Pápa Isten földi helytartója!?

Az Újszövetségi Szentírásban öt különböző metaforát találunk az egyház alapításával kapcsolatban. (Mt 16,18; 1Kor 3,11; Ef 2,20; 1Pt 2,5-6; Jel 21,14). Az egyik ilyen hasonlat, amikor Jézus Krisztus „sziklának” nevezi Pétert: „Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Mt 16,18)

Egyesek kétségbe vonják Jézus ama szándékát, hogy ezzel egyházát Péterre alapozza, szerintük az egyház alapja valami más.

Mások azzal érvelnek, hogy a fenti szakaszban különbség van a görög Péter (Petrosz) illetve a szikla (petra) szó között, viszont figyelmen kívül hagyják a kézenfekvő magyarázatot: petra, a nőnemű főnév egyszerűen módosítva lett, hímnemű végződést kapott, mivel nőnemű szó nem lehet férfinév. A nembeli változtatásnak pusztán stilisztikai okai vannak.

Ezek a kritikák egyként mellőzik észrevenni, hogy Jézus arámul beszélt és a mindennapi életben Pétert Kéfás vagy (átírástól függően) Kéfa néven nevezte – ahogy ezt a Jn 1,42 mutatja. Ezt a szót fordítottak azután görögre Petrosz-ként. A valójában arámul elhangzott mondat, melyet Jézus Péternek mondott, tehát így hangzik: „Kéfa vagy, erre a kéfára építem egyházamat.”

Az egyházatyák – azon keresztények, akik időben, kultúrában és teológiai vonatkozásban legközelebb álltak az apostolokhoz – az alábbi idézetek tanúsága szerint tisztán megértették Jézus ama szándékát, hogy egyházát Péterre kívánta alapozni.

Tatianosz (120-172)

„Simon Péter válaszolta és mondta: «Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia». Jézus erre válaszolta és mondta neki: «Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám, aki a Mennyben van. Én is mondom neked: Kéfás vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.»” (Diatesszaron 23)

Tertullianus († 220 után)

„Rejtve maradt valami Péter előtt, akit a felépítendő egyház sziklájának neveztek, aki megkapta a mennyek országának kulcsait és azt a hatalmat, hogy oldjon és kössön a mennyben és a földön. (vö. Mt 16,18 skk)” (De praescriptione haereticorum 22)

„[A]z Úr ezt mondta Péternek: «erre a sziklára építem egyházamat, neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.». … Miféle ember vagy te, hogy felforgatod és megváltoztatod az Úr nyilvánvaló szándékát, minekutána ő személyesen ruházta ezt Péterre. Rád építem egyházamat – mondja – és neked adom a kulcsokat.” (A szerénységről 21,9-10).

Origenész (184-254)

„Nézz [Péterre], az egyház hatalmas alapjára, a legszilárdabb sziklára, melyre Krisztus az Ő egyházát helyezte. És mit mond neki a mi Urunk? «Te kishitű» – mondja –, «miért kételkedel?» (vö. Mt 14,31)” (Homília a Kivonulás könyvéről 5,4).

Cyprianus (†258)

„Az Úr mondta Péternek: «Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.» [Mt 16,18-19]. … Őrá építette az egyházat, neki parancsolta meg először nyája legeltetését [Jn 21,17], és noha az összes apostolnak ugyanolyan hatalmat adott, mégis egy tanítói széket alapított, és tekintélyével az egy egység egy alapját és eredetét határozta meg. A többi [apostol] is az volt, ami Péter, de az elsőséget Péter kapta, és így mutatkozik meg az egy egyház, és az egy szék. Pásztorok mindannyian, de egy nyáj van, amelyet az összes apostol közös egyetértéssel legeltet. Aki ezt a Péter-egységet nem tartja, az hogyan gondolhatja, hogy megtartja a hitet? Aki elhagyta Péter székét, amelyre alapozódott az egyház, az hiheti magáról, hogy az egyházban van?” (A katolikus egyház egységéről 4; első változat)

„Egy Isten, egy Krisztus és egy egyház van, valamint egy katedra, mely az Úr szava szerint Péterre helyeztetett. Másik oltárt emelni új papsággal az egy oltár és egy papság mellett nem lehet. Aki máshol gyűjt, az szétszór.” (Levelek 43,5)

A pápa előtti tisztelet kimutatás nem a pápa személyének szól, hanem Krisztusnak, akit ő képvisel. Mellesleg ott, ahol, amire te gondolsz, ott nem a testmozdulat a lényeges, hanem a lelkület, amit képvisel. Ha imádatot jelent (pl. az ókorban azt jelentette), akkor azt nyilván nem szabad embereknek kimutatni. Azonban a testmozdulat nem csak ezt jelentheti, pl. Japánban az emberek meghajlással köszöntik egymást, ami ott egyszerűen a tiszteletkimutatás jele. Na, itt is ezt jelenteni, ezért lehetséges.

[link]

A római katholikus Egyház Krisztus igaz Egyháza, mert egyedül ő rendelkezik az apostoliság jegyével.

A különféle keresztény nevet viselő felekezetek már keletkezésükkel megtagadták mind az apostoli eredetet, mind az apostolifolytonosságot: valamennyi az ősi Egyháztól való elpártolás útján és az Egyház feje ellen való lázadásban született. Különfélék voltak az indítékaik és viszontagságaik; egyben hasonlítanak: Ecelesiam non audire.

Egészen nyilvánvaló ez a protestáns felekezeteknél, melyeknek régibb képviselői az apostoli folytonosságot azzal akarták megóvni, hogy az Egyházban mindig voltak újítók, akik mintegy a hivatalos Egyház mellett haladó protestáns hagyománynak lettek volna hordozói. Ezt azonban az Úr Krisztus rendelkezése egyenest kizárja: Péter szikla-alapjára építi az Egyházat, apostolait küldi teljes hatalommal, és velük marad a világ végezetéig; aki rájuk hallgat, üdvözül, aki nem, elkárhozik. S így értelmezi szavát a régi Egyház is: akik nem voltak egyetértésben a katholikus Egyházzal, és annak fejével, azokat mint az Egyházra nem hallgatókat kirekesztették. A mindenkori szakadárok és eretnekek lázadozása és negativitása nem elég a jogutódlás és folytonosság megteremtésére: a tagadás sokszerű és egység-bontó; nem építő, hanem rontó elv. Ha az apostolok jogos utódjai mellett még a rendkívüli «reformátorok» sora is gyakorolna törvényes felsőbbséget, az Egyháznak két mellérendelt vezetősége volna, melyekre nézve semmi sem biztosítaná az összhangzatos együttműködést; ez tehát a zavarnak és széthúzásnak törvényesítése volna az Egyházban. Különben is hol vannak itt azok a «jelek», (csodák, jövendölések, messze ragyogó szentség), melyek a rendkívüli isteni követeknek az üdvtörténet során mindenha világos pecsétjei voltak? A különféle keleti és görög egyházakban is hiányzik az Egyház fejével való közösség, tehát az apostoli folytonosság formai eleme, ha esetleg meg is volna az anyagi apostoli folytonosság, melyet az igazság némi látszatával talán lehet állítani némely régi keleti egyházról.

Valamennyi megtagadta az apostoliság formai elvét, Szent Péter utódjának főségét, melyet elődjeik még vallottak; tehát más egyház lettek; mint ilyenek (mint görög-keleti vagy lutheránus egyház) hosszú évszázadokkal az apostolok után keletkeztek; tehát nem lehetnek apostoli Egyház. Azonkívül kifejezetten és programmszerűen függetlenítették magukat (különösen a protestánsok és a görög-keletiek) a római Egyháztól; tehát készakarva kiváltak az apostoli testületből. Mint hogy így forma szerint föladták az apostoliság elvét és biztosítékát, nem csoda, ha elvben megváltak a belső apostoliságtól is, különösen a tanítás apostoliságától. Ezt világosan mutatja a protestánsok tétovázása a tanítás terén, melynek története az evangéliumi igazság lemorzsolása egészen a Krisztustagadásig (lásd az «Apostolicum» körüli vitát Megindította Harnack Das apostolische Glaubensbekenntnis 1892; cf. DörholtDas Taufsymbolum I 1898. Nálunk is Tisza István tett indítványt a ref. konventben., hogy az Apostoli hitvallást a «modern» igények szerint át kell dolgozni, s «a test feltámadását» elhagyni.). Bő bizonyságot szolgáltat rá a keletiek története is.

Viszont a katholikus Egyház apostolisága szembetűnő: A katholikus Egyház feje, a pápa ugyanis feje a római Egyháznak, mely Szent Pál tanúsága szerint apostoli eredetű. Sőt a római Egyház püspöke mint az Egyháznak feje Szent Péter jogutóda; a többi katholikus egyházfő pedig vele jogi, tanításbeli és szentségi egyességben van; tehát minden katholikus egyházi elöljáró legalább forma szerint apostol-utód. Ezzel pedig biztosítva van valamennyinek apostoli eredete és folytonossága, s nevezetesen a tanítás apostolisága is. Az egyháztörténet tanú rá, hogy a katholikus Egyház sohasem kompromittálta az apostoli tanítást; az első eretnekségek kora óta elve volt az apostoli hagyományból nem engedni. Már az első eretnekekkel szembe szögezte az apostoli hitvallást és az apostoli utódlás elvét; és ettől nem tágított, ha még oly érzékeny áldozatokba került is.

Az apostoliságnak ezt a katholikus kritériumát könnyen és biztosan lehet alkalmazni. Jézus Krisztus Szent Péter szikla-alapjára építette Egyházát; tehát ott lehet találni Krisztus igaz Egyházát, ahol Szent Péter széke, a szikla-alap található. Már Szent Ambrus beszéli testvéréről, Satyrusról, hogy mikor hajótörés ismeretlen tájakra vetette, minthogy az igaz hitet mindennél többre becsülte, ama helynek püspökétől mindjárt csak azt tudakolta: egységben van-e a római Egyházzal? Ugyanígy tett Szent Jeromos a keleti szakadások láttára: «Α háromfelé szakadt egyház szétkapkod engem . . . Én meg azt kiáltom: aki Szent Péter székével van egyességben, az az én emberem!» Szent Ágoston hivja a donatistákat: «Jöjjetek testvérek, ha a szőlőtőbe akartok iktatódni. Fáj az ember szive, így lemetszve látni benneteket. Olvassátok meg a püspököket, kezdve Szent Péter székén, jól ügyeljetek, az atyák ama sorában melyik kire következik: az ama szikla, melyen nem vesznek erőt a pokol gőgös kapui».

"Sajnos, voltak méltatlan pápák is; igaz, hogy 262 közül legföljebb 8—10. De a legtöbb pápa, ha egyénileg egyben-másban hibázott is, komoly főpap volt, sok köztük az életszentség s vértanúi hősiesség példája." A számtan nem erősséged, de hát Szent Ágostonnak se volt az:) A kérdés inkább az: melyik pápa nem követett el súlyos bűnöket? A katolikus egyház formálisan a szigorú moralizmus alakját öltötte magára, amely a bűn és halál, a tisztítótűz, a pokol és kárhozat révén bűntudatban tartotta a híveket, és a klérus általi feloldozástól tette őket függővé. Eközben az érsekek, a püspökök és a magas egyházi méltóságok, pápák hovatovább világi főurak módjára éltek, mit sem törődve a hivataluk által rájuk rótt kötelezettségekkel és a keresztényi tanításokkal, sokak számára úgy tűnt, az egyház végleg az erkölcstelenség mocsarába süllyedt. A középkorban a pápa a római katolikus egyház fejeként korlátlan egyházi, ill. pol.-i hatalommal rendelkezett, népek, nemzetek és királyok felett uralkodott, bárkit megalázhatott, sőt előfordult, h megparancsolta egy királynak, hatoljon be egy másik király országába, és fossza őt ki. Megdöbbentő bűncselekményeket és vérlázító gonosztetteket hajtottak vagy hajtattak végre a pápák, nézzünk meg közülük néhányat időrendi sorrendben:

A Fekete Könyv

"Viktor pápa (191 körül) kiközösítés terhe alatt kötelezi az ázsiai egyházközségeket, hogy a húsvéti ünnep idejének megállapításában az ő utasításait kövessék" Egy dátum miatt kiközösítéssel fenyeget a "szeretetközösség feje"? Péter jogutódja? Már a III-IV.sz.-i egyházatyák, így Szent Ágoston is azt vallotta, h akár fegyverrel is kényszeríteni lehet az embereket a megtérésre. Az intézményesített inkvizíció létrejöttének oka az első ezredforduló után felerősödött vallási megújulási mozgalmak voltak. Az egyedül üdvözítő egyház a nemkívánatos vallási konkurenciával szemben ellentámadásba lendült: 1179-ben a lateráni zsinaton III.Sándor nyíltan kipellengérezte a valdens és az albigens mozgalmakat, utódja III.Lucius pápa pedig egy bullát adott ki ellenük Ad abolendam (Hogy eltöröltessék) címmel. Az egyház ebben rendelkezik az eretnekekről: megbélyegzi őket, és elrendeli, h a lakosság körében évente "eretnekvizsgálatot" kell tartani. Ezzel megszületett a püspöki inkvizíció intézménye, melyben a büntetés: kiközösítés és örökös becstelenség. Az inkvizíció jogi alapjait III.Ince pápa vetette meg, aki kijelentette: az eretnekség egyben felségsértés is, és mint ilyen, tűzhalált érdemel. Ő engedélyezte a kínzások alkalmazását is a vallomások kicsikarása érdekében. A kínzások módszertanát a hírhedt Libro Nero, a Fekete Könyv foglalta össze, amely az inkvizíciós eljárások nélkülözhetetlen kellékévé vált. A katolikus egyház kétféleképpen lépett fel az eretneknek nyilvánított szekták letörésére. Azokon a helyeken, ahol annyira elszaporodtak az eretnekek, h egész városokat "fertőztek meg" tanításaikkal, az egyháznak nem volt más választása, reguláris haderőt kellett bevetnie. Ez történt az albigensek esetében is, amikor III.Ince keresztes hadjáratot hirdetett ellenük. Ugyancsak katonai erő tudta elsöpörni a patharénusok avagy apostoli testvérek mozgalmát, mely Észak-Itáliában jött létre a XIII.sz. végén. Erre a sorsra jutottak Husz János követői, a husziták is. A huszita mozgalom elfojtásában a magyar király, Zsigmond is szerepet vállalt. Egyszerűbb helyzetben voltak a hatóságok azokon a területeken, ahol nem alakult ki összefüggő, "eretnekekkel fertőzött" terület. Ilyen helyekre egy egyházi személyt, ún. inkvizítort neveztek ki, aki üzenetet küldött a rábízott körzet egyik városába: meg fog jelenni közöttük, h kivizsgálja hitük tisztaságát. Utasította a város vezetését, h órára, napra pontosan gyűjtsék egybe a város lakosságát a templomba v a templom előtti térre. Aki elkésett v távolmaradt, eleve a gyanúsítottak között találta magát. Hosszú beszédben ecsetelte a sokaság előtt, h mennyire megszaporodtak az utóbbi időben a tévelygések, majd felszólította a lakosságot, vallják meg, ha eltértek az igaz hittől. Utasításba adta továbbá, h akinek tudomása van ilyenről, jelentse, aki ennek eleget tett, háromévi bűnbocsánatot kapott. A Szent Officium -ahogyan az inkvizíciót nevezték- ezután 30napig titokban folytatódott. Ekkor történtek a feljelentések is. Aki ellen elég "bizonyíték" gyűlt össze, azt az inkvizítor maga elé idézte és felszólította, h vallja meg vétkeit. Ha ez nem történt meg, megkezdődött az eljárás. A vádlottat először börtönbe vetették, ez után az élelmiszer, majd a fekvőhely megvonása következett. Ha ezek a módszerek sem hozták meg a kívánt eredményt, kezdetét vette az eljárás legszörnyűbb szakasza, a kínzás. A vádlott kezét először hátrakötözték, felhúzták, majd hirtelen leengedték. Majd súlyokat akasztottak az eretnek lábára, néha pedig korbácsütéseket mértek rá. Hatásos módszernek számított a "vízkúra" is, amelynek során a vádlott torkába tölcsért dugtak és több liter vizet kényszerítettek bele. Ezek után következhetett a tüzes vas, v az ún. spanyolcsizma: az áldozat lábát egy satuhoz hasonló szerkezetbe kényszerítették, majd addig szorították, ameddig nem vallott v szilánkokra nem tört a csontja. Ezek után az áldozat körmeinek eltávolítása következett fogók segítségével. (A Fekete Könyv tehát ebben is évszázadokkal megelőzte az ÁVH "körömtépős" tisztjeit.) Ha a kínzások során a vádlott bevallotta bűneit, megpróbálták minél több "cinkostársának" megtudni a nevét. Az egyház, h bizonyítsa kegyességét, kijelentette, h a kínzásokat csak egyszer lehet alkalmazni. Miután megszületett a beismerő vallomás, az inkvizítor meghozta az ítéletet. Ennek kihirdetése ált. a vasárnapi ünnepi mise keretében történt. Az autodafénak nevezett ceremónián először egy ékes prédikáció hangzott el, majd pedig előszólították a bűnös embereket, és kirótták rájuk az ítéleteket. Ha pap tért le az egyház által megfogalmazott útról, más volt az eljárás. Az illetőt befalazták, csak annyi rést hagyva, ahol élelmet és vizet adtak be neki. Ezeket a kolostorokat hívták "távozz békében"-kolostoroknak. A templom előtt várakoztak azok, akik nem tagadták meg nézeteiket. Ők a világi hatóságok kezébe kerültek azzal a felszólítással, h büntessék meg őket, de ne ontsák a vérüket. A hatóságok megfogadták a jó tanácsot, hiszen nem karddal végezték ki, hanem elégették őket. Aki részt vett egy ilyen kivégzésen, bizonyította, h elkötelezett híve az egyháznak, aki pedig fát hordott a máglyára, háromnapi bűnbocsánatot nyert. Ha valaki ilyenkor megbánást mutatott, leszedték a máglyáról és börtönbüntetést kapott. A halál sem egyformán érkezett a hitük mellett végsőkig kitartó eretnekekre. A gazdagabbak pénzt adhattak a hóhérnak, aki, mielőtt felcsaptak a lángok, megfojtotta az elítéltet. A halott eretnekeket elhamvasztották, hamvaikat a közeli folyóba szórták. Sőt, ha valakiről megtudták, h életében eretnek volt, a tetemet kiásták és elégették, vagyonát pedig utólag elkobozták.

Az inkvizíció áldozatainak a száma megközelítheti a tízmilliót, amelyből a történészek becslései szerint egymillió az olyan nő, akit boszorkányság vádjával égettek meg. A "Szent Hivatal" levéltárát közel 800éves titkolózás után 1998-ban nyitották meg -részlegesen- a kutatók előtt, bár a katolikus cenzúra mai áldozatai továbbra sem férhetnek hozzá az ellenük készült egyházi vádirathoz. Hans Küngtől, a Vatikán által megbélyegzett teológiaprofesszortól éppen a mea culpa-bizottság vezetője, Ratzinger bíboros tagadta meg a kutatási engedélyt.

Agyonhallgatott konkordátumok

avagy a katolikus egyház Jézust, a zsidó apostolokat, magát Pétert is gettóba zárta volna

A XIII.sz. elején III.Ince pápa dogmatikailag is megalapozta a katolikus antijudaizmust, kijelentve: "A zsidók, akik ellen Jézus Krisztus vére kiált, bár megölni nem kellene őket... éljenek jövevényként a földön, míg lelküket el nem borítja a szégyen." A teológiai megbélyegzést hamar követte a kereskedelmi bojkott, a katolikus városokban létrehozott gettó, és megjelent a külső stigma is, a sárga folt, "amelyet ruháikon kell hordaniuk, mint a leprásoknak vagy a prostituáltaknak." Évszázadok múltak el Európában, lezajlott a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, de egy dolog változatlan maradt: a római gettó. Ennek megszűnését még 1870-ben is csak fegyverrel lehetett kikényszeríteni. A felszabadító Giuseppe Garibaldi volt, akit IX.Pius pápa egyházi átokkal sújtott. Garibaldi nemcsak megnyitotta a gettót, hanem a pápai államot is felszámolta. 1870-től több mint fél évszázadon át az egykor a világ legnagyobb hűbérurainak számító pápák egy római palotába, az Angyalvárba szorultak vissza. Amikor 1870.okt.2-án népszavazást tartottak Rómában, a 135000szavazó közül 134000 az "eretnek" olasz királysághoz való csatlakozás mellett döntött. A rómaiak így fejezték ki véleményüket a pápai uralom 1500évéről. Ezek után érthető, h miért tekintik még katolikus történészek is a Vatikán születésnapjának 1929.febr.14-ét. Ekkor írta alá ugyanis Benito Mussolini olasz diktátor és XI.Pius pápa azt a konkordátumot, amelyben Olaszo. biztosította a pápa szuverenitását a megszűnt pápai állam utódja, a másfél négyzetkilométerre zsugorodott Vatikán Állam felett. A két állam kölcsönösen nagyköveteket cserélt. Az állam biztosította továbbá az egyház teljes szabadságát, és a katolikus vallást államvallásnak nyilvánította. A pápa Pietro Tacchi jezsuita szerzetesen keresztül vette fel a kapcsolatot 1926-ban Mussolinivel. A páter, aki maga is tagja volt a feketeingesek pártjának, ezt a jelmondatot vallotta magáénak: "A jó jezsuita jó fasiszta is egyben." Amikor 4évvel a Mussolinivel kötött egyezmény után 1933.szept.10-én Berlinben Caesare Orsenigo pápai nuncius ünnepi misét celebrált a frissen aláírt vatikáni-német konkordátum tiszteletére, a szertartáson jelen lévő Adolf Hitler birodalmi kancellár úgy üdvözölte az egyezményt, mint "az Egyház és Állam közötti béke és barátság szimbólumát". Az eseményen prominens katolikus SA- és SS-tagok is jelen voltak, majd a mise végeztével hálaadó Te Deumot adtak elő. A náci állam első diplomáciai sikerét jelentő egyezményt Franz von Papen államelnök mellett Hermann Göring marsall, akkori porosz miniszterelnök készítette elő Rómában. (A birodalmi konkordátumról utólag nemcsak a Vatikán szeretne megfeledkezni, a nagy hallgatás olykor még a kívülállókra is átragad. Így fordulhatott elő, h a legnépszerűbb és pontosságáról ismert magyar hetilap Adolf Hitlernek a hatalomra kerülése utáni években folytatott -többnyire sikeres- diplomáciai kitörési kísérleteiről írott hosszú cikkében egy szó sem esik a Vatikánnal 1933-ban kötött birodalmi konkordátumról, jóllehet a Führer "mosolyoffenzívájának" ez volt az 1.nagy eredménye.) A konkordátum Hitler számára mindenben előnyösnek bizonyult: a pápa segítségével bebizonyította, h rezsimje nem egyházellenes, hiszen a Vatikán egy nyíltan fajvédő, rasszista pol.-t folytató országgal is jó kapcsolatokat tud ápolni; az egyház pedig önként visszavonul a pol.-tól. A Vatikán az egyezmény révén viszont garantáltan hozzájutott az évi több száz millió márka egyházi adóhoz, amelyet a birodalmi hatóságok szedtek be. 1999őszén nagy vihart kavart John Cornwell angol történész XII.Pius pápának a holocaust támogatásában betöltött szerepéről szóló könyve, amelynek a címe -Hitler pápája- is állásfoglalás volt. Cornwell szerint Eugenio Pacelli bíboros már trónra lépése előtt meg volt arról győződve, h a zsidók kapcsolatban állnak egy olyan bolsevik összeesküvéssel, amelynek a célja a kereszténység elpusztítása, és részben ez magyarázza a náci deportálások idején tanúsított passzivitását. A könyv megállapításait a Vatikánban -ahol XII.Pius szentté avatására készültek- kategorikusan visszautasították. A Szentszék izraeli nagykövete, Pietro Sambi egy televíziós műsorban védelmébe vette XII.Piust: "Meg vagyok győződve arról, hogy minden amit tett, helyes volt" és a Vatikánt semmi felelősség nem terheli a II.vh.-s bűnökért.

Napjainkban

II.JánosPál pápa temetésének televíziós közvetítése során az amerikai katolikus nézők megdöbbenve látták viszont Rómában a hájfejű, gutaütéses kinézetű Bernard Law kardinálist, aki a 2002-ben világviszonylatban is nagy feltűnést keltő szex-botrány főszereplőjeként lemondásra kényszerült bostoni pozíciójából, és akiről azt hitték, hogy szerényen meghúzódva Clintonban, Maryland államban káplánkodik. Mekkorát tévedtek! Azután, h el kellett hagynia közel 20milliót érő, 3szintes palotáját, átmenetileg, majdnem egy évig Law tényleg Clintonban húzódott meg, míg a viharfelhők lecsendesedtek, és a sajtó figyelme lanyhulni kezdett. 2004elején azonban II.JánosPál "hűséges szolgálatainak elismeréseként" Rómába vitette, ahol megtisztelő rangba, a 4 legjelentősebb bazilika egyikének főesperesévé nevezte ki évi 144000dolláros fizetéssel. Új otthonaként pedig egy palota jellegű elegáns lakóhelyet biztosított neki, "egy klasszikus római apartmant, értékes freskókkal a falakon". A hírhedt kardinális felügyelete alatti években több mint 600 gyermekek elleni szexuális zaklatás és erőszak, pornófelvétel készítés, pornófilm élvezete, alkohol és kábítószer használat és hasonló visszaélések történtek a pedofil papok Mekkájában, Bostonban és környékén, ahol 2millió katolikus él. Law egyik pártfogoltja, JohnJ.Geoghan miatt -aki 30éves pályafutása alatt az ország különböző egyházközségeiben 130ministránsfiút és tanácsért hozzá forduló problémás fiatalt rontott meg- az egyházközség pénztára és biztosítója bírói határozatra eddig 130millió dollár jóvátételt fizetett ki. Law azok közé a kegyetlen és lelkiismeretlen egyházi személyek közé tartozik, akiket -ahelyett, h felelősségre vonták volna a gyermekrontó pedofil, és a középiskolás korú fiatalokra vadászó pederaszta papokat-, más és más egyházközségekbe helyezték át őket, ahol újabb és újabb áldozatok estek prédájuknak. "Miért nincs Law börtönben?" -kérdezte egy korabeli újságcikk címe, a kardinális nyilvánvaló felelőtlenségére és bűnrészességére utalva. Jó kérdés. Miért is nincs? Law -a Vatikán fundamentalista vonalának amerikai bástyája, II.JánosPál és jobbkeze, JosephRatzinger kardinális kegyeltje-, lelkiismeretét, tisztességét és emberségét félrelökve (amennyiben egyáltalán rendelkezett velük) vak hűséggel követte a 2001-ben kiadott, latinul írt egyházi utasítást: a pedofil papokat teljes titoktartás mellett az eklézsia bíróságának kell kihallgatni, a személyes dossziéikat zárolni kell és még bírósági felszólításra sem szabad kiadni. A kiskorúak elleni fizikai bűntényeket és pszichikai visszaéléseket pedig nyilvánosan soha nem szabad elismerni vagy bárkivel közölni. Az alapgondolat: ha nincs nyilvánosság, bűnök sincsenek. Ha nincs vádemelés, papi szégyen sincs, sőt tönkretett gyermekéletek sincsenek. A társadalom által közbűntényesnek tartott perverz papok mindenáron való mentése természetesen csak folyamatosan ismétlődő hazudozás, fenyegetés, zsarolás, csalás és okirat hamisítás árán volt lehetséges. Ezek a célhoz vezető eszközök nem zavarták Law lelkivilágát. Machiavelli mondásának tulajdonítják, h "a politikának semmi köze a moralitáshoz". Mint látható, az egyházpolitikának sincs. Ahogy azt magasabb körökben mondani szokták, semmi se számít, amennyiben a mi mocskunk. Law -akinek lemondását a szexuális bűnsorozat támogatása és eltusolása miatt az egyháztörténelemben rendkívüli és egyedülálló eseményként 58 katolikus pap írásban követelte- meghívást kapott a római amerikai követségre a pápát gyászoló Bush házaspár tiszteletére rendezett fogadásra, ahol meg is jelent, sőt hosszú interjút adott az egyik vezető amerikai tv állomásnak. Az ott jelenlevők közül természetesen senki nem vetette fel, miért is nincs őexcellenciája börtönben? Ennek az az oka, h Washingtonban előrelátóak. Számoltak vele, hogy Law még pápa is lehet. (Miért is ne? Számos véreskezű inkvizítor is pápa lett.) Mindenesetre II.JánosPál halála után, mint egyik legmegbízhatóbb emberét (!) besorolták az új pápára szavazó konklávéba. Vajon kik lehettek, és milyen bűnöket követhettek el? De nem csak a Bush adminisztráció és a volt pápa nem ítélték el, sőt védték és istápolták a ministráns fiúk, hittanórára, nyári táborba iratott gyerekek és szeminaristák elleni szexuális visszaélések és lelki traumák elkövetőit. Law kardinálist a saját kollégái, mintegy megtiszteltetésként jelölték a pápáért mondott legfontosabb gyászmisék egyikének bemutatására. Az, h el is vállalta, a nihilista arrogancia olyan foka, amely nem katolikusokat is megdöbbentett. A felső klérus szemmel láthatóan savat akart dörzsölni a gyermekeik érdekében tiltakozó és védelmet követelő hívek és nem kevésbé az áldozatok sebeibe. Valószínűleg bizonyítani akarta, akit onnan lentről, a nyájból kritizálnak, sőt megbuktatnak, az megdicsőül, és még közelebb kerül az isteni trónushoz. Különösen Bostonban sokakat felháborított a Vatikán kitüntető lelkesedése Law iránt. "Law kardinális továbbra is élő jelképe II. János Pál pápa legsötétebb szégyenfoltjának." -nyilatkozta a VoiceOfFaithful (a Hűségesek Hangja) nevű katolikus hívekből álló szervezet képviselője, amely a szexbotrány idején alakult a gyermekáldozatok ügye és az egyházi eljárás figyelemmel kísérése céljából. Law azonban nem az egyetlen "sötét szégyenfoltja" a volt pápának. Közvetlen barátai és bizalmasai közé tartozott Hans Herman Groer, aki Bécs kardinálisaként kényszerült lemondásra 1995-ben, mikor számos diák vádolta szexuális visszaélésekkel és St.Poeltin püspöke, Kurt Krenn, aki csak nem régen vesztette el pozícióját a felügyelete alá tartozó papi szeminárium bizarr szexuális botránysorozata miatt. És nyilván más, a világi társadalom szemében az emberiség aljához tartozó egyének, akikről egyelőre csend van. Küng atya a látszat és valóság közti különbségre hívta fel a figyelmet, mikor arra intett: "ne hagyjuk, hogy az üdvrivalgó tömegek látványa bolonddá tegyen, kiábrándultságukban, vagy tiltakozásképpen milliók hagyták el a katolikus egyházat II. János Pál pápasága alatt".

Találtam egy sokatmondó könyvcímet: Lévai Anita, Potó István: Katolikus Pápák - Eltitkolt bűnök és botrányok Alcím: Szeretők, szajhák, orvgyilkosok és méregkeverők a Vatikánban

Hehe, te valami hitgyülis lehetsz, valami "óhdetisztákvagyunk" donatista-erkölcsű neoprotestáns szekta tagja, amely természetesen identitásának sarokkövét az antikatolikus fröcskölődésben leli. Már csak az a kérdés, hogy bármely egyén bűne elvesztheti-e az Egyház legitimitását? A válasz természetesen nem, azt csak Isten vehetti el. Püff:

[link]

Inkvizícióról meg látom bemásoltad valami egyházellenes lötyit, sebaj végülis elődeitek, a bolsevisták is mindig ezt tolták, jó tudni, hogy a radikális ateizmus és a történelmikeresztény-ellenes neoprotestáns szektásság kéz a kézben jár, és egyre jár a szavuk. Elég erre ennyit felelnem:

[link]

[link]

Az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai súlyos bűnösök. Az Egyház ui. Jézus Krisztus keresztáldozatának és a Szentlélek megszentelő tevékenységének köszönheti szent mivoltát.

Az Egyház szent, mert a végtelen szent Isten alapította; szent, mert jegyese, Jézus Krisztus sugárzik át rajta, aki életét adta az Egyházért; és szent, mert a Szentlélek őrzi. Az Egyház szentsége természetesen nem jelenti tagjainak bűntelenségét. Az Egyház nem tagjaiban, hanem céljaiban és Főjében szent. Azáltal szent, akihez tartozik és aki alapította, s nem azok által, akik hozzá tartoznak, annak ellenére, hogy nem ritkán egyes tagjaiban is felragyog az Egyház szentsége. Az atyák az Egyházat „bűnösökből álló bűntelennek" nevezték, sőt Clairvaux-i Szt. Bernát kifejezése még élesebb: Sancta Meretrix (Szent Szajha).

A bűnös ember így az Egyház szentségét meg sem karcolhatja. Vagy azért, mert a bűnös tagnak olyan súlyos a vétke, hogy el is veszítette az Egyházhoz való tartozását, vagy azért, mert bűnbánata és Krisztus kiomló vére által megszentelődik.

Szt. Pál apostol tanítja, hogy Krisztus szentségessé tette Egyházát: „Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen" (Ef 5,27). Az Apostol szerint: „Isten temploma szent, ti vagytok az" (1 Kor 3,17). Ezért mondjuk: Szent Egyház.

Szt. Pál apostol is súlyos hibákat és bűnöket talál már a korai Egyházban is, de meg sem fordul a fejében, hogy az Egyház megszűnt volna Egyháznak és szentnek lenni. Kiközösítést követel és nem új alapítást: „Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel" (1 Kor 5,1).

Júdás is bemocskolta személyét és apostoli hivatalát, de az a többi apostolt nem érintette. Bűne és következményei csak reá szállottak, nem az Egyházra: „Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei" (ApCsel 1,17).

Szt. Péter is megtagadta Jézust, de bűnbánatát elfogadta Krisztus, és az Egyház vezetője maradt, bár Jézus megkövetelte tőle a hitvallást: „Majd harmadszor is megkérdezte tőle: »Simon, János fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: »Szeretsz engem?« S így válaszolt: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« Jézus ismét azt mondta: »Legeltesd juhaimat!«" (Jn 21,17).

Maga Jézus is megmondta, hogy a bűnök és a botrányok elkerülhetetlenek egy közösségben, ez azonban csak a személyre nézve jár következményekkel: “Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket!” (Lk 17,1).

Sokan úgy gondolják, hogy a Római Egyház már rég megromlott s csak idők kérdése, mikor omlik végleg össze. Ennek határozottan ellentmond Jézus csalhatatlan ígérete, hogy ő Egyházával marad „mindennap, a világ végezetéig" (Mt. 28, 20), s az a másik kijelentése is, hogy amíg az Egyház Szent Péter sziklatalapzatán áll, addig „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta" (Mt. 16, 18).

Az inkvizíció, a keresztes háborúk és a Galilei-per történelmi tényei nem teszik hiteltelenné az Egyházat, egyrészt mert az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai bűnt követnek el; másrészt mert az egyházellenes történelemszemlélet ezen események jelentőségét messze eltúlozza, ugyanakkor sok szent és igaz mozzanatot hallgat el, melyek erősen megváltoztatnák a róluk kialakult képet.