Ha valaha keresztény voltál, miért lettél ateista? miert hagytad ott a keresztenyseget?

#1

Nem túl okos dolog egy metafizikai jelenséget fizikai síkon bizonyítani. Ezért ütközöl akadályokba...

Én ketté választanám a dolgot.

Az Isten hit egy szubjektív dolog. Mindenki másképp éli meg. Sokszor másképp hívja az ember. Legtöbb esetben csak egy kontroll, hogy ne csináljon hülyeséget.

A vallás egy kulturális dolog. Különböző nemzetek különböző módon élték meg. A kereszténység Európa kultúrájának része. Ezért viselkedünk így egymással, ahogy. Szóval aki nem tartja magát kereszténynek, az nem árt, ha tudja, hogy az ő kereszténysége miatt viselkedik úgy, ahogy.

Alapvetően 3 okból:

1. Mert nem látok semmiféle bizonyosságot, hogy létezne a keresztények által elképzelt isten, sőt igazából nem igazán látok rá esélyt, szerintem egy a sok kitalált természetfölötti közül. Ha létezik teremtő, akkor annak az esélye, hogy olyan, mint ahogy a keresztények vagy úgy egyáltalán bármely fölei vallás elképzeli, elenyésző.

2. A Biblia nem csak hogy ellentmondásokkal van teli, de amit hirdet, plusz amit a katolikus hagyományok hirdetnek, az ma már nagyon nem szimpatikus nekem. Az általam vallott erkölcsi elvektől nagyon távol áll.

3. A vallás gyümölcsei... a hívek a saját maguk által hirdetett erkölcsöt sem követik, ellenben elvárnák mindenki mástól.

Igazából nem vagyok egészen ateista, inkább agnosztikus, de a keresztény isten szerintem nem létezik, de ha létezne abban a formában, ahogy leírják, akkor ő egy gonosz, zsarnok isten.

A családom mélyen katolikus, engem is ennek szellemében neveltek, végig katolikus iskolákba járattak, minden vasárnap mentünk a templomba, ahol nekem fel is kellett olvasnom, decemberben hajnal négykor keltünk, hogy menjünk rorate misére.

Nekem igazából kamaszkoromban lett elegem abból, hogy milyen képmutató a vallás. A legtöbb templomi barát nagyon nem jó ember az én értékrendem szerint, csak jónak akarja feltüntetni magát a többi ember előtt. Illetve, szerintem ha valaki csak azért gyakorol egy jó cselekedetet, hogy ne jusson pokolba, vagy hogy a többiek lássák, hogy mennyire jó, az nem jó ember.

Meg nekem hatalmas erkölcsi dilemmákat okozott, mikor kamaszként felfedeztem a szexualitásom, elkezdtem pl. maszturbálni, vagy lefeküdtem egy sráccal, és ezek ugye a katolikus egyház szerint bűnnek számítanak. Szerintük már az is bűn, ha ránézek egy férfire, és elképzelem, hogy mi lehetne köztünk, mert az tisztátalan gondolat. Már miért lenne az? Tiniként nyilván a hormonjaim hajtottak, miért is volt bűn az, hogy segítettem magamon, vagy felfedeztem a testem, hogy nekem mi okoz örömet? Megcsináltam, és akkor hatalmas bűntudatot okozott.

Most meg úgy vagyok vele, hogy nem tudom, van-e Isten, de ha van, szerintem nem fog engem elítélni azért, mert engedtem a vágyaimnak, meg, mert nem hiszek benne feltétlenül (agnosztikusnak mondanám magam, én a keresztény Istenen képtelen vagyok hinni, talán van egy felsőbb erő, talán nincs, ha meghalok, majd kiderül), szerintem, ha az ember a saját belső iránytűje szerint megpróbál jól élni, és a lehető legkevesebb kárt okozni, és segíteni másoknak, ha tud - nem azért, mert jutalmat vár a Mennyben, vagy mert fél a Pokoltól - akkor, ha van Isten, nem ítélheti örök kárhozatra. Ha tényleg van Isten, és ő teremtette a testünket, akkor miért lenne bűn megismerni, örömet okozni magunknak, örömet okozni másoknak, miért lenne bűn pl. két férfi, vagy két nő őszinte szereteten alapuló kapcsolata? Miért lenne bűn két hetero ember őszinte szereteten való testi kapcsolata? Ennyi erővel akkor mindenki, aki nem találkozott a kereszténységgel (mert mondjuk arab, hindu, vagy shintoista, vagy egy afrikai törzsben él), az a pokolra fog jutni? Nyilván nem. Akkor az átlagember, aki megpróbál jó lenni, nem azért, hogy Istennek tetsszen, hanem, mert jól esik neki jónak lenni, Pokolra fog jutni? Nyilván nem.

Meg eleve, ha Isten tökéletesnek teremtette a földet, miért akart volna bizonyítani a Sátánnak? Eleve, miért engedte volna, hogy az egyik angyala rossz útra térjen? Az egésznek semmi értelme szerintem.

Bizonyos szinten ezért nem félek a haláltól, ha egyszer eljön az én időm, akkor legalább megtudom, mi az igazság. Bár édesapám már volt a klinikai halál állapotában egy közúti baleset után, és mások fényről számoltak be az alagút végén, ő azt mondta, csak sötétséget látott. Ő mondjuk pont emiatt lett keresztény (ő ateista családban nőtt fel), mert semmi nem várt rá a halálban, és ő ezt a Pokollal azonosította.

Szerintem az Istent az ember teremtette meg, ha megfigyeled, a zsidók Jehovájában, a keresztények Istenében, meg az arabok Allahjában mennyi a közös... Egyszerűen vágynak az emberek valami rajtuk nagyobbra, valami túlvilágira, és szeretnék hinni, hogy nem ér véget az életük a halállal (erre épülnek az ujjászülető, vagy szellemekben hívő vallások).

De azt is el tudom képzelni, hogy mi mind egy szimulációban létezünk. Mondom, ha egyszer meghalok, akkor legalább kiderül :D

HAJJAJ!!!

Évek hosszú sora, gyötrődése vezetett a kiábrándultságomig. Minél jobban kerestem a hitet, annál jobban eltávolodtam tőle.

Most már belátom:

A vallás nem a GONDOLKODÓ embereknek való, nem is azoknak, akik keresik az igazságot.