Ti jöttök Vasárnap az Élet Menetével felvonulni?
Személy szerint rendkívül hasznosnak találom!
Jó hogy ki lehet valahol mutatni azt, hogy a holokausztot nem akarjuk megismételni.
Aki fél a zsidóktól az túlsokszor nézte meg a Borát c. filmet. Az mekkora egy sz..r xD A főszereplő is fél a zsidóktól.
"Úgyhogy a road-movie elindul szépen Kazahsztánban, ahol először bemutatják az évente megrendezett zsidó-futtatást (ami pont olyan, mint a spanyol bikafuttatás, csak itt nagyorrú és ördögszarvú maszkos rémek elől menekülnek a jónépek). Ugyanis a kazahok nem kedvelik a zsidókat, bár azért az ő országukban is élnek jócskán (Borat például három kilométerre él a zsidó-kerítéstől)."
De meg kell nézni, milyen értelmes az az ember. A film meg csak vicc nem kell komolyan venni senkinek. Az sem alapszabály, hogy aki gazdag zsidó és vice-versa.
Én nem érzem úgy, hogy bárkinek bármitől félni kellene.
Ebben a Borátban volt egy olyan rész is, amikor a főszereplő meg a haverja elmentek egy családba, akikről kiderült, hogy zsidók és azt hitték, hogy meg akarják majd őket enni. Amikor meg bezárták az ajtót és bejött két bogár, azt hitték, hogy a zsidók alakultak át hogy betudjanak jönni a szobába.
Mondjuk olyan film is van, amiben a magyarokat cigányokkal azonosítják, most nem tudom mi a neve. De egy idióta horror filmben is a cigány asszony magyarul átkozódik.
kedves # 41/42,
Nem tudom honnan szedted, hogy Magyarország hitelbesorolását zsidók készítik, de miért is akarnának nekünk ártani? (Már ha igaz lenne...)
Valaki írta, hogy ez leginkább az önsajnáltatásról szól.
Ez szerintem is így van. Hány nép ellen követtek el szörnyűségeket? Még rosszabbakat is, mint a zsidók ellen. Mégis mindenki csak a zsidókat sajnálja? Amúgy meg baromira idegesítő, hogy állandóan nyomulnak, minden tele van az p állítólagos szenvedésükkel, nekem is lelkiismeretfurdalást kéne tán éreznem? Miért is?
Ha annyira a gyűlölet és a kirekesztés ellen lennének, és hogy ilyen ne történhessen, akkor úgy általában (!) a gyűlölet és a népirtás ellen vonulnának meg tiltakoznának. Ja, hogy akkor az emberek rájönnének, hogy másokat is értek rossz dolgok? Köztük például a magyarokat?
Hányinger az egész, amit művelnek.
Na hát akkor...
Ha te akarsz ott lenni a Wall-streeten, akkor kapd össze magad, tanulj és menj! Tessék, ki akadályoz meg?
Az meg, hogy a gyerekekre bombát dobtunk?
Na ne röhögtess....
Előszöris.Minden kilőtt bomba előtt fél órával egy hangjelzést adnak, ami feigyelmeztető, hogy vigyék el onnan a kölyköket. Simán megtehetnék, ha fontos volna és nem akarnának manipulálni a kicsikkel.
De az nem Izrael felelőssége, ha ott vannak a gyerekek!!
Sőt! Még figyelmezetnek is, aztán meg persze, hogy lőnek! Naná. Majd hagyják, hogy csak úgy lehessen bombázni őket...
Nincs egy kilövőállomáson, a háború közepén helye gyerekeknek. Ha nem akarnának mártírkodni és hamisan rágalmazni Izrael, akkor nem tennék oda őket!
Ez akkora manipuláció, hogy kiböki a szemed!
Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.
Jel 12:13 Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdé (diókó= üldöz; zaklat; megfigyel; bíróság előtt vádol) az asszonyt, aki a fiút szülte.
Jel 12:16 De segítségül lőn a föld(az egyház) az asszonynak, és megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé a folyóvizet, amelyet a sárkány az ő szájából bocsátott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!