Miért mondják Gábrielt arkangyalnak?

"Mert kinek mondatott valaha az angyalok közül: én fiam vagy te, és ma szültelek téged? és ismét: én leszek néki atyja, és ő lesz nékem fiam?

viszont mikor behozza az ő elsőszülöttjét a világba, így szól: És imdják őt az Istennek minden angyalai." (zsidó1, 5-6) de az egész első fejezet erről szól. Hogy Jézus miért NEM angyal. Imádat csak az Atyának jár, gondolom ebben egyet értünk. Az apostolok úrnak hívták őt, csak az Atyát hívjuk Úrnak, ebben egyetértünk.

Az, hogy az arkangyal szó egyes számban van, még nem jelenti azt, hogy nincsenek többen. Ugyanis, ha csak egy arkangyal lenne (Mihály), akkor úgy kellene rá hivatkozni (legalábbis ez lenne a döntő bizonyíték), hogy „AZ arkangyal” (ho arkhangelosz), de az 1Tessz 4,16-ban névelő nélkül, általánosan említi az arkangyal szavát (en fóné arkhangelou): a.m. „arkangyali szóra”. Ettől még lehet Mihály az angyali seregek vezére, de ez nem zárja ki, hogy nincs több arkangyal.

Egyébként az "angyal" szó nem természetet, hanem hivatalt jelöl, hiszen jelentése: küldött. Az angyal természete szerint szellemi lény, feladata szerint angyal. Az angyalok közül kiemelkednek azok, akik kiemelten fontos küldetést teljesítenek: őket hívjuk arkangyalnak (vagyis: főangyalnak, főküldöttnek). Az ark- előtag tehát kiemelt tiszteletet és fontosságot jelöl, nem sajátos természetbeli eltérést. Rafael szerint ő és a hozzá hasonlók összesen heten vannak (Tób 12,15 és Jel 8,2). A Biblia név szerint hármat említ (Rafael, Gábriel, Mikhael). Akár a hetet, akár a hármat veszem, megalapozott a többesszám használata.

Azt, hogy Gábor az arkangyalok közé tartozik, a hagyományból tudjuk. Az arkangyalokként azt a 7 angyalt szokták megjelölni, akik az „Úr színe előtt állnak” (Tób 12,15; Jel 8,2). Ezek közé tartozik Rafael, Gábor (Lk 1,19), négy névtelen, valamint hetedik angyalként Mihály, aki a végső harsonaszót fújja meg (hasonlítsd össze: Jel 8,2; 11,15.18; 12,7 - 1Tessz 4,16).

Az ark- előtag nem természetbeli eltérést jelöl, hanem a feladat/küldetés kiemelt voltát (mi lenne kiemeltebb, mint a Megváltó megtestesülésének hírüladása?). Így tehát itt tiszteletről van szó, nem két külön "angyalfajról".

Az az ostobaság, hogy Jézus nem született Isten, hanem csak teremtett angyal (Mihály) csak az Őrtorony Társulat kétségbeesett próbálkozását mutatja, hogy úgy határozza meg Jézus Krisztus személyét, hogy eközben tagadja a Szentháromságot. Jézus Krisztus, „aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten” (Róm 9,5), „aki által minden lett” (Zsid 2,10; vö. Jn 1,2-3), akiben „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége” (Kol 2,9), aki „az igaz Isten és az örök élet” (1Jn 5,20), az „egyetlen Úr” (Júd 1,4), „az első és utolsó” (Jel 1,17-18; 2,8; vö. Iz 44,6), „az Urak Ura és a Királyok Királya” (Jel 17,14) nem lehet azonos egy angyallal, Mihállyal, aki „EGYIKE az előkelő fejedelmeknek” (Dán 10,13).

A Szentírás sehol sem mondja angyalnak Jézust, pláne nem Mihálynak. Az a hely, amelyre hivatkoznak (1Tessz 4,16) annyira erőltetett, hogy csak csodálkozni tudok azon, hogy ezt bárki beveszi. Az, hogy Jézus arkangyal szózatára száll le az égből miért jelentené azt, hogy ő az arkangyal? Ugyanez a vers azt is mondja, hogy Isten harsonájára száll alá, akkor miért ne lehetne ugyanezt a verset Jézus istenségének bizonyítására felhasználni? A Jelenések könyvéből is tudjuk, hogy Jézus a hetedik angyal trombitaszójára kezdi meg az ítéletet a halottak fölött, miközben (miután?) megkezdődik Mihály végső, diadalmas harca a szintén elítélt démonokkal és a Sátánnal. (Jel 11,15-18). A 2. tesszalonikai levélben szintén azt olvashatjuk, hogy „Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből” (1,7), Máté evangéliumában pedig ugyancsak: „Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.” (24,29-31). De ezt már az Ószövetségben is megjövendölték: „eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele.” (Zak 14,5-6; vö. skk; Kár.).

Jézus és Mihály közti különbséget a Sátánnal való viszonyuk is jól megvilágítja: Júdás apostol azt írja, hogy Mihály nem mert ítéletet mondani a Sátánról (Júd 9; vö. 2Pét 2,11), viszont Jézus egyértelmű ítéletet mondott róla (Jn 16,11; vö. Jn 5,22.27; 1Jn 3,8; Kol 2,15).

Jézus már csak azért sem lehet angyal, mert ezt a Szentírás egyértelműen és kifejezetten elveti:

(Isten Fia) „annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: „Imádja őt Isten minden angyala.” Az angyalokról így beszél: Aki követeit szelekké teszi, és szolgáit tűzlángokká. A Fiához ellenben e szavakkal fordul: Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője… Ugyan melyik angyalnak mondta valaha: Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet? Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak küldve, akik majd öröklik az üdvösséget. (Zsid 1,4-8. 13-14.)

továbbá:

„Ha ugyanis már az angyaloktól meghirdetett tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség elvette méltó büntetését, hogyan menekülhetnénk meg mi, ha semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr hirdetett, azután a fültanúk megszilárdítottak köztetek, az Isten pedig különféle jelekkel, hatalmas csodákkal, és a Szentlélek tetszése szerint osztogatott adományaival igaznak bizonyított. Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, nem az angyalok uralma alá rendelte.” (Zsid 2,2-5).

Még van számos érv ez ellen a spekuláció ellen, de azokat már le se írom… Ha ennyi nem elég…

Tehát a válasz roppant egyszerű, csak el kell olvasni a Szentírás hivatkozott részeit. A Jel 12-ből világosan látszik, hogy az asszony szülötte, akit Isten elragad a mennybe, és Mihály arkangyal két külön személy. Ugyanígy a Júd 1-ben is látszik Jézus Krisztus "az egyetlen Úr" (=az egyetlen Isten Fia), és "Mihály főangyal" (=igen rangos szellemi teremtménye Istennek) nem azonos vele.

Olyan dolgokat kérdőjeleznek meg ezek a felvetések, ezek az újonnan kitalált egyéni spekulációk, amelyeket teljesen magától értetődő egyszerűséggel tudtak a régiek. Mintha többet olvasnánk ma a Szentírást, de kevesebb hitismeretünk lenne belőle, viszont jönnek a véget nem érő okfejtések. Másik zárójel: A kérdésben szereplő érvrendszerek is azt mutatják, hogy az embernek nem kell foglalkozni a kilométeres érveléssel, mert úgyis csak elveszik benne. Ehelyett az alaptézisre, az alapkérdésre kell összpontosítania, és arra kell reagálnia a Szentírás egyszerű és világos szavai alapján. Aki a szofizmák hosszas sorát lépésről lépésre akarja vizsgálgatni, annak igen sok szabadidővel kell rendelkeznie, ráadásul mindez már rég nem a hitről szól (a hit nem bibliaismereti kvíz, hanem eleven kapcsolat az élő Istennel).

Mihály arkangyal is csak angyal, "szolgáló lélek", Jézus nem az (Zsid 1:5, 2:5). Mihály a vezérek / hercegek egyike (Dán 10:13), Jézus az egyetlen hatalmasság (1Tim 6:15, Jel 17:14). Ézs 9:5 vö. 10:21, Neh 9:32, Jer 32:18, 5Móz 10:17, ui. a "hatalmas Isten" Jehova címe. Jézus saját maga tette le és vette fel az életét (Jn 10:17-18), teste templomát is ő maga építette fel (Jn 2:19-22). Jézus igenis a saját teste újrafelépítéséről beszélt (Jn 2:21), hiszen hatalma volt életét letenni és felvenni (Jn 10:17-18). Jézus, a Fiú nem pusztán angyal. Őbenne az Első és Utolsó, egyetlen Isten (Ézs 44:6, Jel 1:8, 22:13) halt meg és támadt fel (Jel 1:17-18, 2:8). Ezért előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23, Fil 2:10), és ezért nincs más üdvözítő (Ézs 43:11, Csel 4:12).

1Thessz 4:16-ban semmiféle "(az ő) főangyali hangjával" nincs, hanem egyszerűen ahogy a Károliban áll: "arkangyal szavával." De a folytatásban meg azt is mondja, hogy "Isten harsonájával." Ha tehát Jézus ezen igehely (JT-féle félrefordítása szerint) arkangyal, akkor ugyanezen igehely ugyanezzel a logikával bizonyítja az ő istenségét is. Az "Arkangyal szava" - ez nem azt jelent, hogy valakinek az arkangyalszava, hanem hogy egy arkangyalnak a szava. a görög szöveg különösen egyértelmű. Bár a különírás-egybeírás tekintetében a fél ország tévedésben van, amint a szerteszéjjel tenyésző "autó kihajtás," a "citrom ízű" és az "eredetiség vizsgálat" feliratok mutatják. A görög egyértelmű, mert birtokos szerkezetet tartalmaz, nem pedig jelzőt. És mindennek a tetejébe azt, ha valakinek arkangyali hangja van, és e hangon szólal meg, magyarul nem úgy kellene írni: "arkangyal hangjával", hanem egybe: "arkangyalhangjával." Úgy, mint a "férfihangjával" vagy "fahangjával" szavakat. Tehát azt, hogy "az Úr hangja arkangyal hang" éppen nem írja sehol. Ez csak félreértelmező hozzátoldás. Ha minden segítség nélkül pusztán a Bibliából kellene kiindulni, akkor is tudhatnánk, hogy legalább két arkangyal van: Mihály és a Sátán. Ezen illogika szerint Jahve önmagát teremtette meg, mikor Mihályt megteremtette. Júdás levele leszögezi azt az igazságot, hogy a Sátán nagyobb tekintéllyel bír, mint Mihály. Júdás leveléből az a mondat, hogy "Mikor Mihály arkangyal az ördöggel Mózes teste fölött vitatkozván" stb. Az utána említett "küriosz" pedig nyilvánvalóan nem Mihályra vonatkozik. Nagyon is zsidós ez a Krisztust angyallá lefokozó JT-féle ideológia, és ha ők ezt a díszítő jelzőt akarják büszkén viselni, én nem állok útjukba. Legfeljebb a Zsidókhoz írt levelet fogom minduntalan idézni, mely szerint Krisztus nem angyal, mert "melyik angyalnak mondta valaha" stb. stb.

Az Őrtorony Társulat elképzelése szerint Krisztus pusztán az emberré lett Mihály arkangyal. Ezzel az állítással külön is foglalkoznunk kell vele, mivel elválaszthatatlanul összefügg az üdvösségtan (szótériológia) kérdésével.

Jehova tanúinak felfogása szerint Mihály arkangyal három szinten ment át: Jehova teremtette sokkal korábban minden más lénynél, így Sátánnál is (első szint). Időszámításunk kezdetén elhagyta a szellemi teremtmények birodalmát, és tökéletes ember, Jézus Krisztus lett, azért, hogy tökéletes emberi életének (ill. testének) odaadásával megfizesse a váltságdíjat Ádám törvényszegéséért (második szint). A kínzócölöpön emberként elszenvedett halála után Jehova újra szellemi teremtményként - egy szinttel magasabban mint azelőtt - „isteni" szintre (mégsem olyan hatalmasra mint a mindenható Isten), a mennyei dicsőségbe helyezte, amelyben megkapta azt a képességet, hogy Jehova segítségével „materializálja" a „feltámadott" Jézus testeit (harmadik szint).

Itt is mindenekelőtt az mutatkozik meg, hogy mennyire kétarcú Jehova Tanúinak istenképe. Azt állítják, hogy Istennek bizonyítania kell szuverenitását Sátán kihívásával szemben. Ha például Jób 1-ben támpontot lelhetnek az ilyen felfogáshoz, akkor sem lenne szabad odáig elmenni, hogy Istent egy szintre helyezzék a Sátánnal, mintha versenytársak lennének, és Istennek a Sátánnal szemben erősebbnek kellene bizonyulnia. Az ilyen gondolatok, még akkor ha Jehova Tanúi messzire utasítanák, veszedelmesen közelítenek a dualizmushoz (két, általában egyforma erős hatalom küzd az uralomért). Ez pedig teljesen ellentmond JHVH mindenhatóságának, páratlanságának, szuverenitásának és (vö. 2Móz 2,20k; 5Móz 6,4). Jehova Tanúinak ilyen kijelentései Istenről további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Jehova egyetlen és abszolút voltának hangsúlyozása ellenére sem ismerik az igazi, abszolút Istent, hanem saját „istent" eszkábálnak össze, akinek bele kell simulnia az általuk eltervezett világdrámába.

Ez teljesen megmutatkozik, ha Krisztusra pillantunk. Krisztus nem teremtmény, hanem az isteni háromság második személye. Ennyiben tulajdonképpen szükségtelen is lenne a további fejtegetés arról, hogy azonos-e Mihály arkangyallal. A szótériológiával kapcsolatban azonban kérdések támadnak, amelyek szükségessé teszik, hogy közelebbről is szemügyre vegyük Jehova Tanúinak istenképét.

Itt látjuk, hogy Jehova Tanúinak dualista szemléletű istenképe különböző szinteken folytatódik. Dualizmust állítanak Mihály és Sátán között, Jézus és Sátán között és - más szinten - (Mihály-)Jézus és Ádám között. Mivel Jézust csak angyali lénynek, vagy - átmenetileg - csupán embernek tekintik, az ilyen szembeállítás az éppenséggel „egyenjogú partnerek" vagy „kontrahensek" (szerződő felek) között legitimnek tűnik.

Eközben persze figyelmen kívül hagyják, hogy Jézus nincsen az angyalokkal és az emberekkel azonos szinten, hanem teljesen Isten oldalán áll. Időleges emberré lételét nem szabad úgy félreérteni, hogy csupán ember volt, hanem egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. Földi működése során nem „angyali létét", hanem isteni formáját nyilatkoztatta ki, anélkül, hogy isteni lény(eg)ét elveszítette volna. Jehova Tanúi ezzel szemben leértékelik Krisztust. Bár központi helyet tulajdonítanak „váltságdíjának", - áldozatának, ez azonban véleményük szerint nem elegendő a megváltáshoz.

Jehova Tanúi mindenekelőtt négy bibliai helyet hoznak fel Jézus Krisztus és Mihály arkangyal állítólagos azonossága mellett: Dán 12,1; 1Tesz 4,16; Júd 9 és Jel 12,7-12. Mindegyik helyen Mihály angyalfejedelemről van szó. „Mihály" azt jelenti: „ki olyan mint Isten?" -, nem pedig azt, hogy „aki olyan mint Isten" (Russell hibásan így fordította; vö. Hellmund 1971, 318. jegyzet). Az, hogy Mihály a legfőbb angyal, és mint az isteni angyalseregek „főparancsnokának" különleges helye van, minden bibliai igéből kiderül, ahol előfordul a neve, de sehol sem Krisztussal azonos személyként. Jézus sokkal inkább Mihály és minden angyal felett áll (vö. Zsid 1 stb.; ld. feljebb).

Ha például Dán 12,1-ben és Jel 12,7-12-ben Mihály és a Sátán közötti harcról van szó, Mihály itt Krisztus teljhatalmával és megbízásából, de nem Krisztusként cselekszik. A Szentírás ismételten hangsúlyozza, hogy Krisztus nem egyedül harcol a Sátánnal és a démoni hatalmakkal, hanem angyalainak kíséretében -, és közöttük az első helyen Mihály, az arkangyal van, akinek hangja Krisztus visszatérésekor Isten harsonájával együtt megszólal (1Tesz 4,16; vö. Mt 24,30k par; 2Tesz 1,7). Mihály hangja csak a világ feletti ítéletkor harsán fel. A halottak feltámasztásakor azonban csak Krisztusnak, az Isten Fiának hangja lesz hallható. Egyedül Krisztusé - nem pedig Mihály arkangyalé - az a hatalom, hogy életre keltse a halottakat (Jn 5,25.28k). Hiszen Krisztus nem teremtmény, hanem az élő Isten Fia.

********

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; az Ördög gonoszsága és incselkedései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek dicsőséges fejedelme, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak ebben a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

Az adventisták megtartották azt a fogalmat, hogy Mihály Jézus, mivel Mrs. White ezt tanította. Például: „Mózes a halálon ment át, de leszállt Mihály és életet adott neki, mielőtt a teste romlottságot látott volna. Sátán akarta megtartani a testet, a sajátjának vallotta; de Mihály Mózest feltámasztotta, és a mennybe vitte. Sátán keservesen panaszkodott Isten ellen … de Krisztus az ellenségét nem dorgálta meg … ” (Ellen G. White, Early Writings, p. 164.)

Úgy tűnik viszont, hogy ezt a tanítást nem minden irányzata az egyháznak hangsúlyozza. Mikor megkérdezték John Surridge angol adventista szóvivőtől, azt tanítják-e hogy Jézus Mihály, azt mondta: „El kell ismernem, hogy erről nem hallottam sokat. Utánanéztem pedig, és meg tudom mondani Önnek, hogy állítólag az egyház közel 40 évvel ezelőtt megbeszélte ezt az ügyet, és azt döntötték, hogy Mihály pontos azonosítása nem elég fontos, hogy sokat foglalkozzunk vele.” (John Surridge Hetednapi Adventista Kommunikáció Igazgatóval folytatott interjú. Reachout Trust, Internet. Apropó, ugyanazon az interjún, azt mondja, hogy: „A legtöbb HNA számára, Azazel azonosítása egy lényegtelen mellékkérdés.” Az angol adventisták talán jó irányba haladnak!)

Az adventisták ma nem tanítják, hogy Jézus Mihály, azaz, hogy ő egy angyal, hanem azt, hogy Mihályként jelent meg Jézus az ószövetségben.

Tudjuk, hogy Jézus nem egy angyal, mert Ő: „Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Az én fiam vagy! Ma fogadtalak fiammá téged!” (Zsidó 1: 4-5; lásd szintén 1: 13).

Sok teológus viszont azt tanítja, hogy az ószövetségben néhány helyen megjelenő „ÚR angyala” Jézus Krisztus, az inkarnációja előtt, mert azonos az ÚRral, (I. Mózes 16: 11-13; Bírák 13: 20-23) és elfogadja az imádást (IV. Mózes 22: 31-32), amit egy angyal nem tesz (Jel 22: 8-9). Ugyanazt lehet állítani az „ÚR seregének a vezéréről” is, aki megjelent Józsuénak a jerikói csata előtt (Józsué 5: 13-15).

Isten fia tehát megjelent embereknek az ószövetségben. A kérdés az: Mihály számít-e egy olyan megjelenésnek? Vizsgáljuk meg a Mihállyal kapcsolatos igéket.

Mihály arkangyal szerepel a következő versekben: Dániel 10: 13; 10: 21; 12: 1; Júdás 9; Jelenések 12: 7.

A Mihály név héberül מיכאל - míchá’él, ami azt jelenti, hogy „ki olyan, mint Isten?” A görög szövegben, így van írva: Μιχαηλ. Az ószövetségben, ebben a formában, ez 9 vagy 10 embernek a neve (IV. Mózes 13: 13; I. Krón 5: 13; 5: 14; 6: 25; 7: 3; 8: 16; 12: 21; 27: 18; II. Krón 21: 2-4; Ezs 8: 8), és míchal formában Saul király fiatalabb lányának a neve (I. Sám 14: 49). Ezek az emberek mind nem lehetnek Jézus Krisztus megjelenése. A név jelentése alapján nem szabad olyan következtetést levonni.

Dániel 10: 13 így hangzik: „A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér, segítségemre jött.” A tanulmányunk számára fontos része a mondatnak, különböző fordításokban, így szól:

Új fordítás: „Mikáél, az egyik legfőbb vezér”

Károli: „Mihály, az egyike az előkelő fejedelmeknek”

Új katolikus: „Mihály, a legfőbb fejedelmek egyike”

Angol (NIV, KJB és NASB): „Michael, one of the chief princes”

Vulgata: Michael unus principum primorum

LXX: „Μιχαηλ είς των αρχοντων”

Mindezek megegyeznek az eredeti héberrel, ami így hangik: מיכאל אחד השרים חראשנים - míchá’él ’achad hasszárím hár’ísóním” – szóról szóra fordítva: „Mihály, egy a fejedelmek a legfőbbek”

Azért, a „legfőbb fejedelmek” kifejezés többes számban van, a főnév is meg a melléknév is, mert így működik a héber nyelvtan, és Mihály ezeknek az egyike.

A héber שר szar - tsz. שרים szárím szónak a jelentése vezér vagy fejedelem. Emberi vezér lehet (II. Krón 25: 1), Jézus a „békesség fejedelme,” (Ézs 9: 6) és valószínűleg Isten a „fejedelmek fejedelme” (Dániel 8: 25). Dániel könyvében többször angyali lényre vonatkozik, pl. „A perzsa birodalom vezére” (Dán 10: 13, 20), „a görögök vezére” (10: 20). Mihály szintén ezeknek az angyaloknak az egyike lenne.

A többi Dániel vers így hangzik: „Senki sincs, aki velem tartana azok ellen, csak Mihály, a ti vezéretek” (10: 21); „Abban az időben eljön Mihály a nagy vezér, aki a te néped mellett áll” (12: 1). Ebből sokat nem lehet következtetni. Jézus lehet az, aki a zsidó népnek az oltalmazója, de egy olyan apokaliptikus jellegű szövegben, az éppen olyan könnyen egy fő angyal lehetne. A 12. részben hamarosan bekövetkező feltámadás természetesen csak Jézus munkája lehet, de a szövegben nincsen megírva, hogy Mihály részt vesz ebben.

Ezek után, lehetne mondani, hogy vannak igék Dániel könyvében, aminek alapján lehetne állítani, hogy Mihály Jézus. Véleményem szerint pedig, a döntő az, hogy ő csak az egyike egy bizonyos csoportnak, és ez nem vonatkozhat Jézusra, aki egyedi lény. Ezért, Dániel könyvéből inkább azt kéne következtetni, hogy Mihály nem Jézus.

Mihály neve egyszer szerepel a Jelenések könyvében, szintén egy apokaliptikus mű, és megint harcban találja magát. „És háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt…” (Jel 12: 7). Ez éppen olyan könnyen főangyal vagy Jézus jelképe lehetne. Ez alapján nem lehet dönteni.

Az arkangyal szó görög eredetű (αρχαγγελος), és azt jelenti, hogy: „főangyal” vagy „angyali fejedelem.” A következő rokonszavak szintén néha szellemi lényekre vonatkoznak: „αγγελος” (hírnök – Máté 1: 20), „αρχη” (uralkodó – Róma 8: 38), „αρχων” (kb. hatóság – az újszövetségben általában emberi autoritást jelent, de vö. Dán 10: 13 LXX fordítása).

Az arkangyal szó csak kétszer fordul elő a Bibliában. Egy olyan ritka szó jelentését nehéz lenne kideríteni csak a Biblia alapján, de az arkangyal jól ismert fogalom volt a szövetségközti zsidó irodalomban. Erről többet a következőkben.

Nézzük először az igéket. Az elsőt fordítom a görögből, mert az új fordítás nem túl jó. „Mert maga az Úr, parancskiáltással, arkangyal hangjával és Isten harsonájával, le fog szállni a mennyből, és a Krisztusban elhunytak fel fognak támadni először.” (I. Thessz 4: 16). Tudjuk, hogy Jézus szavára támadnak fel a halottak. „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, hallani fogják az (Emberfia) hangját, és kijönnek…” (János 5: 28-29). Nem egyértelmű, de véleményem szerint, a parancsszó, az arkangyal hangja és a harsonaszólás nem egy és ugyanaz, hanem három külön dolog. (Pl. Adam Clarke kommentárja.) Ha így van, akkor az Emberfia hangja megegyezik a parancskiáltással, és nem az arkangyal szavával. Ez ige alapján azt állítani, hogy az arkangyal Jézus, nagyon bizonytalan és spekulatív.

Az utolsó ige Júdás 9: „Pedig még Mihály arkangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!””

A „nem mert” kifejezés görögül ουκ ετολμησεν. A lexikon szerint, a τολμαω szó azt jelenti, hogy merni, bátorságot venni, elég bátor lenni, merészelni. Negatív formában fordul elő a következő igékben: Máté 22: 46; Márk 12: 34; Lukács 20: 40; János 21: 12; Ap. Csel. 5: 13, 7: 32; Róma 10: 18; 2 Kor 10: 12, és azt jelenti, hogy valaki nem mer tenni valamit, mert tart a következményektől. Nem hiszem, hogy feltételezni lehetne Jézusról, hogy akármit nem merne tenni.

Igaz, hogy az ÚR angyala ugyanazokat a szavakat használja Sátán ellen a Zakariás 1: 2-ben, de miért jelentse azt, hogy az ugyanaz a személy? Nincs megírva ott, hogy az ÚR angyala nem mert szólni Sátánnak.

Térjünk vissza Júdáshoz. Az ősegyházban, sokáig a vitatott könyvek közé tartozott Júdás levele (Eusebius (265-340) egyháztörténelme szerint.), mert apokrif forrásokra utal. Pl.: „Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.” (Júdás 14-15). Ez a prófécia nem található az ószövetségben, viszont vedd össze: „És íme! A szentjeinek tízezreivel jön, hogy ítéletet végezzen mindenek felett, és rontson minden istentelent, és minden embert meggyőzzön az istentelenségéről, amit istentelenül elkövetett, és minden kemény dologról, amelyet istentelen bűnösök ellene szóltak. (I. Énók 1: 9).

Júdás és az első olvasói jól ismerhették Énók első könyvét. A legtöbb kommentátor szerint, ez egy kr. e. első szádadból származó zsidó pszeudepigráf mű, és sokat lehet tanulni belőle az akkori zsidóság elképzeléseiről. Az őskeresztények tisztelték ezt a könyvet, és Justinus Martyr, Irenaeus és alexandriai Clemens idéznek belőle. A negyedik századi Egyházatyák pedig elítélték és betiltották, és emiatt sokáig elveszett. A XIX. század elején viszont, Alexandriában előkerült az etióp fordítása, amit angolra fordítva kiadták 1821-ben. Azóta, a holttengeri tekercsek közül is előkerült.

Első Énók az egyike a népszerű szövetségközti apokaliptikus műveknek, amelyek építenek Dániel könyvére, de sokkal bonyolultabb angelológiát tartalmaznak. Mihály nagyon gyakran szerepel ezekben a könyvekben, de ő nem az egyetlen arkangyal: „És Mihály angyal, egyike az arkangyaloknak, jobb kezemet fogta…” (I. Énók 71: 2); „Olyan minden világítótest képe és vázlata, amelyet Uriel arkangyal, a vezetőjük, mutatott nekem.” (I. Énók 79: 6). Egyik helyen, a könyv 7 arkangyalt nevez: (angol helyesírással) Uriel, Raphael (aki Tóbiás könyvében szerepel – pl. „Isten… elküldte Ráfael angyalt, hogy gyógyítsa meg mindkettőt” – Tóbiás 3: 17), Raguel, Michael, Saraquael, Gabriel és Remiel (I. Énók 20: 1-8). Más helyen, négyen állnak Isten trónja körül: Michael, Raphael, Gabriel és Phanuel (I. Énók 40: 8-10).

Nem akarom e miatt azt állítani, hogy mindez megegyezik a valósággal, hanem azt, hogy mikor az első keresztyének hallották az arkangyal szót, egy magas rangú angyalra gondoltak volna, és nem egy egyedi lényre, aki azonos Isten fiával. Ha tudni akarjuk, hogy mit jelent egy ritka szó, akkor nem csak az etimológiát kell figyelembe venni, hanem az akkori használatot is.

Néhány egyházatya azt állítja, hogy Júdás, mikor utal Mihály és Sátán Mózes feletti vitájára, egy másik apokrif könyvből idéz, aminek a címe Mózes Testamentuma vagy Mózes Mennybevitele. Például, Origénesz ezt írja: „A teremtés könyvében, a kígyót leírják, ahogy Évát csábította, amivel kapcsolatban, a Mózes Mennybevitele című műben (egy kis értekezés, amit Júdás apostol említ a levelében), Mihály arkangyal, mialatt vitatkozik az ördöggel Mózes testére vonatkozóan, mondja hogy a kígyó, az ördög ihletése alatt, Ádám és Éva bűnbeesésének az okozója volt.” (Origénesz, De Principiis, III. 2. 1.)

Azzal kapcsolatban, hogy Júdás olyan irodalomból idéz, meg kell jegyezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy ezeket a könyveket Istentől ihletettnek tartotta, meg azt sem, hogy mi is annak tartsuk. Pál apostol néha görög költőket használ, hogy hangsúlyozzon egy bizonyos pontot, azaz: Aratus (Ap. Csel. 17: 28), Menander (1 Kor 15: 33), Epimenides (Titusz 1: 12). „Olyan gyakorlat nem azt föltételezi, hogy az idézetek, vagy a könyvek, amiből származtak Istentől ihletettek. Annyit jelent, hogy a biblikus szerző az idézeteket hasznosnak találta, hogy megerősítse, tisztázza, vagy illusztrálja a mondanivalóját.” (D. W. Burdick és J. H. Skilton, NIV Study Bible, 1879. o.)

Azt is kell mondani, hogy általános alapelve a Bibliamagyarázatnak, hogy ne alapítsunk fontos tanítást egy példázat vagy illusztráció részleteire. Júdás 9-ben, nem az a szerző szándéka, hogy tanítson részleteket Mózes haláláról vagy Mihály lényéről, hanem hogy illusztrálja a hamis tanítók hozzáállását. A második levelében, Péter foglalkozik ugyanazzal a témával, azért, érdekes összehasonlítani a két szakaszt.

„Ezek vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettegnek vissza, hogy az angyalfejedelmeket káromolják, holott még az angyalok sem mondanak ezekre az Úr előtt kárhoztató ítéletet, pedig erőben és hatalomban nagyobbak náluk. Ezek pedig azt káromolják, amit nem ismernek, mint az oktalan állatok, amelyek természettől fogva megfogásra és levágásra valók; de hozzájuk hasonlóan is fognak pusztulni.” (II. Péter 2: 10-12).

„De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik az Isten felségét, káromolják az angyalfejedelmeket. Pedig még Mihály arkangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!” Ezek viszont káromolnak mindent, azt is, amit nem ismernek; amit pedig oktalan módjára ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak.” (Júdás 8-10).

Péter azért az angyalokat használja illusztrációnak, Júdás viszont, Mihály arkangyalt, de a lényeg ugyanaz.

Összefoglalva tehát, azt állítom, hogy Jézus Krisztus nem jelent meg Mihály arkangyalként az ószövetség idején, és a fő indokaim a következők:

Biblikus:

1. Mihály csak az egyike a legfőbb fejedelmeknek (arkangyaloknak?), es

2. Nem merte Sátánt megdorgálni.

Történelmi:

3. Az arkangyal szó nem jelentett volna egyedi lényt az első olvasók számára.

1. Az „angyal” név e lényeknek nem a természetét, hanem a hivatalát jelöli. Tágabb értelemben minden tisztán szellemi lényt ezzel a névvel illetünk, nem csak a jókat, hanem a gonoszakat is; utóbbiakat azért, mert ők is Istentől függnek, és eredetileg az isteni akarat teljesítésére kaptak meghívást. Szűkebb értelemben az „angyal” nevet az Istenhez hűnek maradt szellemekre használjuk. Legszűkebb értelemben pedig a legalacsonyabb rangú jó angyalokat hívják így, hiszen őket a legrégibb idők óta kilenc karba osztottaknak ismerjük, úgy mint: szeráfok, kerubok, trónállók, uralkodók, egek erői, hatalmasságok, uraságok, főangyalok és angyalok.

2. Az angyalok létezését az értelemből egyedül nem lehet bizonyossággal megállapítani, mert a természetben az angyalok működését nem lehet megtapasztalni. Hiszen a jó angyalok tevékenységének Isten is lehet közvetlen okozója. Míg a jó angyalokhoz méltatlan tettek, amelyek, ha másképp nem magyarázhatóak, ugyan láthatatlan, gonosz, értelmes lényekre vezethetőek vissza, de ezzel még az a kérdés, hogy ezek tisztán szellemi lények vagy a már megholtak lelkei, nem dőlne el.

A szent angyalok léte bizonyossággal csak az isteni megnyilatkozásból bizonyítható. A Szentírás számtalan helyén olvashatunk ezekről a mennyei küldöncökről; például egy angyal űzte ki a paradicsomból Ádámot és Évát; angyalok jelentek meg Ábrahámnak és Jákobnak; angyalok jelentették Betlehemben az Üdvözítő születését; angyalok szolgáltak neki böjtölése után a sivatagban; ők erősítették az Olajfák hegyén és ők jelentek meg feltámadása után is.

3. A szent angyalok teremtése az időben történt. Az angyalok teremtésé egy bizonyos időben történt. A teremtés egészének és benne az angyalok teremtésének valós időben való megtörténtét a IV. Lateráni és az I. Vatikáni Zsinat hittételként rögzítette.

4. A szent angyalok természete. A hit tanai szerint az angyalok szellemek, láthatatlanok és testnélküliek. Szellemeknek neveztetnek mind a jó, mind a gonosz angyalokat, például a Zsid 1,14; Jel 1,4 és a Mt 8,16 alatti versekben. Láthatatlan lényeknek a Kol 1,16 állítja elénk őket. Az angyalok testetlenek, vagyis nincsenek anyagi testhez kötve, se egy ilyen egyesüléshez utalva. Az angyalok látható jelenései, a térhez való kapcsolatuk, beszédük nincs testhez kötve. A gonosz szellemek szenvedése a pokolban nem tételezi fel a testet, csakúgy mint a kárhozattakéi sem.

5. Az angyalok természetes tökéletessége. Ez abból áll, hogy bár az angyalok végtelenül kisebbek, mint Isten, de természetes alkatuknál fogva az embereknél emelkedettebbek. Istennel összehasonlítva mint teremtényeknek mindazon tökéletlenség a sajátjuk, amelyek a teremtett értelmes lényekre érvényesek: változékonyság, bűnre való képesség, a felismerés és erő határoltsága stb. Ugyanakkor az angyalok nincsenek annak a tökéletlenségeknek alávetve, amelyeknek az emberi lélek a testtel való összetartozása miatt itt a földön ki van téve, mint például fáradtság, betegség stb. A természetfeletti rendben azonban az ember még a legmagasabb rangú angyal előtt is állhat, mint ahogy ez a valóságban nem csak Krisztus szent embersége, hanem Mária, az Istenanya, az angyalok királynőjének esetében is történik.

6. Az angyalok felemelése a természetfeletti kegyelmi rendbe. Erre már az ember természetfeletti hivatásából és a természetfeletti üdvrendben való tevékenységükből következtetni lehet. A Szentírás bizonyságot tesz az angyalok és az emberek számára működő kegyelem és dicsőség lényegi azonosságáról. A szent angyalok valóban élvezik Isten látását (Mt 18,10), ami az embereknek is meg van ígérve, és amelynek a kegyelemre mint előfeltételre természetfelettisége miatt szüksége van.

A természetfeletti boldogságot az angyalok nem a kezdetektől birtokolták, hanem csak mint próbájuk hű megállásának jutalmául kapták. Ez közvetlenül levezethető a gonosz lelkek elbukásából, hiszen Isten boldog látásában mindennemű bűn elkövetése lehetetlen. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy az angyalok, úgy a jók, mint a gonoszok, eredetileg boldogok voltak, amennyiben tökéletes vagy tökéletlen természetes boldogságot és ezen kívül a kegyelem által egy tökéletlen természetfeletti boldogságot birtokoltak.

7. Az angyalok hatása a testi dolgokra. Ez úgy történik, mint az emberi léleknek a testtel való viszonya. A Szentírás néhány példán keresztül világít erre rá: Mt 8,32: a gonosz lelkek megszállták a sertéseket; Mt 28,2: az Úr angyala leszállt az égből, el-hengerítette a követ és ráült; ApCsel 12,7: az angyal oldalba lökte Pétert és felébresztette ezekkel a szavakkal: „Kelj fel gyorsan!” – mire a láncok lehullottak a kezéről.

8. Az angyal-jelenések. Az angyaloknak azon jelenéseit, melyekről a Szentírás tudósít, részben csupán víziók (Ter 28,12; Mt 1,20; Mt 2,13), részben felvett testben való igazi megjelenések, ahogy ezt a Szentírás szövegei bizonyítják.

9. Az angyalok mint Isten szolgái. A Szentírás számos helyen számol be az angyalok szolgálatairól, melyeket ők a természetes és természetfeletti isteni gondviselés eszközeiként hajtottak végre. Ezzel azt bizonyítja, hogy az angyalok az emberek között tevékenykednek. Hittétel, hogy az angyaloknak az emberek különös védelme a feladatuk, vagy hogy léteznek őrangyalok (Zsid 1,14; Zsolt 90,11). Általános tan azonban, hogy nemcsak a jóknak vagy hívőknek vagy kiválasztottaknak, de minden egyes ember mellett földi élete végéig egy őrangyal áll (Mt 18,10; ApCsel 12,15).

10. A szent angyalok ábrázolása. Szárnyakkal, mert gyorsak; test nélkül, mert szellemi lények; gyermekként, mert nem tudnak megöregedni; csak fejjel, mert értelmük és szabad akaratuk van.

Hívjuk tehát gyakran segítségül az angyalokat, akik hatalmas szószólóink és kísérőink földi életünkben!