Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Isten akarhatja azt valakitől...

Isten akarhatja azt valakitől hogy hajléktalan legyen, hogy azáltal megtanuljon valamit?

Figyelt kérdés
Tehát arra gondolok hogy tanító céllal valakinek hajléktalannak kell lennie.

nov. 5. 21:28
1 2 3 4
 11/40 anonim ***** válasza:

Illetve, ha már itt tartunk. Pál apostol.

Apcs " Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni."


2 Kor "Krisztus szolgái-é? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos veszedelem által.

A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján.

Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem;

Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt;

Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való bőjtölésben, hidegben és mezítelenségben."

Azt is elmondta Pál, hogy ő többet szenvedett, mint a többi apostol.

nov. 6. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/40 anonim ***** válasza:

10,11,


Ez tény, hiszen írva van. De nem Istentől származik, hogy ezzel tanítson.

Egyébként pedig nem voltak teljesen elhagyatva, mert mindig volt segítség ha bajba kerültek. Ezeket pedig nem Isten okozta, hanem csak megengedte.

Nem ugyan az a kettő.

Úgy könnyű lett volna kitartani, hogy minden Haway Dj, napfény.

Máris Sátánnak lenne igaza, aki azt állítja, hogy Istent, csak érdekből szereti az ember, mert az lefizeti a teremtményeit.

Ha baj történik, szemtől szembe helyezkednek az Életadójukkal, és hátat fordítanak neki.

Jézus és az első tanítványok jó példával kitartottak, mert a világ ellene van annak, amit Isten szeretne. Minden módon akadályt akarnak gördíteni ennek a megvalósulásnak.


Pál és a többiek valóban kerültek roszz helyzetbe, de nem örökre, mert voltak békés időszakok. Ezekből mind kiemelte őket.

ezek nélkül, soha nem fejlesztjük ki a bizalmat Isten iránt, hogy képes változtatni a helyzetünkön.

Javaslom Jób példáját elolvasni.

nov. 6. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/40 anonim ***** válasza:

És szerinted miért engedi meg? Célja van mindennek. Jób pedig össze sem hasonlítható a mai kor embereivel. És ismét hangsúlyozom, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenkivel ezért történne.

Van akinek a szívét csak így tudja elérni, ha mindene elvétetik.

nov. 6. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/40 anonim ***** válasza:

"Van akinek a szívét csak így tudja elérni"

Tehát szándékosan teremtett olyan embereket, akikkel kegyetlennek kell lennie, mert a végtelen sok jó módszere közül ez a legjobb.

Hát... Piroska, te miért is jöttél negyedszer is az erdőbe?

nov. 6. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/40 anonim ***** válasza:

13


Kedves Barátom.

(Jakab 1:13) 13 Senki ne mondja, amikor próba alatt áll: „Isten tesz próbára.” Rossz dolgokkal ugyanis nem lehet próbára tenni Istent, és ő maga sem tesz ilyesmikkel próbára senkit.


A tapasztalatom pedig az, hogy a legtöbben pedig ezért fordulnak el tőle.

Isten pedig nem tesz próbára azért, hogy hozzá szaladj.

Úgy vélem nem értetted meg mit jelent, hogy megenged valamit, vagy Ő okozza.


Napjainkban is van, ha nem is ennyire durván, de hasonló tapasztalat.

Nem egy olyan személyt ismerek, aki egyszerre vesztette el a családját, és az otthonát egy katasztrófában.

Sőt, van aki az egészségét is elvesztette.

Érdekes, hogy nem hallasz ilyesmiről, pedig van bőven.


Isten pedig nem tesz ilyesmit, hogy ezzel győzze meg az ellenszegülőket.

nov. 6. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/40 anonim ***** válasza:
#14 Semmi ilyenről szó sincs. Nincs eleve elrendelés, csak a kapzsiságtól, mohóságtól és minden egyéb testi mámortól megromlott szívnek egy ajtó lehet a mennyekbe, ha mindent elveszít, mert akkor talán észre veszi majd az istent.
nov. 6. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/40 anonim ***** válasza:

"a kapzsiságtól, mohóságtól és minden egyéb testi mámortól megromlott szív"

Még egyszer: PONTOSAN MIÉRT is teremtett az isten ilyen embereket? Miért nem csak jókat teremtett?

nov. 6. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/40 anonim ***** válasza:

#15 Ismét mondom, ez már 3. alkalom, hogy az, hogy valakiktől, valamit megvon, vagy valamerre vezet az életében, látszólag negatívnak tűnve, az nem jelent azt, hogy mindenkinek minden rossza ezért történik az életében.

A ti felekezetetek, és a többi másik, ami létezik, azt hiszik, hogy majd azt a megromlott szívet, ami az emberekben van, és azt a sötétséget, ami a fejükben, és szemükben él, azt a biblia olvasás, meg abból kiolvasott igerészek erővel való megtartása majd helyre tudja hozna, és ez is szintén egy sötétség az emberek fejében, mert azért küldetett el a Szent Lélek, hogy az embert megváltoztassa, nem olvasás, meg hallgatás által, mert az apostolok szíve sem attól tisztult meg, hogy Jézust hallgatták, mert sokan hallgatták ők, hanem attól tisztultak, hogy követték Őt, mellette voltak a nyomorúságok közt, és azután is. Sok nyomorúságon vezet az út az isten országába. Ha elkezded az istent követni, hajléktalan leszel, tanulságodra történik veled, a Szent Lélek ott lesz, hogy átsegítsen rajta, mert minden a javára van azoknak, akik az istent szeretik. Túl kellene menni azon a részen, hogy az isten egy jóléti talizmán, hogy semmi rossz nem fog veled történni, mert te azt mondod szereted őt.

nov. 6. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/40 anonim ***** válasza:
#17 két embert teremtett, minden a kettőt jónak, és szabadnak, de ők mivel nem hittek a teremtőjüknek, így születtek meg ma is élő, bűnnel megterhelt emberek. Miért olyan nehéz ezt megérteni?
nov. 6. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/40 anonim ***** válasza:

18


Tévedsz, aki Istent követi, nem lesz hajléktalan, mert akkor Krisztus szavai hazugságok lennének.

(Máté 6:33, 34) 33 Így tehát állandóan tegyétek első helyre az életetekben a királyságot és Isten igazságos alapelveit, és akkor ezeket az egyéb dolgokat mind megadja nektek Isten. 34 Soha ne aggódjatok hát a következő nap miatt, mert a következő napnak meglesznek a maga aggodalmai. Minden napnak elég a maga baja.


Jézus elmondta, hogy akik keresztény életet élnek, vagy is utánozzák Jézus életét, a világban valóban nem fognak dúskálni az anyagi javakban, de nem is lesznek kenyér kéregetők. Mert Isten megadja nekik az élethez szükséges alapvető dolgokat.

(Zsoltárok 37:25) 25 Ifjú voltam, meg is öregedtem, De nem láttam az igazságost teljesen elhagyatva, Sem utódját kenyeret kéregetni.


Isten semelyik korban nem engedte, hogy teljesen elhagyatottá váljon valaki az élet alapvető szükségletétől, aki igazságosan, Istennel összhangban él.

Jézus sem volt szegény hajléktalan, mert nem az utcán lakott. És mindig volt mit ennie, sőt a ruházata is minőséginek számított, mivel varrás nélküli felsőruhát viselt.

Márknak pedig nagy háza volt, és szolgálót is tartott, tehát nem volt hajléktalan, szegény.


Azt kell megértened, hogy ha mindenki hajléktalan lenne aki őszintén összhangban él Istennel, azok között nem mindenki szegény, de nem mindenki gazdag. Sőt egymést támogatják, hogy akinek kevés van ne legyen túl kevés, akinek sok van, ne legyen túl sok.

(2Korintusz 8:14, 15) 14 hanem hogy most a ti fölöslegetek ellensúlyozza az ő hiányukat, hogy az ő fölöslegük is ellensúlyozza a ti hiányotokat, és így kiegyenlítődjenek a különbségek. 15 Mint ahogy meg van írva: „Akinek sok volt, annak nem volt túl sok, és akinek kevés volt, annak nem volt túl kevés.”

nov. 6. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!