A házasságig szeretnék várni de nagyon vágyom a barátomra? H bírhatnám ki?

Na végre, egy elvtársam!

Nem vagy veletlenul fiu? Én 35 eves nő vagyok.;)

A mi esetünk a párommal egy kicsit más, akár rigolyásnak is nevezhető. Ő vallásos, én kevésbé. Sokat beszélgettünk még a legelején a szexről, tényleg többször átrágtuk magunkat ezen a témán, mint az előző kapcsolataimban. Már egyikünk sem volt szűz, így ilyen mértékben nincs nagy tétje a dolognak, viszont fogadalmat tettünk egymásnak. Megfogadtuk, hogy amíg bírjuk és amíg úgy érezzük, hogy elvagyunk szeretkezés nélkül is, addig a lelkiekre koncentrálunk és azt helyezzük előtérbe. Nekem nagyon fura, ugyanakkor érdekes élmény is, hogy több mint féléve vagyunk együtt, 21-2 évesek vagyunk és nincs szex. Együtt alszunk, merünk üres lakásban is egy helységben tartózkodni, mert valamelyikünk mindig észnél van.

Ha nagyon belemelegedünk, akkor is elkezd valamelyikünk agyában motoszkálni valami, hogy ez így nem oké... egyszerűen jön egy puszi, elengedjük egymást, hanyatt fekszünk, mély levegők és nyugi van. Mi ezt ketten így határoztuk el, számunkra fontos, hogy be is tartsuk és alapvető, hogy mindkét fél hasonlóan gondolja, különben úszik az egész. Fogalmunk sincs, hogy mire várunk, talán egy jelre, de az sem kizárt hogy az esküvőre. (ezt a párom sem mondja ki egyértelműen, hogy addig várni szeretne, én sem)

Egyszerűen csak jó az, hogy egymás lelki vágyait nézzük, a másik belsőjét látjuk, arra vagyunk kíváncsiak és ezt a kapcsolatot próbáljuk tökéletesre fejleszteni.

Az eddigi kapcsolataimban 2-3 hónap után mindig volt szex, ahhoz képest ez igen nagy váltás, de nagyon jó érzés. Mi maximum addig megyünk, hogy ruhán keresztül simogatjuk egymást, itt már általában "felébredünk" és valamelyikünk leállítja a másikat!

Szerintem fontos az, hogy ne csak részedről legyen ez egy döntés, mert arra vagy az elhatározásod, vagy pedig a kapcsolatotok fog rámenni! Ha a párod megérti, hogy számodra ez fontos, te várni akarsz és az elhatározásotok közös lesz, mertek egymásnak fogadalmat tenni és mered Isten segítségét kérni, hogy ez az egymásnak tett fogadalom fennmaradjon, akkor nem lesz gond.

Azt, hogy hol van a határ neked kell érezned! Te tudod, hogy mi az amivel még eltudsz számolni Isten színe előtt és mi az amivel már nem!

Szerintetek működhet akkor egy igazi párkapcsolat szex nélkül?

Csak a lelkiekre és szellemi értékekre koncentrálva?

Kedves Kérdező!

Úgy látom, kaptál már mindenféle javaslatot, tanácsot A- tól Z-ig. Nem hiszem, hogy ehhez még sokat hozzá lehetne tenni, ezért hezitáltam, írjak-e vagy ne.

De mert újra és újra belebotlottam a kérdésbe, írok.

Én azokhoz csatlakozom ebben a kérdésben, akik azt mondják, nem jó dolog a tűzzel játszani, mert előbb-utóbb megégetheted magad. Lehet, hogy van 1 - 2 kivétel, de az esetek többségében bukás lesz a végkifejlet.

Az évek során lehet, hogy a mai elhatározásod is gyengül, a folyamatosan meglévő vágy pedig szinte biztosan erősödik pontosan betöltetlensége miatt.

Ha erős a kapcsolatod Istennel, akkor sincs garancia, mint ahogy valamelyik válaszoló is erről tett bizonyságot, sőt, e kapcsolat meggyengüléséről.

Szerintem mindenképp erősítsd a saját részedről az Istennel való közösséget, kérd az Ő vezetését erre a kapcsolatra is.

Végül figyelmedbe ajánlok egy videót, amit nemrég találtam. Nagyon keményen hangzik, nekem is megdöbbentő volt, de el kell ismernem a benne foglaltak igazságát.

http://www.youtube.com/watch?v=l5DUwFBpF4U&feature=mfu_in_or..

Ezt az előadást 6 részben rakták fel; azért a 4. részt linkeltem be, mert ebben van konkrétan a helyzetedhez illő tanítás.

De ha "kibírtad" ezt a kemény beszédet, érdemes megnézni a többi részt is, ill. az előadótól mást is.

12.42-es vagyok. Én anno pont egy olyan gyülekezetbe jártam, ahol az volt a módi, amit az utolsó linkelt. Nem mesélném el az egész sztorit, két évig voltam a gyülekezet tagja, de lelkileg totálisan megrokkantam és azt hiszem sokkal jobban tettem volna, hogy ha egy pillanatra sem fordulok el a katolikus hittől, ami számomra sokkal nagyobb lelki biztonságot jelent(ett), mint egy ilyen gyülekezet, ahol azt is megszabták kb. hogy mikor vehetek levegőt. A hangsúly nem ezen van, nem akarok senkivel kötekedni, csak azért mondtam el, hogy érezhető legyen, hogy azért ilyen téren is akad egy kevés tapasztalatom.

Szerintem igenis kell a kísértés!!! Hogy miért? Akkor derül ki igazán, hogy az embernek mekkora a kitartása, a hite, az elszántsága. Elmondhatatlanul jó érzés, amikor igen... megérintjük egymást, igen... megöleljük egymást, simogatjuk egymást, kettesben maradunk egy lakásban, még is akkora tisztelet van bennünk egymás iránt, hogy sosem használnánk azt ki, hogy a másik kicsit gyengébb és igen is egymás mellett fekve egy üres lakásban is tudunk nemet mondani a kísértésre! Menekülni könnyű és igen valószínűleg ez a legjobbbb/legkönnyebb út is (bár szerintem egy idő után ebbe is bele lehet bolondulni), de nekem pl. azért is jelent nagy kihívást, ugyanakkor nagy "büszkeséget" is az, hogy a párommal nem szeretkezek, mert FELTÉTEL NÉLKÜL képes vagyok bízni benne, ahogy én is tisztelem annyira, hogy ha éppen gyengébb pillanata van, mint nekem, akkor én állítom le őt. Szerintem ebben rengeteget tud fejlődni egy pár lelkileg is. Én olyan lelki kapcsot érzek a jelenlegi párom és köztem, hogy olyat még soha egyetlen srác mellett sem éreztem, akivel anno szeretkeztem is akár már 2-3 hónap után.

Más részről... Egy pár kapcsolatát ne egy egyház szabályozza! Már régen rossz, ha ők mondják meg mit kell tennie egyiknek vagy másiknak és mit nem! Nagyon helyes az, hogy a kérdező SAJÁT elhatározásából döntött így és nem azért mert egy egyház és a vallása, vagy egy hasonló előadó ezt úgy követelné meg, avagy azt mondaná ez így helyes és kész. Persze ez is benne van, de fontos az, hogy ő saját maga ezt eldöntötte! Ha ez erősen megvan, illetve a párja is teljesen partner a dologban, akkor ők érzik, hogy meddig mehetnek, mit csinálhatnak, mi az a határ, ami már nem lenne "tiszta", avagy mi az a határ ami már tényleg megnehezítené a dolgokat. Ki lehet bírni! Csak akarat és elszántság kérdése az egész és nincs olyan kísértés ami ezt legyőzné, akkor sem ha kettesben van valaki valakivel a négy fal között!

Nehéz ezt így elmagyarázni, de remélem érthető.

Valaki kérdezte, hogy működik-e szex nélkül egy kapcsolat. Azt hiszem a válaszaimból kiderült, hogy amennyiben mindkét fél úgy gondolja, hogy ki szeretné bírni és ki kell bírni, akkor működhet! Úgy, hogy az egyik csak arra vár mikor gyengül el a másik és azt a pillanatot ki is használja, úgy nem működik!

14:24-nek

Nem akarok vitatkozni, de reagálnék a válaszodra.

Már leírtam a saját álláspontomat, és azt is, hogy először nekem is keményen hangzott Paul Washer, de végül el tudtam fogadni. A saját környezetemben nem volt senki ennyire "szigorú", sem egyéni, sem közösségi szinten, hanem inkább kisebb-nagyobb mértékben megengedő; de ebből aztán mindig ugyanaz a vita kerekedett ki, mint itt is, hogy akkor mégis hol van a határ. Hallottam bukásokról, de főleg más, tapasztaltabb és a témához jobban értő emberek elmondása alapján alakítottam ki a véleményemet.

Csak érdekességképp: Nemrég épp azt hallottam valakitől, hogy mindenkinél máshol van a határ. S ha valakinek már egy kézfogás kísértést jelent, akkor neki ott kell megállni.

A saját sztoridhoz annyit, hogy sokféle gyülekezet van, mindenki maga dönti el, hová jár. Gondolom, senki nem kényszerített arra, hogy oda menj, vagy a maradásra sem, különben nem tudtál volna kiszállni.

De lényeg, hogy attól, hogy egy bizonyos területen ugyanaz a módi, még nem biztos, hogy minden más is egyezik. Ha lelkileg megrokkantál, mint írod, annak is több oka lehet, s ez is hosszú téma. A leírtakból az látszik, hogy kívülről akartak szabályozni, törvénykező módon, s ezzel volt a problémád, legalábbis Te úgy érzed.

Itt fontos kérdés, hogy ezek a szabályzások min alapultak: Isten szaván, törvényein, vagy emberek torz elképzelésein. Optimális eset: az első, aminek folytán Isten szava belsővé válhat, tehát belülről mozgat.

Az sem nem mindegy, hogyan adják azt elő, ld. az előbb említett törvénykezés. Utóbbi esetben pedig természetes, hogy minden épeszű ember menekül.

A 2. bek.- hez annyit, hogy az abban írtak alapján Neked az lehet a baj, hogy nem belülről származnak a "szabályok", nem tetted magadévá azokat.

Ezt az mutatja, hogy azt írtad: "igenis kell a kísértés!!!", és hosszan érveltél állításod alátámasztására.

Pedig ennek pont az ellenkezője van a Miatyánkban, amit ugye katolikusként is imádkozol: "Ne vígy minket a kísértésbe." Ha Jézus így tanította imádkozni a tanítványait, annak bizonyára jó oka volt, nem?

És lehetne még sorolni a példákat, de nem teszem.

Te most büszke vagy az ellenállásodra, de legyél óvatos, mert - mint szokták mondani - az ördög nem alszik.

"Menekülni könnyű és igen valószínűleg ez a legjobb / legkönnyebb út is."

Én ezt nem menekülésnek mondanám, inkább bölcs döntésnek. És nem könnyű. Itt tényleg csak belülről lehet meghozni a döntést úgy, hogy aztán ne pofára esés legyen belőle.

És határozottan állítom, nem a legkönnyebb út; egyéntől függően kisebb-nagyobb harcokkal jár, ritkábban vagy gyakrabban.

És itt nem csak arra gondolok, hogy meddig lehet elmenni egy párkapcsolatban, hanem arra is, hogy egyáltalán érdemes-e sürgetni azt, próbálkozni, akár többször is, s közben mindig azt gondolni, hogy a mostani az igazi.

Ismerek olyan személyt, aki 13 évig is tudott várni a leendő házastársára, s azt mondja, megérte. Aki közeli, jó kapcsolatban van Istennel, és igyekszik megmaradni ebben, annak nem olyan elképzelhetetlen ez, talán mert nem ekörül forog az egész élete.

Én azt gondolom, itt vannak aztán igazi harcok, de megéri. Egyrészt a tisztaság miatt, ami ugye sokaknál felmerül igényként. Másrészt nincs félelem sem attól, hogy mi van, ha mégsem ez a kapcsolat az igazi, sem pedig a nem kívánt terhességtől, amit szintén említett valaki.

Tehát itt a nézőpontok között van különbség, s emiatt térnek el az álláspontok. Belső vagy külső törvény? Isteni vagy emberi megközelítés? Honnan nézzük, és hogyan határozzuk meg a házasságot, a családot, stb.

A 3. bek.-hez: Egyetértek abban, hogy ne egy egyház szabályozzon, hanem saját belső döntés, ezt fentebb írtam is. De optimális esetben ezek az egyházi prédikációk, tanítások, egyéb előadások a belső meggyőződés kialakulását kívánják elősegíteni, ill. utat mutatnak, segítenek azon járni. Tehát javunkra szolgálnak, nem romlásunkra.