Miért vallásosak az emberek?
Akárhogy próbálom felfogni, egyszerűen nem tudom azt, hogy az emberek miért vallásosak. Mi értelme van?
Főleg a keresztényeket nem értem meg, mert nekik van a legnagyobb táboruk.
Valahogy úgy tudom elképzeli az egész szituációt, hogy egy keresztény családban születik egy gyerek, aki a primitív környezete miatt egész életében nem jut hozzá az önálló gondolatok kialakításának képességéhez, ezért rá is ráragad a kereszténység.
Talán az ilyen módon neveltetett gyerekekből lesznek a fidesz szavazók, a vallásos emberek, a konzervatív emberek, a horoszkóp hívők és azok akiknek semmi saját gondolatuk nincs.
Vagy az is lehet, hogy ez csak simán genetika.
Nagyon érdekel, hogy ezeknek az embereknek hogyan áll össze az agyuk, szívesen beszélgetnék egy ilyennel.
#20
Nem vagyok ateista, se vallásos.
Amit a kereszténység, vagy bármelyik másik vallás vázol le elénk, annak ugyanannyi esélye van, hogy igaz legyen, mint mondjuk annak az elméletnek, hogy a világot Petőfi Sándor fejű csecsemők irányítják. Az utóbbi mégis minden ember számára nevetségesnek hangzik.
A világon több ezer vallás van.
A világ születésének a lehetséges kimeneteleinek a száma pedig a jelenlegi tudásunk alapján végtelen, ezért egy adott vallás mellett elkötelezni magad nem a legbölcsebb dolog.
Minden lehetséges kimenetelnek 0,00(végtelen nulla)001 esélye van. Vagyis annak a valószínűsége, hogy az keresztényeknek, az iszlám vallásúaknak vagy esetleg az ateistáknak (még ha nem is egy vallás) legyen igazuk, mind ugyanannyi esélyük.
Nem véletlenül hívják vallásnak, csak hinni lehet ezekben a dolgokban.
Én viszont úgy gondolom, hogy fölösleges hinni bármiben, és a lefőbb célnak annak kellene lenni, hogy jöjjünk rá inkább a biztos megfejtésre a világ létezése kapcsán.
És akkor még csak a materiális világról beszéltünk, simán lehet, hogy nem csak ez létezik. A tudásunk olyan kis távolságig terjed még, hogy nincs értelme elkötelezni magunk egy vallás mellett, hanem inkább keressük a megoldást. Ha kell akkor az idők végezetéig.
Én addigis felcsapom a reneszánszt és azt mondom csináljunk minden úgy, ahogy az a mi világunknak a legmegfelelőbb.
Ne pazaroljuk a pénzt templomokra, ne pazarojuk az időnket imádkozásra. És érdemes fontolóra venni azt is amit az elején írtam, vagyis lehet, hogy pont akkor ,,kerülsz a pokolba" ha imádkozol. :)
#23
Igen, el merném mondani.
Hidegen hagyna a támadásuk, csak a rendes érvek érdekelnek.
A lejártó kampány se érdekelne.
Egy szóval sem írtam, hogy nem fogadom el azt, hogy Európában szabad vallásgyakorlás van. Mindenkinek joga van abban hinni amiben akar.
Én csupán a saját világnézetemet osztottam meg veletek.
#16:
Miért vallásosak az emberek?
Talán életük során bizonyosságra jutnak, hogy létezik Isten. Történnek dolgok, amiknek meg kell történniük az adott időpillanatban, és csak később lesz világos, miért. Néha az emberek vezetve vannak, különösen krízis helyzetekben. Ha el tudod fogadni, hogy létezik abszolút igazság, nem csak szubjektív, hogy létezik abszolút helyes és helytelen, akkor az igazságnak kell, hogy legyen forrása. Mi az élet értelme? Miért élünk és halunk meg? És miért pont itt, és miért pont mi? Jézus Krisztus elmondja ezt az evangéliumban.
1. ĸerdezo, ezt mostanaban hetente egyszer megkerdezik itt a Gyakorin. Latod a szabalyzatban, hogy mielott kiirsz egy kerdest, nezd meg, van-e mar hasonlo, es megtalalod-e ott a valaszt.
2. Nagyon sok kutatast vegeztek es vegeznek azzal kapcsolatban, hogy miert hisznek az emberek valamilyen istenben, de egyelore nem találtak rá választ. Elméletek vannak, mint pl. a tiéd is, de senki nem tudja.
3. Fontos megkulonboztetni a hitet a vallastol, tehat az istenhivo es a vallasos ember nem ugyanaz. Az istenhit hit abban, hogy letezik egy intelligens termeszetfeletti teremto es fenntarto ero. A vallas egy adott tanitasnak es ritualeknak osszessege, amely tanitast vallod vagy nem, a vallást gyakorlod vagy nem (templombajárás, bojt, gyónás stb.).
Lehet valaki istenhivo ugy, hogy nem gyakorol vallast. Ez egy szubjektiv erzes vagy meggyozodes. Es lehet valaki vallasos ugy, hogy igazan nem hisz, csak viselkedeseben vallasos. Pl. neveltetes, hagyomany, szokas, kultura resze. Persze a ketto sokszor egybeesik: aki hisz, az gyakorol vallast, de nem feltetlenul.
Tehat gondold azt at, mire gondolsz: a vallasossagra?
4. Lehet, hogy csak nehezen talaltad a szavakat, de a kerdesed tenyleg sertore sikerult. Nem csodalkozom, hogy a vallasosoknak elmegy a kedvuk attol, hogy erre reagaljanak, es magukat "vedjek". Eletukben százezredjére.
"Valahogy úgy tudom elképzeli az egész szituációt, hogy egy keresztény családban születik egy gyerek, aki a primitív környezete miatt egész életében nem jut hozzá az önálló gondolatok kialakításának képességéhez, ezért rá is ráragad a kereszténység."
Mintha a kereszténység valami vírus vagy tetu lenne, ami a rossz higiéniai korulmények miatt egyesekre ráragad.
Mi az, hogy primitív kornyezet? A vallásos kornyezet primitiv? vagy iskolázatlan szulokre gondolsz?
Magyarorszagon kb. 14 eves korig van tankotelezettseg. Tehat ha mashol nem is, itt talalkozhat az onallo gondolkodas kepessegenek kialakitasaval, es azzal is, hogy vannak, akik nem hisznek es nem vallasosak.
Engem ateista szulok neveltek, egyaltalan nem primitiv kornyezetben. Egyetemi diplomam van, es hiszek Istenben. Ezt tudom a kerdesedre valaszolni. Es azt, hogy ahany hivot es vallasost ismerek, mindenki egy kicsit mas miatt hisz. Vannak olyanok, akiket igy neveltek, de legalabb ennyi olyan ember van, akit vallasosnak nevelnek, es kamaszkoraban vagy kicsit kesobb megkerdojelezi es elhagyja a vallast / hitet. Nagyon sok magasan kvalifikalt ember vallasos, semmi koze az intelligenciahoz.
Az meg, hogy minden hivo konzervativ fidesz szavazo es horoszkopban hisz... Rengeteg liberalis kereszteny van, kulfoldon keresztenyszocialista partok leteznek, a horoszkopozast / asztrologiat pedig a keresztenyseg ellenzi.
"Én viszont úgy gondolom, hogy fölösleges hinni bármiben, és a lefőbb célnak annak kellene lenni, hogy jöjjünk rá inkább a biztos megfejtésre a világ létezése kapcsán.
És akkor még csak a materiális világról beszéltünk, simán lehet, hogy nem csak ez létezik. A tudásunk olyan kis távolságig terjed még, hogy nincs értelme elkötelezni magunk egy vallás mellett, hanem inkább keressük a megoldást. Ha kell akkor az idők végezetéig
Én addigis felcsapom a reneszánszt és azt mondom csináljunk minden úgy, ahogy az a mi világunknak a legmegfelelőbb.
Ne pazaroljuk a pénzt templomokra, ne pazarojuk az időnket imádkozásra."
Ez a te elképzelésed és világnézeted. Másoknak meg más.
Egyben tévedsz: a vallásos hitnek nem az a funkciója, hogy "megmagyarázza a világot", és elébemenjen egy légbőlkapott magyarázattal annak, amire még nem tudjuk a választ.
#26
Nagyon, nagyon el vagy tévedve. Kérlek olvasd el a többi válaszomat ennél a kérésnél, hogy értsd miről van szó.
#26
1.
A kérdés ugyanaz, a gondolatmenet más. Egy érdekesebb beszélgetés elindítása volt a fő cél.
2.
Ez egyértelmű.
3.
Ez is egyértelmű.
4.
A kereszténység nem valami vírus vagy tetű, ami a rossz higiéniai korulmények miatt egyesekre ráragad. Egy szóval se állítottam, hogy az lenne. A fogalmazásmódom valóban nem volt a legpontosabb, de a mondanivalóm célja az volt, hogy ez is egy módja, méghozzá egy elég gyakori módja annak, hogy milyen úton lesznek az emberek keresztények.
,,Primitív környezet" alatt, a primitív gondolkodásmódú emberek által betölött ismerősi kört értem.
Nem, az iskolában nem találkozik a gyerek az önálló gondolkodás képességének kialakításával. Vagy ha mégis, akkor az nagyon ritka.
+
Az, hogy te nem primitív környezetben nőttél fel és diplomád van, annyit jelent, hogy nem tartozol bele abba a kategóriába, amit levázoltam a kérdésem alatt.
Nem minden hívő konzervatív fidesz szavazó és hisz a horoszkópban.
Fontosnak tartom, hogy olvasd el azt is amit a #21 válaszban írtam.
"egész életében nem jut hozzá az önálló gondolatok kialakításának képességéhez"
Gondold már végig mielőtt leírod! A vallás, az egy téma. Az, hogy szilárd nézeteik vannak egy témáról, nem jelenti azt, hogy ne lennének minden másról saját gondolataik. Ugyanolyan emberek, mint te. Valójában nincs két olyan ember, akiknek ugyanarról a dologról ugyanaz a gondolatuk, érzéseik.
Nem ugyanaz a benyomásuk, mint ahogy nincs két egyforma depressziós ember sem. Tehát két egyforma hívő sincs. A gyászt se éljük meg ugyanúgy. Érted? Most nagyon sok példát mondhatnék még. Ez már is azt bizonyítja, hogy a hívők is ugyanolyan egyedi embernek számítanak.
Én ateista vagyok, de azért kissé lekezelően beszéltél a hívőkről. Én nem nézem le őket, csak azért mert nem értek velük egyet. Azért nem, mert sok olyan vallásos ember van, akinek alapvetően a szeretet, az elfogadás a fontos. Gondolom azért, mert ezt tanítják a hittan órán. Olyan embert lenézni, akinek alapvetően a szeretet, a béke a fontos, eléggé gáz dolog.
(Persze nem minden hívő ilyen sajnos, tudom, vannak akik elkezdenek arról beszélni, hogy rossz ember vagy és a pokolra jutsz, ha nem hiszel Istenben stb. stb. de most nem az ilyen agresszívekre gondoltam)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!