Hogyan tudnám leküzdeni a gyűlöletet?

Az a valaki nagyon fontos lehet számodra, ha ilyen sok érzelmet pazarolsz rá. Valamikor, valamiért, valahogy nagyon megbántott, megsebzett, és képtelen vagy ezt feldolgozni. A kérdés itt az, hogy vajon őt érdekli-e az, hogy te mennyire gyűlölöd. Mert ha nem, akkor csak saját magadat trenkölöd a bosszúvággyal.

Ha tudja, hogy gyűlölöd, és te is annyira számítasz neki, mint ő neked, akkor - hidd el - ez már elég büntetés neki.

A gyűlölet ellentéte, ami kilolthatja azt egyedül: a megbocsátás. Ezen kívül minden más hatástalan-és csak a szívből jövő, önzetlen megbocsátás.

Sok lehetőséged nincs elvileg -nem írtad vele laksz, vagy elköltöztél- de gyanítom vele laksz, különben nem lenne ennyire súlyos.

Tehát tanácsolom költözz el, nem kötelező az együtt lakás- távolról pedig már egyszerűbb a békesség is, hiszen magad fogod szabályozni kit-, hogyan-, meddig engedsz ezentúl közel magadhoz.

Kifogásokat pedig ne keress, tudjad minden rajtad múlik!

Kedves kérdező,

A gyűlöletet leküzdeni nem könnyű dolog, főleg olyan valakivel szemben akit korábban nagyon szerettünk. Mivel apádról van szó, nem tudod folyton kerülni, így nagyon nehéz megbocsátani, mert a bántalmazó lépten-nyomon emlékeztet rá. Ez egy ördögi kör, ebből csak úgy tudsz kiszabadulni, ha lelki erőre teszel szert.

Megfelelő lelki erő hiányában hagytad magad a gyűlölet által elcsábítani, bosszúszomjas lettél, Mégis van még benned elegendő jóindulat és szeretet, hiszen leakarod küzdeni a gyűlöletet.

De hogyan tudnál annyi lelki erőre szert tenni, hogy minden alkalommal képes legyél megbocsátani mihelyt az emlékezet a sérelemre tudatodba tolakodott? Ehhez önismeretre, egy őszinte mélyreható lelkiismeret vizsgálatra van szükség.

A megbocsátás a művészetek legnagyobbja – néha nagyon nehéz. Helyesen látod, a szeretet és a gyűlölet nagyon közel vannak egymáshoz, a szeretet és a gyűlölet ugyanaz az energia csak éppen ellenkező irányba kiküldve. Ez a belátás komoly lehetőséget nyújthat. Talán segíthet az ha a következőket átgondolod, és az energiát, amit most a gyűlöletbe fektetsz a szeretetre szánod:

A dolog úgy áll, hogy akivel rosszul bántak, főleg akit gyerekkorában nem vettek körül szeretettel, az bizony hajlik arra hogy másokkal is hasonlóképpen bánjon. Ezt megértve máris egy lépéssel előbbre vagyunk, a többi a jóindulat a szeretet dolga.

Nekem a leginkább az segít, ha van bennem elég lelki erő, egy helyes önbizalom, helyes öntudat – nem egy felfújt önteltség. Az mintha kiemelne a gyűlölet szorongató markolatából.

Nem tudom mennyire vagy hívő, de ha eltudod hinni, hogy az ember élete nem a születéssel kezdődik és nem végződik a halállal, akkor onnan már csak egy lépés, hogy elfogadjad azt a lehetőséget, hogy mielőtt a jelen életünkre vállalkoztunk, már ismertük egymást. És ki tudja talán megbeszéltük, hogy mikor ismét együtt leszünk a földön bánj akkor így vagy úgy velem, üss akkor majd nagyot a fejemre, hogy érezhessem mennyire fáj, hogy tanuljak belőle, hogy tanuljam meg hogyan lehet megbocsátani.

Van egy fajta szenvedés ami a legnemesebb emberi tulajdonságokat válthatja ki belőlünk mint a türelem, a megbecsülés, a tisztelet, a jóindulat, a szeretet és ebben csakis azok az embertársaink lehetnek leginkább segítségünkre akik “rosszul” bánnak velünk. Lehet hogy azoknak fogalmuk sincs mi megy végbe bennünk, mi azonban hálásak leszünk irántuk, hogy kockára tették a lehetőséget hogy életünk végéig gyűlöljük őket.

Van még egy dolog a megbocsátással kapcsolatban. Addig míg valaki gyűlöli embertársát valójában önmagát emészti, úgy ha sikerül megbocsátani, véget vet ennek az áldatlan állapotnak, tehát nem csak a másik bűntudatát enyhíti (feltéve természetesen ha az bűnösnek érzi magát) hanem első sorban saját lelkiállapotát állítja helyre.

Mindenek előtt igyekezz lelki erőre szert tenni, vedd tudomásul hogy te több vagy mint külső megjelenésed, több mint a személyiséged !

Nézz körül az országban. Nem vagy helyhez kötött. Bárhol ahol találsz megfelelő munkát odamész, és bérelsz egy albérletet.

Ott megtalálhatod a párodat is, és akár le is telepedhetsz az új helyen.

Én hívő keresztény vagyok, a válaszom valószínűleg mégis más lesz, mint várnád; remélem, nem botránkoztatlak meg vele.

Én azt tanácsolom, mielőbb szakítsd meg ezt a kapcsolatot, legalábbis oly módon, hogy meglegyen az említett távolság. Mindegy, milyen áron: bérlakás, rokonok, barátok, kollégium... Ne mondd, hogy nincs lehetőséged, mert ha keresel, bizonyára találsz valamit.

Egy nagy adag elhatározás bizonyára kell ehhez; de nem értem, egyáltalán mi tartott vissza eddig attól, hogy megtedd ezt a lépést.

Ha megbocsátottál minden fájdalomért, bűnért, amit veled szemben elkövetett az apád, az jó dolog: Isten szerint való, és magadnak is jót teszel vele. De ha újra és újra, nap mint nap felszakadnak a régi sebek, mert mindig kapod a frisset is, az tönkre teszi az életedet. - Szerintem már elindultál errefelé, ha a bosszún gondolkodsz.

Sokan azt hozzák fel hasonló esetekben, hogy a Biblia szerint mindig meg kell bocsátanunk másoknak /ld. egy nap nem csak hétszer, hanem 70 X 7-szer is./ Persze, ezt nem is vitatom. De nem kell mazochista módon direkt keresni erre az alkalmat...

Egy másik helyen az Ige azt mondja: Fordítsd oda a másik orcádat is. Rendben, ez a helyes lelkület. De azt nem mondja, hogy forgasd a fejed éveken vagy évtizedeken át: bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb...

Sok bizonyságot hallottam / olvastam már arról, hogy hitetlen házastársért évtizedekig imádkozott valaki, és - Halleluja! - az illető végre megtért. Rendben, ez nagyszerű dolog. De ott vannak azok - valószínűleg sokkal többen - , akik hiába szenvedték el a rossz házasságot szelíd lélekkel, példamutató magatartással, stb.

A Bibliában úgy olvassuk, hogy Jézus egyetlen esetben engedélyezte a házassági elválást: paráznaság miatt.

Az Ige egészén végigvonul azonban az élet védelme: nálam sokkal okosabb emberek szerint az életveszélyes helyzetből joga van kimenekülni a veszélyeztetett félnek; nem kell megvárnia, amíg újból az életére törnek, vagy "csak" annyira bántalmazzák, hogy akár bele is rokkanhat. Sőt, egyáltalán nem kötelező elviselni a napi szintű bántalmazást, még ha kevésbé súlyos, akkor sem.

Arról már megoszlanak a vélemények, hogy ilyen esetben lehet-e válás, vagy csak különélésről beszélhetünk.

Megint érdekes kérdés, hogy az Ige szerint ugyebár a hívő nem válhat el, ha a hitetlen fél nem akar válni. Igen ám, de mi van akkor, ha a hitetlen fél a szájával ezt mondja, de a cselekedeteivel rácáfol erre? Azaz úgy viselkedik, hogy abból világosan látszik, hogy nem akarja megtartani a házasságot?

Ezeket csak a szemléltetés miatt írtam le, ill. azért, hogy nem csak a megszokott sémákban lehet gondolkodni. Ha pedig párhuzamot vonunk a két eset között, azt mondhatom: Ha egy házasságot, ami - mint tudjuk a legerősebb szövetség két ember (egy férfi és egy nő) között - fel lehet bontani, vagy legalábbis lehet külön élni, akkor miért kellene egy szülő - gyerek kapcsolatot foggal-körömmel fenntartani bántalmazás esetén?

Teljesen természetes folyamat, hogy a gyermek felnőve elhagyja a családi házat, még akkor is, ha nincsenek gondok. Érzelmileg leszakad a szülőről; természetesen a tisztelet és a megbecsülés megtartásával.

Ha megvan a távolság, akkor sem hipp-hopp múlik el a fájdalom, a keserűség, a megalázottság-érzés és társaik. A gyógyuláshoz így is időre van szükség; lehet, hogy nagyon sok időre. /Persze nem zárom ki a hirtelen gyógyulást sem, de őszintén szólva ilyet még nem láttam; különféle okokból - szülői elhanyagolás, bántalmazás, stb. miatt - szenvedő, "mellék- / utóhatásokkal" küzdőket annál többet./

Talán érdemes lenne egy keresztény pszichológust felkeresned, aki személyesen segíthetne. Vagy valakit, pl. egy _normális_ lelkigondozót vagy egy hitben erős személyt a közösségedben, ha jársz valahova.

Megjegyzem, hogy nem állíthatom az összes körülmény ismerete nélkül, hogy mindenképp ez a helyes megoldás a te esetedben. Imádkozni kell - nem csak megbocsátásért, gyógyulásért, hanem - Isten vezetéséért is, hogy Ő segítsen ki ebből a helyzetből, mutasson utat, hogyan és merre tovább.

És bátornak kell lenni, bármi is legyen a válasz; ill. óvatosságra is szükség van, nehogy csöbörből vödörbe kerülj.

De külső segítség ebben is hasznos lehet: megbeszélni, együtt imádkozni, az Úr elé vinni a dolgot...

Sok sikert kívánok!