Ádám és Éva miért nem kapta meg a 10 parancsolatot?
"Pont azt írtam le, hogy lehetséges, de teljesen abbszurd."
Számodra abszurd. De mint írtad is Isten nem lehet megérteni, ő más szabályok szerint van. Számodra azért abszurd mert így lettél megalkotva.
"Dehogynem."
Hol állítottam? Akkor lehet már elfelejtettem
"Elmondtam kb. százszor, hogy ezekhez robotokra lenne szükség, azokat pedig nem is hívnák embereknek."
Én pedig elmondtam százszor hogy ez akkor lenne igaz, hogy ha Isten nem lenne mindenható. Tehát a mindenható miért nem képes a felvázoltra? (belefogalmaztam azt is hogy nem robotok egyébként)
A másik kérdésemre is légyszíves válaszolj.
Isten nem az általunk elképzelt értelemben mindenható. Az általad felvázolt értelemben például nem mindenható, mert bármit képes megtenni amit akar, de olyat soha nem tesz ami önmagával ellenkezik. Isten maga a Szeretet, ebből kiindulva a világban lévő rossznak nem lehet Ő a forrása, az csak közvetve vagy közvetlenül a Sátán lehet és az ember. Isten mivel maga a szeretet, és a jó nem képes gyűlölni és pusztítani, így nem tudja elpusztítani a rosszat sem. Ebben az értelemben nem mindenható!
„A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Az igazság ugyanis halhatatlan. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs 1,13-14)
"Az általad felvázolt értelemben például nem mindenható, mert bármit képes megtenni amit akar, de olyat soha nem tesz ami önmagával ellenkezik. "
Az hogy nem készítek most palacsintát nem azt jelenti hogy nem vagyok rá képes. Az hogy olyat nem tesz ami önmagával ellenkezik nem jelenti azt hogy a hatalma, képességei, korlátozottak lennének.
"Isten maga a Szeretet, ebből kiindulva a világban lévő rossznak nem lehet Ő a forrása, az csak közvetve vagy közvetlenül a Sátán lehet és az ember."
A tökéletes, mindenható, szerető, jóság állításod szerint véletlenül olyat teremtett ami rossz?
Ez elégé sántít.
" Isten mivel maga a szeretet, és a jó nem képes gyűlölni és pusztítani,"
Bibliát olvastad? Ott jó pár embert megölt.
" így nem tudja elpusztítani a rosszat sem."
Arról nem is beszélve hogy a rossz megállítására nem csak az a módszer van hogy megölöd vagy elpusztítod.
Itt jön be például az a kérdés amire már megint nem válaszoltál:
"Csorbítaná a szabad akaratodat ha az emberek fizikailag, biológiailag képtelenek lennének a nemi erőszakra?" Kevesebb lennél ha ez nem létezne a világban?
"minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg,"
Kígyókban van, pókokban van, békákban van, ott van még rengeteg baktérium, vírus és egyéb természetes anyagok amik halálosak az emberre mint a szén-dioxid, ami a bor készítése közben is keletkezik és elég halálos, a bort pedig mint tudjuk Jézus sem vetette meg.
" Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják."
Ez akkor lenne lehetséges ha a Sátán hatalmasabb lenne Istennél.
Ha Isten minden teremtménye tökéletes és jó akkor hogyan válhatott Lucifer gonosszá? (magyarázat: tudod mi az a harag, mert meglett teremtve a harag, ha nincs teremtve irigység akkor nem vagy rá képes a létéről sem tudsz, az elképzelés is teljesen abszurd)
Isten mindentudó és mindenható. Tudta tehát hogy árt Lucifernek azzal hogy olyat tesz amire Lucifer irigykedik, úgy teremtett hogy Lucifer kevesebbet kapott valamiből amire aztán irigykedett, DE mégsem kapott Lucifer többet hogy ne legyen neki rossz.
Tehát Lucifer rosszaságát is Isten okozta.
"Az hogy nem készítek most palacsintát nem azt jelenti hogy nem vagyok rá képes. Az hogy olyat nem tesz ami önmagával ellenkezik nem jelenti azt hogy a hatalma, képességei, korlátozottak lennének."
Minden ami rossz nem Istentől származik, hanem valamilyen más entitastól!
Isten alkotni, teremteni tud. Pusztítani nem. Rosszat nem tud teremteni. Minden ami rossz nem csak ellenkezik Istennel, hanem teljesen ellentétes vele.
"A tökéletes, mindenható, szerető, jóság állításod szerint véletlenül olyat teremtett ami rossz?
Ez elégé sántít."
Nem teremtett rosszat. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, saját örökkévalóságának képmásává tette.
"Bibliát olvastad? Ott jó pár embert megölt."
Akkor sem ő ölte meg, hanem valamilyen más entitást bízott meg vele.
Azokon az embereken annyira eluralkodott a rossz, hogy már egy csepp jó nem volt bennük.
"Arról nem is beszélve hogy a rossz megállítására nem csak az a módszer van hogy megölöd vagy elpusztítod."
Ha elveszed a nagyobb rosszat, akkor a legkisebb rossz válik a legnagyobb rosszá.
" "Csorbítaná a szabad akaratodat ha az emberek fizikailag, biológiailag képtelenek lennének a nemi erőszakra?" Kevesebb lennél ha ez nem létezne a világban?"
Ha fizikailag, biológiailag erre képtelenek lennénk, akkor a szaporodásra sem lennénk képesek. Ez vagy szülne még több rosszat, vagy ennél kisebb rossz válna a legnagyobb rosszá.
"Kígyókban van, pókokban van, békákban van, ott van még rengeteg baktérium, vírus és egyéb természetes anyagok amik halálosak az emberre mint a szén-dioxid, ami a bor készítése közben is keletkezik és elég halálos, a bort pedig mint tudjuk Jézus sem vetette meg."
Látom, hogy nem tudsz a sorok között olvasni, és arra sem vetted a fáradságot, hogy utánna járj: Isten az embert halhatatlannak alkotta meg.
"Ez akkor lenne lehetséges ha a Sátán hatalmasabb lenne Istennél."
A sátán nem tud teremteni mint Isten. Ezért féltékeny is rá.
"Ha Isten minden teremtménye tökéletes és jó akkor hogyan válhatott Lucifer gonosszá?"
Saját magától.
"Isten mindentudó és mindenható. Tudta tehát hogy árt Lucifernek azzal hogy olyat tesz amire Lucifer irigykedik, úgy teremtett hogy Lucifer kevesebbet kapott valamiből amire aztán irigykedett, DE mégsem kapott Lucifer többet hogy ne legyen neki rossz."
Lucifernek a legnagyobb baja, hogy nem tud teremteni.
"Minden ami rossz nem Istentől származik, hanem valamilyen más entitastól!"
Írtad már. Csak közben minden más nem ezt mutatja.
"Akkor sem ő ölte meg, hanem valamilyen más entitást bízott meg vele.
Azokon az embereken annyira eluralkodott a rossz, hogy már egy csepp jó nem volt bennük."
Tehát bérgyilkos felfogadni nem rossz dolog. Az már úgy nem gyilkosság?
Ha a gyilkosság rossz. Akkor hogyan hozhatott létre olyan teremtményt ami képes gyilkolni?
Ezenfelül nem talált jobb megoldást mint elpusztítani őket? Ha rossz dolgot nem is képes tenni, akkor is lett volna más lehetősége a bérgyilkos felfogadásán kívül.
"Ha elveszed a nagyobb rosszat, akkor a legkisebb rossz válik a legnagyobb rosszá."
Nem írtam hogy a nagyobb rosszat ahogyan azt sem hogy elvenni.
"Ha fizikailag, biológiailag erre képtelenek lennénk, akkor a szaporodásra sem lennénk képesek. Ez vagy szülne még több rosszat, vagy ennél kisebb rossz válna a legnagyobb rosszá."
Látom csak nem tudsz normálisan válaszolni a kérdésre. Te lenézed az Istent? Úgy gondolod hogy Isten csak úgy tudja lehetetlenné tenni fizikailag, biológiailag a nemi erőszakot hogy azzal meggátolja a szaporodást? Önön fantáziátlanságodat vetíted ki Istenre rendszeresen. Saját korlátaid miatt hiszed korlátozottnak őt.
"Látom, hogy nem tudsz a sorok között olvasni, és arra sem vetted a fáradságot, hogy utánna járj: Isten az embert halhatatlannak alkotta meg."
Ez volt az idézetedben:
" Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. "
Tehát nem a paradicsomban hanem a földön. Nem az Ádám és Évás helyzetben, hanem az itteniben.
"A sátán nem tud teremteni mint Isten. Ezért féltékeny is rá."
Tehát teremtett egy olyan lényt ami féltékeny rá.
Miért nem adott neki olyan teremtő hatalmat amilyen neki is van?
"Saját magától."
Tehát Lucifer olyan hatalmas hogy a semmiből megteremtette a rosszat. Nem úgy volt hogy nem tudd teremteni?
Lucifer olyan hatalmas hogy Isten jóságát felülmúlóan képes volt felülírni az ő teremtését és elrontani azt.
""Isten mindentudó és mindenható. Tudta tehát hogy árt Lucifernek azzal hogy olyat tesz amire Lucifer irigykedik, úgy teremtett hogy Lucifer kevesebbet kapott valamiből amire aztán irigykedett, DE mégsem kapott Lucifer többet hogy ne legyen neki rossz."
Lucifernek a legnagyobb baja, hogy nem tud teremteni."
Amit Isten tudott mert mindentudó. Tudta hogy Lucifernek árt azzal hogy ha nem add neki is olyan teremtő hatalmat amilyen neki is van, mégsem tette meg. Pedig az lett volna a jó dolog ha megadja neki.
"Ha a gyilkosság rossz. Akkor hogyan hozhatott létre olyan teremtményt ami képes gyilkolni?"
Nem kellett létre hozni, mert ő hatalmasabb mindennél, így tud parancsolni olyan entitásoknak is, akik erre képesek. Szuverén hatalma van a teremtményei felett. Ő a fazekas, mi vagyunk kezében az agyag. Ő abszolút, mi függő lények vagyunk.
Az más kérdés, hogy a bérgyilkos is gyilkos. De ha jól tudom, akkor a gyilkosoknak minden esetben életfogytiglan, más országokban halálbüntetés jár. ISTEN NEM BÉRGYILKOS, HANEM Ő A BÍRÓ!
"Ezenfelül nem talált jobb megoldást mint elpusztítani őket? Ha rossz dolgot nem is képes tenni, akkor is lett volna más lehetősége a bérgyilkos felfogadásán kívül."
Mért végzik ki a gyilkosokat? Példastatuálás képpen. Persze szabadon is engedhetnénk őket, hogy tovább garázdálkothassanak.
Ez az egész vita oda fajult el, hogy lényegében az az egy kérdés, hogy Isten ha mindenható, akkor mért nem tette így? Mért nem tette úgy? Ha nem úgy tette, akkor nem is jó, hanem gonosz. Neked sehogy sem lenne jó, csak hogyha úgy tette volna, ahogyan te jónak látod. Ha meg úgy tette volna, akkor az lenne a baj, hogy miért nem tette másképpen. Ennek a vitának itt és soha nem lesz vége, de nem szeretném folytatni, ezért leszarom.
Még pár dologra reagálok: "önön fantáziátlanságodat vetíted ki Istenre rendszeresen. Saját korlátaid miatt hiszed korlátozottnak őt."
Ezt meg is lehet fordítani.
Saját fantaziálásod vetíted ki Isten teremtényeire rendszeresen. Saját korlátaid miatt hiszed korlátozottnak magad, hogy az Istenre fogd a saját gyengeséged és bűnös életed.
"Ez volt az idézetedben:
" Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. "
Tehát nem a paradicsomban hanem a földön. Nem az Ádám és Évás helyzetben, hanem az itteniben."
Az idézetet akkor nem olvastad végig, vagy nem vettél fáradságot az értelmezéséhez:
"A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják."
Ebbe benne van az eredendő bűn (is). Hopp-hoppá! Akkor mégis a paradicsomra vonatkozik?
Az eredendő bűn miatt kerültünk le a földre, ezért van az egónk, de ugyanúgy van lelkünk is ami halhatatlan. És inkább azzal kellene foglalkozni, mint az egónk növelésével, ami nem a valóság, nem örökkévaló!!!
"Tehát teremtett egy olyan lényt ami féltékeny rá." Saját szabad akaratábó elfordult Istentől, Isten felé akarta helyezni magát.
"Miért nem adott neki olyan teremtő hatalmat amilyen neki is van?" Minek? Elég egy teremtő is. Nem gondolod, hogy inkább azt az egyet kellene tiszteletben tartani?
"így tud parancsolni olyan entitásoknak is, akik erre képesek. Szuverén hatalma van a teremtményei felett."
Ez így miért nem probléma a szabad akarat szempontjából?
Még mindig ott van az a probléma hogy lehet nem saját kezűleg cselekedet rosszat, de akkor is ő adta ki a parancsot. Ez így pedig nem hogy rossz cselekedet, hanem még rosszabb, mert így más is rosszat követett el. Bele rángatott mást is a rosszba.
"ISTEN NEM BÉRGYILKOS, HANEM Ő A BÍRÓ!"
Nem, a fenti szövegben ő az aki a bérgyilkos felbérli. Ha bírónak is tekintjük akkor az még több problémát felvett.
Kezdjük ott hogy gyereket is gyilkolt. Ugye az ő esetükben olyan bűnösségről már nem nagy eséllyel beszélhetünk, főleg ha mindet számba vesszük.
Aztán, ott van az is hogy a bíró sem büntet kétszer ugyan az miatt. Istennek meg van a bírósága a túlvilágon ahol ítélkezik és kiszabja a büntetést. Így megfosztotta a legyilkoltatottakat attól hogy megváltozzanak. Ha tudta hogy nem fognak megváltozni akkor az pedig azt jelenti hogy nincs szabad akarat.
Ezenfelül nem is Kérdésesen igazságos hogy néha így jár el, néha pedig nem.
"Mért végzik ki a gyilkosokat? Példastatuálás képpen. Persze szabadon is engedhetnénk őket, hogy tovább garázdálkothassanak."
Tehát csak így tudd példát statuálni? Csak ez a két lehetőség van számára? Gyilkolás vagy szabadon engedés?
Megint saját korlátaidat vetíted ki Istenre.
"hogy Isten ha mindenható, akkor mért nem tette így? Mért nem tette úgy? Ha nem úgy tette, akkor nem is jó, hanem gonosz. Neked sehogy sem lenne jó, csak hogyha úgy tette volna, ahogyan te jónak látod. Ha meg úgy tette volna, akkor az lenne a baj, hogy miért nem tette másképpen. "
-Nem az volt a kérdés hogy Isten ha mindenható. Isten mindenható.
-Nem úgy lett volna jó nekem hogy ha úgy tett volna ahogy ÉN jónak látom. Nem is írtam konkrétumokat hogy mit tudott volna tenni, mert mint írtam is az elképzelhetetlen emberek számára.
-Én arról próbáltam vitázni, hogy te mindenféle dolgot elkönyveltél úgy hogy arra Isten nem képes, a mindenhatósága ellenére. Pedig minden arra mutat hogy nagyon is ő volt a forrása mindennek, legyen az jó vagy rossz. Így az emberek szenvedésének a forrása is. Hogy miért jó számára a szenvedésünk azt nem tudom.
-Ezen felül ide keveredett egyik válaszod kapcsán még a gyilkosság is. Itt már teljesen ellentmondtál magadnak. Azt állítottad hogy Isten mindenhatósága addig terjed amíg jót cselekszik, majd kijelented hogy gyilkosságot parancsolt, holott ezt a megoldást a jóság nem támogatja még akkor sem ha el akar vele érni valamit. A hatalmának az általad vázolt korlátai nem akadályoznák meg abban hogy elérje azt amit a gyilkossággal elérne (példát statuálna) és közben nem is kéne gyilkolnia.
"ezért leszarom."
Ha le is szeretnéd zárni a vitát, akkor is kérlek a figyelj a nyelvezetre.
"Ezt meg is lehet fordítani.
Saját fantaziálásod vetíted ki Isten teremtényeire rendszeresen. Saját korlátaid miatt hiszed korlátozottnak magad, hogy az Istenre fogd a saját gyengeséged és bűnös életed."
Persze meglehet. De indokolnád is hogy hol csináltam ezeket?
"Ebbe benne van az eredendő bűn (is). Hopp-hoppá! Akkor mégis a paradicsomra vonatkozik?
Az eredendő bűn miatt kerültünk le a földre, "
Kerültünk le a földre. De az idézetben is a földről beszél.
Egyébként ezekkel továbbra sem világítasz rá az állításaim hibáira.
"ezért van az egónk, de ugyanúgy van lelkünk is ami halhatatlan. És inkább azzal kellene foglalkozni, mint az egónk növelésével, ami nem a valóság, nem örökkévaló!!!"
Akkor itt a következő kérdés. Ha az eredendő bűn rossz. Akkor Isten hogyan teremthetett olyat ami magában foglalta ezt a bűnt? Állításaid alapján azt a fát már meg sem kellett volna tudnia teremtenie.
"Saját szabad akaratábó elfordult Istentől, Isten felé akarta helyezni magát."
A szabad akarat egy dolog, a személyiség egy másik. Ahogyan az is hogy Isten tudta hogy féltékeny rá, hogy vágyik a hatalomra és mégsem tett semmit, hagyta hogy elforduljon tőle.
Ezt pedig a Biblia is említi. Nevezetesen a jóra való restség.
"Minek?"
Mert azt szerette volna, mert ha nem kapja meg akkor az rossz lesz neki, mert ha nem adja neki azzal árt neki és ezáltal másoknak is.
"Elég egy teremtő is."
Ez nem indok arra hogy ne legyen 2, vagy 3, vagy 100000.
"Nem gondolod, hogy inkább azt az egyet kellene tiszteletben tartani?"
Mert ha 2 van akkor nem lehet tisztelni az elsőt? Szerinted Lucifer kevésbé szerette volna az Istent ha megadja neki a hatalmat?
Annyira kínozta egy a semmiből jövő vágy Lucifert hogy elfordult attól is akit a legjobban szeret. Vajon mennyire szenvedhetett mire meghozta ezt a döntést? Közben Isten pedig csak figyelte ahogyan szenved és nem tett semmit.
"Ez így miért nem probléma a szabad akarat szempontjából?"
Lényegében nagyobb jó érdekében cselekedte, így nem probléma. Isten nem csak jó hanem igazságos is.
"Még mindig ott van az a probléma hogy lehet nem saját kezűleg cselekedet rosszat, de akkor is ő adta ki a parancsot. Ez így pedig nem hogy rossz cselekedet, hanem még rosszabb, mert így más is rosszat követett el. Bele rángatott mást is a rosszba."
Igazságot szolgáltatott. Ez pont ugyanolyan, mint amikor a sorozatgyilkosokat kivégzik, vagy életfogytiglanra ítélik.
"Nem, a fenti szövegben ő az aki a bérgyilkos felbérli. Ha bírónak is tekintjük akkor az még több problémát felvett."
Már hogy bérelné fel? Parancsol neki. Nem értem miért probléma.
"Kezdjük ott hogy gyereket is gyilkolt. Ugye az ő esetükben olyan bűnösségről már nem nagy eséllyel beszélhetünk, főleg ha mindet számba vesszük.
Aztán, ott van az is hogy a bíró sem büntet kétszer ugyan az miatt. Istennek meg van a bírósága a túlvilágon ahol ítélkezik és kiszabja a büntetést.
Ezenfelül nem is Kérdésesen igazságos hogy néha így jár el, néha pedig nem."
Ha lenne alapvető tudásod és ismereted a témáról, akkor elhinném, hogy nem trollkodsz, de ezek után teljesen világos, hogy csak egy troll vagy.
"Tehát csak így tudd példát statuálni? Csak ez a két lehetőség van számára? Gyilkolás vagy szabadon engedés?
Megint saját korlátaidat vetíted ki Istenre."
Embernek szabad akarata van. Az emberek talán nem tudtak volna Isteni életet élni? Jaja, hogy az már luxus. Csak amikor büntetés van szó, akkor jön elő Isten. Hmm... Vajon miért nem csinálja másképp?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!