Hogy hívják azt a kereszténységet, ami teljesen elveti az Ószövetséget, és minden benne találhatót csak tanmesének tart?

„Hogy hívják az ilyen kereszténységet? Nem számít eretnekségnek, ha valaki például elveti a próféciák igazságát, meg a Tízparancsolat isteni eredetét?”

De igen. Igazából csk ráhagyással lehet az ilyet kereszténynek nevezni, mivel még maga Jézus sem vitatta az Ószövetség érvényét. Gnosztikus mozgalmak, például az előbbi hozzászóló által linkelt markionizmus voltak azok, amik a Szentírás történetiségét igazából csak mítosznak fogták fel, aminek túlságosan nagy hitelt tulajdonítani nem szabad, mert megakadályozza az embert a valódi megismerésben (Gnószisz).

Az vallja magát kereszténynek, aki Jézust és tanait követi. Ez ilyen egyszerű.

A gnosztikusok szemszögéből az az hibázik, aki a héber népi mitológiát fogadja el egyenrangúnak az Újszövetséggel. Ugyhogy ez nézőpont kérdése.

Egyébként a "mainstream" keresztény híveknek nem a kisebb keresztény egyházakat kellene piszkálni; hanem azokat, akiknek az összes kereszténnyel van bajuk.

Nézd, ha mondjuk azt kérné valaki tőlem, hogy irodalmi vagy stilisztikai értelemben kategorizáljam az Ószövetség könyveit, akkor én is illetném mítosz vagy monda vagy tanmese szavakkal, mivel irodalmi értelemben lehet őket így nevezni. Sőt, abban is maximálisan biztos vagyok, hogy az Ószövetség nem történelmi igénnyel íródott (mivel a kb. XVII. századig olyan, hogy történelem, még csak nem is létezett), és komoly hiba volna egészében hiteles történelmi forrásként tekinteni rá.

De ez nem ugyanaz, mint azt állítani, hogy amit az Ószövetség leír, az nem történt meg, vagy hogy amit ír, az nem igaz. Én azt vallom, hogy amit az Ószövetség ír, az igaz, csak nem történelmi igénnyel, hanem irodalmi és spirituális igénnyel fogalmaz.

Hogy egy párhuzammal éljek, a történelem olyan (próbál lenni), mint egy fényképezőgép, az író pedig olyan, mint egy festmény. Most tekintsünk el attól, hogy ahogyan a fényképezőgép, úgy a történelem sem képes teljesen objektív képet adni a valóságról, ettől függetlenül sem tekinthető egy festmény a valóság kevésbé hiteles ábrázolásának, mint egy fénykép. Mert a festő az ábrázolásán keresztül azt fejezi ki, ahogyan a valóság az ő szemszögéből megnyilvánul, ami éppen olyan releváns kép a valóságról, és a szemszög is csak annyiban más, mint az, hogy milyen szögből fényképezel.

Ugyanúgy, egy nem történelmi igényű történet is lehet igaz, csak éppen a szerző azt mutatja be, hogy ami történt, az számára hogyan nyilvánult meg, a dolgok közlési szándék szempontjából való jelentőségét hangsúlyozza.

Szóval vitatni valaminek történelmi szempontú hitelességét és vitatni valaminek a megtörténtét két nagyon más kérdés. Mivel nem tudom innen megítélni, hogy az általad hivatkozott író hogyan nyilatkozott, pusztán ennyi megítélésem alapján azt gondolnám, hogy egy hitvalló katolikus nem vitatná az Ószövetségben leírtak megtörténtét, viszont nagy valószínűséggel nem fogadná el történelmi forrásként. Úgy sejtem, a szerző ezt próbálhatta kifejezni.