Asszonyok fejfedése - gyakorolja valaki?

Köszönöm a sok véleményt!

Az biztos, h a mai kor viselete, divatja igencsak elrugaszkodott a szemérmes és tisztességes megjelenéstől, ez azonban nem jelenti azt, h mindenkinek kötelezően követni kell az aktuális trendet, még kevésbé, ha valaki hívő(nek mondja magát). Isten népe semmiképpen sem a világhoz szabja magát, hanem mindenben igyekszik az Atya akaratát cselekedni. Erre nézve pedig elég jó forrás lehet egy Krisztus által elhívott apostol szava.

Attól, h a hosszú haj fátyla a nőnek, még nem kell vele dicsekedni és fűnek-fának kibontva mutogatni (lsd. a különféle filmekben ha egy nő szexis akar lenni, akkor leereszti a haját, megrázza, így ingerli a férfit, vagyis a kibontott haj egyezményes és mindenki által jól felismerhető útjelző táblája az ágyba vezető útnak). Ez nem kizárólag az emlegetett közel-keleti nők sajátja, nem szükséges tökéletes frizurával rendelkezni ehhez. És a férfiak sem exkluzive csak keleten „félállatok”, a könnyen-kaphatóság minden korban minden férfiemberre igaz. Ezért valóban, az akár a magyar népszokásokban is fellelhető „fejbekötés” azzal jár, h onnantól más férfi nem láthatja a kiengedett, teljes szépségében pompázó hajat, csak a férj. Ez az asszony „dicsősége”, fénye, amihez kizárólag a férjnek van joga. Ez azonban csak egy, úgymond, járulékos haszna a fejfedésnek.

Senki nem beszélt kiközösítésről illetve kötelező előírásról, nyilván ez is egy olyan rendelése Istennek, amit csak az tesz magáévá, csak az ért vele egyet szívéből, akinek ezt Szelleme által az Atya megadja. Isten minden tanítása a javunkra van megadva, a parancsolatok által élünk, aki megcselekszi a Mindenható akaratát az boldog lesz abban. Ami Krisztus szavait illeti, ő pl. arról sem beszélt soha, h kereszt alakú tárgyakat kellene különféle méretekben és anyagban magunk köré gyűjteni, mégis a legtöbb modern kereszténynek ez természetes. A fejfedés gyakorlata mind a héber, mind a görög iratokban fellelhető, és mivel Isten minden kijelentését a Felkentjén keresztül adja meg nekünk (lsd. pl. Jel.1:1), így bárhol bárki beszélt is erről, csakis Jézus Krisztus akaratával egyezően tehette ezt.

18:06-os válaszolóval egyetértek. Mivel minden asszonynak a feje a férje, és minden férfinek feje a Krisztus, és a Krisztus feje az Isten, így a fejfedés cselekedetével a nő elismeri, és a szellemi hatalmasságok felé is nyilvánvalóvá teszi (akik nem tudnak a bensőnkben olvasni, hiszen a szíveket egyedül Isten vizsgálja, hanem külső dolgokból tájékozódnak), h betagozódott az erre a korszakra érvényes alá-fölérendeltségi sorba, és aláveti magát végsősoron Isten hatalmának.

Kedves válaszoló!

Értem, amit mondasz, és nekem is van véleményem arról, h miért ilyen a mai nők - még hívők is - hozzáállása ehhez a kérdéshez.

Számomra nyilvánvaló, h ahogyan az egyház Krisztus menyasszonya/felesége, és ahogy ő az elöljárója, vezetője, tanítója annak; ugyanúgy a férj is hasonló feladatot tölt be az asszony felett, nem uralkodásból, elnyomásból, erőből, hanem szeretetből és gondoskodásból. Ez a bibliai gondolkodásmód, erről tanúskodnak az apostolok is és Jézus is.

Nekem ez az életemben is így "működik" és nagyon hálás vagyok azért, h a saját nagyhangú, irányítani vágyó ótermészetemet alárendelhetem a férjemnek, aki nem erővel hanem megértéssel és kedvességgel tanácsol engem.

Kedves válaszoló!

Előre is elnézést kérek azért amit most mondok, de te nekem nem vagy testvérem. Először is: nem ismerlek, sose láttalak, nem ismerem az életmódodat. Másodszor: abból, amiket eddig beszéltünk elég nyilvánvaló - te is észrevetted - h nem sok közös van bennünk, nem értünk egyet alapdolgokban. Hogyan lehetnénk egy Atyától, ha ilyen távol vagyunk egymástól? Tudod, a kedvesség, megértés, kompromisszumra törekvés nem egyenlő a Krisztus követésével.

Amit írsz az "egyenrangúság"ról, "szembenézés"ről, stb. az pont a világ szerinti gondolkodásmód, nem az Isten rendje. Igenis vannak fölénk rendelt hatalmak, akár szellemi, akár emberi, akiket a Mindenható helyezett oda, a mi javunkra. Ezek előtt meghajolni, leborulni, alárendelődni nem negatív dolog, hanem annak kimutatása, h ismerem és elismerem az Isten által rendelt helyemet.

Ahogyan a Krisztus fej marad az egyház számára mindig, úgy a férj is elöljárója a feleségnek. Sokszor használja az Írás példának ezt a relációt, és ez állandó. A Felkenttel sem "megbeszéljük" a dolgokat, sem nem "egyenrangúan értekezünk" vele, és HA "igaza van" AKKOR meghajtjuk a fejünket, hanem mindenben alávetjük magunkat a mi Urunknak, akit az ő Istene és Atyja rendelt fölénk. Ugyanez áll a férjre is.

Vagyis én nem a férjem _személye_ alá rendelem magam (lehetne a férjem akármilyen pocsék személyiség, vagy százszor butább nálam - bár akkor meg én volnék bolond ilyenhez hozzámenni), hanem az ő _pozícióját_ respektálom, amit Isten adott neki. Ugyanakkor ez nem ész nélküli alázatoskodás, nem meghunyászkodom, miközben magamban morgok a másikra, egyáltalán nem erről van szó. A kérdések, döntések megbeszélése természetes, a véleményemet - nagyon is - elmondom, de a végső szót a férjem mondja ki, én pedig a szerint csinálom a dolgom. Tudjuk, h a férfinak szeretettel és gyengédséggel kell segítenie a "gyöngébb edényt", vagyis ő sem erőszakkal uralkodik rajtam, hanem tanácsol és terelget. És elvisel :)

Neked is minden jót!