A Biblia támogatja a hijabot?
Eddig azt hittem csak az iszlámban van hijab, de a Bibliában is van. Sőt Pál apostol nagyon erősen be is akarta tartatni.
"5S minden asszony, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan, mintha megnyírták volna. 6Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját. De ha megszégyenítő az asszonyra, hogy a haját levágassa vagy kopaszra nyiratkozzék, födje be a fejét. 7A férfi nem köteles a fejét befödni, mert Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dísze."
"14Nem tanít-e maga a természet arra titeket, hogy ha a férfi hosszú hajat növeszt, szégyenére válik? 15Ha viszont az asszony növeszti meg a haját, díszére van, mert haját fátyol gyanánt kapta."
1Kor 11
Kérdező, te most meg akarod tudni, hogy mi a helyzet ennek a viselésével, vagy csak fel akarsz háborodni? Már az első válaszban leírtam, hogy ma már ez nem kötelező (legalábbis nálunk katolikusoknál) és hogy csak templomban, imádkozás közben hordja, aki hordja.
Arra, hogy Jézus idegbeteg nőgyűlölő lenne nem tudom érdemes e válaszolni, de anélkül, hogy szándékomban állna további értelmetlen fejtegetésbe belemenni annyit azért leírok, hogy ha elolvasgatod az újszövetséget, legfőképpen az evangéliumokat kitűnik, hogy Jézus a korához képest már-már felháborítóan "haladóan" állt a nőkhöz, valamint, hogy idegbeteg lett volna azt azért sem tartom elképzelgetőnek, mivel egy árva szó nélkül viselte el hogy megkínozzák és megalázza a nép és a rómaiak is. De ha elolvasod az evangéliumokat ez részletesebben kitűnik.
“Egy 2000 évvel ezelőtt élt ,idegbeteg nőgyűlölő miatt vegyek fel fejkendőt?”
Ki? Pál apostol az idegbeteg nőgyűlölő?
“De ez kötelező? Mert nem látok csak kevés keresztényt, viszont a muszlimoknál sokkal elterjedtebb”
Manapság, ahogy írtam, csak az ortodox keresztények tartják ezt be. Persze vannak olyan fundamentalista protestáns felekezetek, ahol szintén be tartják, de nem ez az általános a nyugati keresztények körében.
Valóban, nem fognak elzavarna a templomból, ha nem viseled a kendőt.
Mondjuk nem tudom miért akarna templomba menni, aki szerint Krisztus apostola egy “idegbeteg nőgyűlölő”.
Régen a lányok jártak hajadonfőtt, az asszonyok kendőt viseltek, az apácák pedig fátylat.
Kérdező, katolikus templomba ma már asszonyként is mehetsz fedetlen fejjel, nem számít tiszteletlenségnek.
"Kérdező, amint látod a Biblia kötelezővé tette a kendő viselését, de a mai keresztények nagyrészt ezt nem tartják be."
A szöveg eleve azt írja, hogy: "imádkozik vagy prófétál". Szóval eleve miről van szó? Amikor egy férjes asszony, imádkozik vagy prófétál.
"Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy a férjétől való függés jelét viselje a fején az angyalok miatt." 1Kor 11:10
Tehát a szövegben eleve szó sincs arról, hogy MINDIG hordania kellene MINDEN nőnek a fején bármit is. Kendőt sem ír egyébként a szöveg, hanem jelet a fején, (ez akár egy kis szallag is lehetne elvileg.). Szóval semmi köze az egésznek a hijabhoz, meg a muszlimok szokásaihoz.
Max. azon lehet tanakodni, hogy Pál miért akarta, hogy a korinthusi gyülekezetben imádkozás közben a férjes asszonyok tegyenek valamit a fejükre. Az külön érdekes, hogy "prófétálás" közben is, hiszen az iszlámban egy nő ilyet nem csinál.
A kötelezővé tételről meg annyit, hogy: "Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni Istenhez?" 1Kor11:13 Szól a költői kérdés, amiben azért mégis benne van, hogy "ítéljétek meg magatok".
Egyébként is mit ír? "Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját." Tehát még fedetlen fővel, rövid hajjal is mászkálhat nő elvileg, ha azt nem érzi szégyennek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!