Miért állítják a Jehova Tanúi, hogy: Krisztus halhatatlan szellemszemélyként támadt fel a halottak közül?

Hmmm... az Őrtorony-féle „Jézusnak nem támadt fel a teste, hanem helyette újrateremtődött angyalként” ideológia. Ez is egy sajátos, egyetlen keresztény közösség által sem vallott Őrtorony-találmány, amellyel az örökké testetlen „felkent” osztálynak és az ezek számára megrajzolt (paradicsomi) földtől (mint a másodosztály reménységéről) elválasztott szellembirodalom értelemben felfogott „menny” értelmezésnek kívántak megágyazni. A személyes egység (unio hypostatica) soha meg nem szűnik, örökké tart.,,országának nem lesz vége'' (Lk 1,33).,,Ő viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart'' (Zsid 7,24). ,,Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké'' (Zsid 13,8).

Vagy ha Jézus nem ember jelenleg, akkor alighanem nincs most közbenjárónk, hiszen: „egy a közvetítő is Isten és ember között: >az ember< Krisztus Jézus” (1Tim 2:5)

Az áldozat nem a barlangban ment végbe azzal, hogy Isten megsemmisítette a holttestet (ez lenne a következménye ugyanis annak, ha nem az életét, hanem a testét kellett volna föláldoznia), hanem a kereszten.

A szellemi test az nem az, amire te gondolsz, mert ami szellem, az nem test. A test ugyanis fogalmilag azt jelenti, hogy fizikai kiterjedéssel bíró dolog, Isten és az angyalok pedig tiszta szellemek, nem testek. Szellemi, vagyis átszellemült teste pedig az üdvözülteknek lesz, nem mintha szellemé, vagyis kiterjedés nélküliekké, anyagtalanokká válnának, mint az angyalok, hanem az, hogy az üdvözültek teste nem lesz alávetve a romlásnak, és az anyagi volton felül emelkedik, megdicsőül. Az 1Kor 15:45-49 szövegében a mennyei, szellemi test (szóma pneumatikon) is egy teljesen más, megdicsőült létformáról beszél, nem pusztán anyag- vagy formaváltásról. A szellemi test mégiscsak test, nem pedig szellem. A szellem pedig nem test; még csak nem is szellemi test.

"Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S >van égi test meg földi test<, de másként >ragyog< az égi, másként a földi. Más a >Nap ragyogása<, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól." (1Kor 15:38-41)

Vajon mit jelent az itt szereplő "égi test" ? A szöveg Isten végtelen hatalmának bizonyítására a földön és az égen lévő teremtmények sokféleségére hivatkozik. Az, hogy mi az "égi test" az oda van írva: a Nap, a Hold és a csillagok, vagyis az égitestek.

Emlékezz vissza Biblia legelső fejezetére: "És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén..." (1Móz 1:14)

A régi zsidók felfogása szerint három dolgot neveztek égnek: a levegőég és a csillagos ég, majd a szellemi ég, a boldog lelkek lakhelye, Isten világa.

Tehát szó sincs arról, hogy Istennek, az angyaloknak valamilyen értelemben véve teste lenne. Ők tiszta szellemek. Az, ahogy a "szellemi test" kifejezést érteni akarod, az teljes képtelenség. Valami vagy szellem, vagy test. A test ugyanais fizikai kiterjedéssel bíró dolog, a szellem pedig nem ilyen. Ez olyan logikai önellentmondás, mintha azt mondanád, hogy "láthatatlan rózsaszín" vagy "jóillatú zöld".

Mit jelent tehát az a kifejezés, hogy "szellemi test"? A feltámadt emberek teste valódi anyagi test, mégis különbözik a régitől: Nem lesz többé alávetve romlásnak, betegségnek, halálnak. A szellem könnyedségét, erejét, harmóniáját hordozza magán. Tükrözni fogja a lélek szellemiségét és a kegyelem szépségét.

Tehát a "szellemi test" az a feltámadott üdvözültek viszonylatában nem azt jelenti, hogy szellemmé (vagyis lényegében anyagtalanná, testetlenné) változnék át, hanem mivel a léleknek teljesen alá lesz rendelve, ezért minden gyarlóságtól, szennytől mentes, és örökké tart. A választottak "szellemi teste" Jézus Krisztusnak föltámadása utáni testéhez lesz hasonló, mely valóságosan látható és tapintható test volt, de egyszersmind oly szellemi, hogy hirtelen helyről helyre átmehetett, és más testeken is áthatolhatott. Az Úrnak és az üdvözülteknek dicsőült teste finom ugyan a szellem erejénél fogva, viszont tapintható is a valóságnál fogva. A bűn által a mi lelkünk kivánó, állatias, természetszerű lett, a nélkül, hogy ez által megszűnt volna szellem lenni; s viszont a megdicsőülés által testünk szellemi, természetfölötti lesz, anélkül, hogy megszűnnék valódi test lenni.

Vagyis a "szellemi test" a szellemi lélek pozitív tulajdonságainak áthárulását jelenti a fizikai testre. Ez az átszellemült test, amellyel Isten közölni fogja a tiszta szellem egyes tulajdonságait.

A megváltás betetőzése, a feltámadás meg fogja dicsőíteni az emberi testet is, és azt megszabadítja az érzékiség és anyagiasság bilincseitől. Az utolsó Ádám az Úr Jézus, az új, megváltott nemzedékek ősatyja, kinek kereszthalála minden kegyelmi élet forrása, ezért és ennyiben éltető lélek.

Az pedig csak kendtek félremagyarázása, hogy Jézus teste nem támadt fel, hanem angyalkává változott. Materializálódott testekről nincsen szó.

Feltámadás vagy újjáteremtés?

„Materializált testek"

Bár Jehova Tanúi beszélnek Jézus Krisztus és a halottak „feltámadásáról", ezzel újjáteremtésre gondolnak. Nem ismerik a személy folyamatosságát és a testi feltámadást. Felfogásuk szerint Jézus emberként mindenestől meghalt. Testét és teljes emberi életét odaadta „váltságdíjként". Ami „feltámadása" után megjelent a tanítványoknak, az nem Jézus volt, ahogyan őt ismerték, hanem egy Jehova által újjáteremtett lélek, a magasabb szintre emelt Mihály arkangyal. Ő Jehovától megkapta azt a képességet, hogy anyagi testeket hozzon létre, amelyekben találkozhatott a tanítványokkal, és azt a látszatot kelthette, hogy Jézus feltámadt a halottak közül.

Az Őrtorony Társulat összesen három(féle) feltámadást különböztet meg című részt.

Az első feltámadás Krisztust és a kiválasztott osztályt, a 144 000 személyt foglalja magában, akik arra vannak rendelve, hogy Krisztussal együtt uralkodjanak a millennium idején, és örök életük legyen a mennyben. Ez a feltámadás láthatatlan szellemtestben való újjáteremtéssel történik. A 144 000 létmódjában nem (ők is szellemi teremtmények, halhatatlan „istenfiak"), hanem csupán rangban különbözik Krisztustól. A 144 000 közül 1918 előtt elhunytak újjáteremtése is már 1918-ban lezajlott. Azóta Krisztus mennyei kormányának „minisztereiként" ők irányítják Jehova látható szervezetét.

A második feltámadás az összes többi olyat magában foglalja, akik az élet feltámadására (örök életre a földi paradicsomban) rendeltettek: az ószövetségi szenteket, akik teokratikus uralkodók lesznek a millenniumban, és elsőként támadnak fel; Jehova további hívei, akik pünkösd előtt haltak meg; valamint a „nagy sokaság" vagy a „más juhok" (= Jehova Tanúi, akik Armageddon előtt meghaltak, és nem számítanak a 144 000 közé). Mindezek anyagi testtel lesznek újjáteremtve, és nem lesznek bejáratosak a mennybe.

A harmadik feltámadás azokat a személyeket foglalja magában, akiknek földi életük folyamán nem volt lehetőségük arra, hogy Jehováról halljanak. Ők éppúgy anyagi testtel lesznek újjáteremtve, és a millennium idején szintén próbára lesznek bocsátva a földön. Ha elbuknak, akkor megsemmisülnek -, ugyanúgy mint a Sátán és démonai, továbbá minden ember, aki a teokratikus uralomhoz méltatlannak bizonyult életében.

Azok közé, akik nem „támadnak fel" (ill. nem lesznek újjáteremtve) tartoznak az Armageddonnál elesettek, mindenki, aki tudatosan és akarattal rosszat cselekedett, a „szent szellem" ellen vetkezett, és Krisztus váltságáldozatát visszautasította.

Nézzük, hogy Jehova Tanúinak nézete szerint hogyan is történt Krisztus feltámadása. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy véleményük szerint Jézus teste nem lett feltámasztva, hanem Isten megmagyarázhatatlan módon eltüntette a sírból. Jehova Tanúi számára azonban, amint már rámutattunk, test és lélek ugyanaz, vagyis náluk nem található ilyesfajta megkülönböztetés. Következésképpen Jézus lelke sem támadt fel. A szellem az Őrtorony-hívek számára megintcsak nem más mint életerő, amelyet Jézus utolsó lélegzetével kilehelt a „cölöpön" (vö. Érveljünk az írásokból, 340. o.). így tehát a szellem sem támadhat fel. Az Őrtorony-féle nézet szerint tehát Jézus nem támadt fel, hanem Jehova újjáteremtette ama életnyomok szerint, amelyeket ő Jehova emlékezetében hátrahagyott: „A feltámadás magában foglalja az egyes személyek életének visszaállítását mindazon jellemvonások figyelembevételével, amelyeket Isten az emlékezetében megőrzött" (i. m. 97. Q.). (így bizony félrevezető, ha az Őrtorony Társulat mégis „feltámadásról" beszél, mivel nem a hagyományos bibliai értelemben vett feltámadásra gondol. Jézus ezen életnyomok alapján tett nyilvánvalóvá különböző testeket, amelyekkel 40 napon át megjelent a földön. Bár ezeken a testeken ott voltak a kereszten szerzett sebek, Jehova Tanúi szerint mégsem voltak azonosan Jézus megfeszített testével, hanem teljesen új teremtések.

Valóságos vagy látszólagos testi lét?

a) A személy léte (mind Krisztusé, mind az emberé) nem ér véget a halállal, hanem a mostani és az eljövendő lét között folyamatosság van. Jehova nem teremtette újjá Jézust megdicsőült Mihály arkangyalként, hanem akként jelent meg tanítványainak, aki volt: megfeszített és feltámadott Uruk és Mesterük. Ily módon tehát bizonyosan új, megdicsőült testtel bírt, (földi képzelőerőt meghaladó) „szellemi testtel" („szóma pneumatikosz", 1Kor 15,44 kk), ugyanakkor egyértelműen azonosítható volt. „A halott és eltemetett Úr Isten cselekvése által újra életre kelt (vö. Csel 2,31-34; Ef 5,14), és bár új, anyagában nem azonos, de nem is csupán látszólagos testi létben (vö. Jn 20 és 21). Látható és tapintható formában jelenik meg a tanítványoknak (Jn 20,27r; Lk 24; Csel 1,1-6; vö. Un 1,1-3), akkor is, ha nem mindig engedi meg az ilyen érintést (Jn 20,17), mert a továbbiakban már csak megdicsőültként – tehát testi formájától függetlenül (2Kor 5,16) - kell felismerniük. Bár Jézus az új korszak (aión) fény- és szellemvilágában található, evéssel és ivással (is) gyakorolja velük az emberi közösséget (Lk 24,29k; Jn 21,12-14)" (TBLNT [= Újszövetségi Teológiai Fogalmi Szótár] L, 45. o.).

b) Ha az Őrtorony Társulat azt állítja, hogy Jézus nem támadt fel valóban testileg, hanem „más angyalokhoz hasonlóan" csak látszólagos testtel mutatkozott, veszélyesen súrolja a spiritizmust és a gnosztikus doketizmust (mégha csak Jézus halál utáni állapotával kapcsolatban is). A Szentírás a látszólagos testiség és a szellemszerű megnyilvánulás mindenfajta állításával szemben nyomatékosan hangsúlyozza a feltámadás testi voltát (ld. az iménti íráshelyeket). A bibliai Jézus lényének, aki személyében „az igazság" (Jn 14,6) ellentmond, hogy látszattestben való megnyilvánulást tulajdonítsunk neki. Méghozzá abból a célból, hogy a tanítványoknak feltámadást színleljen, ami az Őrtorony Társulat tanítása szerint ilyen formában állítólag nem lehetséges.

c) A hívők sohasem - még s feltámadás után sem - részesülnek abban a létmódban, amelyben Krisztus, mert Krisztus Isten, mi pedig emberek vagyunk. Az ember feltámadása - a bibliai kijelentés szerint ez alól nincs kivétel - Krisztusnak, „az elhunytak első zsengéjének" (vö. lKor 15,20-24) feltámadásából következik. Ez azonban sohasem adja meg ugyanazt az isteni létmódot, amelynek Krisztus öröktől fogva birtokában van.

A Biblia is többféle feltámadást ismer, de nem úgy, mint Jehova Tanúi. Sokkal nyilvánvalóbban beszél az örök életre vagy örök kárhozatra való feltámadásról (Mt 25,31-36; Jel 20,11-15), emellett (vagy az elsővel azonosítva) beszél „kifeltámadásról" (exanasztaszisz) vagy „első feltámadásról" a hitben elhunytak esetében, amely a földön élő hívők „elragadtatásával" egyidejűleg és az utolsó napi általános feltámadást megelőzően történik (Fii 3,11; ITesz 4,16k). Semmit sem említ az olyanok állítólagos próbalehetőségéről, akik a millennium alatt támadnak életre. Sokkal inkább érvényes: „...elrendeltetett, hogy az emberek meghaljanak, azután pedig ítélet következik..." (Zsid 9,27). Végül is az írás nem tud az Őrtorony Társulat által elképzelt osztálytagozódásról.

Jézus saját maga tette le és vette fel az életét (Jn 10:17-18), teste templomát is ő maga építette fel (Jn 2:19-22).

Jézus igenis a saját teste újrafelépítéséről beszélt (Jn 2:21), hiszen hatalma volt életét letenni és felvenni (Jn 10:17-18). Jézus, a Fiú nem pusztán angyal.

Az Őrtorony Társulat elképzelése szerint Krisztus pusztán az emberré lett Mihály arkangyal. Jehova tanúinak felfogása szerint Mihály arkangyal három szinten ment át: Jehova teremtette sokkal korábban minden más lénynél, így Lucifernél is (első szint). Időszámításunk kezdetén elhagyta a szellemi teremtmények birodalmát, és tökéletes ember, Jézus Krisztus lett, azért, hogy tökéletes emberi életének (ill. testének) odaadásával megfizesse a váltságdíjat Ádám törvényszegéséért (második szint). A kínzócölöpön emberként elszenvedett halála után Jehova újra szellemi teremtményként - egy szinttel magasabban mint azelőtt - „isteni" szintre (mégsem olyan hatalmasra mint a mindenható Isten), a mennyei dicsőségbe helyezte, amelyben megkapta azt a képességet, hogy Jehova segítségével „materializálja" a „feltámadott" Jézus testét (harmadik szint).

[link]

HARMADNAPON FÖLTÁMADOTT A HALÁLBÓL

Jézus föltámadása Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága, és a kereszttel együtt a húsvéti misztérium lényeges része.

"Mi azt evangelizáljuk nektek, amit az atyák Ígéretként kaptak, mert ezt teljesítette be Isten az ő fiaiknak, amikor nekünk föltámasztotta Jézust" (ApCsel 13,32--33). Jézus föltámadása a Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága, melyet az első keresztény közösség mint központi igazságot hitt és vitt át az életbe, a hagyomány alapvető igazságként adta tovább, az Újszövetség írásos dokumentumai megerősítették és úgy hirdették, mint ami a kereszttel együtt a húsvéti misztérium lényeges része:

Krisztus föltámadt halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.

I. Történelmi és transzcendens esemény

Krisztus föltámadásának misztériuma valóságos esemény, melynek az Újszövetség tanúsága szerint történetileg bizonyított megnyilvánulásai voltak. Már Szent Pál 56 körül ezt írhatta a korintusiaknak: "Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették és harmadnap föltámadt ismét az Írások szerint; megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek" (1Kor 15,3--4). Az Apostol itt a föltámadás élő hagyományáról beszél, melyet Damaszkusz kapui előtt átélt megtérése után tanult meg [Vö. ApCsel 9,3--18.].

AZ ÜRES SÍR

"Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, föltámadott" (Lk 24,5--6). A húsvéti események között az első elem, amit megtalálnak, az üres sír. Önmagában még nem jelent közvetlen bizonyítékot, mert azt, hogy Jézus holtteste nincs a sírban, másképp is lehetett magyarázni [Vö. Jn 20,13; Mt 28,11--15.]. Ennek ellenére az üres sír mindenki számára lényeges jel volt. Megtalálása a tanítványok részéről az első lépést jelentette a föltámadás tényének fölismeréséhez. Így voltak elsősorban a szent asszonyok [Vö. Lk 24,3.22--23.], majd Péter [Vö. Lk 24,12.]. "A tanítvány, akit Jézus szeretett" (Jn 20,2), állítja, hogy amikor bement a sírba és fölfedezte a "lehelyezett gyolcsokat" (Jn 20,6), látott és hitt [Vö. Jn 20,8.]. Ez föltételezi, hogy az üres sír láttán megbizonyosodott arról [Vö. Jn 20,5--7.], hogy Jézus testének távolléte nem lehet emberi mű, és Jézus nem egyszerűen visszatért a földi életbe, mint Lázár [Vö. Jn 11,44.].

Jézus föltámadásának lényeges jele az üres sír. Emellett tanúskodnak a föltámadásról az asszonyok, akik elsőként találkoztak Jézussal és vitték a hírt az apostoloknak. Ezután Jézus „megjelent Kéfának (Péternek), majd a Tizenkettőnek. Végül megjelent egyszerre több mint ötszáz testvérnek” (1Kor 15,5–6), és másoknak is. A föltámadást nem az apostolok találták ki, hiszen ez számukra képtelenségnek tűnt: maga Jézus is szemükre vetette hitetlenségüket.

A FÖLTÁMADOTT MEGJELENÉSEI

Mária Magdolna és a szent asszonyok, akik jöttek, hogy elvégezzék Jézus testének megkenését [Vö. Mt 28,9--10; Jn 20,11--18.], melyet a készületi nap miatt sietve temettek el [Vö. Mk 16,1; Lk 24,1.], voltak az elsők, akik találkoztak a Föltámadottal [Vö. Jn 19,31.42.]. Így Krisztus föltámadásának első hírnökei az apostolok számára az asszonyok voltak [Vö. Lk 24,9--10.]. Az apostoloknak Jézus ezután jelent meg, először Péternek, majd a tizenkettőnek [Vö. 1Kor 15,5.]. Péter tehát, aki arra hivatott, hogy erősítse meg testvérei hitét [Vö. Lk 22,31--32.], előttük látja a Föltámadottat, és az ő tanúságára támaszkodva kiáltja a közösség: "Valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak" (Lk 24,34).

Mindaz, ami ezekben a húsvéti napokban történt, az apostolokat -- és egész különösen Pétert -- a húsvét reggelén kezdődött új korszak építésének szolgálatába állítja. Mint a Föltámadott tanúi Egyházának alapkövei maradnak. Az első hívő közösség hite azoknak a konkrét embereknek a tanúságára épül, akiket a keresztények ismertek, és akik közül a legtöbb még közöttük élt. "Krisztus föltámadásának e tanúi" [Vö. ApCsel 1,22.] elsősorban Péter és a Tizenkettő, de nemcsak ők: Pál világosan beszél több mint ötszáz személyről, akiknek Jézus egyszerre jelent meg; megjelent még Jakabnak és a többi apostolnak is [Vö. 1Kor 15,4--8.].

E tanúságtételek láttán lehetetlen Krisztus föltámadását a fizikai renden kívül értelmezni és nem elismerni mint történeti tényt. A tényekből következik, hogy a tanítványok hite Mesterük -- általa előre megmondott [Vö. Lk 22,31--32.] -- szenvedése és kereszthalála radikális próbatételének vettetett alá. A szenvedés által kiváltott megrendülés oly nagy volt, hogy a tanítványok (legalábbis közülük néhányan) nem azonnal hittek a föltámadás hírének. Az evangéliumok messze nem egy misztikus elragadtatástól lelkes közösségről beszélnek; megtört ("szomorú": Lk 24,17) és megfélelmített [Vö. Jn 20,19.] tanítványokat állítanak elénk. Ezért nem hittek a sírtól visszatérő szent asszonyoknak, és szavukat "képzelgésnek tartották" (Lk 24,11) [Vö. Mk 16,11.13.]. Amikor Jézus húsvét estéjén megmutatta magát a Tizenegynek, "szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, mert nem hittek azoknak, akik látták őt föltámadottan" (Mk 16,14).

A tanítványok még a föltámadott Jézus valósága láttán is kételkedtek [Vö. Lk 24,38.]; annyira lehetetlennek tűnt nekik a dolog: azt gondolták, hogy kísértetet látnak [Vö. Lk 24,39.], "álmélkodtak, de örömükben még mindig nem mertek hinni" (Lk 24,41). Tamás a kételkedésnek ugyanezt a próbáját élte át [Vö. Jn 20,24--27.], s még a Máté által elbeszélt utolsó, galileai megjelenéskor is "egyesek (...) kételkedtek" (28,17). Ezért a hipotézis, mely szerint a föltámadás az apostolok hitének (vagy hiszékenységének) "eredménye" lett volna, minden alapot nélkülöz. Épp ellenkezőleg, hitük a föltámadásban -- az isteni kegyelem hatása alatt -- a föltámadott Jézus valóságának közvetlen megtapasztalásából született.

KRISZTUS FÖLTÁMADOTT EMBERI TERMÉSZETÉNEK ÁLLAPOTA

A föltámadott Jézus közvetlen kapcsolatokba lép tanítványaival a tapintás által [Vö. Lk 24,39; Jn 20,27.] és azáltal, hogy eledelükből eszik [Vö. Lk 24,30.41--43; Jn 21,9.13--15.]. Így hívja őket arra, hogy ismerjék meg: nem kísértet [Vö. Lk 24,39.], s főleg arról bizonyosodjanak meg, hogy az a föltámadott test, amellyel megjelenik nekik, azonos azzal, amelyet megkínoztak és megfeszítettek, mert hordozza szenvedése nyomait [Vö. Lk 24,40; Jn 20,20.27.]. Ez az igazi és valóságos test ugyanakkor a megdicsőült test új tulajdonságait birtokolja: többé nem térben és időben van, hanem szabadon tud megjelenni ott és akkor, ahol és amikor akar [Vö. Mt 28,9.16--17; Lk 24,15.36; Jn 20,14.19.26; 21,4.], mert emberségét már nem lehet a földön visszatartani, és csak az Atya isteni felségterületéhez tartozik [Vö. Jn 20,17.]. Ezért a föltámadott Jézus megjelenésének módját is teljesen szabadon választja meg: kertész alakjában [Vö. Jn 20,14--15.], vagy "más alakban" (Mk 16,12), mint amit tanítványai megszoktak, épp azért, hogy ébressze hitüket [Vö. Jn 20,14.16; 21,4.7.].

Krisztus föltámadása nem a földi életbe való visszatérés volt, mint azon föltámasztások esetében, melyeket Ő húsvét előtt végzett: Jairus kislányáé, a naimi ifjúé és Lázáré. E tények csodás események voltak, de a személyek, akikkel a csoda történt, a "megszokott" földi életet nyerték vissza Jézus hatalma által. A maguk idejében újból meg fognak halni. Krisztus föltámadása lényegében különbözik ettől. Föltámadott testében a halál állapotából átmegy egy időn és téren túli, másik életbe. Jézus testét a föltámadásban a Szentlélek eltölti hatalommal; dicsőségének állapotában az isteni életben részesedik, úgy, hogy Szent Pál elmondhatta Krisztusról: Ő a mennyei ember [Vö. 1Kor 15,35--50.].

Krisztus föltámadása nem ebbe a földi életbe való visszatérés. Föltámadott teste azonos azzal, amelyet megfeszítettek, magán viseli a szenvedés stigmáit, de már az isteni élet részese és a megdicsőült test tulajdonságaival rendelkezik. Ezért a föltámadott Krisztus teljesen szabadon határozza meg, hogy hol, hogyan és milyen alakban jelenik meg a tanítványainak.

A FÖLTÁMADÁS MINT TRANSZCENDENS ESEMÉNY

"Ó, valóban boldog éj" -- ujjong a húsvéti vigília Exsultetje --, "egyedül te voltál méltó, tudni az órát, melyben Krisztus a halottak közül életre támadt!" Valóban, a föltámadás eseményének senki nem volt szemtanúja, és egyetlen evangélista sem írja le. Senki nem tudta megmondani, hogy fizikailag hogyan történt. A föltámadás legbenső lényege, a másik életbe való átmenet még kevésbé volt érzékekkel fölfogható. A föltámadásról mint történeti eseményről az üres sír jele és apostoloknak a föltámadott Krisztussal való találkozásainak valósága által meg lehet bizonyosodni, ugyanakkor amennyiben fölülmúlja a történelmet, a hit misztériumának szívében marad. Ezért a föltámadott Krisztus nem a világnak mutatja meg magát [Vö. Jn 14,22.], hanem tanítványainak, "azoknak, akik vele együtt jöttek föl Galileából Jeruzsálembe, akik most tanúi a nép előtt" (ApCsel 13,31).

Jóllehet Jézus föltámadása történeti tény, ellenőrizhető, jelek és tanúságtételek révén megállapítható és tanúsított, mégis, mivel Krisztus emberségének Isten dicsőségébe való átmenetele, ezért meghaladja és felülmúlja a történelmet (transzcendens), mint a hit misztériuma. Emiatt nem a világnak mutatkozott meg a feltámadott Krisztus, hanem a tanítványainak, és tanúivá tette őket a nép előtt.

II. A föltámadás -- a Szentháromság műve

Krisztus föltámadása a hit tárgya, amennyiben Isten transzcendens beavatkozása a teremtésben és a történelemben. A föltámadásban a három isteni személy együtt tevékenykedik, és kinyilvánítják sajátosságaikat. A föltámadás ugyanis az Atya hatalmával történik, aki "föltámasztotta" (ApCsel 2,24) Krisztust, az Ő Fiát, és így az Ő emberségét -- testével együtt -- tökéletesen bevezette a Szentháromságba. Jézus véglegesen "Isten Fiának bizonyul erőben a megszentelés Lelke által a halálból való föltámadásával" (Róm 1,4). Szent Pál hangsúlyozza Isten hatalmának megnyilvánulását [Vö. Róm 6,4; 2Kor 13,4; Fil 3,10; Ef 1,19--22; Zsid 7,16.] a Szentlélek tevékenykedése által, aki életre keltette Jézus halott emberségét és meghívta Őt az Úr dicsőséges állapotára.

A Fiú azonban saját föltámadását isteni hatalmának erejével hajtja végre. Jézus jövendöli, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, meg kell halnia, és ezután föl kell támadnia (az ige aktív értelmében [Vö. Mk 8,31; 9,9--31; 10,34.]). Egyébként ő maga kifejezetten mondja: "Leteszem az életemet, hogy újra fölvegyem. (...) Hatalmam van a letételére, és hatalmam van az újrafölvételére" (Jn 10,17--18). Mi hisszük, hogy Jézus meghalt és föltámadott (1Tesz 4,14).

Az egyházatyák a föltámadást Krisztus isteni személyéből kiindulva szemlélik, mely egyesülve maradt a halál által egymástól elválasztott lelkével és testével: Az isteni természet egysége miatt, mely az embernek mindkét, egymástól különvált részében egyformán jelen van, ezek a részek ismét találkoznak és egyesülnek. És így, miként az összekapcsolt részek különválásából a halál, úgy a különváltak egyesüléséből a föltámadás következik.

Krisztus föltámadása Isten transzcendens műve. A három isteni Személy, mindegyik a maga sajátos módján, együtt cselekszik: az Atya megmutatja a maga hatalmát, a Fiú „újra fölveszi” önként föláldozott életét (Jn 10,17) úgy, hogy újra egyesíti lelkét és testét, melyet a Szentlélek éltet és dicsőít meg.

III. A föltámadás értelme és üdvösségtörténeti jelentősége

"Ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek is" (1Kor 15,15). A föltámadás mindenekelőtt megerősítése mindannak, amit Krisztus tett és tanított. Az összes igazság, még az emberi szellem számára legfölfoghatatlanabb is, igazolást nyer, ha Krisztus a föltámadásában isteni tekintélyének megadta azt a végső bizonyságát, amit megígért.

Krisztus föltámadása az Ószövetség [Vö. Lk 24,26--27.44--48.] és maga Jézus földi életében [Vö. Mt 28,6; Mk 16,7; Lk 24,6--7.] adott ígéreteinek beteljesedése. "Az Írások szerint" [Vö. 1Kor 15,3; Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás] kifejezés arra utal, hogy Krisztus föltámadása beteljesítette ezeket a jövendöléseket.

Föltámadása megerősíti Jézus istenségének igazságát. Ő maga mondta: "Amikor majd magasba emelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy Én Vagyok" (Jn 8,28). A Megfeszített föltámadása bizonyítja, hogy ő valóban az "Én Vagyok", az Isten Fia, maga Isten. Szent Pál magyarázhatta a zsidóknak: "És mi azt az ígéretet evangelizáljuk nektek, amit az atyák Ígéretként kaptak, mert ezt teljesítette be Isten az ő fiaiknak, amikor nekünk föltámasztotta Jézust", ahogy a 2. zsoltárban írva van: Az én Fiam vagy te; én ma nemzettelek téged" (ApCsel 13,32--33) [Vö. Zsolt 2,7.]. Krisztus föltámadása szorosan kapcsolódik Isten Fia megtestesülésének misztériumához. Isten örök terve szerint ennek beteljesedése.

A húsvéti misztériumnak két összetevője van: Krisztus a halálával megszabadít bennünket a bűntől, föltámadásával pedig megnyitja utunkat az új életre. Az egyik elsősorban a megigazulás, mely visszahelyez bennünket Isten kegyelmébe [Vö. Róm 4,25.], "hogy miként Krisztus (...) föltámadott a halálból, úgy mi is az új életben élhessünk" (Róm 6,4). Ez az új élet a bűn fölötti győzelem és a kegyelemben való új részesedés. [Vö. Ef 2,4--5; 1Pt 1,3.] A másik összetevő a fogadott fiúság megvalósulása, mert az emberek Krisztus testvéreivé válnak, ahogyan maga Jézus nevezi tanítványait a föltámadása után: "Menjetek, és vigyétek hírül testvéreimnek" (Mt 28,10) [Vö. Jn 20,17.]. Testvérek nem a természet alapján, hanem a kegyelem ajándékaként, mert ez a fogadott fiúság valós részesedést jelent az egyetlen Fiú életében, ami teljességgel az Ő föltámadásában nyilvánult meg.

Végül Krisztus föltámadása -- és maga a föltámadott Krisztus -- a mi eljövendő föltámadásunk elve és forrása: "Krisztus föltámadott a halálból, elsőként a halottak közül (...); amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel" (1Kor 15,20--22). E beteljesedés várása közben a föltámadott Krisztus hívei szívében él. A keresztények Benne ízlelik "az eljövendő világ (...) erőit" (Zsid 6,5), és életüket Krisztus elragadja az isteni élet kebelére [Vö. Kol 3,1--3.], hogy "akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem Neki, aki értük meghalt és föltámadott" (2Kor 5,15).

A föltámadás a megtestesülés csúcspontja. Bizonyítja Krisztus istenségét s mindazt, amit tett és tanított, és megvalósítja a javunkra adott isteni ígéreteket. Továbbá a Föltámadott, a bűnnek és a halálnak legyőzője megigazulásunk és föltámadásunk forrása: föltámadásától kezdve nyújtja nekünk a gyermekké fogadás kegyelmét, ami valóságos részesedés az egyszülött Fiú életében; s végül, az idők végén Ő fogja föltámasztani a mi testünket.

Összefoglalás

A föltámadásba vetett hit tárgya egy esemény, melyet történeti tanúságtétellel erősítenek meg a tanítványok, akik valóságosan találkoztak a Föltámadottal, ugyanakkor titokzatosan transzcendens, mert Krisztus emberségének bemenetele Isten dicsőségébe.

Az üres sír és a lehelyezett gyolcsok önmagukban jelzik, hogy Krisztus teste Isten hatalma által kilépett a halál és a romlás kötelékeiből. Ezek készítették elő a tanítványokat a Föltámadottal való találkozásra.

Krisztus, "az elsőszülött a halottak közül" (Kol 1,18) a saját föltámadásunk elve már most lelkünk megigazulása [Vö. Róm 6,4.], később testünk életrekeltése által [Vö. Róm 8,11.].

Hát én sem jehova tanúja vagyok :)

Jézus feltámadás után direkt, mert hogy a tanítványokban is felmerült ez a szellem dolog, -felhívást intézett: érintsék meg,mert a szellemnek nincs teste -a másik pedig, hogy evett velük -e két dolog meggyőzte a leghitetlenebbeket is :)(Tamás úr)

Jehova tanúi pedig lehasítják maguknak ami éppen tetszik nekik -sajnos ez van :)