A Biblián kívül milyen vallásban/szent könyvben vannak még az utolsó napokra szóló jövendölések?

Igen, például a Koránban és az iszlámban. Például fontos rész a Koránban, amely a világvégéről, az utolsó időkről, a végítéletről jövendöl az 56. szúra. A hadíszokban is elég gyakran előforduló téma a világvége. Hasonlóan képzelik el ők is, mint a keresztények és a zsidók. Lesznek jelei annak, hogy a végső idők érkeztek el: furcsa, szörnyű események, természeti katasztrófák, társadalmi válság, háborúk, a gonoszság rendkívüli elterjedése, Jézus második eljövetele, harcok az Antikrisztussal vagy arab eredetű szóval: Daddzsállal, a halottak feltámadnak, aki Jézus (Isa) és a próféták tetteit fogja utánozni stb.

Az Aveszta is ír hasonlóról és a zoroasztrianizmusnak (vagy mazdajánizmusnak) is része ez a tan. Új festi le az Aveszta legvégső korokra vonatkozó része az ítélet napját, mint a fény és a sötétség közötti végső küzdelmet, amikor azonban mégis a fény fog a sötétségen felülemelkedni és eljő Ahura Mazda (a Bölcs Úr) dicső uralma örökké, a rosszak elnyerik büntetésüket, a jók Ahura Mazdához közel kerülnek. A frashokereti az erről szóló doktrína. Úgy vélik, hogy a teremtés kezdetben jó volt, de a gonosz megrontotta és a világ végső soron visszaáll a kezdeti állapotba és hogy az egyén üdvözsége csak a lelkétől függ, egyetlen isteni lény (jazata) sem másíthatja ezt meg.

Bár nem tudom, hogy mennyire sorolod külön írásnak, de a Héber Biblia, a Tanakh is ír róla és a zsidó vallásnak is a része. A profetikus/prófétai irodalomban többször is előforduló téma. Mind nagy próféták, mind kis próféták tanítottak róla. Jóél, Zakariás, Ámosz, Hóseás, Ézsaiás, Dániel stb. A különböző jövendölések és egyéb héber bibliai utalásoknak egy részét értelemszerűen a keresztények Jézus első eljöveteléhez kapcsolták, míg a zsidók mindet a még mindig várt Messiás eljöveteléhez. A nem prófétai irodalomban is lehetnek rá finomabb utalások, de ott nem központi téma magától értetődően.

Hasonló nézetek a keleti vallásokban is léteznek. Például a buddhizmus szerint lesz egy eljövendő Buddha, vagyis Maitréja, aki a jövőben fogja helyreállítani a Tant, amikor a gonoszság hatalmas lesz a Földön és a Buddha eredeti tanításait rendkívül el fogják már torzítani. A prófécia nagyon gyakori az összes kanonikus buddhista szentiratban. A Páli Kánonban a hét Nap prédikációjában (Aňguttara-Nikăya) szintén szerepel egy elég részletes leírás a világ végső sorsáról a teljes apokalipszis előtt, alatt és után: hét Nap lesz az égen, melyek közül mindegyik haladóan pusztulni fog, míg végül a Föld is el fog pusztulni. A harmad Nap alatt például ki fog száradni a Gangesz és az összes nagyobb folyó. Érdekes, hogy a buddhista írásokban is hasonló előjelei vannak a világvégének: a növények és állatok pusztulni kezdenek, instabilitás, harag és gyűlölet, vágyak, háborúk, tévtanok stb. Mahájána, különösen kínai és japán szövegek is írnak hasonlókról. De egyébként a vadzsrajánában a Kálacsakra tantra elég borzasztó dolgokról prófétál: buddhisták által vezetett vallásháborúról és egyebekről.

A hinduizmusban Kalki avatárhoz kötődik a végidők, végső ítélet stb. gondolata, aki Visnu tizedik és egyben utolsó avatára. Szerintük például Visnunak vannak földi megtestesülései, ilyen volt például Krisna vagy Buddha is. Szerintük a Kali Yuga az utolsó a jelenlegi kort alkotó négy yuga közül. Az erkölcs egyre inkább csökken, míg az emberek marni fogják egymást, mint az állatok, a veszekedés és a képmutatás általánossá fog válni. A saivák szerint Síva végül el fogja pusztítani ezt a világot, hogy ezáltal megnyissa az alkalmat egy új világ teremtésére. De a hinduizmus lényegi része a teremtés, megtartás és pusztítás folyamatos körforgása. Ezt vázolja fel a trimurti: Brahma, Visnu és Síva hármassága is.

Szóval hasonló eszkatológia mind az ábrahámi, mind a keleti vallásokban megfigyelhető, akkor is, ha jelentős eltérések vannak a pontos részletekben, az alapképlet sokszor hasonló: katasztrófák az ember és a természet miatt, bűn, halál, negatív érzelmek, valamilyen rossz alak, valamilyen őt legyőző jó alak, végül mindennek vége és minden jóra fordul egy látszólagos oximoronnal.

De vajon miért lehet ez? Legelőször gondolom egyértelmű, hogy a zsidó, a keresztény és a muszlim vallások közös tőről fakadnak. A buddhizmus és a hinduizmus szintúgy. Egyrészt a közel-keleti ábrahámi vallások is keleti eredetűek, csak nem annyira keletiek, mint az indiai és kínai vallások. A buddhizmus a hinduizmusból származik, ami az ősi védikus vallásból. A zoroasztrianizmusnak vannak pre-zoroaszteri előzményei is. Mindkettő ősi vallás hasonló tőről fakad. A kereszténység és az iszlám meg a zsidó vallásból származik, ami az ősi izraelita vallásból, ami az ősi héber vallásokból ered. Földrajzilag eleve nem volt a kettő között nagy távolság ahhoz, hogy kialakuljanak hasonló hiedelmek (pláne, amikor még közelebb éltek egymáshoz a történelem viharai miatt). Másrészt érdemes megemlíteni, hogy az összes említett vallás profetikus. Közös vonás bennük, hogy mindegyik nagy hangsúlyt fektet a prófétákra, risikre, buddhákra, Messiásra, avatárokra stb. Tehát mindegyik a tanait Földön élt, történelmi (vagy legalábbis történeti személy magván alapuló, de sok részben mitikus és legendás), emberi testtel rendelkező, emberi élethelyzeteket megélő emberekre vezeti vissza. (Persze, a keresztény Jézus-kép és a hindu avatárok képei nem csak emberiek, de közös bennük, hogy földi emberek is voltak a hívek szerint.) Ezek az emberek csodákat tettek a hozzájuk csatolt történetek szerint és bizony jövendöltek, kinyilatkoztatták azt a spirituális, hitbéli, lelki megtapasztalást, amiben nekik részük volt. Így nyilván egy ilyen kulcsfontosságú esemény nagyon fontos helyre került ilyen esetben. Harmadrészt (ez szerintem sokkal fontosabb szempont, hisz az első kettő nem magyarázza a hasonló mítoszok létét távolabbi népeknél, köztük természeti vallások híveinél is) minden vallás, ami feltételez egyfajta teremtést, logikusan feltételez egyfajta pusztulást is. Hisz mindennek, aminek vége van, annak kezdete is van, valamint ez fordítva is igaz. Minden, ami keletkezett, az mulandó, mivel a világ pedig szinte biztosan keletkezett (ezt gondolja a modern tudományosság is), így bizonyos, hogy lesz vége is. Mivel a legtöbb esetben volt mítosz a teremtésről, így logikus, hogy lesz vég is. Elég az emberi élet analógiájára gondolni - amit nagyon egyszerű nagyba is kivetíteni -, ami szintén megteremtetik, él, majd elpusztul.