Ha hívő voltál, most miért vagy világi ? Jobb így élni?

Nekem jobb. Vallásos nevelést kaptam, és gyerekként elhittem, hiszen a felnőttek mondták. Ahogy cseperedtem, egyszer belegondoltam, hogy a kereszténység mekkora mese. Kb. mint a télapó a rénszarvasos szánnal.

Legjobban az zavar, hogy azok, akik hisznek ebben a mesében, azt gondolják, hogy valamilyen magasabb szinten állnak. Egyfajta magasabb erkölcsi szintről tekinetenk le. Ennek meg semmi alapja nincs.

Az állam pedig nekik játsza át az iskolákat. Felnőtt emberek, fekete ruhában, párkapcsolat nélkül, egy szar mesében hisznek, és hatalmat kapnak a gyerekek felett. Közben a világ pedig teljesen más.

Ja, és a leggázabb a keresztény vallásban az eredendő bűn. Megszülettem, és máris bűnös vagyok. Ez pedig itt a hatalomról szól. A vallás papjai ezzel (és sok mással) szereznek hatalmat a szerencsétlen hívek felett. Pedálozzál nekik, hogy megbocsájtást nyerj! Na, nem!

Hívő családba születtem, rendszeresen jártam a családdal templomba, konfirmáltam, huszonéves koromig komolyan is vettem a vallást. Alaposan ismerem a Bibliát, a Heidelbergi Kátét, a református énekeskönyvet (aminek az énekeit egyébként a mai napig kedvelem, mert kedves emlékek fűződnek pl. a karácsonyi énekekhez... nem is értem azokat, akik a szirszar tapsikolós gitáros Istentiszteleteket kedvelik az orgona helyett).

Huszonéves koromban találkoztam egy paradoxonnal, amihez hasonlón korábban is sokat gondolkodtam, csak nem fogalmazódott meg így bennem, hogy ez egy paradoxon. Ennek az a lényege, hogy az ember lelke / szelleme (fordítástól függően) az ember maga, és a test az csak test. Viszont azt is tudjuk, hogy az agy biokémiája alakítja az ember gondolatait, emlékeit, érzelmeit, stb. Olyannyira így van, hogy az érzelmeket befolyásolhatjuk is kémiailag, például antidepresszánsokkal! Ez azért paradoxon, mivel ha a lélek és az agy biokémiája között lenne kapcsolat, akkor lennének olyan pontok, ahol a biokémia nem magyarázható, hanem például a lélek elindít biokémiai folyamatokat a tudomány törvényeivel nem magyarázható módon. Magyarán lélek nélkül is teljesen jól működik minden. (És ha nincs vallásos értelemben lélek, ami a tested nélkül is te magad vagy, akkor az egész megváltás történet értelmét veszti.)

Ezt a paradoxont próbáltam teológusokkal megbeszélni, de szerintem egyáltalán nem értették, hogy mire gondolok. Komolyan mondom, egyszer kaptam egy olyan választ, hogy "mesélték régen parasztok, hogy megölték a disznót, akkor könnyebb lett pár grammal a teste, mivel akkor szállt ki belőle a lélek, tehát itt a bizonyíték". Ez az illető hagyján, hogy tudományosan analfabéta, mert ez egy teológusnak megbocsátható, de szerintem még teológiailag sem teljesen helytálló ez a legenda.

Próbáltam aztán tudományokban járatos hívő emberekkel beszélni erről. Annál jobb választ nem kaptam, mint hogy nem tud választ nekem adni, ezért van a hit. (Kirkegaard filozófiájára hivatkozva.)

Ateistának nem nevezném magam, inkább agnosztikusnak. Az életem sokat nem változott azon kívül, hogy imádkozás, templomba járás, Bibliaolvasás helyett mással foglalatoskodom. Abban továbbra is hiszek, hogy az embernek szüksége van erkölcsre, törvényszerűségre, célokra, rendezettségre. Még ha egészében nem is meríti ki ezeket a kereszténység, szerintem jó alapokat ad. Akvinói Szent Tamás-féle erényetikát például nagyon kedvelem.

@4!

Miért nem veszed fel vele a kapcsolatot, ő talán jobban ki tudná fejteni tudományosan, hogy miért fake dolog azt hinni, hogy az éntudatot az agysejtek hálózata termeli ki.

"Miért nem veszed fel vele a kapcsolatot, ő talán jobban ki tudná fejteni tudományosan, hogy miért fake dolog azt hinni, hogy az éntudatot az agysejtek hálózata termeli ki."

Ez kimaradt. :-)

[link]

#5, 6

Kétlem, hogy szóba állna velem, mint idegennel. Mindenesetre adott tehát a témában nálam százszor járatosabb neurobiológus professzor, aki Istenhívő. Viszont vannak neurobiológus professzor kollégái, akik pedig ateisták. Az általad linkelt interjúban ez talán a kulcsmondat: "természettudományos bizonyítékaink pedig egyik álláspontra sincsenek".

Szóval megint Kirkegaard filozófiájánál tartunk, hogy el kell fogadni és hinni kell, nem racionalizálni meg okoskodni.

4-es

Távolálljon tőlem, hogy a világnézetedet kommentáljam, de az eredeti paradoxonhoz visszatérve (bár lehet, hogy én is azok közé tartozom, akik "egyáltalán nem értik, amire gondolsz".)

A test/ lélek elvileg nem úgy viszonyul egymáshoz, hogy a lélek az érzelmeink, az emlékeink, a gondolataink. Hiszen igazad van, a memória típusait, a gondolkodás folyamatait, az érzelmek hormonjait lehet tudományosan vizsgálni és leírni, a biopszichológiában, a neuropszichiátriában stb.

Amit a vallásban léleknek nevezünk, az inkább az emberi tudat, ami, azonkívül, hogy az emberiség intuitív alapon érzi, hogy létezik, az egyik legrejtélyesebb valami. Az, hogy az ember tudatában van önmagának és a létezésének. Tudatában van a tudatában levésének is.

Pl. amikor azt mondjuk, hogy az érzelmeIM, az emlékeIM, gondolataIM, lelkeM, agyaM. Akkor felvetődik, hogy KI az, akinek ez a mindenE van?

Vagy az, hogy az ember csinál, gondol vagy érez valamit - és aztán úgymond "kilép" önmagából, és kívülről nézi magát, "ezt most miért csináltam? igazam volt?" Mi vagy ki az a valaki, aki ezt csinálja?

A tudatot több ezer éve próbálja megérteni az emberiség, sikertelenül, természettudományos, filozófiai, vallási stb. szempontból egyaránt. Csak annyi a konszenzus, hogy valószínűleg van.

Innen persze odáig jutni, hogy akkor ez lenne a lélek, nagyon nagy ugrás, hiszen ahhoz előbb Istenben kell hinni. De kb. ez az, amit a keresztény vallás léleknek tart.

Ez alapján tehát nem a disznótoros lelkészhavernak van igaza, hanem a hívő tudós ismerőseidnek, akik azt mondják, hogy nem lehet tudni, ezért kell a hit - mármint ha hívő vagy. Ha nem vagy hívő, akkor gondolhatsz arra, hogy van ez a "valami", és nem tudjuk, mi, aztán egyszer megtudjuk vagy nem.