Ha azok, akik üdvözülni fognak eleve ki vannak választva az idők kezdete óta, akik pedig nem, azok azért nem fognak mert nincsenek kiválasztva, akkor Isten miért bünteti meg azokat, akiknek nincs esélyük a Mennybe kerülni, mert nincsenek kiválasztva?

Nagyon érdekes a fejtegetésed, de egy-két dologban szerintem nem látod a lényeget. Idéznélek:

"A legtöbb olyan embernek, aki súlyos bűncselekményeket követ el, igen rosszak voltak a gyermekkori körülményei, esetleg rendszeresen bántalmazták, nem szerették őket a szüleik, nem taníttatták stb. Az aki ilyen szörnyű körülmények között nő fel, vitathatatlan, hogy sokkal nagyobb hátrányban van azzal szemben, aki egy keresztény családban nő fel a legnagyobb szeretetben, taníttatják a szülei, és mindent megtesznek érte, amit csak lehet. "

Itt többszörösen nincs igazad. Első sorban, a hátrányos helyzetű gyerekek között rengeteg olyan van, akit az otthoni bántalmazások pontosan arra vezetnek, hogy ő ezeket soha ne kövesse el. Vagyis felesleges ilyesmire hivatkozni. Igazából a lélek tisztasága már az egyén választásaiban is megmutatkozik.

A keresztény hátterű család gyermekei pedig azért vannak "hátrányban", mert beleszülettek egy tradícióba, és kicsi az esélye annak, hogy azt folytatni is akarják,vagy legalábbis tudatos döntésként akarják folytatni és nem megszokásból és hagyományból.

Tovább megyek: ezen a földön azért élünk, hogy a számunkra fontos dolgot megtanuljuk. Lehet hogy ezt valaki a börtönben tanulja meg, vagy amikor elveszít valakit, vagy amikor kicsapják az iskolából és dolgozni kezd, vagy egy szociális munkástól, a drog elvonóban, egy másik társától, aki megtért és megváltozott az élete, stb

Jézus a prostituáltakkal és a vámszedőkkel, a társadalom legaljával érintkezett nap mint nap. Meg is szólták érte, de ő azt mondta, nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.

Isten a szívedet vizsgálja, nem a bűnt amit elkövettél és nem is a társadalmi helyzetedet.

Azt kérdezed, lehet-e tiszta az emberi lélek önmagától. A válaszom az, hogy igen, lehet. Jézus azt mondta: ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mehettek be a mennyek országába. A kisgyermek lelke tiszta. A bántalmazás megkeményítheti, de a tiszta szívet nem a bántalmazás töri meg. A tiszta szívet -mindenkiét- a létrontással való kapcsolat mocskolja be.

Például a kommunizmus idején az emberek tömegesen lettek árulóvá, besúgóvá, áskálódtak és a legrosszabb jött elő belőlük. Nem is hittek már az egészben, de fenntartották az értelmetlen látszatot és mivel egy látszat miatt aljasodtak el, a dolog még rosszabb volt. Ugyanis a kommunizmus felfokozta a létrontást, és ez kihatott az emberekre. A nácizmussal ugyanez volt a baj. És gyakorlatilag minden izmussal, rendszerrel.

A mai napig létrontásban élünk. Ezt mindannyian megszenvedjük,de én úgy gondolom, hogy minden egyén felelős a tetteiért. Lehet, hogy az Úr munkálja az akarást, de hidd el, mindenkiben munkálja aki hagyja. A szabad akarat miatt csak ott nem tud munkálni, ahol elűzik.

Vajon Isten megszabta a sorsunkat?

„Oly sok képzelet alkotta probléma elkerülhető lenne, ha a predesztináció gyakorta rosszul értelmezett kifejezését egyáltalán nem használnánk.” Talán csodálkozol a fenti kijelentésen, ha te magad is használod a „predesztináció” szót, illetve, ha hallottad, hogy mások használják azt.

A nemrégiben megjelentetett francia katolikus enciklopédia, a Théo szerint legjobb, ha nem használjuk a „predesztináció” szót. Egy másik könyv ezt a kijelentést teszi: „Manapság a predesztináció úgy tűnik, már nem alkotja teológiai viták központi témáját, még a legtöbb protestáns számára sem.”

A predesztináció kérdése mégis végig a történelem folyamán sokakat nyugtalanított. A predesztináció volt a reformációt kiváltó ellentét központi kérdése, sőt még a katolikus egyházon belül is évszázadokon keresztül heves viták tárgyát képezte. Jóllehet ma már kevesebbet vitatkoznak róla, a predesztináció még mindig gondot okoz. Ki ne szeretné tudni, hogy meg van-e határozva előre a sorsa?

Predesztináció — a szó jelentése

Mit jelent a „predesztináció” szó az egyházakon belül? A Dictionnaire de théologie catholique a predesztinációt annak az „isteni szándék[nak tekinti], amely bizonyos személyeket, akik néven neveztettek, örök élethez vezet”. Az általános felfogás szerint a választottak, vagyis a „néven nevezettek” azok, akikre Pál apostol a Rómabeliekhez írt levelében a következő kifejezésekkel utal: „a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak. Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek . . . A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette” (Róma 8:28–30).

Néhány személyt Isten állítólag már születése előtt kiválasztott azzal a céllal, hogy osztozzon Krisztus dicsőségében az égben. Ez elvezet minket a hosszú ideje vitatott kérdéshez: Vajon Isten önkényesen kiválasztotta azokat, akiket meg akar menteni, vagy az ember szabad akarattal rendelkezik, és szerepet játszik Isten kegyének elnyerésében és annak megőrzésében?

Ágoston, a predesztináció atyja

Jóllehet korábban más egyházatyák is írtak a predesztinációról, az általános vélemény szerint Ágoston (i. sz. 354—430) fektette le a tanítás alapját a katolikus és a protestáns egyházak számára egyaránt. Ágoston szerint az igazak Isten által az örökkévalóságtól fogva örök áldások elnyerésére rendeltettek. A gonoszok ezzel szemben, noha a szó legszorosabb értelmében nem rendeltettek arra Isten által, mégis a megérdemelt büntetésben, a kárhozatban kell részesülniük. Ágoston értelmezése nem sok teret hagy a szabad akarat számára, ilyenformán sok vita alapjául szolgált.

Ágoston örökösei

A predesztinációval és a szabad akarattal kapcsolatos vita újra és újra felbukkant a középkor folyamán, a reformáció idején pedig a kérdés kiéleződött. Luther a személyekre szabott predesztinációt Isten szabad döntésjogának fogta fel, anélkül hogy Isten előre látná a kiválasztott személyek jövőbeni érdemeit vagy jó tetteit. Kálvin még radikálisabb következtetésre jutott a kettős predesztinációról vallott elképzelésével: némelyek örök megmentésre, némelyek pedig örök kárhozatra rendeltettek. Isten választását azonban Kálvin is önhatalmúnak, sőt felfoghatatlannak tekintette.

A predesztináció ügye és a „kegyelem” (az egyházak szóhasználatában Isten azon cselekedetére utaló szó, miszerint Ő embereket ment meg és nyilvánít igaznak) ehhez szorosan kapcsolódó kérdése olyan méreteket öltött, hogy a katolikus Szentszék 1611-ben megtiltotta, hogy hozzájárulása nélkül ebben a témában bármit is megjelentessenek. Ágoston tanításait a katolikus egyházon belül erősen támogatták a XVII. és XVIII. századi francia janzenisták. A janzenisták a keresztényiség egy nagyon merev és előkelő formájának a szószólói voltak, és még az arisztokrácia körében is találtak követőkre. A téma körüli vita azonban nem hagyott alább. XIV. Lajos elrendelte, hogy rombolják le a janzenista gondolkodás bölcsőjének, a port-royali apátságnak az épületét.

A vitát a protestáns reformált egyházakban távolról sem zárták le. A remonstránsok, akik Arminius Jacobus követői voltak, másokkal egyetemben abban hittek, hogy az embernek közre kell működnie saját megmentésében. A dordrechti protestáns zsinat (1618—1619) időlegesen eldöntötte a vitát, amikor elfogadta a kálvinista ortodoxia egy merev változatát. A L’Aventure de la Réforme—Le monde de Jean Calvin című könyv szerint Németországban a predesztináció és a szabad akarattal kapcsolatos vita „teológusok megbékéltetésére irányuló sikertelen kísérleteknek, valamint teológusok bántalmazásának, bebörtönzésének és száműzésének” hosszú időszakát indította el.

Predesztináció vagy szabad akarat?

A predesztináció és a szabad akarat — ez a két egymással szöges ellentétben álló fogalom kezdettől fogva sok heves összecsapást váltott ki. Ágoston a maga részéről nem tudta megmagyarázni ezt az összeegyeztethetetlenséget. Ezt Kálvin is Isten szuverén akarata kifejeződésének tekintette, ami ennélfogva megmagyarázhatatlan.

De vajon az, amit a Biblia feltár Isten tulajdonságairól és személyiségéről, segít világosabban látnunk ezt a kérdést?

Összeegyeztethető a predesztináció Isten szeretetével?

„ELEVE elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva.”

Így határozta meg a protestáns reformátor, Kálvin János a predesztinációról alkotott tételét A keresztényi religióra és igaz hitre való tanítás című művében. Ez az elképzelés azon a gondolaton alapszik, hogy Isten mindentudó, és hogy teremtményeinek tettei nem kérdőjelezhetik meg szándékait, sem nem kötelezhetik változtatásra.

De valójában erre utal a Biblia Istenre vonatkozóan? Ami még fontosabb, vajon az ilyen értelmezés összeegyeztethető Isten tulajdonságaival, különösképpen legfőbb tulajdonságával, a szeretettel?

Az Isten, aki képes előre megmondani a jövőt

Isten képes előre megmondani a jövőt. Úgy írja le magát, mint ’ki megjelenti kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat’ (Ésaiás 46:10). Az emberi történelem során Isten próféciákat íratott le, hogy megmutassa, képes előretudását használni, és eseményeket előre bejelenteni, még mielőtt megtörténnének.

Ilyenformán Belsazárnak, Babilónia királyának napjaiban, amikor Dániel két vadállatról álmodott, amelyek közül az egyik ki akarta szorítani a másikat, Jehova megadta neki az értelmezést: „Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya. A szőrös kecskebak Görögország királya” (Dániel 8:20, 21). Isten nyilvánvalóan előretudását alkalmazta, hogy felfedje a világhatalmak sorrendjét. Az akkor uralmon levő Babilóniát Méd-Perzsiának, majd Görögországnak kellett követnie.

Próféciák vonatkozhatnak egyetlen személyre is. Mikeás próféta például kijelentette, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie (Mikeás 5:2). Ebben az esetben Isten ismét előretudását alkalmazta. Ezt az eseményt azonban a Messiás azonosításának sajátságos céljával jelentették be. Ez a példa nem indokolja, hogy általánosításként egy minden személyt magában foglaló predesztinációs tanítást alkossunk.

Éppen ellenkezőleg, az Írások feltárják, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben Isten azt választja, hogy nem tudja előre a végkifejletet. Közvetlenül Szodoma és Gomora elpusztítása előtt Isten azt a kijelentést tette: „Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom” (1Mózes 18:21). Ez a szöveg világosan rámutat számunkra, hogy Isten nem tudta előre, milyen mértékű azoknak a városoknak az elfajultsága, míg meg nem vizsgálta a kérdést.

Való igaz, Isten képes előre látni bizonyos eseményeket, sok esetben azonban azt választja, hogy nem alkalmazza előretudását. Mivel Isten mindenható, szabadon használhatja fel képességeit oly módon, ahogyan azt ő kívánja, nem pedig tökéletlen emberek kívánságaihoz igazítva.

Az előre bejelentés nem egyenértékű az eleve elrendeléssel

Az a tény, hogy Isten nem amellett döntött, hogy tudja, melyik utat választja majd az emberiség, nem gátolta meg őt abban, hogy megjövendölje az ember jó, illetve rossz cselekedeteinek következményeit. Az az autószerelő, aki figyelmezteti a vezetőt, hogy rossz állapotban van az autója, nem tekinthető felelősnek, ha baleset történik, és azzal sem vádolható, hogy predesztinálta volna a balesetet. Hasonlóképpen Isten sem vádolható azzal, hogy predesztinálná az egyének tetteiből adódó szomorú következményeket.

Ugyanez volt a helyzet az első emberpár leszármazottaival is. Mielőtt Káin megölte volna testvérét, Jehova választás elé állította Káint. Vajon úrrá lesz a bűnön, vagy a bűn kerekedik felül őrajta? A beszámolóban semmi nem utal arra, hogy Jehova előre meghatározta volna, hogy Káinnak a rossz döntést kell meghoznia, és meg kell ölnie testvérét (1Mózes 4:3–7).

A későbbiekben a Mózesi Törvény figyelmeztette az izraelitákat, hogy mi fog történni, ha elfordulnak Jehovától, például azáltal, hogy a pogány nemzetek közül vesznek maguknak feleségeket. Ami előre megmondatott, úgy is történt. Ezt láthatjuk Salamon király példájából, akit idősödő éveiben más nemzetbeli feleségei rábírtak, hogy bálványimádatot gyakoroljon (1Királyok 11:7, 8). Igen, Isten figyelmeztette népét, de nem predesztinálta, hogy mi legyen személyes cselekedetük.

A „kiválasztott” keresztények arra kapnak buzdítást, hogy tartsanak ki, ha nem kívánják, hogy megfosszák őket a megígért jutalomtól, tudniillik, hogy együtt uralkodjanak Krisztussal az égben (2Péter 1:10; Jelenések 2:5, 10, 16; 3:11). Amint azt néhány teológus felvetette a múltban, miért hangzottak volna el ilyen figyelmeztetések, ha a választottak elhívása végleges lenne?

A predesztináció és Isten szeretete

Az ember szabad akaratot kapott, hiszen „Isten képére” lett megteremtve (1Mózes 1:27). A szabad akarat elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az emberek szeretetből fakadóan tiszteljék és szolgálják Istent; nem úgy, mint a robotok, melyeknek minden mozdulatát előre meghatározzák. Az intelligens, szabad teremtmények által kinyilvánított szeretet lehetővé teszi, hogy Isten megcáfolja a hamis vádakat. Ő mondja: „Légy bölcs fiam, és vídámítsd meg az én szívemet; hogy megfelelhessek annak, a ki engem ócsárol” (Példabeszédek 27:11).

Ha Isten szolgái predesztinálva lennének, vagy úgymond be lennének programozva, vajon nem lenne megkérdőjelezhető a Teremtőjük iránti szeretetük őszintesége? És vajon nem lenne ellentétben Isten pártatlanságával, hogy előre meghatározott választás alapján bizonyos személyeket dicsőségre és boldogságra rendelne anélkül, hogy személyes érdemeiket számításba venné? Továbbá, ha némelyek ilyen kedvezményezett bánásmódban részesülnének, míg mások örök büntetésre rendeltetnének, ez aligha keltené a hála őszinte érzését a „választottakban” (1Mózes 1:27; Jób 1:8; Cselekedetek 10:34, 35).

Végezetül, Jézus azt az utasítást adta tanítványainak, hogy prédikálják az egész emberiségnek a jó hírt. Ha Isten már kiválasztotta volna azokat, akiket megment, vajon ez nem csökkentené a keresztényeknek az evangelizálásban tanúsított buzgalmát? Nem tenné ez lényegében véve értelmetlenné a prédikálómunkát?

Az Isten részéről megnyilvánuló, részrehajlás nélküli szeretet a legerősebb hajtóerő, amely arra indíthatja az embereket, hogy viszontszeressék őt. Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása az volt, hogy feláldozta Fiát a tökéletlen, bűnös emberiségért. Istennek a Fiával kapcsolatos előretudása egyedülálló példa, de arról biztosít minket, hogy a Jézuson nyugvó helyreállítási ígéretek valóban be fognak teljesedni. Ezért bárcsak hinnénk ebben a Fiúban, és közel húzódnánk Istenhez. Mutassuk ki értékelésünket azáltal, hogy elfogadjuk az Istentől jövő meghívást, hogy lépjünk meghitt kapcsolatba Teremtőnkkel. Isten meghívása napjainkban mindazoknak szól, akik élni kívánnak szabad akaratukkal és ki szeretnék mutatni szeretetüket iránta.

Kiegészítés:

Amikor Jézus a „világ megalapítása óta” elkészített Királyságról beszél (Máté 25:34), minden bizonnyal arra utal, hogy ez valamikor az első bűn után volt. A Lukács 11:50, 51 „e világ fundamentomának felvettetését”, vagyis a váltság által megváltható emberiség megalapítását Ábel idejével hozza összefüggésbe.