A Hitgyüli meg a Jehova tanúi az egy és ugyanaz? Ha nem, akkor mi a különbség köztük?
Sziasztok
"Jehova tanúi minden egyes törvényt alkalmaznak amit a bibliában leíratott Isten.Pontosan azt teszik amit Jézus követőire hagyott,gondolok a házról,házra végzett tanúskodásrasra Isten mellett akinek a neve JEHOVA (Zsoltárok 83.18-19) az eredeti héber iratokban 7000 -szer fordul elő az Isteni név Jehova.Az első prédikálásra 70 követőét küldte el Jézus kettesével faluról falura."
Az ránk maradt héber iratokban egyszer sem szerepel a Jehova szó, "csak" a JHVH tetragramma, mivel szokszor nem írták le a magánhangzókat. Mivel Isten nevét nem ejtették ki, így feledésbe merűlt a JHVH kiejtése. A Jehova Tanúi Egyháznak semmilyen más irat nem állt rendelkezésére néhány évtizede, mint egyéb más fordítóknak, tehát semmilyen szabály, vagy sugallat nem volt, amiért indokolt lett volna a tetragrammát bármilyen magánhangzókkal megtölteni. Nem a Jehova név van több, mint 7000-szer az iratokban, hanem a JHVH tetragramma.
Krisztus nem házról házra járt, hanem faluról, falura, mint ahogy az előttem szóló is leírta, javarészt Őhozzá mentek, és nem Ő ment külön minden emberhez.
Egy Jehova Tanúja sem tudott érdemben többet mondani, mikor becsöngetett, minthogy az Isten neve Jehova, meg közel a vég. Ezek aztán a jó hírek, Krisztus is ezt mondta volna? Furcsa, nem olvastam, hogy kiöltözve, szütyővel a vállán, házról házra járt volna hirdetni Jehova nevét.
Ha már említetted: Olvasd csak el a bizonyos 70 követőjének elküldését! Ott van, hogy ne járjatok házról-házra: "Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, a mit ők adnak: mert méltó a munkás az ő jutalmára. Ne járjatok házról-házra."
Erről ennyit.
Sziasztok!
Nagyon szomorúan olvastam a hozzászólásokat, hogyan támadják egymást azok, akiknek testvérként kellene nyilatkozni egymásról. Attól, hogy valaki a Hit gyülekezetébe, vagy éppen Jehova Tanúihoz jár, még nem lehet őszinte Krisztus követő? Az határozza meg valaki keresztényégét, hogy melyik felekezetbe jár?
Való igaz, hogy a Hit Gyülkekezete és Jehova Tanúi két különböző felekezet, az egyiket Németh Sándor alapította Magyarországon a 80-as években, a másikat pedig Russel Amerikában a 19. században. Mindkettő keresztény felekezet, mert mindkettő Krisztust követi, igaz a tanításaikban, életmódjukban, felfogásukban vannak különbségek, de attól még egyik sem roszabb a másiknál!
A tanúk sokkal konzervatívabbak életmódjukban, a hitesek sokkal liberálisabbak, az előbbi visszafogottabb, az utóbbi harsányabb, de társadalmi szempontból mindkettő értékes, hiszen olyan emberek alkotják, akik becsületesek, szeretik embertársaikat, szeretik Istent, sokat szolgálnak emberekért, és várják Krisztus dicsőséges visszajövetelét, az Isten Országát!
Teológiailag, dogmatikailag nagyon nagy különbségek vannak, más az Istenképük, más az emberképük, de ettől még jó emberek, és Krisztus váltsága révén testvérek!
Üdv. Péter
10:24
Téged fizetnek, hogy itt prédikáld az elmebutító ostobaságokat, vagy valami rózsadombi újgazdag vagy akinek annyi köze van a valódi élethez, mint szamárkenyérnek a liszthez?
Péternek:
Cuki vagy. Komolyan. Nagyon aranyos szeressük egymást gyerekek hozzáállásod van. :) Amit sajnos sem a HGY sem a JT nem oszt. (Ez egyébként jó keresztényi szokás, tudjuk hogy a katolikus és a református egyház sem fért össze... de náluk legalább valami fejlődést látok)
Ha volt már a kezedben JT-s propagandakiadvány (Ha kérsz szívesen adnak) akkor tudod, hogy a világképük JT <-> VILÁG ha nem az egyikbe tartozol akkor a másikba, és a világba tartozókról nem festenek rokonszenves képet (most finom voltam). Maguk a hívek lehet nem veszik ezt annyira komolyan (de ez elég nagy kockázt), de maga a tanítás eléggé egyértelmű.
A HGY ebből a szempontból normálisabb "elfogadja" a református és az evangélikus gyökerű felekezeteket is (illetve a júdaizmust), de ezeken kívül mást nem, és KIFELYEZETTEN katolikus ellenes. (Ha a "fesz van"-nak hinni lehet az ő kalózkiadványuk volt Mo-n az Alberto képregény a Jack Chick nevezetű "napsugártól" [link] Ez többet elmond mint bárki képzelné.)
Természetesen minden emberben Krisztus kell látni, még abban is, aki 'hithű' ateistaként elveti Krisztust, hiszen mindenkiben Isten életetadó szeretete van.
Hogy ki annyira keresztény, amiképpen melyik gyülekezetbe jár, nyilván marhaság. De...Krisztus mondta-e, hogy a tanítások felől, amit mások tanítanak semmit vizsgálatot ne végezzünk? Mondta-e Pál, hogy vessük össze, amit tanítanak az írásokkal? Mondta-e, hogy ha bárki mást tanítana, mint amit az írások írnak, és ezáltal amit ő tanít, még ha angyal is mondaná azokat, legyen átkozott?
Hol van az írásokban, hogy a hamis tanítást el kell fogadni? Szép, hogy legyünk ökumentisták, szeressük a másik gyülekezetet, de hova tegyem a közös nevezőt? Milyen kicsi nevezőt kell meghatározni? Nem az emberekről beszélek, hanem a tanításról.
Ha valaki szóvá teszi a másik gyülekezet hamis tanítását, az még nem azt jelenti, hogy a másik embert szólja le. Mindannyian tévelygünk, meg vagyunk így vagy úgy vezetve, egyikünk sem kivétel, és nagyon szép, hogy mindenki aki Krisztus útját akarja követni az megleli a nyugalmat, az igazságot, az életet. De ha valamelyik felekezet nem a Krisztus útját követi? Akkor mi van? Ha valamelyik ráadásúl hamis tanításokat tanít Krisztusról? Akkor is mosolyogjak a szeressük egymást gyerekek elv alapján minden felekezetre?
Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket. Nem ezt mondta? Eltűrte, a hamis tanítást? Eltűrte az emberi gyengeséget, és meg is bocsájtott az emberi gyengeségért, de nem a hamis tanítást, sőt...nem kicsit adott hangot néha neki.
Sziasztok
"még abban is, aki 'hithű' ateistaként elveti Krisztust"
Kedves és haladó gondolkodásra vall, hogy elfeledkezel róla, hogy a világon többszáz vallás van és ebből csak egyben hisznek krisztusban és csak háromban fogadják el kisebb-nagyobb eltérésekkel a bibiliai krisztustörténetet...
Bár nem értem az én kommentem kiemelését és a te kommented összefüggését, hiszen nem azt írtam, hogy csak az ateista nem fogadja el Krisztust, de mindegy.
Ki az a feltételezett egy szerinted, aki elfogadja Krisztust? És ki az a három aki elfogadja a történeteket?
"Ki az a feltételezett egy szerinted, aki elfogadja Krisztust? És ki az a három aki elfogadja a történeteket?"
A Kereszténység, a Judaizmus és az Iszlám azok akik elfogadják a bibliai krisztustörténetet. Ezek közül a kereszténység hisz is krisztusban, a másik kettő prófétának tartja.
Sziasztok!
Kedves Laci!
A leírásom nem elsősorban neked szólt, ezért ne is vedd magadra. Ha elolvasod az itteni hozzászólásokat így egyben akkaor látni fogod, hogy miért írtam amit írtam.
Tudtam, hogy a hozzászólásom nem lesz népszerű, nem is ez volt a célom. Aki nem látja annak valóságát és problémáját, amit leírtam és felvetettem, azt csak sajnálni tudom...
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!