Keresztény hívő szülőkhöz szólna a kérdésem gyermekneveléssel kapcsolatban, milyen módszerekkel nevelitek a gyermeketek, hogy ne legyen piűlós, cigizős, bulizós hanem keresztényként éljen?

Szia!

Végigolvastam a válaszokat, és sok igazság van bennük, függetlenül attól, hogy hívő vagy nem hívő írta.

Röviden talán úgy tudnám leírni a saját véleményemet: Valóban lehet nem hívőként is erkölcsösen gyereket nevelni, normális szórakozási lehetőségek nyújtásával, csak sajnos a mai világban elég ritkaság, ha egy tini nem folytat kicsapongó életformát. Ezért lehet nyugodtan ordibálni, de valós példa: Egy elsős v. másodikos gimnáziumi osztály tanulóinak nagy része szinte minden hétvégén bulizni jár, ott többnyire leissza magát a sárga földig, továbbá hetente - havonta váltogatja a partnereit; a maradék többsége pedig nem ilyen durva, lazábban adják elő, de mégis... Szóval, nem a normális szórakozás és erkölcsi morál jellemző napjainkban sajnos.

Az is igaz, hogy minél jobban tilt valamit a szülő, annál rosszabb lehet, mert ha a gyerekben nagyon erős a lázadás, akkor ugyanúgy fogja tovább csinálni, csak pluszban még hazudni is fog...

A keresztény közösség valóban adhat egyfajta védelmet, mivel hasonló világnézetű, hasonló gondolkodású és hasonló életmódot folytató emberekből áll. Az ifialkalmakon pedig még a korosztály is azonos, és ez mindenképp előnyös lehet: látja a fiatal, hogy sokan vannak, akik tudatosan választották az adott életformát, és hogy lehet boldogan, vidáman élni a durva világi "szórakozások" nélkül is. Ugyanúgy sportolnak, kirándulnak, egyéb programokat szerveznek, mint más csoportok, csak a durva bulik és hasonlók maradnak el. A közösségnek további előnye, hogy megerősödhet az egyéni hit is, mivel tanítanak, beszélgetnek, együtt imádkoznak. Ha pedig a fiatal ezáltal közelebb kerül Istenhez (mondhatnám, közelebbi kapcsolatba kerül Vele), így szilárdabbá válik a hite is, és nem fogják vonzani ezek a dolgok. Tehát nem tiltásként fogja megélni, hogy ezt vagy azt nem szabad, hanem egyszerűen nem lesz rá igénye.

Üdv. :)

Szia!

Én nem szülői, hanem gyerek szempontból írok, hiszen csak 19 éves vagyok, a másik oldalról nincsen tapasztalatom. A mi családunk a hit gyülekezetébe jár immár 16 éve. Én a gyülekezet iskolájába jártam 13 évet, most végzek. Aki azt írta, hogy sokkal egyszerűbb annak, aki egy csoporton belül tudja nevelni a gyerekét, annak nagyon igaza van ( anélkül is megy, csak sokkal nehezebb, még erősebb, jobb szülői háttér kell hozzá.) Mielőtt valaki megkérdezné, a szüleim tudatosan figyeltek arra, hogy más közeget is megismerjünk, tanfolyamok, nagycsalád, nyári tábor, stb. keretében, nem voltunk burokban nevelve. A család, gyülekezet és az iskola egy hátteret ad, ahova az ember mindig visszatérhet, ha bátorításra van szüksége (ahogy nő az ember, egyre kevesebbszer egyébként).

De hogy a kérdésre jobban válaszoljak: a legfontosabbak a szerető, példamutató, őszinte, hiteles keresztény szülők. Akinél, ha büntet és fenyít, akkor is tudod, hogy azért csinálja mert szeret. Csináltunk mi is sok hülyeséget, de ezek korrigálva lettek az Ige alapján. A Biblia bevitele a család életébe fontos a cél érdekében.

"A család, gyülekezet és az iskola egy hátteret ad, ahova az ember mindig visszatérhet, ha bátorításra van szüksége (ahogy nő az ember, egyre kevesebbszer egyébként)."

Ez maga a burok. Ez, amit leírtál. Ha se családod, se gyülekezeted és az iskolából is kinőttél már, akkor kezdődik az igazi játék. Amikor magad vagy és minden fölött magadnak kell dönteni.

@ Srapnel:

Láttad az általad idézett mondat előtti mondatot is?

Másolom, mire gondolok: "... a szüleim tudatosan figyeltek arra, hogy más közeget is megismerjünk, tanfolyamok, nagycsalád, nyári tábor, stb. keretében..."

Akit burokban nevelnek, azt nem viszik más környezetbe, nem engedik, hogy más hatások is érjék.

És bár az iskola egyszer valóban véget ér, de miért ne lenne később család vagy gyülekezet?

Valószínűleg mindig is lesz mindkettő; ezért az idő közben felnőtt gyermek mindig tud valakihez fordulni, ha az önállósodás után tanácsra vagy segítségre van szüksége egy-egy döntésnél. Aquaq nagyon jól látja, hogy ez egyre kevesebbszer fordul elő, ahogy nő, de ha mégis kell, hát nem marad egyedül így, emberi szinten sem.

És pontosan ez az a plusz, amit az ilyen családok és közösségek tudnak adni: a (valóban) keresztény embereknek ezért nem a napi üveg sör vagy a kocsma / játékgép / drog a "menedék".

De természetesen az Istennel való személyes közösség a legfontosabb, így a problémákra is másképp tekint az ember.

"Akit burokban nevelnek, azt nem viszik más környezetbe, nem engedik, hogy más hatások is érjék."

Nem érted. Akit tanfolyamra, nagycsaládba, meg nyári táborba visznek, az még burokban van. Félreértés ne essék, ezek nagyon jó dolgok és teljességgel normálisak. Ez a normális család burka, ennyi az egész. De ismertem már pár embert, aki mondjuk 15 éves korában elment otthonról, dolgozott, egyetemre járt és mindenről saját maga döntött. Igen, volt ott fű, cigi, meg pia, de egy idő után nagyon jó kontroll alatt tartota őket. Egy-kettőt el is hagyott belőlük, majd végül pont ugyanolyan, az átlagnak megfelelően hasznos tagja lett a társadalomnak, mint bárki más. De a különbség ott van, hogy a miértek saját őszinte belátáson és nem a külvilág nevelése által voltak meghatározva.

"És pontosan ez az a plusz, amit az ilyen családok és közösségek tudnak adni: a (valóban) keresztény embereknek ezért nem a napi üveg sör vagy a kocsma / játékgép / drog a "menedék"."

Egyébként ezzel egyetértek. De vajon helyes dolog-e, ha az ember úgy jár tánctanfolyamra, hogy valójában nem szereti és nem is érdekli a tánc, csak nőzni akar?

@ Srapnel:

De, értem: A te értelmezésedben más a burok, mint az enyémben, ennyi. :)

Szerintem egyezzünk meg abban, hogy van nagyon zárt burok, amilyenre én gondoltam, tehát azok a családok, akik egyáltalán nem engedik a gyerekeiket más környezetbe, más hatások közé; és van egy kissé nyitottabb fajta burok, ahogyan te érted. Így jó? :)

Hm... Ismertem én is pár embert, akik nagyon fiatalon elkerültek otthonról, vagy ha együtt is éltek a szüleikkel, önállóan hoztak döntéseket. Az eredmény vegyes: van, aki nagyon elszúrta az életét, van, aki kevésbé...

Nem kell messzire menni, és előre is elnézést, de hosszú lesz: Engem például körülbelül 12 - 13 éves koromtól nem igazán hatott meg a család, mentem a saját fejem után, hogy úgy mondjam, "nem engedtem nevelni magam". Ez természetesen (?) kilengésekben nyilvánult meg: néha lógás a suliból, mert például focimeccsre mentünk a haverokkal, vagy csak összejöttünk valamelyiküknél, "bandázás", időnként ivászat (soha nem szerettem és nem is bírtam, és mégis...), diszkó, fiúzás, később cigi.

A tanulmányi eredményeimet még sikerült olyan szinten tartani, hogy felvettek egy elég kemény budai gimnázium tagozatos osztályába, de ott már "nem bírtam a kiképzést", nem is tetszett az egész, meg egyéb problémák is voltak, így az első év vége előtt kiléptem.

Ma már sajnálom, hogy akkor nem volt senki a családban, aki kőkeményen hátsófélen billentett volna, hogy márpedig ezt nem tehetem meg.

Elkezdtem egy másik sulit, amit szerettem is, ott is ment a lazulás ezerrel. 17 és fél évesen leléptem otthonról, mert szerencsémre volt egy lehetőségem önálló (de nem saját) lakásba költözni. Az utolsó másfél évet úgy végeztem el a suliban, hogy amikor nem volt pénzem, akkor délután és este dolgoztam, mert otthonról egy fillért nem kaptam soha (nem is kértem).

Egy bizonyos pillanat nagyon megmaradt bennem a következő évből: egy étteremben dolgoztam pár hónapig, ahol - természetesen - szokásos volt az ivászat; és bár én még mindig nem voltam oda a piákért, azért volt egy-kettő, amivel elvoltam, és alkalmanként megittam egy-egy adagot. Egyik reggel ahogy mentem dolgozni, azt terveztem, hogy kezdésnek iszom egy italt, mint az azelőtti 2-3 napban is tettem (épp úgy jött össze, hogy volt valakinek név- vagy születésnapja; és épp nemrég fedeztem fel, hogy a Blue Curacao szénsavas naranccsal egészen iható. :D ) De akkor belémnyilallt, hogy ez így nem lesz jó; valahogy úgy éreztem, hogy ha most is megiszom azt az italt, akkor elindulok lefelé a lejtőn, és előbb-utóbb alkoholista leszek. Pedig "normálisan" végiggondolva szerintem nem sokan mondanák azt, hogy ez esélyes lett volna, hiszen tényleg csak ritkán ittam, akkor is keveset. De én úgy éreztem, hogy gáz van, és döntöttem: nem iszom meg azt az italt.

Nem tudom, hogy tényleg mi lett volna, ha... Az biztos, hogy az évek során teljesen absztinenssé váltam. Csak azért írtam le ezt a sztorit, mert tudom, hogy így is lehet jó döntéseket hozni, bár azt gondolom, kevesebb eséllyel.

És hogy hasznos tagja lettem-e a társadalomnak? Passz, szerintem nézőpont kérdése. Elég fiatal voltam, amikor megszületett a gyermekem; vele otthon voltam három évet, majd kötetlen munkaidős állást vállaltam, mert nem akartam, hogy a nagymama, a bölcsőde, az óvoda vagy a szomszéd nevelje fel. Nemsoká megint teljesen egyedül voltam, mivel a gyermekem apjával megszakítottuk a kapcsolatot. Dolgoztam is, és emellett tanultam 8 éven át (az érettségi, majd a diploma miatt). Kemény volt, de megcsináltam.

[Idő közben a másik nagy változás a megtérésem volt, és úgy gondolom, Isten segített végig mindezekben.]

Tehát az én életemben volt saját belátás is, külvilági nevelés nélkül, de így visszanézve inkább kihagytam volna mindezeket.

A gyerekemet pedig "nyílt burokban" neveltem, és szerintem sokkal jobb és könnyebb élete van, mint nekem volt, és remélhetőleg nem is szúrtam el nagyon a dolgokat. :D

Az biztos, hogy nem érdeklik a bulik, a pia, a cigi, a drog, a szex, pedig a kortársai nyakig vannak ezekben. De neki egyszerűen nincs igénye ilyesmire, és az ismeretségi körében levő fiataloknak sincs (erre utaltam az előző kommentemben). Rendesen tanul, rendszeresen önkénteskedik különböző alapítványoknál, egyéb társadalmi munkákat végez. Más életet él, mint a többség.

"Egyébként ezzel egyetértek. De vajon helyes dolog-e, ha az ember úgy jár tánctanfolyamra, hogy valójában nem szereti és nem is érdekli a tánc, csak nőzni akar?"

Nem tudom, én szerettem táncolni, és inkább a fiúk érdekeltek, amikor tánciskolába jártam. :D

Viccen kívül, ha jól értem a párhuzamodat, akkor azt tudom mondani: Hirtelen két srác jut eszembe, akiknek Isten helyett inkább a gyülekezetbe járó szép lányok jelentettek vonzerőt, vagy éppen a heti focimeccsek; aztán valahogy rövid idő alatt megfordult velük a világ, egyikük "csak" teológiai főiskolát végzett, és társadalmi munkában tevékenykedik egy keresztény közösségben; a másik pedig már évek óta főállásban presbiterként, majd pásztorként dolgozik.

Tehát lehet, hogy ha valami nem is tűnik helyesnek eleinte, de a végén mégis valami klassz dolog lesz belőle. :)

Nagyon jó, hogy mindezt leírtad, mert legalább egyértelműsíteni tudok ezt-azt:

1. Az él burokban (ill. életének valamely része burokban van), ha a.: nem hoz önálló döntéseket, b.: megóvják az élet rendes velejáróitól. Ha egy szülő ide-oda viszi a gyereket, hogy lásson mindent, az még burok, pont azért, mert a szülő viszi. Nem az a lényeg, hogy mit csinálnak, a szülő és a szülő által sugallt, kért és kényszerített dolgokban a szülő ez utóbbi ténykedései jelentik a burkot.

2. Mindenki hasznos tagja a társadalomnak, aki dolgozik, vagy akire bárkinek szüksége van. Legyen az bármilyen munka.

"Ez természetesen (?) kilengésekben nyilvánult meg: néha lógás a suliból, mert például focimeccsre mentünk a haverokkal, vagy csak összejöttünk valamelyiküknél, "bandázás", időnként ivászat (soha nem szerettem és nem is bírtam, és mégis...), diszkó, fiúzás, később cigi."

Na, helyben is vagyunk. Te nem voltál burokban.

De hogy ne vesszünk el a témában, én ugye leginkább azt írtam és azzal kezdtem, hogy szerintem gyerekként könnyebb ellenállni a züllésnek, pláne, ha az ember jó és rendezett körülmények között él, később meg muszáj. Szerintem a játék igazából akkor kezdődik, amikor eljön a szülők válásának, betegségének, halálának stb., a munkahelyi és anyagi durvulások és a magánéleti mocsokságok időszaka. Ennyi volt az eredendő lényeg. Amikor már úgy igazán belekezd az ember az élet szarabbik részébe és még azzal sem vígasztalhatja magát, hogy de sebaj, még fiatal vagyok, még minden szép lehet egyszer. No és vannak olyan fiatalok, akiknek már gyerekkorukban kezdődik ez a szar rész, amikor otthon verik, alázzák, hanyagolják el, stb. őket. Amikor a gyerek semmiféle értelmes mintát nem lát. Persze ilyenkor a szülői pénzen rendezett körülmények között felnőtt, irodai dolgozók a puccos kávézó, söröző, étterem mélyén nagyon hitelesen tudnak mindenfélét mondani a kevésbé szerencsés sorsúakra.

Az jó és sikeres élethez egészséges háttér, jó döntések, viszonylagos egészség és sok szerencse szükséges. Nem mindenkinek adatik meg mind. Neked pedig gratulálok a jó és helyes döntésekhez. Ezekre talán büszke is lehetsz.

"Az biztos, hogy nem érdeklik a bulik, a pia, a cigi, a drog, a szex, pedig a kortársai nyakig vannak ezekben."

Lehet, hogy ő ilyen gyerek, meg te is efelé nevelted és még más is rendben van. De arra azért nem mernék fogadni, hogy egy-két fősulis buliban nem csattant el egy-egy cigi, szivar, fű, akármi. Mondjuk nem írtad, hány éves. :)

"Rendesen tanul, rendszeresen önkénteskedik különböző alapítványoknál, egyéb társadalmi munkákat végez. Más életet él, mint a többség."

Nem akarok beleszólni, de nem biztos, hogy ez mindenképp jó. A fiatalok bulizzanak is(!), majd ráérnek később dolgozni, társadalmi és egyéb felelősséget vállalni. Nem baj az, ha van gyerekkoruk. Az sem baj, ha néha kevésbé jó közegben is vannak: ha italozós, diszkózós, rossz tanulókkal, stb. vannak néha érintőlegesen. Nem árt az később, ha érti és kezelni tudja a különféle embereket. Hogy ismerje, hogy működnek, mit gondolnak, mik a szabályok. Ha más nem, csak azért, hogy jóban tudjon lenni akárkivel. Mert az bizony könnyen előfordulhat, hogy az utóbbi "fajta" emberek közül kerülnek majd ki a későbbi főnőkei. Az élet kiszámíthatatlan, lehet, egyszer ez még nagy hasznára válik. Persze ne legyenek felelőtlenek és ne csináljanak hülyeséget.

A kérdezőnek pedig csak azt tudom tanulságkét mondani, hogy a világ nem fekete-fehér, nem mindenki zülött és egyáltalán nem közömbös, hogy kinek mi a múltja a megítélés szempontjából. Ld. pl. Berta történetét, akinek köszönöm, hogy a véleményemet többé-kevésbé végül is alátámasztotta.

"Hirtelen két srác jut eszembe, akiknek Isten helyett inkább a gyülekezetbe járó szép lányok jelentettek vonzerőt, vagy éppen a heti focimeccsek; aztán valahogy rövid idő alatt megfordult velük a világ, egyikük "csak" teológiai főiskolát végzett, és társadalmi munkában tevékenykedik egy keresztény közösségben; a másik pedig már évek óta főállásban presbiterként, majd pásztorként dolgozik."

Azért én nem vagyok abban biztos, hogy 100%-ban őszinte az ő helyzetük. Az emberek remekül tudnak maguknak hazudni. Mellesleg mit csináljak én, ha pl. nekem legalább annyi filozófia, gondolkodás, elmélkedés és önmegfigyelés során is az a meggyőződésem, hogy valószínűleg nincs isten? Mi van akkor, ha én a legnemesebb szándékkal, jóakarattal és sok-sok évnyi meditálás után is csak erre tudok jutni? A szándékaim hasonlóak: a megértés, az igazság keresése, nagyjából ugyanazokat a dolgokat tartom helyesnek, ugyanúgy a becsület, a szeretet, a megértés és minden egyéb emberi érték mellett állok ki, csak én egyszerűen mást olvastam ki mindenből. Hm? Ilyenkor mi van?

Hááát... Szerintem egyre inkább elveszünk a témában, és tapasztalatom szerint ez (majdnem) mindig így van: ha egy kérdésre választ kap az ember, abból / ahelyett jön három másik; ha egy szálat elvarrunk, lesz helyette kettő stb. De "nincs új a nap alatt". Nem tudom, olvastad-e a Prédikátor könyvét: egy filozofálgató könyv, Salamon királynak tulajdonítják. Azt írta: "Mindezekből, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek."

[Az egyik keresztény srác ezt egy kicsit ki szokta egészíteni a GYK-n való válaszok írásával. :D ]

A másik filozófiai jellegű könyv a Példabeszédek könyve, lehet rajta agyalni rendesen. Ha még nem olvastad ezeket, ajánlom szíves figyelmedbe.

Ilyesmikre gondoltam: "nem hoz önálló döntéseket" - Kérdés, milyen korban milyen döntéseket lehet / szabad / kell önállóan meghozni; "megóvják az élet rendes velejáróitól" - Mik egyáltalán az élet "rendes velejárói", milyen mértékben óvják meg ezektől...

Én valóban nem voltam burokban, sőt. Oldalakat tudnék írni még, talán egy könyv is kijönne belőle, de nem akarok többet, pláne így nyilvánosan nem, úgyhogy megkíméllek ettől. :P

Az biztos, hogy korán hozzáedződtem a nehézségekhez, és nemigen láttam értelmes mintát. Viszont ennek legalább az az előnye megvan, amiről írtál: a burokban felnőtt gyerekeket sokkal jobban megrázza, amikor megkapják az élettől az első pofonokat [bárhogyan is definiáljuk ezt a kifejezést :)].

A gratulációt köszönöm, kedves tőled, és valóban büszke vagyok a helyes döntéseimre, de valahol mindig Isten kezét látom ezekben, még akkor is, ha "ateista" koromban történtek. A rossz döntéseimet viszont most talán nem sorolnám fel, pedig azokból jóval több volt... (pirulós smiley)

Egyébként meg szokták mondani, hogy a kibicnek semmi nem drága, ennyi a véleményem arról, hogy a szerencsésebbek mit gondolnak másokról.

Ennél már csak az az érdekesebb szituáció, amikor valakinek - kérésre vagy legalábbis panaszkodásra - tanácsot adok, hogy egy nehéz helyzetben mit tegyen, hogyan viselkedjen, mondván, én már végigcsináltam, nekem sikerült; és erre az a válasz, hogy könnyű nekem, mert én erős vagyok... :) Vagy nincs válasz, csak megy tovább a nyűglődés, a tehetetlenkedés, a siránkozás. Nem folytatom, mert már gondolatban túlságosan belegabalyodtam a továbbiakba. :D

És így kihagyom azt is, amikor én nyavalygok, és nekem nem megy valami, ami pedig másoknak csettintésre...

A leányzóról: Elnézést, ha nem voltam teljesen világos; azt írtam, nyílt burokban neveltem őt. Ez pedig a saját definíciómnak sem felel meg, mivel mindig állami fenntartású iskolákba járt, felekezetibe soha. Úgy értettem, hogy ezen felül érvényes a burok... Tehát találkozott bőven italozós, diszkózós, rossz tanulókkal, ne aggódj.

Viszont ettől függetlenül nem vetted komolyan, hogy _nem érdeklik_ a bulik stb., nem is akar ilyesmikbe belemászni. Direkt miattad rákérdeztem, hátha csak nem tudok róla, de megerősítette, hogy soha nem volt egyetlen bulin sem. [A szalagavató volt az egyetlen kivétel, de a hivatalos rész után hazajött.] És se cigi, se fű, szivar főleg nem :D , az akármiről nem is beszélve. :)

Ő tényleg ilyen gyerek, tudnék mesélni...

De azt nem mondanám, hogy ilyesmiktől lenne valakinek gyerekkora. Szó sincs róla. Neki attól volt, hogy rengeteg időt töltöttem vele, mint írtam, kötetlen munkaidőben dolgoztam, így oviban is csak reggelitől ebédig volt többnyire, ill. napközis sem volt a suliban. Sokat játszottunk együtt (az építőkockától kezdve a társasjátékon át az amőbáig), és rengeteget olvastam neki az éppen aktuális korának megfelelően. Mindezeket egész sokáig, még felső tagozatos korában is. Játszótérre nem jártunk olyan sokáig, de azt sem a ma - sajnálatosan - megszokott formában tettük, hogy a gyerekek együtt játszanak (vagy inkább üvöltöznek és idétlenkednek...), míg az anyukák pletyóznak a másik sarokban.

És mielőtt úgy tűnne, hogy nagyon szuperanyukának gondolom magam, szólok, hogy nem. A nagy átlagnál sokkal többet foglalkoztam a lányommal, de hibáztam is bőven. Ezért írtam előzőleg, hogy remélhetőleg nem szúrtam el nagyon. Egyébként ugyanúgy volt lázadó időszaka neki is, mint másoknak, sőt, mondhatnám, folyamatosan az volt és van :P ; csak másképp nyilvánult meg. Pl. nem az éppen aktuális slágernek nevezett borzadályokat hallgatta egész nap, hanem klasszikusokat, vagy keresztény zenét (ebből viszont a könnyebb műfajt kedveljük).

Amúgy egyetemre jár, nem főiskolára, de ebből a szempontból ez mellékes, csak a rend kedvéért írom. ;)

Azt nem tudom, miért lényeges, hogy hány éves; és most sem írom le, hiába provokálsz, na peeersze... :D [Pici engedmény: elsőéves.]

A saját életkoromat sem szoktam nyilvánosan leírni, privátban is csak úgy, hogy először tippelni kell, majd sikertelenség esetén - eddig mindig így volt :D - matekfeladvány következik. Ha gondolod, játszhatunk egyet. :)

"Azért én nem vagyok abban biztos, hogy 100%-ban őszinte az ő helyzetük. Az emberek remekül tudnak maguknak hazudni."

Erre nem tudok mit mondani. Az emberek egy része valóban még saját magához sem őszinte, tapasztalom elégszer. [Persze kizárólag másokon. :D ]

Én pedig nem látok bele senki fejébe, de nekem az ő életük hitelesnek tűnik.

"Mellesleg mit csináljak én, ha pl. nekem legalább annyi filozófia, gondolkodás, elmélkedés és önmegfigyelés során is az a meggyőződésem, hogy valószínűleg nincs isten? Mi van akkor, ha én a legnemesebb szándékkal, jóakarattal és sok-sok évnyi meditálás után is csak erre tudok jutni? A szándékaim hasonlóak: a megértés, az igazság keresése, nagyjából ugyanazokat a dolgokat tartom helyesnek, ugyanúgy a becsület, a szeretet, a megértés és minden egyéb emberi érték mellett állok ki, csak én egyszerűen mást olvastam ki mindenből. Hm? Ilyenkor mi van?"

Húú, ezzel nagyon megfogtál... Fogalmam sincs. Én is az az okoska típus voltam (elnézést, nem sértés akart lenni), de azért a te tudásodnak csak egy töredékével. Így valószínűleg könnyebb volt "beadni a derekamat", azaz egy idő után feladni a folytonos oppozíciót. Valahogy megszületett bennem a hit, de ez is hosszú történet. [Bocs, abszolút nem kellene leírnom, mert hogy néz már ki ez egy hívőtől :D, de van egy idézet, miszerint valaki egyszer azt mondta, hogy a fiatal lányokat szereti, mert az ő történeteik még rövidebbek. :D ]

Szóval, te nagyon okos ember vagy, tapasztaltam már néhányszor (bár úgy látom, nem vagy elég rugalmas, de ez valószínűleg a reál beállítottságod miatt van; továbbá néha összezagyválod a vitapartnereidet, ami pedig bosszantó egy kicsit :P ); és tudom, hogy két vagy talán három diplomád is van, vagy legalábbis valami ilyesmi dereng. De inkább azért vagy / lehetsz okos, mert / ha Istent keresed. Az 53. Zsoltár 3. verse szerint "Isten letekint a Mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-e értelmes, Istent kereső?"

Szóval szerintem nem lehet mindig mindent felfogni, megérteni, logikusan megmagyarázni, mert az ember értelme véges. Ha esetleg emlékszel, nemrég egy másik kérdéshez bemásoltam egy rakás zenelinket, hogy lazuljatok már egy kicsit Titus Pullo-val, mert már nem bírtam nézni azt a magasröptű eszmecserét (vagy inkább vitát), amit napokon át folytattatok; és tényleg abbahagytátok. :D

Üdv. :)