Mi a szokás a templomba belépéskor a katolikusoknál, reformátusoknál, evangélikusoknál?
Úgy tudom, hogy a katolikusok a szenteltvíztartóba mártják egy-két ujjukat, keresztet vetnek, aztán bent a templomban térdet hajtanak, mielőtt leülnek a helyükre. Ugyanakkor már többször is láttam olyat, aki egyszerre végezte a keresztvetést és a térdhajtást.
Azt olvastam, hogy a reformátusoknál nem jellemző a keresztvetés, de náluk és az evangélikusoknál akkor hogy néz ki a "bevonulás" a templomba? Az ember egyszerűen csak besétál, és elfoglalja a helyét? Vagy térdhajtás náluk is van?
49: vsz. érted, csak ahogy a 48. írta, szándékosan provokálsz.
"Ha valóban hiszel az anyag átlénygülésében, akkor magyarázd el, hogy ellenőrzöd az átlényegült személyazonosságát?"
Semmit nem kell ellenőrizni. Szó sincs sehol a Bibliában, hogy ezt bárki más meg tudná tenni, mint Jézus.
Tehát, ha elhiszem, hogy Jézus Isten, akkor el kell higgyem, hogy amit ő mondott az úgy van. Ha zt mondta volna bárhol is, hogy Vigyázat, ezt az ördög is meg tudja csinálni, akkor lehetne kételkedni. De ilyet nem mondott. Aki ezt mint lehetőséget felveti, az csak alap nélkül spekulál.
Tehát vakon hiszel. Igazából megkaptam a választ a kérdésemre. Neked mindegy, kihez imádkozol.
Hogy milyen kompetenciái vannak Isten teremtményeinek, azt valóban nem sorolta fel Jézus, ahogy az atomi szerkezetet és a galaxisok elnevezését is kihagyta az evangéliumokból. Gondolom te ezeket is tagadod!
52: ez esetben a valláskritika rovatban kellene működnöd.
Igen, a keresztény vakon elhiszi az Isten szavát.
A többi netto értelmetlenség.
54#
Ez esetben Isten többi szavát is el kellett volna hinned (Jézus figyelmeztetését)! Sőt itt nem Isten szavát hitted el, hanem vallásod értelmezését író EMBEREK belemagyarázását!
Semelyik szava nem mond ennek ellent. Démonokról a kenyérben/borban meg éppen nem beszél sehol.
Az egyházak belemagyarázását éppen te hiszed el, hiszen a jézusi mondatok egyértelműek.
56#
Valóban egyértelmű. Nem kell belemagyarázni semmit. Az úrvacsoránál, vagy jelen van, vagy csak emlékeinkben, vagy csak abban a pillanatban, vagy tovább. Ki mit magyaráz bele! De legfőképp, azt sem tudják ki van jelen!
"Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek"
Ha a gonoszt idézitek meg nap, mint nap, akkor érthető az egyház vérszomja. Belépsz a templomba és szétszabott mellkasú embereket, dárdára tűzött csecsemőket, véres kardokat lóbáló gyilkosokat látsz, akiket szentként tisztelnek. S nem ritka a mindentlátó szem aranypiramissal, ami a pogányságnak tiszteleg. Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz! A rettegés háza. A dicső pedofil múlt és az inkvizíció...
Én írtam a 42est és sok más vàlszt is.
Kösz a magyarázatot, tudom a felkezetedet, református vagy. Ezt nem voltál hajlandó elmondeni? Azt hittem, hogy a Jehova Tanúihoz tartozol, azok írnak ekkora baromságokat.
A nézöpontod elvárhatő a felekezeted hülyeségei miat. A mi egyházunk lebutitott változata.
Én és jó néhánysn elmondtuk, hogy ott a bizonyiték a Bibliában, csak nem vagy hajlandó meglátni.
Megjegyzem, a reformátusok saját véleményem szerint álszentek. Magyarázzák a Sola Scriptura alapú kiforgatott értelmezést. Az önkielégítést kihagytad, ami látszik, hogy nem tartod bűnnek, pedig le van írva, noha nem szó szerint csak hasznàlni kéne az eszedet. A református tanok röviden: "Tudd kívülről a Bibliát, csak azt tartsd be, ami SZÓ SZERINT le van írva benne."
Azt àllítod, hogy mi vàlogatunk a Bibliában?!!! Ti kivettetek belőle egy sereg könyvet, mert egy mondat volt benne, ami nem tetszett!!!
58#
Egyszóval, ti bárkihez imádkoztok(vak hit a belemagyarázás miatt), nem számít, hogy bálványimádást követtek el!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!