Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért nem átkozzuk ki a...

Miért nem átkozzuk ki a kereszténységből az unitárius univerzalistákat, mint komoly eretnekséget? Az ő vallásuk nem nagyon súlyos eretnekség?

Figyelt kérdés

Nem elég, hogy tagadják a Szentháromságot, ami már eleve igen-igen húzós, bár még bizonyos esetekben lehet kereszténységnek mondani, ha nem is igaz kereszténységnek, amennyiben a Bibliában tiszta szívből hisznek és Jézust is próbálják a maguk módján követni (kvázi biblikus unitáriusok). Ők továbbmennek, tagadják a Biblia tévedhetetlenségét, a liberális teológiát követik, emellett elvetik az örök kárhozat lehetőségét, azt hiszik, hogy voltaképp minden ember üdvözülhet. Úgy gondolják, hogy a Biblia egy emberek által írt mű, az egész metaforikus, nem ihlette az egészet Isten, bár Isten tükröződik benne, de szinte semmit nem szabad szó szerint értelmezni belőle, az egész metaforák és allegóriák sorozata, sokan tagadják már a szűztől születést, az üres sírt és a testi feltámadást is. Bárki lehet a közösség tagja, akár még ateista is. A bibliai törvényeket sem (az újszövetségieket sem) értelmezik szó szerint, mert "nem az ókorban vagyunk", ugyanígy elutasítanak mindenféle rögzített hitvallást. A lelkészeiket el kezdték oktatni a poliamória, meg mi egyéb témakörében. Elutasítják azt is, hogy Jézus Isten fia lenne, a csodákat is mind elvetették. Ellenben a new age-hez el kezdtek közeledni és akár new age hitű ember is lehet tag. Sőt, külön szekció van nekik, meg a mindenféle újpogány (pl. wicca) irányzat felélesztőinek is. És itt most nem arra gondolok, hogy a kereszténységgel összeegyeztethető dolgokat (mint például a buddhista meditációs technikákat, amit katolikus szerzetesek is gyakorolnak), hanem például varázslást, mágiát, aminek a létezését nem vetik el, és a gyakorlása is megengedett. Megosztó a köreikben, hogy keresztények-e. Sokan kereszténynek vallják magukat, akkor is, ha egy ennyire elfuserált hitrendszerük van.


És nem, nem valami kis elzárt közösség. Egyre inkább terjed, és a Magyar-Erdélyi Unitárius Egyház testvéregyházai (!) ezek.


Az ő vallásuk nem nagyon súlyos eretnekség? Kereszténység?


Szerintem ki kellene átkozni őket a kereszténységből.


Miért nem tették meg?



2023. okt. 31. 02:02
1 2 3 4
 31/40 Jégszív ***** válasza:

#30.

Majd pont te, és a hozzád hasonló begőzölt fanatikusok mondják meg, milyen a béke és mi a tévtan! 😕

Véletlenül nem az orbánviktornak képzeled magadat?

nov. 21. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/40 A kérdező kommentje:

#31.

A Bibliával ellentétes és magát kereszténynek vallja, tehát tévtan.


Nem én mondom, hanem a katolikus, kálvinista, lutheranus és ortodox vezető teológia.

nov. 22. 13:23
 33/40 A kérdező kommentje:

#31.

Ha szó szerint Jézus szavaival ellentéteset tesz a kereszténység nevében az nem tévtan???

nov. 22. 13:24
 34/40 Jégszív ***** válasza:

És ki teszi azt!?

A vallásháborúk, az inkvizíció, az autodafék, a képtelennél képtelenebb dogmák, az elsikált abúzusok Istennek tetsző üdvös cselekedetek?

Elmész ám te a ...


Egyébként számítottam erre a reakcióra: Mi lenne, ha nem SZÓ SZERINT, hanem annak SZELLEMISÉGÉVEL azonosulnátok, ÁLSZENT KÉPMUTATÓK!

nov. 22. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 A kérdező kommentje:

#34.

Milyen jogon adsz teológiai iránymutatást, ha nem vagy keresztény?


Másrészt a történelmi egyházak elismerték a saját antibiblikus tanárokat is. Kb. az egész ellenreformáció ezt célozta.

nov. 23. 15:46
 36/40 A kérdező kommentje:
Szerinted a mágia összeegyeztethető Jézus szellemiségével?? Vagy az istentagadás?
nov. 23. 15:47
 37/40 A kérdező kommentje:
Ha szellemiséget írtam volna, akkor még azt hoztad volna fel, hogy azt meg mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja!!!
nov. 23. 15:48
 38/40 anonim ***** válasza:

Kapjál már a fejedhez, te begőzölt HÜLYEGYEREK!


Amikor Európában, kiváltképp Magyarországon!

- egyre nagyobb erkölcsi válságban van a kereszténység,

- a templomba járók száma szignifikánsan csökken,

- a házasságoknak egyre nagyobb aránya végződik válással,

téged az zavar, hogy vannak, akik nem úgy értelmezik a Biblia egyes szakaszait, ahogyan azt te nyájad elvárná!?


Az zavar, hogy erkölcsi tekintetben esetleg magasan feletted állhatnak? (No persze, erről kussolsz, mint egy trappista sajt...)

Az az érzésem, neked mindegy miért és ki ellen, de egy állítólagos magasztosabb eszme ÜRÜGYÉVEL tudjál másokat megvetni, megalázni, esetleg gyűlölni!


Hát SZÉGYELLD MAGADAT!

nov. 23. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 Jégszív ***** válasza:

#35.


"Milyen jogon adsz teológiai iránymutatást, ha nem vagy keresztény?"

Már bocsánatot kívánok! Nem gondolnám, hogy ez a téma holmi belterjes keresztény belügy volna. (Különben sem tőled kértem volna engedélyt...) Mielőtt KIÁBRÁNDULTAM volna a hitből, úgy érzem, jobban ismertem a vallást, mint te, ezzel a beszűkült fanatizmusoddal!


Úgy őszintén:

Meg tudod mondani, kinek, milyen haszonnal jár az általad elképzelt vaskos KIREKESZTÉS?


Az általad vázolt többi szellemi hasmarsra (mágia, antibiblikus tanárok, istentagadás) nem tudok válaszolni. Ezeket én szóba se hoztam, ezek csupán a tulajdon elmeállapotod termékei, bocs!

nov. 23. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 A kérdező kommentje:

#39.

Az unitárius univerzalisták ezt elfogadják, nem tartják nefatív dolognak...


#38.

Aminek fő zászlóvivője az unitárius univerzalizmus.

nov. 23. 21:13
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!