Hol van a mennyország?

Jézus ezt mondta: a mennyeknek országa pedig tibenneteke van. És az nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és szent szellemtől való öröm.

Nem ivás, nem evés: azaz nem fizikai testben kerülsz oda, tehát nem fizikai hely.

Egy lelki állapot, amiben állandósul a létezésed. Ezt Isten közelsége okozza és mivel állapotról van szó, már a földön törekedhetünk a létrehozására.

freya

A mennyet vagy eget az ókoriak a világplafonnak (a görögben uranosz) vagy szilárd boltozatnak (a görögben: koilon, a latinban coelum) hitt levegôég fölött levônek képzelték. A szilárd mennyezetre vannak rögzítve az állócsillagok, itt van a napnak, holdnak és bolygóknak pályája, fölötte van tárolva az esôlé, a hó, a jég, a szelek; ezek fölött pedig szellemi lények laknak, ott lakik a Legfôbb Lény. Az Ószövetség világképe ugyanez, de Jahvet nem kizárólag ide lokalizálja, hiszen Ô sokkal nagyobb, semhogy az ég és föld be tudná fogadni (1Kir 8,27; Jer 23,24).

Több vallásban találkozunk azzal a meggyôzôdéssel, hogy haláluk után ide jutnak az igazak, Isten közelébe. Így beszél a Szentírás is. A Krisztus-korabeli és késôbbi zsidó apokaliptikából a ,,harmadik ég'' fogalmát is átveszi az Újszövetség (2Kor 12,2), valamint azt, hogy a boldogság helyét paradicsomnak és új Jeruzsálemnek (Jel 21,9-27) nevezi. Az újszövetségi Szentírás szerint is -- mint láttuk -- fôképp a mennyben lakik Isten, hangja felülrôl hangzik, Jézus onnan jött és oda ment vissza, ott ül az Atya jobbján, onnan küldi Lelkét, ott készít számunkra lakóhelyet (Jn 14,2), ezért ott feni van a mi igazi hazánk (Fil 3,20), tehát a fentvalókat kell szem elôtt tartanunk elsôsorban (Kol 3,1).

A ma emberének más a világképe, mint az ókorinak, és ha a kinyilatkoztatásnak világképtôl független örök mondanivalóját az analogia biblica alapján -- vagyis az összes bibliai lelôhelyek mondanivalójának összehasonlításával -- keressük, akkor észrevesszük, hogy a mennyország voltaképpen nem helyet, hanem állapotot jelent.

Istenre vonatkoztatva a menny az ô minden létezôre és minden történelmi eseményre kiterjedô uralmát jelenti (vö. MTörv 33,13; Tób 7,11; 1Makk 3,18-19; 12,15; Dán 4,23), minden teremtményi erôt és hatalmat felülmúló isteni erejét, továbbá minden emberi elképzelést meghaladó transzcendenciáját. A ,,menny'' szó voltaképpen ennek a végtelen Istennek szimbolikus ábrázolásaként szerepel, különösen a hellénista kor óta. Ettôl kezdve ugyanis Jahve nevét nem merték kiejteni, és vagy az Urunk (Adonai), vagy pedig a menny szóval helyettesítették (vö. a mennyek országa Máténál, Isten országa Márknál).

Az ember szempontjából a mennyország szó a megváltottság teljességére eljutottaknak és az ô világuknak állapotát jelzi.

Régebben helynek is gondolták. Ma egyre több hittudós úgy véli, hogy a feltámadt test annyira fölötte áll a térbeliség kategóriáinak, hogy sem a mennyet, sem a poklot nem szükséges helynek gondolnunk. Mivel pedig nem fér bele a tér három dimenziójába, értelmetlen feltenni azt a kérdést is, hogy hol van. Mondhatjuk, hogy a mennyország fölötte van a világnak, de csakis abban az átvitt értelemben, hogy fölötte van az evilági dimenzióknak. Nem térbelileg van fölötte, hanem lényegileg, mert több, mint amit e világ dimenzióival mérni lehet, mégis reálisan létezô valami. Talán ez a magyarázata annak, hogy a Biblia nem úgy beszél róla, mint a köznyelv. Nem mondja a Biblia, hogy valaki bejutott a mennybe, hanem mennyei örömökben való részesedést, illetve ezzel egyenértékű kifejezéseket említ, vagy pedig új eget és új földet. A kozmosz lényegesen hozzátartozik a mennyországhoz, de hozzátartozása csak a paruzia után aktualizálódik, amikor a megdicsôült kozmosz része lesz Krisztus plérómájának, és alkalmas élettere lesz az üdvözülteknek.

HOL VAN A MENNYORSZÁG?

Válasz:

Nem tudjuk, hol van a mennyország. Helye földrajzilag meghatározhatatlan, ezért minden találgatás céltalan.

Magyarázat:

Sok minden múlik azon, hogyan értelmezzük az Isten országát (Regnum Dei). Ha az Egyházat, magát az üdvözült állapotot vagy a kegyelmet értjük alatta, akkor nincs szó helyről. Ha azonban a dicsőült lelkek örök jutalmára gondolunk, akkor állítjuk, hogy a mennyország az állapot mellett feltétlenül jelent helyet is (Ezért mondjuk, hogy az üdvösség a mennyországgal rokon kifejezés, de annyiban szűkebb értelmű, hogy pusztán az üdvözült állapotot jelenti).

Ha az üdvösség csupán a lélek boldogságát jelentené, akkor feltételezhető lenne, hogy a mennyország csupán egy állapot. De mivel a kereszténység tanítja, hogy az emberi test fel fog támadni, ezzel együtt azt is tanítja, hogy a mennyországnak vannak topográfiai dimenziói is, hiszen a feltámadás után az üdvözültek testükkel együtt lesznek jelen a másvilágon, és a testeknek is el kell valahol ״férniük." Az Úr Krisztus és a Boldogságos Szűz Mária más most is testileg a mennyben vannak, tehát a mennyország már most is okvetlenül hely.

Isten új eget és új földet ígér a jövendőben, ezzel pedig szintén együtt jár a kiterjedtség. A szédítő arányú világegyetemben Isten könnyedén találhat helyet a másvilági állapotok számára is.

A másvilági helyek azonban nem lokalizálhatok még körülbelül sem, hiszen egyáltalán nem kell feltétlenül a Földre vagy az általunk felfogott helyre gondolni. Ez Isten titka marad, Isten ui. nem akar természettudományos pontosságú adatokat közölni a másvilágról (éppen mert a biztos tudással az érdemszerző hit értéke csökkenne). Szt. Ágoston éppen témánkkal kapcsolatban mondja: ״Nem olvassuk az Evangéliumban, hogy az Üdvözítő azt mondta volna: elküldöm nektek a Szentlelket, hogy kitanítson benneteket a Nap és a Hold járásáról. Keresztényekké akart tenni, nem matematikusokká (csillagászokká)" (August. Act. c. Felice Man. 1,10). Marad tehát a ״fent" és a pokol esetében a ״lent". Ezek a szavak azonban minden kétséget kizáróan nem irányt akarnak kifejezni, amerre a mennyet és a poklot keresni kell. Sokkal inkább azért használjuk ezeket a kifejezéseket, mert igazodunk az általános lélektani törvényszerűséghez, mely óhatatlanul így önti nyelvi formába a jobb és rosszabb dolgokat: pl. magasröptű, emelkedett, de alantas, alsóbbrendű, aljas.

Az egyházatyák (pl. Szt. Ágoston és Aranyszájú Szt. János) és a legjelentősebb hittudósok (pl. Aquinói Szt. Tamás) is vallják, hogy a mennyország nem csupán állapot (August. in Ps. 30, De Civ. Dei. XX. 16; Chrysost. in Rom. Hom 31,5; Thom. Aq. Opusc 10,25).

Igazolás

Nem tudjuk, hol a mennyország. Sem a Szentírás, sem a hagyomány nem ad alapot a találgatásra (így ez az igazolás csak hiányból áll /negatív érv/).

A mennyország hely is: ״Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre" (Kol 3,1). ״Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia" (Jn 3,13).

Szt. Lukács így tanít: ״Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van" (Lk 17,21). A szövegösszefüggés világosan mutatja, hogy itt Jézus arra utal, hogy a messiási országot nem kell ezen a világon keresni, mert Ο nem földi birodalmat jött alapítani. Isten országából ezen a világon csak az emberekből álló közösséget, az Egyházat lehet megtapasztalni.

Olvasd el: [link]

A ,,menny'' szót a teológiában két különbözô értelemben használhatjuk.

1. A menny képletes értelemben az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt a föld feletti felsôbb világot jelenti. Az antik világképnek megfelelôen azt képzelték, hogy ennek a felsôbb világnak ,,emeletei'' vannak, melyek közül a legfelsôt, ismét egész képletesen, Isten lakóhelyének tartották. Ezt az elképzelést már az ószövetség ,,mítosztalanítja'', mikor kijelenti, hogy sem az ég, sem a föld nem tudja Istent befogadni (1Kir 8,27; Jer 23,24). A késôzsidóság a mennyet, ugyancsak képletesen, az üdvözültek lakhelyének is tekinti: a mennyben volt a paradicsom, a mennyben lesz a ,,mennyei Jeruzsálem''. Képletes értelemben az Újszövetség is mondja, hogy a keresztények keressék azt, ami ,,fönt'' van (Kol 3,1), és hogy ott az ô hazájuk (Fil 3,20; 13,14). A menny egyben Isten nevének helyettesítôje is: ezért a ,,mennyek országa'' kifejezés nem azt jelenti, hogy az Újszövetség Isten eszkatologikus uralmát térbeli értelemben a mennybe helyezi, mert a ,,mennyek országát'' (baszileia) az jellemzi, hogy az egész teremtés megdicsôül, és átalakul új éggé és új földdé.

2. A menny mint metafora jelentheti a teológiában az Istenben végleg megmentett emberek üdvösségének teljét. Hogy ezt a mennyet nevezhetjük-e valamilyen ,,helynek'', az attól függ, milyen módon történik majd az anyag ugyancsak végérvényes megmentése és felemelése Istenhez; errôl azonban a kinyilatkoztatás a puszta tényen kívül (a test feltámadása) semmit sem mond.

Semmi esetre sem képzelhetjük ezt a mennyet valamilyen idôtlenül létezô helynek, ahová az ember eljut (illetôleg amelybe az ember bejut). Ez következik abból, hogy a mennynek lényegénél fogva krisztológiai struktúrája van: a menny a halálnak Jézus Krisztus által történt legyôzésén és Jézus Krisztus felmagasztaltatásán (Jézus mennybemenetele) alapul. Ezek az alapfeltételei annak, hogy a teremtmény Isten életének részesévé lehessen. A személyes teremtménynek ez az Istennél-való-léte lényege szerint azt jelenti, hogy az emberiség Jézus Krisztus végérvényes testévé (Krisztus teste), az ,,egész Krisztussá'' egyesül, közösségben az emberré-lett (és embernek meg is maradó) Istennel. Ennyiben a menny azt is jelenti, hogy fennmaradnak a jelen világban létesített emberi kapcsolatok, s ezeket ,,viszontlátjuk''. Az Istennel való egyesülés és az embereknek egymással való egyesülése semmi esetre sem jelenti az egyes ember megsemmisülését, mert minél közelebb jut az egyes ember Istenhez, annál szabadabbá válik, és annál nagyobb önállóságra és érvényességre tesz szert ezáltal. Ezt juttatja kifejezésre az a teológiai szóhasználat is, amely mennynek és az Istenben való boldogságnak voltaképpeni lényegeként vagy Isten színelátását, vagy az Isten és a teremtmény közti személyes természetű, túláradó szeretetet jelöli meg (az elôbbi a tomisták, az utóbbi a szkotisták álláspontja). Ha együtt szemléljük e két dolgot, akkor az is világossá válik, hogy ez a boldogság az egyes üdvözülteknél különbözô és mégis tökéletes boldogság; amit egyedül Isten kegyelme mentett meg véglegesen (ezt a teológia azzal is kifejezésre juttatja, hogy a ,,dicsôség fényét'' mint az ember átváltozását okvetlenül megköveteli ahhoz, hogy az ember ,,a mennyben'' lehessen), azt továbbra is az határozza meg, amit az ember történelmileg kieszközölt és ami történelmileg létrejött, és ezt történelmileg elért mértéke és ,,formátuma'' szerint szereti és tölti be egészen Isten. Habár a menny azon alapul, hogy Jézus Krisztus bement dicsôségébe -- amely egyrészt az ô emberségének maradandó érvényessége Istenben és az ôutána elhunytak bebocsátása ebbe a boldogságba, másrészt a világhoz való amaz újfajta viszony létrejötte, amely Jézusra és a nála levôkre jellemzô --, mégis látnunk kell, hogy a ,,menny'' még növekedésben van, mivel az üdvösség csak akkor lesz teljessé, ha majd Isten mindent helyreállít (a világot, a történelmet, az embereket), úgyhogy a menny beteljesedése csak akkor következik be, amikor a parúziával, az ítélettel és a test feltámadásával az egész mindenség beteljesül.

---

A Szentírásban kétfajta értelemben szerepel a menny: mint a világ része s mint a hívô reménye. Az elsô esetben kozmologikus, a másodikban vagy teológiai valóság.

1. Az Ószövetségben a menny a -- földbôl és égbôl álló -- világ része (Ter 2,4; Kiv 20,11; Jer 10,13; Zsolt 135,7). Égnek nevezik az egész föld fölötti teret (Ter 1,2; 2,4; Zsolt 8,2.9; Jer 23,24; Mt 11,25), amit Isten teremtett (Ter 1,1; Zsolt 8,4, Péld 3,19). Amikor a Szentírás azt mondja, hogy Isten az égben ül a trónján (Mtörv 4,39; 10,14; Zsolt 68,34) és a földet rendelte az ember lakóhelyéül (Préd 5,1), Isten fönségét és mindenüttvalóságát hirdeti (Mtörv 10,14; Zsolt 2,4; 139,8; Sir 16,18). Isten az égbôl munkálja a földön az üdvösséget (Kiv 16,4; Zsolt 78,24; Mk 1,10; Jn 3,13). Ez az ég megszűnik a földdel együtt (Iz 13,13; Mt 24,29.35) és Isten új eget és új földet teremt (Iz 65,17; Jel 21,1). De az ég jelentheti Istent is (Dán 4,23). Az üdvösség helyének számít (Bölcs 3,1-9).

2. Az Újszövetség is átveszi az ég kettôs jelentését. A mennyei Atyától (Mt 5,16; 6,9; 7,21; stb.) jön Isten Igéje és Lelke (Mt 3,17; Jn 1,32; 6,38; 12,28). Krisztus onnan jön (Jn 3,13), oda megy föl a föltámadás után, és onnan jön el ítélni (1Tessz 4,16; Mk 14,62). Az ég az üdvösség javainak helye (Kol 1,5; Mt 5,12; Jel 21,2). Ezért kell a keresztényeknek azt keresniök ,,ami odafönn van'' (Kol 3,1). Ott van a hazájuk (Fil 3,20; Zsid 13,14), ott van fölírva a nevük (Lk 10,20; Zsid 12,23). Abból a tanításból, hogy az elhunytak Krisztussal az Atyánál vannak (1Tessz 5,10; 2Kor 13,4), alakult ki az elképzelés, hogy az igazak a mennyben szemtôl szembe látják Istent. A mennyország Isten, az ô angyalainak és szentjeinek birodalma, a beteljesedés és az üdvösség országa. A mennyország Isten és az üdvözültek boldogságának képe.

Ezeknek az elképzeléseknek a hagyományozása során összekeveredett a kozmológiai és teológiai jelentés. A mennyet mint az Isten színelátásának és a vele való egyesülés helyét a kozmológikus világképben keresték. Késôbb ezeket az elképzeléseket a természettudomány helyesbítette.

3. A mennyország a cél képe, amire az ember teremtetett: az Istennél és az Istennel való lét képe. Az Istennel-létet Jézus Krisztus közvetíti történelmileg, benne egy az Isten és az ember. A Szentírás a hit és keresztség által történô kiengesztelôdést a Szentháromság kegyelmének mutatja be. A keresztségben a hívôk a Fiú Atya iránti odaadásával a halálban és a feltámadásban részesülnek. Az ajándékul kapott Szentlélek bátorítja ôket arra, hogy Atyának nevezzék Istent. A hívô a keresztségben már a földi életben részese lehet -- bár a hitbe rejtve -- Isten belsô életének. Ezért a kiengesztelôdés beteljesülése nem lehet más, mint részesedés Isten bensô, szentháromságos életében. ,,Isten színelátásában kimondhatatlan módon szemlélhetjük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket a lélek dicsôséges fénnyel megedzett szemével. Az isteni személyek kiáradását mindörökre közvetlen közelrôl ismerhetjük meg és megkóstolhatjuk a legszentebb, oszthatatlan Szentháromság boldogságát.'' (NR 889; DS 3815). Isten bensô életében részesedni ajándék, amit a Szentlélek csak a Fiú által adhat.

E részesedésre kapta az ember a meghívást. Mivel szabadnak teremtetett, szabadon és önállóan kell fogadnia a mennyország ajándékát. Fogadására fel kell készülnie (a dicsôség fénye). A menny annak lesz osztályrésze, aki földi életében a hitben már befogadta a kegyelem isteni életét, lélekben és igazságban imádja az Atyát és Jézus által Istennek ajánlja magát. Mindazt, amit élete folyamán e fölajánlással végbevitt, magával viszi a megdicsôülésbe. Ilyen értelemben beszélhetünk érdemrôl és jutalomról.

4. Másrészt tudatosul az emberben, hogy ebben az életben mi mindent elhibáz az odaadásából. Kudarcát fájdalmasan átérzi és belátja, hogy tisztulásra szorul. Ebben a folyamatban segít a hívôk imádsága (purgatorium -- tisztítótűz). Krisztus feláldozta magát mindenkiért és a hívôt a keresztséggel testébe fogadta. Ezért az égbe nem csupán saját történetével, hanem testvéreivel együtt vétetik föl. A megdicsôülés csak akkor válhat teljessé, ha minden Krisztus által megmentendô ember felvétetik az égbe, hogy részesüljön az isteni életben.

A megdicsôülés akkor lesz teljes, ha a Fiú aláveti magát annak, aki neki mindent alárendelt ,,hogy Isten legyen minden mindenben'' (1Kor 15,28).

Ez a beteljesülés egész földi életében a hívô elôtt áll. A hitben már itt részese az isteni életnek, mert lélekben imádkozik és önmagát áldozza fel eleven, szent, Istennek tetszô áldozatul (Róm 12,1) azzal, hogy egész életét Isten akarata szerint akarja tölteni. Az ilyen élet már itt a földön fölvétetik Krisztus áldozatába és a Szentlélek szeretetébe.