Ádám és Éva látták Isten arcát?
Istent nem érdemes egy emberként, vagy egy nagy emberi arcként elképzelni. Isten maga a teljes Teremtés, a 100 milliárdszor 100 milliárd naprendszerrel, amelyek csak Isten számunkra látható legalacsonyabb szintű kiterjedései, mintha az elménkben a neuronok lennének Istennek a napok, bolygók.
Nem tudom hogy a Teremtő maga, az Intelligens Végtelen megmutatkpzhatott-e valaha emberi alakban, vagy "csak" mint pl Jézus, elérte az üresség olyan szintjét, ahol a tudata torzítatlanul a Teretmő tudatosságával volt közel egyenlő.
szia
Az igaz Istent, a dicsőséges égitestek Teremtőjét olyan dicsőség és ragyogás övezi, amely a fizikai szemek számára elviselhetetlen, hiszen Istent ’nem láthatja ember úgy, hogy életben maradjon’ 2Mózes 33:20 szerint. Csak az angyaloknak mint szellemteremtményeknek van olyan látásuk, amellyel szó szerint láthatják Isten arcát.
Lukács 1:19
"Az angyal így felelt neki: „Én Gábriel vagyok, aki ott állok Isten előtt, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és elmondjam neked ezt a jó hírt."
Annak alapján amit Krisztus mondott, Ádámék sem láthatták.
János 1:18
"Istent egy ember sem látta soha. Az egyszülött isten, aki az Atya oldalán van, az szolgált felőle magyarázattal."
nincs semmilyen naprendszer a föld egy kupola folotte víz van es nem űr
és egy teknős tartja az egészet lol
"Ádám és Éva látták Isten arcát?"
Emberek voltak, tehát nem:
"És szólott az Örökkévaló: Nem láthatod színemet, mert nem láthat engem az ember, amíg él." (Mózes második könyve 33 fejezet, 20. vers - [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!