A Biblia hol írja, h Isten azért teremtette az állatokat h meg is együk?
"Aztán valahol sorolja a Biblia, hogy mely fajta állatok "tisztátalanok" és nem szabad még megérinteni sem őket, nemhogy megenni.Vajon mi az oka ennek az ellentmondásnak?"
Az általam idézett rész az özönvíz után Noéval kötött szövetség során hangzott el, ez vonatkozik ma minden emberre. Később a mózesi törvények valóban előírták, hogy melyik állatok számítanak tisztátalannak (hogy miért pont azok, azt nem tudom, egyesek szerint a sivatagi életmóddal van összefüggésben, de ez csak találgatás), ez azonban nem vonatkozott akkor sem senki másra, csak a zsidókra. Bizonyos törvényeket a "jövevényeknek", tehát az Izraelben élő nem zsidóknak is be kellett tartaniuk, de az étkezési előírásokat pont nem.
Aztán amikor a kereszténység terjedni kezdett, sok vita volt azon, hogy a nem zsidó származású keresztényeknek is be kell-e tartaniuk ezeket a szigorú előírásokat, de Isten azt üzente, hogy nem. Az erről szóló történetet, hogy Péter apostol milyen látomást kapott erről, az Apostolok Cselekedeteiben lehet olvasni. Pál levelei is többször hangsúlyozzák, hogy bármit el szabad fogyasztani, a lényeg, hogy hálaadással tegyük.
Újszövetségben is van:
Apostolok cselekedetében 10.14- ben kapott Péter is egy látomást Istentől, fogyasszon mindenféle állatot...
Péter pedig monda: Semmiképpen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.
15
És ismét szózat lőn ő hozzá másodszor is: Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
Szia!
Sehol. A Szentírás a teremtéstörténetben nyilvánvalóan leírja azt, hogy milyen táplálékot szánt az embernek: gyümölcsöket és gabonaféléket, később ezt egészítette ki a mezőnek füvével a betegségek miatt, és már idézték többen a Noénak adott engedményt az állatok fogyasztására. Nem igaz azonban, hogy csak a zsidók tettek különbséget a tiszta és tisztátalan állatok közt, hiszen Noé az előbbiekből 7 párt az útóbbiakból pedig csak 2 párt vitt fel a bárkára.
A másik tévedés a péteri látomás, melynek értelmét Péter maga tette nyilvánvalóvá, miszerint a látomás emberekre vonatkozott és nem állatokra: "mert Isten megmutatta, hogy senkit ne tartsak tisztátalan embernek". A pogányok pedig jártak a zsinagógákba, ahol a mózesi törvényeket megismerhették...
Úgy gondolom ezek alapján, hogy akinek lehetősége van rá érdemes visszatérni az eredetileg adott táplálékokhoz, mert ezek biztosítják az ember egészségét. Jómagam már több mint 20 éve igyekszem ezt megvalósítani és nagyon jó tapasztalataim vannak ennek áldásairól!
Üdv. Péter
Azt, hogy minden állat eledelül van, nem azt jelenti, hogy egyél meg minden állatot.
Ezzel a már előttem is említett táplálékláncra van utalás.
Az állatokkal szembeni kegyetlenkedés elítélendő, de a táplálkozás szükségszerűsége nem. Persze, szerintem a vegetáriánus életmód a legjobb, Isten is eredetileg a füveket, gyümölcsöket, magvakat adta eledelül, egy tökéletes világban. A bűnbeesés megváltoztatta a dolgot. Itt már a túlélésre játszunk.
Isten valóban nem azért teremtette, hogy megegyük az állatokat. Viszont határozottan megengedte, hogy a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkűl megegyük. Amint itt már idézték: "Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat. "
Nyugodtan legyél vegetáriánus, nem lesz tőle semmi bajod. Főleg akkor ajánlom, mikor "tespedt irodai munkás" vagy, már bocsánat. De azért megkérdezném azért a kovácsokat is erről... Isten az özönvíz után a megváltozott életkörűlmények és a "satnyuló" genetikai állomány miatt (és egyéb okát nem tudom) megengedte az állat fogyasztását. Kíváncsi lennék ükapáinkra, mikor a mindennapi kenyeret nem a számítógép előtt, hanem a földeken, bányákban keresték meg, és nem a boltból vásároltak, hanem azt ettek, amit termeltek, tenyésztettek mennyire kultiválták volna a 'vega' dumát...
De azért megemlíteném Pál három ide vonatkozó szavát:
Rm 14,2 "Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik."
Rm 14,20 "Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, a ki botránkozással eszi."
1Kor 8,13 "Annakokáért, ha eledel botránkoztatja meg az én atyámfiát, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam."
Sziasztok
Szerintem (ez nem biblikus , hisz nem valék keresztény) alapvetően a szenvedés csökkentése a cél. Ha tehát olyan körülményeim vannak (a hely, klíma, korszak, egészségügyi sajátosságaim) melyek lehetővé teszik, hogy központi idegrendszerrel ellátott (azaz szenvedő), nagyüzemben nyomorgatott, mérhetetlen energiát elpazarló gyárakban horrorisztikus "létre" kényszerített, eszméletlen mennyiségű a természetet szennyező trágyát produkáló lények N egyek. Akkor legyek kedves ezt megtenni.
Ezáltal kisebb lesz az ökológiai lábnyomom, kevesebb szenvedés tapad hozzám, esetleg e ragadós példa miatt mások is felülbírálják hedonista-szadista fogyasztási szokásaikat.
Ezek csak szempontok.
bocsánat : Lényeket Ne egyek
továbbá jó példa ez arra, hogy egy nyilvánvalóan korhoz és körülményekhez kötött szöveg mennyire nem alkalmas a jelen körülmények között ilyen, hétköznapi ügyekben. Inkább a szellemiséghez kellene hűnek lenni és nem a szavakhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!