Ádám és Éva miért nem kapta meg a 10 parancsolatot?
"Persze meglehet. De indokolnád is hogy hol csináltam ezeket?"
Az egész vita erről szól. Nézd vissza az előző válaszaidat. Kb. az összeset.
"Egyébként ezekkel továbbra sem világítasz rá az állításaim hibáira."
Azt mondtad, hogy az idézetbe nem a paradicsomról van szó. Pedig de.
"Akkor itt a következő kérdés. Ha az eredendő bűn rossz. Akkor Isten hogyan teremthetett olyat ami magában foglalta ezt a bűnt? Állításaid alapján azt a fát már meg sem kellett volna tudnia teremtenie."
Isten minden valószínűség szerint oda akarta adni az embereknek a tudást, de nem akkor hanem később, mert nem álltak erre készen.
"A szabad akarat egy dolog, a személyiség egy másik." Madarat a tolláról, embert a barátairól kell megítélni. Személyiséged saját magadtól függ. Ha az istent követed, akkor rá fogsz hasonlítani, ha te vagy saját magad istene, a te szabájaid követed akkor megvan rá az esély, hogy teljesen elfordulsz az istenedtől, és istentelen leszel. Magadat fogod balvanyozni stb...
"Ahogyan az is hogy Isten tudta hogy féltékeny rá, hogy vágyik a hatalomra és mégsem tett semmit, hagyta hogy elforduljon tőle
Mert ha 2 van akkor nem lehet tisztelni az elsőt? Szerinted Lucifer kevésbé szerette volna az Istent ha megadja neki a hatalmat?
Annyira kínozta egy a semmiből jövő vágy Lucifert hogy elfordult attól is akit a legjobban szeret. Vajon mennyire szenvedhetett mire meghozta ezt a döntést? Közben Isten pedig csak figyelte ahogyan szenved és nem tett semmit."
Csak ki űzte őt, és az angyalok egyharmadát a mennyből!
"Ez nem indok arra hogy ne legyen 2, vagy 3, vagy 100000."
Ez azt jelentené, hogy mind ugyanolyan jó, vagy mind különböző?
"Lényegében nagyobb jó érdekében cselekedte, így nem probléma. Isten nem csak jó hanem igazságos is."
Tehát itt nem lényeges a nagyobb jó érdekében a szabad akarat eltörlése, de ha a még nagyobb jó érdekében kéne akkor gond lenne. (arról nem is beszélve hogy a hatalma nincs úgy korlátozva hogy ne tudna szabad akarattal rendelkező és szenvedés nélküli világot teremteni)
"Ha lenne alapvető tudásod és ismereted a témáról, akkor elhinném, hogy nem trollkodsz, de ezek után teljesen világos, hogy csak egy troll vagy."
Milyen tudásom hiányzik??
"Az emberek talán nem tudtak volna Isteni életet élni? Jaja, hogy az már luxus. Csak amikor büntetés van szó, akkor jön elő Isten. "
Tehát az a jóság amikor oda teszed a gyerek mellé a bekapcsolt vasalót majd figyeled hogy hozzá nyúl-e? Amikor hozzá nyúl akkor pedig megbünteted érte?
Nem az lenne a normális ha nem rakod oda eleve a vasalót és akkor esély sincs arra hogy rossz legyen?
"Az egész vita erről szól. Nézd vissza az előző válaszaidat. Kb. az összeset."
Azért kérdeztem mert nem látom hol csináltam azt amit állítasz rólam.
Szóval megkérdem megint
De indokolnád is hogy hol csináltam ezeket?
""Egyébként ezekkel továbbra sem világítasz rá az állításaim hibáira."
Azt mondtad, hogy az idézetbe nem a paradicsomról van szó. Pedig de."
Nem az idézeteddel kapcsolatos állításaimra céloztam, hanem az összes többire. Az idézetest te úgy látod, én pedig másként.
"Isten minden valószínűség szerint oda akarta adni az embereknek a tudást, de nem akkor hanem később, mert nem álltak erre készen."
Ezt komolyan gondolod?
Ha később akarta oda adni akkor minek rakta volna oda?
Ha később akarta oda adni akkor ugyan úgy ott lenne a bűn az emberben, ugyan úgy rosszat teremtett volna Isten amire állításod szerint nem képes.
"Személyiséged saját magadtól függ."
Tehát ha én úgy döntök akkor innentől egy karizmatikus, parti arc típusú ember leszek?
A személyiségedet rengeteg minden befolyásolja. Azt hogy Lucifer irigykedik Isten teremtő hatalmára nem jöhetett a semmiből, az irigység sem és mint írtad, Lucifer nem tudd teremteni.
Ahogyan az sem egy döntés hogy jaj én elkezdek majd holnaptól irigykedni a szomszédra mert az milyen jó lesz majd nekem.
"Csak ki űzte őt, és az angyalok egyharmadát a mennyből!"
Az már később volt. Ekkor pedig megint agresszívan cselekedet. Ahelyett hogy a békés megoldást választotta és elbeszélgetett volna például velük.
Már Lucifer esetén is feltehetően elég lett volna ennyi. Elbeszélget vele. Mindentudó Isten biztosan tudott volna olyat mondani Lucifernek ami miatt nem fog irigykedni rá. Még a teremtő hatalmat sem kellett volna tovább adnia.
Mert amikor a gyereked rosszul érzi magát és haragszik a szülőjére akkor az a jó szülői magaviselet hogy elzavarod a háztól és nem az hogy leülsz vele és megbeszélitek?
""Ez nem indok arra hogy ne legyen 2, vagy 3, vagy 100000."
Ez azt jelentené, hogy mind ugyanolyan jó, vagy mind különböző?"
2 vagy akár több lény akik rendelkeznek Istenen kívül Isten teremtő hatalmával.
"Tehát itt nem lényeges a nagyobb jó érdekében a szabad akarat eltörlése, de ha a még nagyobb jó érdekében kéne akkor gond lenne"
Szabadakarat ugyanúgy érvényes volt abban a pillanatban is mint most. Nem értem honnan veszed, hogy eltörölte volna a szabadakaratot. Például a "Ki mint veti úgy arat" mindenkor érvényes mondás szabadakarat nélkül nem is alakulhatott volna ki!
"arról nem is beszélve hogy a hatalma nincs úgy korlátozva hogy ne tudna szabad akarattal rendelkező és szenvedés nélküli világot teremteni"
Így viszont rajtad áll, hogy milyen világot teremtesz saját magadnak.
Amúgy meg a földi gondok nem csak hogy okkal vannak, de csak itt léteznek.
"Milyen tudásom hiányzik??"
Nem ismered a teljes szöveget, hanem csak részleteket emelsz ki a Bibliából.
"Tehát az a jóság amikor oda teszed a gyerek mellé a bekapcsolt vasalót majd figyeled hogy hozzá nyúl-e? Amikor hozzá nyúl akkor pedig megbünteted érte?"
Nem, hanem a jóság az, amikor a gyermek valami rosszat tett, te rávezeted arra, hogy hól hibázott, és mi a helyes út.
"Így viszont rajtad áll, hogy milyen világot teremtesz saját magadnak."
Nem csak rajtam áll.
De látom már meg érted hogy hatalmában állt volna egyből egy tökéletes, szabad akaratos világot teremteni ahol mindenki boldog lenne.
"Nem ismered a teljes szöveget, hanem csak részleteket emelsz ki a Bibliából."
Nem emeltem ki egy részletet sem a Bibliából.
Ezenfelül bármikor leírhatod hogy melyik részleteket hagytam ki amik miatt megváltozik az amit állítottam.
"Nem, hanem a jóság az, amikor a gyermek valami rosszat tett, te rávezeted arra, hogy hól hibázott, és mi a helyes út."
De Isten nem ezt tette.
Isten látta hogy a gyerek megfogja magát égetni a vasalóval és végig nézte. Majd kidobta otthonról. Ez nem egy normális szerető szülői viselkedés.
"De indokolnád is hogy hol csináltam ezeket?"
Elég nagy baj, ha erre magadtól nem jössz rá, mert itt is egy példa pont az előző hozzászólásod utolsó feléből:
"Tehát az a jóság amikor oda teszed a gyerek mellé a bekapcsolt vasalót majd figyeled hogy hozzá nyúl-e? Amikor hozzá nyúl akkor pedig megbünteted érte?"
Ejnye, ejnye erre pedig biztos emlékeztél.
Nem írtad olyan régen...
Elég, hogy engem ostobának nézel, de legalább te ne csinálj hülyeséget!
"Ezt komolyan gondolod? Igen
Ha később akarta oda adni akkor minek rakta volna oda?" Talán próbára akarta tenni őket, hogy készen állnak e rá. Valamikor oda akarta nekik adni az biztos, de nem tudta, hogy készen állnak e rá. Hagyta azt is, hogy a kígyó megkisértse őket az Éden kertben.
"Ha később akarta oda adni akkor ugyan úgy ott lenne a bűn az emberben, ugyan úgy rosszat teremtett volna Isten amire állításod szerint nem képes."
Lehet nem bűn lenne, hanem valami más.
"A személyiségedet rengeteg minden befolyásolja."
Ebben egyezek.
"Azt hogy Lucifer irigykedik Isten teremtő hatalmára nem jöhetett a semmiből, az irigység sem és mint írtad, Lucifer nem tudd teremteni."
Igen nem tudott olyat alkotni mint Isten. Lucifer pedig nem Isten volt , hanem angyal. Hogy nézne ki az, ha mindenki kénye kedve szerint teremtene? Mi szükség lenne akkor Istenre?
"Ahogyan az sem egy döntés hogy jaj én elkezdek majd holnaptól irigykedni a szomszédra mert az milyen jó lesz majd nekem."
Pedig minden lehetséged megvan rá.
"Az már később volt. Ekkor pedig megint agresszívan cselekedet. Ahelyett hogy a békés megoldást választotta és elbeszélgetett volna például velük."
Megérdemelten tegyük hozzá, mert Isten akart lenni amikor erre nem volt képes nem véletlenűl!
"2 vagy akár több lény akik rendelkeznek Istenen kívül Isten teremtő hatalmával."
Gondolom mindemhatók lennének, és ha egy angyal eltudott fordulni Istentől, akkor ők is eltudnának fordulni egymástól. Ugyanott lennénk.
A szeretethez való hozzá állásod számomra abszurd.
Ezenfelül alap összefüggéseket, nem az hogy nem vagy képes észre venni, hanem nem akarod őket meglátni.
Innentől nincs értelme szerintem tovább beszélgetni.
"Nem csak rajtam áll.
De látom már meg érted hogy hatalmában állt volna egyből egy tökéletes, szabad akaratos világot teremteni ahol mindenki boldog lenne."
Isten pont olyan világot teremtett, ahol mindenki boldog. Aztán, hogy mi mit csináltunk vele, az már más kérdés.
"Nem emeltem ki egy részletet sem a Bibliából." Mondtad, hogy gyerekeket őlt. Ez pont olyan mint saját szavakkal kiemelni egy részt a Bibliából. Gondolom nem blöfföltél!
"Ezenfelül bármikor leírhatod hogy melyik részleteket hagytam ki amik miatt megváltozik az amit állítottam."
Hát ha bemásolod melyik részre gondoltál akkor bármikor.
"De Isten nem ezt tette.
Isten látta hogy a gyerek megfogja magát égetni a vasalóval és végig nézte. Majd kidobta otthonról. Ez nem egy normális szerető szülői viselkedés."
Van különbség, mert ha egy gyerek megégeti a kezét vasalóval nem lesz gonosz.
Na még ezt nézzük:
"Tehát az a jóság amikor oda teszed a gyerek mellé a bekapcsolt vasalót majd figyeled hogy hozzá nyúl-e? Amikor hozzá nyúl akkor pedig megbünteted érte?"
"Saját fantaziálásod vetíted ki Isten teremtényeire rendszeresen."
Itt hol vetítettem Isten teremtményeire a fantáziálásomat? Egy hasonlatot írtam, ami arra világít rá hogy egy szerető, jó személy nem ezt tette volna.
"Saját korlátaid miatt hiszed korlátozottnak magad,"
Akkor most vannak korlátjaim vagy csak hiszem hogy vannak? Mert ha nincsenek akkor nincs ami miatt azt higgyem hogy vannak, ha pedig van akkor pedig nem hiszem hogy vannak. Amit beidéztél ott ezt megint csak nem csináltam.
"hogy az Istenre fogd a saját gyengeséged és bűnös életed."
Amit beidéztél az Luciferről és Istenről szólt. Nekem közöm nem volt hozzá így ez a pont megint csak nem érvényes.
Az pedig hogy "Istenre fogd a saját gyengeséged és bűnös életed" egy teljesen alaptalan, személyeskedő feltételezés, ami még nem is igaz.
Saját gyengeségeimért és tetteimért is csak saját magamat okolom. Az hogy logikus és nyilvánvaló dolgokat leírtam abból nem következik hogy Istenre fognék bármit is.
"Tehát az a jóság amikor oda teszed a gyerek mellé a bekapcsolt vasalót majd figyeled hogy hozzá nyúl-e? Amikor hozzá nyúl akkor pedig megbünteted érte?"
Csakhogy ez kontraproduktiv hasonlat, mert a gyermek ninc studatában annak, hogy rosszat cselekszik. És ezért nem is fog pokolra kerülni. Ez sem jobb hasonlat de sokkal jobb mint a tiéd: többszöri figyelmeztetés és óvás után is oda nyúl a gyermek a bekapcsolt vasalóhoz, akkor előbb utóbb megtanulja, hogy a vasaló forró és megégeti vele a kezét. Az már önmagában büntetés neki, hogy megégette a kezét a forró vasalóval. Nyilván ez miatt nem fog a pokolra kerülni.
"Itt hol vetítettem Isten teremtményeire a fantáziálásomat? Egy hasonlatot írtam, ami arra világít rá hogy egy szerető, jó személy nem ezt tette volna."
Egy teljesen ártalmatlan kisgyermeket vettél alapul, a teremtőt az ördögnek beállítva. Egy kisgyermek nem tudja például azt sem, hogy mi a kísértés. Mindenre kíváncsi, mindent megfog. Ha meg ez után ha például pszichopata vagy megvered nem tudja, hogy miért bantod. Rá kell hagyni. Ez a legjobb megoldás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!