Akik olvasták a Bibliát, le tudnák nekem írni, hogy mi a lényegi mondanivalója? Ki kaphat örök életet? Van-e benne Szentháromságról szó?
Még valami:
Lk 18,19 "Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten."
Ha csak az Isten a jó, és ő is Isten, akkor ő miért "kérte ki magának", hogy jónak nevezték? De ő azt mondta, hogy SENKI nem jó, csak az Isten.
Biblia lényegi mondanivalója:
Az ember megváltásáról szól.
Ezt lehet hosszabban taglalni, hogyan esett bűnbe az első emberpár...Isten milyen megoldást adott... Isten választott népe Izraelnek a története az ószövetségben.
Újszövetség pedig: Isten elküldte egyszülött fiát, aki magára vette az Ádámi faj(régi ember) minden bűnét, azok következményét és helyetünk halt meg. Az ő vére(halála) által köttetett egy új szövetség, ezért is a neve. (vérontás nélkül nincs bűnbocsánat!)Mindazok, akik befogadják szívükbe Jézust megváltójukként, azok örök életet kapnak.(új ember, új teremtések a Krisztusban)
Szentháromság, mint kifejezés nem található a bibliában, ámde Isten az Atya, a Fiú(Jézus) és Szentlélek. Ők hárman, tehát lehet használni rájuk a szentháromság kifejezést.
Olvastam, páran képesek megkérdőjelezni Jézus és Szentlélek Istenségét, pedig a biblia egyértelműen ír erről. Három egy Isten. Isteni tulajdonságokkal bírnak mindhárman,cselekedetben Jézus a földi szolgálata alatt, előtt és utána is. Szentlélek ugyanúgy. Komoly félremagyarázás és rosszindulat kell ennek tagadásához, vagy pedig a biblia átírása.
Amennyiben igehelyekkel érdekel valakit, hogy hol találhatók tucatjával olyan igék, hogy három egy Isten, szívesen kigyűjtök jópárat és gondolom még többen csatlakoznak ehhez. Ki kell írni új kérdésben.(egyébként már volt kiírva többször)
Jézus Isten, Szentlélek Isten, Atya Isten. Sajnálom, ha valakit ez dühít! :)
A Biblia az ember teljes személyisége és Isten teljes természete közötti hasonlóságot tárja elénk:
Az Istenség hármasságának hasonlatosságára teremtett ember hármasságát nyilatkoztatja ki.
Valamint a teremtés utáni bukás következményeinek a helyreállítását Jézus Krisztus által.
"Ki kaphat örök
életet?"
Ján 8:51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.
Isten szeret téged
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten az ő Fiát a világba, hogy megítélje a világot, hanem hogy megtartsa a világot. - Jn 3,16-17
Isten pedig irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt érettünk, amikor még bűnösök voltunk. - Róm 5,8
Mindenki bűnös
Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. - Róm 3,23
Amint meg van írva: Nincs igaz egyetlenegy sem. - Róm 3,10
Isten megoldása a bűnre
A bűn zsoldot fizet és zsoldja a halál; Isten ajándékot ad, s kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. - Róm 6,23
De mindazoknak, akik befogadták és hisznek őbenne, megadta azt, hogy Isten gyermekeivé legyenek. - Jn 1,12
Legfontosabb, amit átadtam nektek, az volt - amit én is úgy vettem-,hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, és hogy eltemettetett és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint. - 1Kor 15,3-4
Hogyan kaphatok bűnbocsánatot és örök életet?
Nézd, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek hozzá, és vele vacsorálok, és ő énvelem. - Jel 3,20
Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe. - ApCsel 16,31
Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. - Róm 10,13
A próféták is mind bizonyságot tesznek, hogy bűnei bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hisz őbenne. - ApCsel 10,43
Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúban nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta. - Jn 3,36
A hívő bizonyossága
Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halottak közül: Üdvözülsz! - Róm 10,9
Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van; s nem megy az ítéletre, hanem átmegy a halálból az életre. - Jn 5,24
Ezeket azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy megtudjátok: örök életetek van, mert hisztek az Isten Fiának nevében. - 1Jn 5,13
Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy e hitben életetek legyen az Ő neve által. - Jn 20,31
A szentháromság szó nincs leírva a Bibliában, de az igékből, még inkább az egymásra mutató igékből kikövetkeztethető, vannak azonban hívő emberek akik mindent szó szerint vesznek a Bibliából és csak és kizárólag azt hajlandók elfogadni, ami szó szerint le van írva. Nem ítélem el őket,ez az ő hitük, joguk van abban hinni amiben akarnak és hitük szerint nyilatkozni témákban. Problémának csak azt tartom, ha ezt a toleranciát nem viszonozzák és erőszakosan, indulatosan próbálnak meggyőzni a maguk igazáról.Ha pedig ez nem sikerül nekik, ördögtől való, bálványimádó, hamis tanítást terjesztő rosszindulatú embernek titulálnak anélkül, hogy ismernének.
"Akik olvasták a Bibliát, le tudnák nekem írni, hogy mi a lényegi mondanivalója?"
Én ezt a részt választanám ha egy rövid összefoglalót kellene írni:
Mt 22.37
"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták."
"Ki kaphat örök életet?"
Isten mindenkinek örök életet szeretne adni ezért mindenki üdvözülhet aki képes rá hogy a bűneiért bocsánatot kérjen és elfogadja Jézus áldozatát a megváltása áraként.
De ha valaki biztosra akar menni és nem csak az örök életet szeretné megkapni de Istennek is szeretne hálát adni mindazért amit kapott Tőle vagy esetleg azt szeretné hogy ne csak ő meneküljön meg de a családja és a szerettei is az ennél többet tesz.
Ha a lehetőség engedi akkor ezért érdemes gyakran járni misére, kéthetente gyónni, naponta minél többet imádkozni. Gyakran olvasni a Bibliát. Kell jótékonykodni is és másoknak segíteni. A böjt, virrasztás, lemondás is fontos. Érdemese felajánlani az életünket és a szabad akaratunkat is Jézusnak. A szenvedéseket és bajokat türelemmel kell viselni és felajnálani Istennek áldozatként. A belső ima is fontos mert így lehet jó kapcsolatba kerülni Istennel. És folytathatnám tovább mert erről a témáról (és a másik kettőről is) sok jó könyvet írtak már.
Persze ha érdekel szívesen írok többet csak nem akarok többoldalas választ írni mert az ilyen hosszú válaszokat kevesebben olvassák el.
"Van-e benne Szentháromságról szó?"
Mt 28,19 - Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.
Hát akkor kezdjük elölről:D
Mit jelent az, hogy Szentháromság?
(csak mert úgy érzem, lebeszélünk egymás mellett)
"Hát akkor kezdjük elölről:D
Mit jelent az, hogy Szentháromság?"
Bocs én nem olvastam el minden választ hanem a kérdésre válaszoltam.
A Szentháromság:
"az egy, élő és igaz Isten misztériuma: Atya, Fiú és Szentlélek, három személy egyetlen lényegben."
A Biblia két nagy részre van osztva: Ószövetségre és Újszövetségre.
Az Ószövetség a világ teremtésével kezdődik. Majd benne van az, hogy az emberek a sátán miatt bűnbe esnek és elfordulnak Istentől. Itt az Isten és az ember kapcsolata megromlik.
Az Újszövetség arról szól, hogy Isten szabadítót ad nekünk, egyszülött fiát: Jézus Krisztust. Jézus megszületik erre a világra, akár egy ember. Majd 33 évesen meghal értünk, hogy utat nyisson nekünk a Mennyek országába. Jézus feltámad, felmegy a Mennybe, de elküldi nekünk a Szentlelket, hogy óvjon minket és vigyázzon ránk.
A Biblia központi igazsága: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
A Szentháromság pedig nem más, mint az Atya (Isten), a Fiú (Jézus) és a Szentlélek. Ők NEM három külön Isten, hanem egy Isten három személyben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!