Miért büntette Isten az Ószövetségben olyan súlyosan a paráznaság bűnét (5Móz 22,22-23)?

Ez egy nagyon jó kérdés! :) Ha megengeded, egy hosszabb válasszal fejteném ki, hogy teljesen érthető legyen.

Ha figyelmesen elolvasod, a legtöbb ilyen igehelyen (az általad megjelölt helyen is) ott van a magyarázat: "Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből.", vagy "Így tisztítsd ki közüled a gonoszt."

Isten nézőpontja ugyanis nem az a házasságtörésről (meg a többi bűnről sem), hogy az a benne résztvevő emberekre tartozik, az ő "magánügyük" lenne, hanem így figyelmeztet arra, hogy a házasságtörés (és más bűnök) nemcsak az egyéneket, hanem az egész társadalmat beszennyezik és átok alá helyezik.

Jöjjön a bővebb válasz!

Izráelnek Isten az egyiptomi kivonuláskor ígéretet adott, hogy mindig velük lesz, és győzelemre vezeti őket, ha megtartják az Ő parancsolatait. A bibliai történetekből látható, hogy nem volt más esélyük az életben maradásra és a győzelemre, mint hogyha teljesen megtisztították magukat. Ha így tettek, akkor a bibliai beszámolók szerint a megvívott csatákban egyetlenegy (!) halottjuk sem volt, és több ízben Isten természetfeletti módon avatkozott be a csatákba (lásd pl.: Józsué 10.). Ha viszont akár csak egy ember is "kilógott", vétkezett Izráel közül, annak sajnos nagyon súlyos következményei is lehettek az egész népre nézve. Lásd erről pl. Józsué könyvének 7. részét, ahol Ákán miatt, aki lopott a teljesen az Úrnak szentelt hadizsákmányból, azonnal megharagudott rájuk az Úr, és "a nép szíve teljesen megolvadt", amikor megtudták, hogy 36 embert elvesztettek az Ai elleni csatában. Ezután csak akkor szűnt meg az Úr haragja, amikor kinyomozták, hogy ki volt az, és megkövezték Ákánt. Ezután nyomban be tudták venni Ait.

Két nagyon fontos alapelvről nem szabad megfeledkezni. Az egyik: a bűnt Isten két módon számolja fel: ítélettel, vagy kegyelem útján megbocsátással. A másik: a történelem során nem egyformák voltak üdvtörténeti szempontból a korszakok, és annak módja, ahogy Isten a bűnt felszámolta.

Az özönvíz előtti kort hívják "lelkiismereti kor"-nak, aminek a "törvénye" a Kain törvénye, azaz "1Móz 4:7 Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta." Fontos hangsúlyozni, hogy Isten ekkor nem engedte, hogy az emberek egymás felett ítélkezzenek a bűnök miatt, mint ahogy Ő maga sem ölte meg Kaint, miután az megölte testvérét, Ábelt: "1Móz 4:15 És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál."

Ez azt jelenti, hogy nem volt államhatalom, amely jogszerű igazságszolgáltatást gyakorolt volna az emberek tettein. De ez olyannyira nem működött, hogy csak úgy lehetett a bűnt felszámolni, hogy egy családot, Noéét kivéve, mind elpusztult az özönvízben.

Ezután az új világ számára Isten új törvényt adott. A Noénak adott törvény: "1Móz 9:5 De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.

(6) Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert." Tehát innentől Isten elvárta, hogy az emberek ítélkezzenek és megbüntessék a gyilkosságot, mégpedig halálbüntetéssel. Ezt az egyes ember szintjén nem lehet megvalósítani, mivel az anarchiához vezetne, ezért hamarosan - Isten akaratából! - államhatalmak jöttek létre.

Majd Isten Ábrahámmal szövetséget kötött - ez az egész, Ádámnak az Édenből való kiűzetéskor megígért megváltásnak (1Móz 3:15 És ellenségeskedést szerzek közötted [a kígyóról, vagyis Sátánról van szó] és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.") a kezdete, hiszen Isten akarata az volt, hogy legyen egy választott nép, amelyben majd megszülethet a Messiás. Az Egyiptomból való kivonulás során Isten elkezdte felkészíteni a választott népét, Izráelt arra, hogy elfoglalja az Ábrahámtól kezdve minden izraelitára vonatkozó Ígéret Földjét, és ott rendezze be majd Izrael államát. Ehhez meg kellett teremteni ennek az új államnak a törvényeit, amit a Mózesi Törvényekben, a Tórában és a benne található 613 parancsolatban adott Isten a népének. (Innentől a Megváltó megszületéséig tartott a "törvény korszaka".) Ebben a törvényben a "szemet szemért" elv érvényesül (ez három helyen is szerepel a Törvényben), ami alapvetően azt jelenti, hogy a bűn büntetésének a bűn által okozott kárral 1:1 arányban kell lennie. (A mai európai törvények nem erre, hanem a római jogra alapulnak, ami már nem a szemet szemért elvre épült.)

Így tehát azt jelentette ki Isten, hogy amit a Törvényben halálbüntetéssel kell sújtani, az mind halálos bűn, mert szellemi szinten halált okoz az embernek. Ezért nem tudunk mást mondani, mint hogy Isten szemében a házasságtörés halálos bűn, és ha ezt ma nem is láthatjuk azonnal, de szellemi szinten a halál állapotába kerül tőle az ember. (Másképp a "szemet szemért alapján nem kellett volna halálbüntetéssel sújtani.) Tehát Isten nem azért sújtotta halálbüntetéssel a házasságtörést, mert ez valami rögeszméje lenne, hogy nem szabad összevissza szexelni, akivel akarunk, és ezzel valami jótól akarna megfosztani bennünket (mint ahogy ma sokan gondolják), hanem ezzel nagyon is az ember saját érdekét tartotta szem előtt! Erről egyetlen parancsolatnál sem szabad megfeledkezni.

(Kis kitérő: sokan nem értik pl. azt a részt, amikor Isten kiűzi az Édenből a bűnbe esett emberpárt: 1Móz 3:22 "És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, amelyből vétetett vala." - itt is, Isten nem azt akarta, hogy az ember ne éljen örökké, hanem azt előzte meg, hogy nehogy bűnös állapotban örök életre tegyen szert, mert akkor menthetetlen lett volna az egész emberiség!)

(A Törvényről részletesen ld. továbbá Pálnak a rómaiakhoz írt levelét.)

Még mindig nem válaszoltam egy nagyon lényeges pontjára a kérdésednek: hogy miért kellett ilyen szigorúnak lennie a törvénynek, hogy "azonnali halálbüntetést" kaptak? Vagyis, oké, hogy halálos bűn, stb., de miért nem kaphattak még egy esélyt, kegyelmet a házasságtörők az Ószövetség idején, és miért lehet ma erre is kegyelmet kapni az Úrtól? Erre Ézsaiásnál találhatunk egy remek választ: "Ézs 26:10 Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát."

A válasz tehát: mert a gonosznak hiába ad Isten kegyelmet, nem fog tőle megigazulni. Mert a Törvény korszakában, a Megváltás beteljesedése előtt nem volt újjászületés, ezért az emberek gonosz állapotukban kapták volna a kegyelmet. Vagyis Isten kénytelen volt a bűnt ítélettel felszámolni, amíg el nem jött a kegyelem korszaka, amelyben Jézus Krisztus, a Megváltó óta élünk! Ezért volt a megváltás annyira hihetetlenül fontos: mert miután Jézus magára vette a világ bűneit, helyettesítő áldozatot mutatott be és helyettünk meghalt, majd feltámadott a halálból, azóta az embernek lehetősége van megtérés által kegyelmet nyerni minden bűnére, még a halálos bűnökre is, mert immár nem marad gonosz a bűnbocsánat után, hanem újjászületik! (Lásd pl. Jézus beszélgetését Nikodémussal a János ev. 3. részében.)

Isten tehát ma is csak Jézus Krisztusra nézve, és csak a teljes szívükből megtérő embereknek bocsátja meg a bűnöket, így a házasságtörést is. És nem azért, mert a Törvényben kifejezett hozzáállása akár egy kicsit is megváltozott volna, vagy mert nem tekintené ma ugyanolyan súlyos bűnnek, hanem azért, mert amikor az ember megtér, elfogadja és azonosul Jézus Krisztus halálával, eltemetkezésével és feltámadásával a keresztségben, akkor újjászületik, és az óembere, a bűnös természete meghal. Nem tudom szebben mondani, mint Pál apostol: "Gal 2:19-20. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem."

Így tehát a válasz nagyon röviden arra a kérdésre, hogy miért lehet ma megbánást tanúsítani és bűnbocsánatot nyerni a házasságtörésre, amit az Ószövetségben nem lehetett: Jézus Krisztus miatt. :) Remélem, hogy sikerült kielégítő választ adnom a kérdésedre!

Első hozzászóló nagyon részletes és alapos.

Én annyit mondanék, hogy Isten a tíz parancsolatot adta Izraelnek, és Mózest utasította arra, hogy -nyilván az adott kornak megfelelően- alapítsa meg a zsidó társadalmat. Ezt Mózes megtette a neki adatott lehetőségek szerint. A házasságtörést akkoriban szinte mindenütt halállal büntették.

Isten törvénye azonban azt mondja: Ne ölj.

tehát a tíz parancsolat alapján nem kell halállal büntetni senkit.

Jézus maga írta felül a mózesi törvényeket párszor, nem véletlenül. Az az akkori társadalomra vonatkozott. Isten törvénye mindössze tíz parancsolat, mégpedig olyan tíz, hogyha a két legnagyobbat megtartod, a többi magától megy.

Bocsánat, nem kötözködni szeretnék, de a 2. válaszban a "Ne ölj"-re hivatkozni és ezzel érvelni a halálbüntetés ellen, közkeletű félreértés. Sokan olyannyira félremagyarázzák, hogy azt mondják, emiatt állatot sem szabad megölni, hanem vegetariánusnak kell lenni.

A Tízparancsolat eredeti szövegében nem az szerepel, hogy "ne ölj", mert akkor hogy is mondhatta volna Isten, hogy halálra kell kövezni a házasságtörőket. Azt mondta: "ne gyilkolj", sőt még pontosabban (az igeidőt is figyelembe véve) "nem fogsz gyilkolni".

Mi a különbség az ölés és a gyilkolás között? Gyilkosság az ártatlan szándékos megölése. Háborúban ölni nem gyilkosság, mert akkor minden katonát bíróság elé kéne állítani: ott ölsz, vagy megölnek. Ugyanígy Isten törvénye (amely nem CSAK a tízparancsolat) alapján halálbüntetéssel büntetni egy bizonyítottan halálos bűnt elkövetett embert szintén nem volt gyilkosság Isten szemében, ezért nem állt szemben a tízparancsolattal.

Jézus a parázna nőnek (Ján. 8:7) sem azt mondta, hogy nincs bűne, és hogy "srácok, ezek a mózesi törvények már kicsit elavultak, inkább ne kövezzétek már halálra szerencsétlent", hanem azt, hogy "az vesse rá az első követ, aki maga nem vétkezett". És aztán: "Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!" Ezt pedig azért mondta, mert látta, hogy az asszony megbánta a bűneit, és ez a kegyelem korszakában Isten előtt elég.

Tehát ez az az ok, amiért nem kell az Újszövetségben halálra kövezni a házasságtörőket, és nem azért, mert Jézus akkor jött volna rá (laza 1400 év után), hogy ellentmondás van az általa adott tízparancsolat és a szintén általa adott mózesi törvények között!

Kedves Kérdező!

Izráelben az eljegyzett leány jogilag a feleséggel egyenrangú, mivel az eljegyzés a menyasszony apjával között jogi megállapodást(a mátkapénz kifizetésével) lezárja. Az el nem jegyzett szüzet (hajadont) a férfiak önkényével szemben törvények védik: annak, aki megerőszakolja, feleségül kell vennie, és soha nem bocsájthatja el.

Áldás, békesség!

Mihály

Kedves Kérdező!

A kommentedben írt kérdések most is nagyon helyénvalók és érdekesek. Elég sok van :), de igyekszem válaszolni, mármint amire tudok. :) Vannak könnyebbek, és vannak nehezebbek. Kezdjünk egy nehezebbel.

Mitől lesz valaki gonosz, míg a másik ember csak bűnös?

A „gonosz” és a „bűnös” között (fordítási okokból is) nem mindenhol könnyű különbséget tenni, jó sok igehelyet végignéztem a kedvedért. :) Ráadásul, ami a magyar fordításban többnyire ezzel a két szóval van kifejezve, arra legalább 10 héber és görög szót találtam, amelyeknek eltérőek a jelentésárnyalataik.

Az Ószövetségben ahol a „gonosz” szó szerepel magyarban, ott leggyakrabban a héber „rá” szótőből eredő rása, rásá szavak vannak. A rá szó szerint „gonosz, rossz, romlott, szenvedés, baj”, a rásá pedig „bűnöző, Isten ellensége, Isten vagy ember elleni bűnben lévő”. Ez a szó szerepel például a gonoszokat nagyon sokszor említő Zsoltárok könyvében a legtöbb helyen, illetve pl. az alábbi idézetekben:

„ 1Móz 6:5 És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (ez az özönvíz előtti világra vonatkozik)

„1Móz 13:13 Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt.”

„Zsolt 78:49 Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.”

És a „ht” (bűn) szótőből eredő hattá (bűnös ember), héta szerepel inkább azokon a helyeken, ahol magyarban bűnös. Szó szerinti jelentése: „bűn, bűnt követ el, téveszt, rossz irányba megy”. Jól érzékelteti pl.:

„1Móz 43:9 Én leszek kezes érette, az én kezemből kérd elő. Ha vissza nem hozom őt hozzád, és elődbe nem állítom őt, mind éltig bűnös legyek előtted.” (Júda mondja Jákobnak, hogy mindenképp magukkal kell vinniük Benjámint Egyiptomba, de ő kezességet vállalt érte, hogy ha valami baja esik, akkor vállalja a felelősséget.)

„4Móz 32:14 És ímé feltámadtatok a ti atyáitok helyett, bűnös emberek maradékai, hogy az Úr haragjának tüzét még öregbítsétek Izráel ellen.”

A másik szó, ami a „bűnös” helyén szerepel, az „ásam”, „ásém”, ami azt jelenti: megsért, rosszat tesz, bűnös, áthág. Ez ahol előfordul, többnyire hangsúlyozottan a tévedésből, nem szándékosan elkövetett bűnökre utal, pl.:

„3Móz 4:22 Ha fejedelem vétkezik, és cselekeszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből…”

Szerintem ezekből elég jól lehet érzékelni, hogy mi a különbség a gonosz és a bűnös között. Az Ézsaiás 26:10-ben (amit múltkor idéztem) a „rásá” szerepel, ami „bűnöző, Istennel ellenséges” jelentésű. Ez egy olyan magatartást feltételez, aki folyamatosan, szándékosan vagy akár tudatosan ellenséges magatartást tanúsít Istennel, az ő törvényével szemben, és nem hajlandó ebből megtérni. Fontos hozzátenni, hogy ahol a Biblia „a gonoszt” említi, ott sokszor képletesen kell érteni, elsősorban nem emberekre, hanem szellemi értelemben (pl. Sátánra és angyalaira v. démonaira). Pl. „Zsolt 23:4 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.”

Az Újszövetségben is viszonylag jól meg lehet különböztetni a kettőt: ahol magyarban „bűnös” van, ott görögben legtöbbször „hamartólosz”, ami szó szerint bűnöst jelent. pl.: „Róm 5:8 Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.”

Van néhány más kifejezés is, amiknek a jelentése többnyire a törvénysértő, törvénytelen, istentelen. pl.: „Luk 13:4 Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden [más] Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.” Itt ugye Jézus arról beszél, hogy megtérés nélkül egyikünk sem különb a másiknál, mindnyájan egyformán bűnösök lennénk, és ki előbb, ki utóbb, de elvesznénk. Vagyis Isten előtt nincsenek „jó” és „rossz” emberek, csak olyanok, akik megtértek, és így megtisztultak a bűneikből (Jézus Krisztus által), meg olyanok, akik nem.

Az Újszövetségben ahol magyarban a „gonosz” szó szerepel, ott többnyire görögül a „ponérosz” (rossz állapotban lévő, rossz, káros, hibás, silány – ugyanez a szó a Miatyánkban: „Szabadíts meg a gonosztól…” )vagy a „kakosz” (rossz, gonosz, romlott, káros, értéktelen [pl. zenében a rossz hangzás: kakofónia]), azaz tulajdonképpen a rossz szinonimái. Ezt kicsit értelmezve úgy lehetne megfogni, hogy akit meg lehet nevezni a „rossz” szinonimájával, az azonosult a „rosszal”, a bűnnel, a gonoszsággal. Nagyjából tehát ugyanaz, mint amit az Ószövetségben láttunk a „gonosz” kifejezés mögött: aki lázadó, tartósan bűnben élő és ebből meg nem térő magatartást tanúsít Istennel szemben.

Lehet tehát valaki úgy bűnös, hogy nem gonosz, hiszen „Zsolt 14:3 Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.”, tehát megtérése előtt mindenki bűnös, de nem mindenki gonosz.

Kire vonatkozik az Ézs 26:10, vagy a 2Pt.,2,22?

Előbbiről már volt szó, utóbbi pedig a teljes érthetőség kedvéért hosszabb formában:

„2Pét 2:20-22 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. (22) De betelt rajtok az igaz példabeszéd [szava]: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.”

Ez az igerész azokra a keresztényekre vonatkozik, akik Jézus Krisztust megismerték, befogadták, azaz megtértek, de ezután visszatérnek a világba, elfordulnak Istentől és erre mondja Péter apostol, hogy ezután még gonoszabbá lettek, mint ha meg se tértek volna.

„Van, aki gonosznak születik? Őket Isten nem is szereti már, vagy mivel eleve ismerte, soha nem is szerette őket? Kik ők valójában és, hogy viszonyul Isten hozzájuk? Figyelembe véve, hogy igen irgalmas, Ő maga a szeretet, és nyilván egészen más dimenzióban gondolkodik mint az emberek.”

Az emberek nem gonosznak születnek, hanem az eredendő bűn miatt halálraítéltnek. Ez elég morbidul hangzik, de épp ezért van szüksége minden embernek a megváltásra! Isten minden embert rettentő nagyon szeret :), ezt nagyon sok igehellyel alá lehetne támasztani, de a lényeg az, hogy a gonoszokat is szereti. De Isten amilyen szerető, ugyanolyan igazságos is. Az Ő igazságossága tökéletes, nincs benne személyválogatás. Hadd érzékeltessem ezt egy megrázó, rövid kitérővel: az Atya elhagyta Jézust, amikor a kereszten függött. Nézzük: „Márk 15:34 És kilenc órakor fennszóval kiálta Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? ami megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” Jézus nem hazudott, Isten egy rövid időre tényleg elhagyta, a saját Fiát. Hogy miért? Azért, mert abban a pár órában magára vette az egész világ bűneit, lásd Gal 3:13 „átokká levén érettünk”, ill. Ézs. 53. részt. És Isten a bűnnel nem vállal közösséget. Ugyanakkor épp ebben látszik, mennyire szeret minket Krisztus: még ezt a számára legborzalmasabb dolgot is vállalta értünk.

Tehát Isten bármennyire is szeret mindenkit, a gonosznak, aki nem tér meg a bűneiből, igazságossága alapján nem bocsát meg. Az nem lenne jogszerű, pedig a jogosság az Isten által alkotott világrendnek abszolút alapja. Tehát a bűnösök, mindaddig, amíg élnek itt a földön és lehetőségük van megtérni, Isten szereti őket és igyekszik minden lehetséges eszközzel szólni a szívükhöz, hogy megtérjenek. De aztán… „Ézs 26:14 A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el őket, és eltörléd emlékezetöket.”. Több igehely alapján arra lehet következtetni, hogy a halottaknak Isten el fogja törölni még az emlékezetét is az örök ítéletkor. (Ti. Isten szemében azok nem halottak a testük halála után sem, akik az Úrban költöznek el.) De egész biztos, hogy amikor minden percben látja a pokolba aláhulló emberi lelkek sokaságát, emberi szívvel felfoghatatlan fájdalmat és szánalmat érez irántuk, mert ezt a sorsot nem az embereknek szánta, hanem a Sátánnak és szolgáinak. (Akiknek a sorsában az emberiség a bűnbeesés óta jog szerint osztozni kénytelen, ha nem fogadja el a megváltást, mivel aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek [Ján. 8:34].)

Erősítse meg végül Ezékiel, hogy Isten szereti a bűnösöket, és lássuk Isten igazságosságának alapelveit!

Ez 18:21-32. „És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon.

Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lészen; az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog.

Hát kívánva kívánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem [inkább] azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?

És ha az igaz elhajol az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, minden útálatosság szerint, melyeket a hitetlen cselekedett, cselekeszik, nemde éljen-é? Semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lészen: gonoszságáért, melyet cselekedett, és az ő vétkéért, mellyel vétkezett, ezekért meg kell halnia.

És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja! Oh, halljátok meg, Izráel háza: az én útam nem igazságos-é? nem [inkább] a ti útaitok nem igazságosak-é?

Ha elhajol az igaz az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, és amiatt meghal: gonoszsága miatt hal meg, melyet cselekedett.

És ha a gonosztevő megtér az ő gonoszságától, melyet cselekedett, és törvény szerint és igazságot cselekszik: ez az ő lelkét megtartja életben.

Mert belátta és megtért minden gonoszságától, melyeket cselekedett: élvén éljen, ne haljon meg.

És azt mondja az Izráel háza: Nem igazságos az Úrnak útja! Az én útaim nem igazságosak-é, Izráel háza? nem [inkább] a ti útaitok nem igazságosak-é?

Ennekokáért mindeniteket az ő útai szerint ítélem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg és forduljatok el minden vétkeitektől, hogy romlástokra ne legyen gonoszságotok.

Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket; Miért halnátok meg, oh Izráel háza!?

Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek!”

Azok, akik az Ószövetségben halálos bűnt követtek el, nem kaphattak haláluk után lehetőséget a bűnbocsánatra?

Szerintem az összes kérdésed közül ez a legérdekesebb, és egyben legnehezebb kérdés. Véleményem szerint ebben a témában nem vagyok elég járatos, hogy úgy merjek válaszolni rá, mintha tudnám a választ, de egy elméletem van erre. Ha érdekel, megosztom, de ne vedd készpénznek, ezzel a kérdéssel szakemberhez kéne fordulni, mert én nem vagyok az. :)

Szerintem, ahogy én elképzelem, lehetséges, hogy azok az emberek, akiket pl. az ószövetségi Izráelben házasságtörés vagy egyéb bűnök miatt, a Törvénynek megfelelő eljárással kivégeztek, a halálbüntetés végrehajtása előtt, őszintén megbánhatták a bűneiket, és elismerhették, hogy jogosan éri őket a büntetés. Ez esetben én elképzelhetőnek tartom, hogy Isten előtt megfelelően megbűnhődtek azzal, hogy elfogadva az Istentől rendelt igazságos büntetést, meghaltak, és a bűnbánat miatt üdvösséget nyerhetnek az örökkévalóságban. (megj.: A nem halálos bűnökből való megtisztulás az ószövetségben a Messiásra előremutató állatáldozatok által történt.)

De mondom, nem vagyok ebben 100%-ig biztos.

Szóval hogy őszinte legyek, nem tudom a választ, de akárhogy legyen is, bízom Isten igazságosságában, ezért az biztos, hogy ők is, mint mindenki más, igazságosan lesznek megítélve!

Húúú. Próbára teszel! :) (De ne érts félre, nem a türelmemet. :D)

1. Isten szereti az embereket, általánosan is, nemcsak az igazakat, hanem a gonosz embereket is, másképp a különbség már sokkal jobban látszana a jelen világban is. Ezt Ő maga jelentette ki, ezért merem ilyen biztosan állítani. Sőt, nemcsak hogy Ő szereti az ellene szegülő embereket, de nekünk is ezt parancsolta:

"Máté 5:44-48. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-é? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes."

Ezt egyébként legjobban azon lehet „lemérni”, hogy Jézus az emberekért, így pl. az összes akkori és későbbi hívőkért is, az _előtt_ halt meg, hogy azok „viszontszerették” volna. „1Ján 4:19 Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!” Minden egyes emberre vonatkozik a keresztáldozat, így Jézus Krisztus azokért is életét adta, akik soha nem tértek/térnek meg, és esetleg egész életükben gyűlölték/gyűlölik őt.

Az, hogy később majd megbünteti őket, mint már említettem, Isten megingathatatlan igazságosságának a következménye. Ahhoz, hogy Isten felszámolja a bűn uralmát a földön, elengedhetetlen, hogy előbb az igazakat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbüntesse, mert nem lenne igazságos, ha a gonoszok bűneit ugyanúgy megbocsátaná, mint az alázatosokét, akik hittek benne.

Ehhez nagyon fontos megérteni, hogy Isten nem személyválogatóan ítél (5Móz. 10:17, 2Krón.19:7., Róma 2:11.). Az emberek hajlamosak rá, hogy azok legyenek. Hogy ha mondjuk veszekedés van az iskolában, és érintett a saját gyerekük, meg egy másik gyerek, akkor elfogultan a saját gyerekük mellé állnak, és még ha ki is derülne, hogy a gyerekük a hibás, akkor sem lennének hajlandóak elfogadni az igazságot és ennek megfelelően kezelni az esetet (persze nyilván ez nem igaz mindenkire). Holott ez Isten szemében személyválogatás. Ő nem így fog ítélni. A saját népét és a keresztényeket ugyanúgy meg fogja büntetni igazságtalanságaikért (ha elkövettek ilyeneket), mint másokat: „Kol 3:24-25. Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. Aki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.”

Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk én keresztény létemre kőművesként ellopok egy zsák cementet egy építkezésről (bocs a sztereotip példáért), és nem bánom meg, hanem kitalálom, hogy „nekem majd az Úr úgyis megbocsátja, mert hívő vagyok”, akkor az ítéletkor ezt nem fogja csak úgy elnézni, hanem közönséges tolvajként kell majd megálljak az Ő színe előtt. Ha valakit szeretek, az még nem jelenti azt, hogy kivételeznem kell vele igazság tekintetében. Más tekintetben kivételezhetek vele, például mondhatom azt, hogy a feleségemet jobban szeretem, mint a szomszédasszonyt vagy a lánytestvéremet, úgyhogy a feleségemnek veszek ajándékot a szülinapján, nekik meg nem. De az igazságot nem fordíthatom el senkinek a kedvéért sem. (folyt. köv.)