A Szent István korabeli magyarok könnyen maguk mögött hagyták a pogány szokásaikat, és lettek keresztények? Vagy ez hosszabb bonyolultabb folyamat volt?

A történelmi források alapján már nagyon sokan vándorlás közben felvették a kereszténységet, jelentősebb ellenállás általánosan nem volt, inkább csak egyes hatalmi körökben, akik aztán az embereket is feltüzelték. Koppányt szeretik a keresztényellenesek az ellenállás egyfajta szimbólumává emelni, de a buták nem tudják, hogy Koppány is keresztény volt, csak keleti rítus szerinti.

Teljesen persze nem szűnt meg a pogányság egyik napról a másikra, erről tanúskodik a Vata-féle pogány lázadás, amikor nagyon sok ártatlan papot megöltek, de Gellért püspök is ekkor szenvedett vértanúságot. Viszont ez a társadalomnak egy kisebb szelete, s itt az is szerepet játszott, hogy szerették volna a hatalmat megkaparítani.

Ifjak, lázadók. Lázadozva ahogy mindig is szoktak őseik szokásai ellen váltak kereszténnyé. Úgymond az volt a menő. Ma másképp lázadoznak. Ma már aki lázadozik nem keresztény elveket vall. De lázadoznak az őseik szokásai, hite ellen.

De mindig így volt, mindig így lesz.

Ahogy írták, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a semmiből egyszer csak István kitalálta, hogy holnaptól legyen mindenki keresztény.

A magyarok ismerték már a kereszténységet, csak egyrészt a kereszténység sokaknál keveredett pogány rítusokkal is, másrészt jelen voltak a kereszténység eretnek irányzatai is, lásd arianizmus.

Szent István ezért hívott be nyugatról bencés szerzeteseket, hogy ne amolyan "népies" vallásosság legyen, hanem tanultabb, kiforrottabb.

Ahogy már írták, igazából Koppány sem volt pogány (bár azt nem tudjuk, hogy szíve mélyén miben hitt), de "Bizánc jelét magamra vettem", ahogy a rockoperában énekli, és ez tényleg így volt, mert megkeresztelkedett bizánci kereszténynek.

Persze, voltak még pogánylázadások. De ezek egyáltalán nem a társadalom többségét képezték le, hanem kisebb csoportok voltak.

A magyarok körében már a honfoglalás előtt valamilyen szinten ismert volt a kereszténység, ha mást nem a bizánci követjárásoknak köszönhetően. Ugyan vannak keresztek a 10–11. századi sírokban, de semmi esetre sem általános melléklet. A több mint 20 000 eddig feltárt 10-11. századi sírból alig 150 egyszerű és ereklyetartó mellkereszt került elő (és lehet, hogy ezzel a 150-nel sokat mondok). A mellkeresztek nagyrészt gyermek és női temetkezések kíelsérő leletei voltak, gyakran ételmelléklettel és egyéb amulettekkel együtt kerültek elő, amik erősen megkérdőjelezik, hogy a viselőik tisztán keresztények lettek volna. Közelebb állhat az igazsághoz, hogy ezt is egyfajta óvó amulettnek tekintették, és a keresztény Istent egynek a több általuk tisztelt égi entitás közül. Az egyik ilyen sír Szobon került elő, ahogy egy kislányt ongonnal (átfúrt állatcsont) és ételmelléklettel temettek el, de az ongon mellett a kereszt is a nyakában lógott. Maga a temető, ahol előkerült erőteljesen pogány rítusú volt, több ételmellékletes és fegyveres-lószeszámzatos gemetkezés is előkerült, amelyek mind kivétel nélkül a 10. század végére-11. századra keltezhetőek, amikor már elég erőteljes volt a nyugati papság térítő tevékenysége.

A térítés kezdeti fázisában nem ritka a szinkretizmus, amikor a népi vallásosság integrálja az új hit egyes elemeit, pl. beolvasztja a saját panteonjába Isten és/vagy Jézust (lásd Géza híres-hírhedt, mondata arról, hogy nem lá kivetnivalót abban, hogy egyidejűleg két istent is tisztel). A pogány vallás/hiedelmek minimum a 11. század végéig életben voltak, erre jó példa I. (Szent) László törvénye, ami tiltja a a fáknál és kutaknál való áldozást; de nem kizárható, hogy elzárt területeken vagy a periférián még a 12. században is fentmaradt a régi hitvilág, ha máshogy nem, egyfajta népi szinkretizmus formájában.

Ezekből is látszik, hogy nem úgy játszódott le, hogy István megszólalt: ettől a másodperctől mindenki keresztény, hanem egy relatív lassú és valószínűleg atrocitásoktól nem mentes folyamat lehetett.