti lelket nem). A másik eretnekség szerint pedig a lélek valóban alszik, öntudatlanul a feltámadásig, amikoris felébred ebből az álomból (Luther, adventisták). Csakhogy mindkét nézetnek ellentmond számtalan helyen a Szentírás, pl. 1Sám 28; Jób 19,26; 26,5-6; Iz 14,9-11. 15-17; Mt 17,3; 22,31-32; Lk 16,19-31; 23,43; Fil 1,21-24; 2Kor 5,1-8; 1Tessz 5,10; 1Pét 3,19; Zsid 12,1; Jel 5,8; 6,9-10; 7,10; 20,4. Ezeken a helyeken mindenhol élnek, éreznek és tudatuknál vannak a holtak lelkei.

A Mk 5,39 és Lk 8,52 esetében Jézus a szavakkal játszik, és ezzel a feltámadást vetíti elő (nem véletlen, hogy épp a halottak feltámasztásánál használja ezeket a kifejezéseket). "Nem halt meg, csak alszik": azaz fel fog ébredni/támadni. A többiek szó szerint vették az alvást (ezért nevettek rajta; ha a lélek alvásáról beszélt volna Jézus, akkor miért gúnyolódtak volna ezen, ha már az Ószövetség is több helyen így beszél a halálról?) A Jn 11,11skk-ban is ugyanilyen félreértés van a tanítványoknál: azt hiszik, hogy Jézus "az álom nyugalmáról beszél" "Ezért Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt". Azaz Jézus nem az álom nyugalmáról beszélt, hanem a halálról, amikor azt mondta, hogy "Lázár elaludt". Itt is azért használta csak Jézus az alvás szót, hogy ezzel a feltámadásra utaljon, amit világosan meg is magyaráz a további részben Mártának (Jn 11,21-26). Mindezekhez hozzá lehet tenni, hogy egyik esetben sem beszél Jézus a "LÉLEK alvásáról", hanem pusztán alvásról, amit tehát

lehet értelmezni mondjuk a testre is, azaz a test alszik, a lélek él (vö. pl. Róm 8,10; 1Pét 3,18).

ELŐTTE IS VAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Máemint a halál elött is van élett arra koncentrálj aztán ha eljőn a NAGY kszás ráérünk megvitatni!

Élj amig lehet ugyis hamar meghalunk sajna:-(