Hogy függ össze Szent Pál "aki nem dolgozik, ne is egyék" mondata a szegények segítésével?
Azt jelenti hogy törekedjen mindenki mások, a társadalom szolgálatára a tőle telő módon.
Elpocsékolni egy életet semmittevéssel vétek.
Nem vagyok vallásos, csak így értelmezem ezt.
Az tény, hogy a kéregetők, hajléktalanok jelentős része tudna dolgozni, csak egyszerűen nem akar.
Van (sok) olyan idős, nyugdíjas korú néni, akinek szintén nem elég a nyugdíja semmire. Ő nem koldulni megy, hanem attól függően, hogy mire képes, mihez ért, előállít valami (legyen az sütemény, dísz, termény, stb.) és ezt próbálja eladni.
Mennyivel másabb a két mentalitás.
Nem néztél utána személyesen ,hogy úgy van e, mert nem helyes az idézet,és így elferdűl a kérdés és a válasz is.Aki NEM AKAR dolgozni ne is egyék.Olvasd el rendesen:Pál,2. leve Teszónikai gyülekezetnek,3.részből:
Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket.
Pál apostol a lusták ,semmit tevők,munkakerülők ellen emeli fel a szavát!
Ha valamit hallasz ,nézz utána úgy van e ahogy mondják.
Ez azért nem ilyen egyszerű kérdés. Sokan nem azért kerülnek utcára, mert lusták lennének dolgozni. Számtalan oka lehet annak, hogy valaki utcára kerül. Ha meg egyszer elindult a lejtőn, nagyon nehéz onnan külső segítség nélkül helyreállni. Például munkát se nagyon kap az ember ha nincs bejelentett lakcíme.
Nekem is volt egy ismerősöm, akivel nem tudom pontosan, hogy mi lehetett a gond, de állandóan kihasználták őt. Nem jelentették be a munkáltatói, egyik hónapról a másikra élt, az albérletei is össze-vissza voltak, stb. Volt egy betegsége, ami miatt a párkapcsolatai sem alakultak jól. Nehéz élete volt, de én mindig is egy szorgalmas embernek ismertem őt. És volt, hogy az utcára került. Ha nem lett volna családi segítség, akkor valószínűleg hajléktalanként halt volna meg.
És nincs mindenkinek segítség, aki kihúzza őt a bajból. Az állam se nagyon törődik a perifériára szorult emberekkel. Nem nagyon kapnak támogatást, sőt a civil és egyházi szervezetek akik meg szeretnének segíteni rajtuk, sokszor csak ellenállásba ütköznek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!