A film, amelyik Jehova Tanúiról szól, az mennyire fedi a valóságot?
Norvég film, To verdener (Worlds apart) a címe.
Ahol egy 17 éves lány beleszeret egy világi fiúba, és szembekerül a vénekkel, a szabályokkal.
"A vérátömlesztés elutasítása miatt hagyni meghalni egy fiatal lányt?!"
Azokkal a neves professzorokkal vitázzál légyszíves, akik teljes meggyőződéssel állnak ki a Tanúk mellett vér nélküli sebészetben!
18:26 Kis indulatot éreztem a válaszodban, pedig ártatlan kérdés volt.
Arra gondoltam, hogy csak a gyülekezetből (helyiség és maga az esemény) tiltják ki. A film azt mutatta, hogy nem, levegőnek is próbálják nézni az adott embert.
Ezt nem értettem, hiszen:
- ha a gyülekezeti tagok egy nagy család, és abban barátok: milyen kapcsolat az, ahol valaki "más hitet választ" és ezért már levegőnek nézik. Szerintem attól, hogy más irányba de megtért, nem feltétlenül rossz ember. Nem embert ölt, nem hivatásosnak állt, csupán szeretett valakit, és ahhoz ragaszkodott, ahogy a hívők a hitükhöz. Nem érzem olyan súlyosnak a választását.
- ha el is tér a hitétől, nemhogy olyan lesz, mint a többi ember? Azok, akikhez prédikálni járnak a Tanúk. A nem hívők is lehetnek jó emberek, lehet valaki becsületes, kedves, és jószívű, még úgy is, hogy nem él házasságban, de a szerelmével együtt él, nem követ egy vallást, de nem is árt másoknak. Szóval ilyenformán beszélgetni lehetne vele szerintem.
Miféle indulatról beszélsz? Azért mert visszakérdeztem? Azért tettem, mert sokan bírálják a Tanúkat (és így a bibliát is) ezért, de hogy hogyan képzelik el a gyülekezet tisztán tartását, arról nem beszélnek. Mintha ez nem lenne fontos. Érthető, hogy így gondolkoznak, hiszen a világ "kereszténységének" jelentős részben nem fontos. Ők úgy gondolkoznak, ahogy te is írtad.
Természetesen nem a Királyság-Teremből tiltják ki, bárki eljöhet az összejövetelekre, a kiközösített is, ha úgy érzi, hogy vissza akar jönni. Nem fognak vele társalogni, akik nem családtagok. Ha pl. egy munkatárs az illető, akkor sem folytatnak a testvérek vele szellemi témákról beszélgetést. Ez olyan, mint a családtag esetében.
Az is logikus, hogy ha valakitől el kellett távolodni (szellemiekben) a kiközösítés miatt, akkor már nem úgy kezeljük őt, mint azt, aki MÉG nem ismeri a bibliai igazságot. Az ilyen, ebben az állapotában, rossz társaság és "rossz társaságok, megrontanak hasznos szokásokat." Az ilyen ember már nem az ismerethiányában, vagy tudatlanságában tette, amit tett.
"Szerintem attól, hogy más irányba de megtért, nem feltétlenül rossz ember."
Javarészt erkölcstelenség az ok, nem a "más hit". Persze, ez maga után vonhat sok mindent, akár más hitet is később. De egy biztos: rossz társaság azoknak, akik nem óhajtanak követni olyan szokásokat, amikért kiközösítés jár. Valahogy el kell különíteni magunkat azoktól, akik ezt az életutat szándékosan akarják követni. Tőlük nem követelhetünk elkülönülést, ha nem akar (bár általában a kiközösítéssel a legtöbben elmaradnak a gyüli látogatástól is - legalábbis egy időre). Így tehát nekünk kell elkülönülnünk tőlük. Ennyi.
Önmagában nem jár kiközösítés azért, ha valaki nem az "Úrban házasodik", vagyis nem azonos hitűhöz megy hozzá, de az élettársi viszony nem megengedett. Viszont sajnos, akik így döntenek, nem a bölcsességüket bizonyítják, hiszen gyakran előfordul, hogy ezek után már nem jár gyülibe sem és szellemileg legyengül. Természetes, hogy mindenki arra törekszik, hogy azonos hitűvel, gondolkozásúval kötelezze el magát.
Nem elég csupán "jó embernek" lenni - emberi mérce szerint. Cselekedni is kell az Isten akaratát és az, aki ezt nem ismeri, az nem tudja ezt tenni.
"erre felajanlottak elintezik ,hogy predikator legyek naluk es Brooklinban nem tudom milyen iskolat vegezzek ingyen csak terjek at mert jo a dumam..... "
Neked valóban "jó a dumád", csak egy Tanú számára nem meggyőző. Azok után, hogy te állítólag úgy "leiskoláztad" őket, még megkértek, hogy legyél a "prédikátoruk"? Tényleg? Nem semmi mesemondó vagy!
"Azokkal a neves professzorokkal vitázzál légyszíves, akik teljes meggyőződéssel állnak ki a Tanúk mellett vér nélküli sebészetben!"
Meg is tenném, ha találkoznék eggyel.
Ha csak ez bajod, én megadom az adataikat szívesen! A címüket ne kérd, de sok egyéb infóm van tőlük. Akár elküldhetem a velük készült filmet is, melyet a Tanúk készítettek. De olyan is akad, melyet nem ők, hanem független emberek állítottak össze és igen tanulságos lett.
Ha téged elkerültek ezek a hírek, akkor ajánlanám azt a módszert, hogy a másik oldalt is hallgasd meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!