Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Csak keresztények! Mi a...

Csak keresztények! Mi a véleményetek Mark S. Smith kereszténységéről? Tényleg keresztény (római katolikus) szerintetek?

Figyelt kérdés

Véleménye szerint az egész Ószövetség úgy ahogy van hazugság, nincs semmiféle történeti alapja, sőt, még Dávid király történetiségét is megpróbálja a lehető legjobban valótlannak beállítani, annak ellenére, hogy a Biblián kívüli forrás is beszéld Dávid királyról és házáról. Tagadja az ószövetségi próféták többségének létezését. Szerinte Mózes sem létezett, ahogy Illés sem. Véleménye szerint a zsidók tulajdonképpen kánaániták és a babiloni fogság óta létezik náluk JHVH imádata, szerinte ugyanis előtte rengeteg istenségük és bálványuk volt természetesen, eredendően, nem külső hatásra, ahogy a Biblia írja. Smith úgy hiszi, hogy JHVH is egy bálványistenség volt, aki mögött számtalan szinkretizmus is áll, és az ő tiszteletére is gyermekeket áldoztak, valamint a zsidó vallás is gyakorolta eredetileg a szent prostitúciót. Véleménye szerint az egész Ószövetséget metaforaként kell értelmezni, semmi történeti hitelt, semelyik részének nem szabad adni a babiloni fogság előtti időkről, mivel szerinte az egész Tóra ekkor keletkezett, előtte semmilyen formában nem létezett a Tóra és annak hagyományai. Gondolom nem kérdés, hogy a bibliai minimalizmusnál is szélsőségesebb, mivel a minimalisták szerint legalább néhány dolgot el lehet fogadni. Nem áll meg az Ószövetséggel szembeni szkepticizmusnál, viszi tovább az Újszövetségre is: szerinte az újszövetségi csodákat is mind metaforikusan kell értelmezni, és Jézus valójában nem született szűztől, és véleménye szerint nem kellene Jézust abszolút történelmi személyként kezelni, mivel nem bizonyos. Szerinte az Újszövetség is igazából nagyrészt mese. Most jön a csavar az egész történetben, gondolom mindenki azt hiszi, hogy valláskritikus lehet. Nem, önmeghatározása szerint keresztény, római katolikus, és meglepően egy amerikai katolikus egyetemen tanított. Véleménye szerint mindez nem zárja ki a hitet abban, hogy Jézus Isten fia is volt metaforikusan, és mindez azt sem zárja ki, hogy higgyen a túlvilágban, Istenben. A vicc az egészben, hogy sok ateista kevésbé támadja a Bibliát, valamint a kereszténységet, az ábrahámi vallásokat. Véleményem szerint erre mondják azt, hogy: "Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak?". Gyakorlatilag nem hívő tudósok sokkal több hitelt adnak a Bibliának, mint Smith, aki "gyakorló római katolikus".


Mi a véleményetek róla? Szerintetek tényleg keresztény?



2022. szept. 18. 17:02
1 2 3
 21/26 A kérdező kommentje:

#20.

"Te mégis a mellett kardoskodsz, hogy szó szerint kellene értelmezni."


Idézz kérlek tőlem!


Aljas torzítás, amit csinálsz! A zsidók eredetéről például nem tudom honnan vetted, hogy nem kell szó szerint értelmezni. Aranyszájú Szent János kimondottan a Tóra zsidó értelmezése mellett szólalt fel. Természetes, hogy nem szabad a napokat szó szerint napként hinni, mivel az ókori Mezopotámia, meg nomád héber embere nem ismerte még a természettudományt annyira, mint mi, ezért a hosszú időszakokat napokra tömörítette össze, ezáltal az egész számára is érthetővé vált. A zsidók sem gondolkodnak konkrétan napokban a világ teremtését illetően, azonban aki keresztény az nyilvánvalóan kötelezően elfogadja, hogy Isten, El Shaddai az, ki az eget és a Földet teremtette. Ő mindennek az Atyja, illetve tulajdonképpen az Anyja is, mivel Isten nemtelen. Azonban Ádám és Éva történelmi volt Ágoston és az őskeresztények szerint is. Valószínű, hogy nem szőke hajú és kék szemű ideálok voltak, sőt, nem is úgy néztek ki, mint a mai emberek, hanem ősemberek voltak, azonban a Biblia nem is állítja róluk ezt, ez a későbbi vallásos művészeknek lett egyfajta képe róluk. Mózes sem választotta ketté olyan átélhetően a tengert, mint a remek filmekben, ez is a későbbi művészek egyfajta "beleélése". Valószínűleg a Jézus keresztjének darabjai sem eredetiek, de áldásom rá, ha valakinek ez a hitét erősíti.


A kereszténység pont hogy spirituális. A misztérium Jézus halála, megváltása és feltámadása. Azonban a miszticizmus, valamint misztika nincs középpontban minden keresztény irányzatban.


Saját maguknak mondanak ellent néha a liberális teológusok azzal, hogy néha az egész szöveg metaforikus értelmezésén, meg lelki értelmezésén rágódnak, néha pedig az egész valódi lelkiségét elvetik, kezdve a frigyláda szövetségével. Az Úr választott népe a zsidóság, a mai napig. Meg kell előttük emiatt hajolnunk, azonban Jézus Krisztuson keresztül új szövetség jött létre Elohim és az egész emberiség között.


Véleményem szerint elvetendő a túlságos ragaszkodás az egyházhoz. Én inkább vagyok Krisztus követője (görögül: keresztény), mint az egyház követője. Én lazán kiállnék az egyház mögül, és otthagynám az egészet, ha olyan tanítást is elfogadna a progresszivitás bálványozása miatt, mint a nyugati egyházak. Akkor kell az egyházat követni, ha az mindenben a Bibliához hűen cselekszik, nem beleerőltetve, nem belemagyarázva. Szerencsére a pápa megválasztása nagyon tanult papok, teológusok feladata, így ki van zárva jelenleg, hogy ez megtörténjen. Ki mit ért Krisztus egyháza alatt... Én, mint katolikus nyilván a katolicizmust, azonban minden egyház gyökere egyetlen egy: a Jeruzsálemi Ősegyház. Aztán valakik nagyon eltávolodtak tőle, valakik kevésbé...


Jézus és az apostolok is mondták ezt a zsidó imát is: „Halld, Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy.”


A mai keresztényeknek sem szabad elfeledni, hogy az Ószövetség és az Újszövetség Istene megegyezik, és az írás teljes egészében Istentől ihletett. Az Ószöv. a teremtéstől kezdve meséli el az emberiség és Isten, valamint Izráel népe és Isten kapcsolatát. Az Újszöv. pedig Jézus Krisztus csodálatos megváltását, és annak előtörténetét, valamint utótörténetét meséli el.

2022. szept. 20. 16:56
 22/26 anonim ***** válasza:

"Aljas torzítás, amit csinálsz!"

Pedig te problémázol ezen elejétől fogva... Vagy nagyon félreérthetően fogalmaztál.


"Aranyszájú Szent János kimondottan a Tóra zsidó értelmezése mellett szólalt fel."

Gondolod, hogy a zsidók értelmezése nem változott 2000 év alatt?


"Azonban Ádám és Éva történelmi volt Ágoston és az őskeresztények szerint is."

Bizonyára, akik 6000 éve éltek, rögtön miután Isten megteremtette a Földet.


"A kereszténység pont hogy spirituális. A misztérium Jézus halála, megváltása és feltámadása"

Szerinted spirituális, a többség szerint meg talán nem. A misztérium ennél sokkal több, például a Szentháromság megsejtése is egy misztérium.


"Az Úr választott népe a zsidóság, a mai napig. Meg kell előttük emiatt hajolnunk"

Aha... Valahogy erről a neoprotestáns szektákon kívül még senki se értesült. Javaslom, hogy olvasd el a zsidókért végzett nagypénteki könyörgés régi szövegét.


"Véleményem szerint elvetendő a túlságos ragaszkodás az egyházhoz."

Ezzel Krisztust veted el, mert az Egyház Krisztus titokzatos teste. Érdemes észben tartani.

2022. szept. 20. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 A kérdező kommentje:

#22.

Könyörgünk az Úrhoz, hogy keljen fel Izráel, és ismerje fel a valódi Megváltót.


A zsidóság a mai napig választott nép. Erre az antiszemiták ugrani szoktak, miszerint ez rasszista. Nincs itt semmiféle fajelmélet, az isteni kiválasztás pusztán azt takarja, hogy egyfajta közvetítő szerepet töltöttek be, és valamilyen szinten fognak is Isten és a világ között. A próféták nagyobb része közülük került ki, illetve maga a Messiás is zsidó volt (bármennyire is vannak, akik teljes verejtékkel próbálják cáfolni), ahogy az apostolok egy jó része is zsidó volt.


Amikor Mózes látja, hogy a nép bálványt (a borjú, pontosabban a bika Egyiptomban, illetve Kánaánban és sok más helyen is tisztelt állat volt) kezdett imádni, akkor összetöri a kőtáblákat, és megdorgálja a népet. Nem ragaszkodik hozzájuk erőteljesen, nem nézi el a hibáikat, azonban továbbra sem hagyja el őket, de egyértelműen kiáll mögülük. A mai embernek is hasonlóan kell cselekedni. Ha az egyház rosszul cselekszik az Úr színe előtt, ahogy Akháb király is eltévelyedett, akkor egyértelműen ki kell állni mögüle, ott kell hagyni a szokásokat, és az Úrnak tetszően kell azt visszaállítani.

2022. szept. 20. 22:11
 24/26 A kérdező kommentje:
Amúgy Jézus Krisztus második eljövetelekor minden tisztázódni fog, és Izráel és Izmáel is fel fogja ismerni a Krisztust.
2022. szept. 20. 22:13
 25/26 anonim ***** válasza:

"A zsidóság a mai napig választott nép."

Nézd már meg, hogy mire választotta ki őket Isten. De segítek:


"Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége."


Minden tudomásom szerint ez 2000 éve megtörtént, ezzel a kiválasztottság megszűnt, mert beteljesedett Isten ígérete. Jelenleg nincs semmilyen szerepük és megtérésükért kell imádkozni, hogy elmúljon konokságuk és Krisztusban ők is Isten gyermekei lehessenek.

2022. szept. 20. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:

A 20-asnak igaza van, a liberalis keresztenysegnek nagyon sok valtozata van, de te nem hatarozod meg, csak talalomra radobalod arra, ami neked nem tetszik.


Ha az angol konzervativ anglo-katolikusokkal azonosulni tudsz, akkor mondjad tenyleg batran, mert en is anglo-katolikus vagyok, csak liberalis anglo-katolikus. Akkor tudod, hogy nalunk nincs tanito hivatal, hanem a jozan eszre hagyatkozunk, es azt is tudod, hogy egy felekezeten belul megferunk a konzervativ, a standard es a karizmatikus anglikanokkal is. Ugyhogy nyugalom.


"Manapság kezdett el újra feltámadni hamvaiból a liberális teológia saját tapasztalataim alapján"


Mi az, hogy "manapsag"? 5 eve, 50 eve? Hol, melyik orszagban mikor?


"kezdve azzal, amikor a nyugati világban el kezdtek LMBTQ+ párok számára vallási szertartással esküvőket tartani, és mellékommentálták, hogy a Biblia csak szimbolikus, nem kell az erre vonatkozó tilalmat sem szó szerint érteni. A vallás el kezdett levilágiasodni, és ma már nem a hit határozza meg a közéletet, hanem a közélet a hitet."


Azt viszont biztos tudod, hogy jogallamban a vallasi eloirasok nem irhatjak felul az allam torvenyeit. Tehat ha egy allam torvenyhozasa (es nem a "kozelet") kimondja, hogy pl. nem lehet a melegekkel szemben diszkriminalni, akkor a vallas sem teheti meg.

Amig a vilagi erkolcs es a vilagi torvenyek buntettek a homoszexualitast, addig ez nem volt tema. De amikor a vilag fejlodni kezdett es altalaban a kisebbsegekkel szembeni diszkriminaciot tiltani kezdte, konfliktusba kerult az egyhaz melegellenes tanitasa a vilagi torvenyekkel. Az egyhazaknak lépniuk kell, kulonben ellehetetlenulnek.

Azokban az orszagokban, pl. nalunk Angliaban, ahol torvenyes a meleg / leszbikus hazassag (nem az LMBTQ+!), ha nem is adja ossze oket az anglikan egyhaz, nyiltan nem itelheti el. Ha te olyan orszagot akarsz, ahol ezt megteheti az egyhaz, akkor nem fogsz jogallamban elni.

Persze, hogy a kisebb egyhazak es a kisebb demokratikus allamok allamegyhazai gyorsabban alkalmazkodnak, mint a romai katolikus egyhaz, amely nagyon sok nem-jogallamban jelen van a vilagon, es hatalompolitikai okokbol is hezital.

De a liberalis keresztenyseg nem az "LMBTQ+"-tol szol. Es nem amiatt "tamadt el hamvaibol", mivel sose is volt halott.


"Ezen tanokat nem tudják semmilyen bibliai verssel alátámasztani, csak "a szeretet mindenek felett áll"".

Ez is erdekes.

2022. szept. 21. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!