Miért nem akarnak tudni az érdekeltek Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus hátteréről?
Ez a jogos kérdés azért merült fel bennem, mivelhogy a Gergely-naptár szerint ma van Jézus keresztre feszíttetésének 1999. évfordulója.
1999 évvel ezelőtt a mai napont, i.sz. 25.04.01-én (3785. niszán 14-én), a Peszách ünnep előkészületi napján, mint minden ilyen ünnepet megelőző napon, az Ezsdrás által i.e. 445-re megalkotott Tórára hivatkozva hibátlan bárányt áldoztak (Mózes II. 12,1-14; Mózes III. 23,4-5; Mózes V. 16,1-7) Istenüknek, JHVH-nak a történelmi tényként elfogadtatott egyiptomi kivonulás (exodus) emlékére.
Jézus személye azért volt alkalmas a páskabárány (A korinthusiakhoz írt I. levél 5,7; Péter I. 1,19) szerepére akkor, mivelhogy az i.e. 8.02.10-én történt világra jövetele alkalmából a kozmikus kígyó égisze alatt látta meg a napvilágot, azaz a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásakor, aminek értelmében a negatív hatásúnak tartott bolygók a Nap mögött felsorakozva elvesztették úgymond a Földre gyakorolt rájuk jellemzőnek vélt befolyásukat.
Ferenc pápa a 2016.03.15-én tartott "Jézus szeretetből megsemmisül és legyőzi a kígyót" ( [link] ) című említésre méltó bibliamagyarázatában többek között Jézusnak és a kígyónak kapcsolatáról beszélt. Állítása szerint:
"Olyan állat a kígyó, mely a Szentírásban a pusztító hatalom jelképe, de egyúttal a megváltás titokzatos szimbóluma is"
""A kígyó a bűn jelképe, a kígyó öl. De a kígyó másfelől megment. És ez Krisztus titka. Pál, amikor erről a titokról beszél, azt mondja, hogy Krisztus kiüresítette önmagát, megalázta magát, semmivé lett, csak hogy megmentsen bennünket. De még ennél is erősebb ez a kifejezés: "Értünk bűnné lett." Az előző képet használva, így lehetne mondani: értünk kígyóvá lett. Ez a prófétai üzenete a mai olvasmányoknak. Az Emberfia, mint kígyó, bűnné lett és felemeltetett, hogy ezáltal üdvözítsen bennünket""
"Ez a megváltás története, ez Isten szeretetének a története. Ha mi meg akarjuk ismerni Isten szeretetét, akkor nézzünk a Keresztrefeszítettre, a megkínzott emberre, aki kiüresedett az istenségéből, hagyta magát beszennyezni a bűnnel. De az Isten, miközben megsemmisül, valójában ekkor pusztítja el a rosszat, amit a Jelenések könyve "őskígyónak" nevez."
Miről beszélt itt valójában Ferenc pápa?
A kozmikus kígyó nem csak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása a misztériumok értelmében.
Már csak az a kérdés, hogy miképpen lehetséges ez?
Mint ahogy jeleztem, a kozmikus kígyó, azaz Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállása az ősi asztrológia szabályzói szerint a jó kozmikus forrásának számított. Ilyen konstelláció alatt látta meg a napvilágot többek között Hom, Zoroaster, Mithrász, Szt. György, Attila, Álmos, David Reubeni, Sabbatai Cví és Jiddu Krishnamuri is, ezért ismert a születésük pontos időpontja.
A középkori úgynevezett "Szegények Bibliájában" (Franz Laib: Biblia pauperum, Zürich, 1867, Tab. 1.) olvasható az alábbi mondat:
"Vipera vim perdit sine vi pariente puella.", azaz "A kígyó elveszti erejét, amikor a szűz (*Mária) szül." (Klaus L. Matefi fordítása)
Jézus születésekor tehát ez a kozmikus kígyó úgymond ERŐTLENNEK számított!
Ézsaiásnál is találunk utalást a kígyó különböző megjelenési formájára vonatkozóan:
"Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréből vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz." (Ézsaiás 14,29)
Ugyanez a mondat Károli Gáspár 1867-ben Kőszegen kiadott Bibliájából:
"Ne örvendezz te Filiszteusoknak egész országa, hogy annak veszszeje megromlott a`ki téged ver vala: mert a`kígyónak magvából basiliskus származik, és annak magva lészen tüzes szárnyas sárkány!"
Nagyszombati Káldi György (1573 - 1634) jezsuita szerzetes és bibliafordító által először 1626-ban Bécsben kiadott, majd 1732-ben ismét megjelentetett Bibliájában ez eképpen hangzik:
"Ne örvendezz te egész Filistæa, hogy meg-törettetett a`téged verönek veszszeje: mert a`kígyónak gyökeréből basiliskus származik, és a`magva a`madárnak el-nyelője."
A szabályos kozmikus keresztet a mítikus sárkány, vagy pedig a farkába harapó kígyó jelképezi:
A farkába harapó sárkány, azaz az uroborosz szemléletesebben szimbolizálja a Schemhamphoras kozmikus forrásainak egymásba történő átalakulását, átlényegülését, de még tökéletesebben ábrázolja ezt a ∽102/136 éves folyamatot a "kígyó fogta sárkány és a sárkány fogta kígyó" kompozíciója:
Jézus keresztre feszítése alkalmából ez a kozmikus kígyó egy T-keresztet alkotott a zodiákusban ( [link] , [link] , [link] , [link] , [link] , [link] , ami viszont már nem a jó kozmikus forrásának számított, hanem a gonoszénak. Jézus mielőtt kilehelte volna a lelkét nem véletlenül nyilatkozott eképpen:
"éli, éli, lamá sabaktáni! azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Máté 27,46)
"Elói, Elói, lámá sabaktáni! - ami azt jelenti: "Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem?"
Pál állítása értelmében "Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk"..." (Korintusiakhoz írt II. levél 5, 21).
Jézus természetesen nem vált bűnné a kereszten, hanem a kozmikus kígyó szellemi hatása vált negatívvá (kakodémoni, ahrimáni, luciferi, etc.), Jézus születéskor képviselt hatásával (agathodémoni, ormuzdi, etc.) ellentétben.
Pál a Korintusiakhoz írt első levelében ezeket nyilatkozza:
"Krisztus ugyanis nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét. A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje." (1,17-18)
Magától értetődik, hogy itt Pál nem egy fából összetákolt kivégzőeszközre, egy fakeresztre célzott, hiszen azt miképpen lehetne "Isten EREJÉNEK" tekinteni?...
Pál egyértelműen itt a Jézus kivégzésekor realizálódott kozmikus T-keresztre célzott, ami már nem az ERŐTLEN kozmikus kígyó volt akkor, ami büntelen születési adottságokat garantált Jézus számára, hanem az ERŐS kozmikus kígyó, azaz Isten EREJÉNEK szellemi forrása, ami egyben a bűnnek is úgymond az eredete. Emlékezzünk csak az Ezsdrás által megalkotott és Mózesnek tulajdonított teremtés mítoszában részletezett édenkerti jelenetre:
"A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!" (2,16)
"A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: "Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?" Az asszony azt felelte neki: "A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni." A kígyó erre azt mondta az asszonynak: "Dehogyis haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!"" (3,1-5)
Az itt leírtakat a képzőművészeti alkotások egy fára (az élet fájára, ami azonos a Földünkkel) feltekeredett kígyóval ábrázolják, ami rávette Évát, hogy egyen a tudás fájának gyümölcséből (almának ábrázolják), mert az az örök élet forrása, és isteni tudás birtokosává teszi majd, aminek következtében tisztában lesz a jónak és a rossznak az eredetével:
A "tiltott gyümölcs" az alma volt a hyaományok szerint. Ennek az lehetett az oka, hogy a kettévágott almának a magháza pentagramma formájú, ami a titkos tudásra, azaz Schemhamphoras-sal kapcsolatos asztrológiai ismeretekre utal:
A rabbinak tanult Pál szerint Jézust "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (A zsidókhoz írt levél 9,15) kellett keresztre feszíteni, mivelhogy a "törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, a vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat" (A zsidókhoz írt levél 9,22).
Judea római helytartja, Poncius Pilatus feszíttette keresztre Jézust a Szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,1; Márk 14,1; 15,1; Lukács 22,2; 23,1; János 11,45-53; 18,14) annak ellenére, hogy bűntelennek (Máté 27,24; Lukács 23,4; János 19,4) találta és ezért jelképesen mosta is kezeit.
A népi hagyományok joggal hangoztatják, hogy Júdás április elsején lett öngyilkos, Jézus keresztre feszíttetésének napján, amiről persze se a keresztény egyházak, se pedig a témát kutatók nem akartak eddig tudomást venni...
De vajon miért is nem?
Nem, ez egy ironikus véleménye volt. :)
Ha nem értetted, akkor sajnálom.
"Nem, ez egy ironikus véleménye volt. :)"
A véleményed egy laikus véleménye...
"a Gergely-naptár szerint ma van Jézus keresztre feszíttetésének 1999. évfordulója"
Kérdéseddel számomra csupán kettő gond van. A Gergely naptár eleve pontatlan tudjuk hogy Jézus időszámításunk előtt 8 körül született ugyanis Augustus császár idején három népszámlálást tartottak az egyre hatalmasabb birodalomban: i.e. 28-ban, i.e. 8-ban, illetve i.sz. 14-ben. És mint tudjuk Mária és József népszámlálás alkalmával utaztak Betlehembe, ahol Jézus született. A legnagyobb jó indulattal feltételezem hogy Gergely csak 8 évet tévedett. És ha csúszik a születés, csúszik a kereszthalál dátuma is.
A másik gond hogy időszámításunkból hiányzik 150-200 év körülbelül. Amiről mi pontosan nem tudjuk hogy mennyi.(biztos vagyok benne hogy vannak körök akik tudják pontosan pl a Vatikáni könyvtárban meg vannak ). Valószínűleg egy újabb szándékos hamisításról van szó higy mi átlag halandók ne tudjuk az időket számolgatni (ez az elit kiváltsága) pl a Dánieli 2600 éves prófécia alapján. Ezért tevedtek a Jehova tanúi és az adventista mozgalom. De nem is az a fontos hogy az időket számolgassuk, hanem hogy Isten vezetésére figyeljünk.
23./24. bejegyzésre a válaszom:
Itt meg fogsz érteni mindent: https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Nem unod már?
Primo, a Szentírás mindenfajta az ezoterika minden fajtáját és formáját elítéli; a mózesi törvények szerint ilyen űzéséért halál járt (ld.: Lev 19,26; 20;27; MTörv 18,10-13 stb.).
Secundo, mivel a különböző kozmikus erőkbe vetett hit az Isten egyetlen isteni létét tenné kétségessé; emiatt összeegyeztethetetlen a keresztény állásponttal. Tehát a válasz: mert NINCS KOZMIKUS HÁTTERE.
Tertio, az előző 4 kérdésedben már tarthattál erről az eretnekséget és sületlenséget egymásra halmozó véleményedről. Rengeteg ténynek mondasz ellent, néhányat meg is említettek előttem.
Utánanéztem a Schemhamphorasnak. Rettenetes eretnekség, ráadásul logikai ellentmondásokkal és mindenféle varázslással fűszerezve.
Az alaphelyzet, hogy az irat szerint az Ádonájnak 72 neve van, s aki ezeket ismeri az mindenféle szupererőt nyer. S ezeket felírták a szentek szentjében. S hogy ne szerezze meg senki a neveket valami bronzszörnyet raktak oda, ami miatt elfelejtette. Ez már önmagában ellentmond a zsidó és a keresztény hitnek; mert minden hatalom Istentől ered, nempedig mindenféle nevekből. Meg Istent befolyásolni NEM tudod; tehát vele kapcsolatos dolgokkal NEM LEHET VARÁZSOLNI.
És szerintük Jézus rafinált módon felírta ezeket egy papírra, azt (!) belerejtette a LÁBSEBÉBE, s hiába felejtette el, a papíron rajta voltak; innen a hatalma az irat szerint.
Ez már most rettenetes eretnekség. S logikailag is ellentmond. Ha nem volt hatalma, nem tudott volna csodákat tenni; ne feszítették volna keresztre, tehát LÁBSEBE SEM VOLT, mibe belerejtse, s főkép hatalom nélkül feltámadni sem tudott volna! S egyáltalán hogy tudta volna használni a neveket, ha halott?!
Sehogy. S itt nem olvastam tovább, ennyi elég is volt nékem. Mindenképp tanulságos, milyen hülyeségeket lehet beetetni az emberekkel.
"Nem unod már?"
Amiről te itt hosszasan írkáltál, arról a VIII. században héber nyelven megjelent kiadvány, a Toledoth Jeshu számolt be és ezt próbálta kellő ismeretek hiányában kielemezni Martin Luther a könyvében: [link] .
Természetesen a Schemhamphoras nem az itt említett könyvek alaptalan magyarázataira bazíroznak a valóságban.
Ha érdekel, itt megismerheted a lényegét: [link] .
#27
Ennek a rövidített verzióját olvastam el. A lábsebes rész akkor nem áll. Teljesen olyannak tűnik nekem, mint amikor láttam egy okfejtést arról, hogy a saláta az Illuminati műve. Az is valamit módosított, annak egy kis részéből (a többi részét elfelejtve) épphogy követhető módon következtetést von le; ezt megcsinálja párszor, s kész is van.
De még mindig vannak ellenvetéseim, amiről a csodálatos irományos egy szót sem ír:
Primo, ha 72 név van, akkor egy kicsit nagy papírra kellene felírnia Jézusnak, mégha minden név max. 4 héber betűből áll (s mivel ezek nevek, tehát a pontozás gondolom nem árt), kétlem, hogy az a papír nagyon befért volna a lábába.
Secundo, a teljesen átvérzett, hozzányúlsz és atomjaira eső állapotú papírról szerintem nehezen lehet bármit is elolvasni.
Tertio, bárhogy is nézem a Kiv 14,19-21 miért támasztaná alá azt a baromságot? Egy angyal neve sem látom benne a héber szövegben, s még a יהוה sem szerepel benne! Tehát az angyalneves okfejtést joggal nevezhetjük kamuzásnak.
Quatro, ahogy látom, az az oldalon már le is van írva a 72 név, mégsem érzem magam istennek. Vajon miért?
Quinto, már a szabadkőművesek művei is hiteles forrásnak számítanak? Mert közel sem azok.
Sexto, hol a forrás, hogy Ezdrás próféta ilyen marhaságot alapított volna? Mert azt sehol sem látom; mert csak úgy de facto kijelentik, egy csomó más dologgal együtt.
Septimo, azt sem látom, hogy hogyan lettek hirtelen a nevekből a bolygók állásai. Mert ez is csak mondja minden alátámasztás nélkül, vagyis bocsánat, valami másik teljességgel hiteltelen ezoterikus forrásra hivatkozva.
S itt már áttereli hazai terepre az egészet; mert az “ilyen bolygó így meg úgy áll” című dologba bármit be lehet magyarázni.
Ez lenne az a csodálatos elképzelés, amit nekünk el kéne fogadni? Nincs semmi alapja az egésznek, s feltételezésekből, meg hitelesnek nem nevezhető könyvekből von le nyakatekert következtetéseket, arról nem is beszélve, hogy hazudik mint a vízfolyás a Bibliának kapcsolatban —mert meglepő módon az általa idézett ige helyeken semmi olyasmi nem volt— és emiatt nem tartom kizártnak, hogy a többi forrásánál is pontosan ugyanezt teszi.
Ezzel sosem fogod megváltoztatni a keresztény világképet.
Engem viszont több eretnekség nem érdekel.
Surrexit Christus, alleluia! (Vere surrexit, alleluia!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!