Hány embert ölt meg a pszichiátria intezmémye és mennyit a szcientológia?
Illetve miért számítok szcientológusnak hogyha én ellenzem hogy az emberektől elvegyék a szabadságukat és jégvágóval roncsolják szét az agyukat?
Kinek ártottak a szcientologusok?
A pszichiátriának náci múltja van, ellenben a szcientológiával ami egy pozitív szemlelet, az embert alapvetően jónak tartja.
"Leah Remini színésznő egészen 2013-ig, 43 éves koráig volt a szcientológia egyház tagja, méghozzá gyerekkorától fogva. Kilépése után döntött úgy, hogy dokumentumsorozatot készít az ott tapasztaltakról. A Scientology and the Aftermath című sorozat már Emmy-díjat is nyert, az elmúlt napokban pedig megkapta negyedik Emmy-jelölését is. A sorozatban olyan emberek szólalnak meg, akik évekig az egyház tagjai voltak, vagy vezető pozíciót töltöttek be ott.
A dokusorozat szerint az egyházba belépő emberek életébe minden szinten beleszólnak, több családot szétszakítottak, miután az egyik fél kilépett az egyházból, sokakat pedig megfigyeltek, követtek, vagy zaklattak. Az Independent azt írja, a sorozatból kiderül, hogy nem is olyan egyszerű otthagyni a szcientológusokat, szabályosan meg kell szökni, és még az sem feltétlenül sikerül – volt aki azt mondta, őt az autópályán üldözték, miután elment. Egy nő pedig azt állítja, abortuszra kényszerítették, miután úgy lett terhes, hogy közben a Sea Org, az egyház vallási rendjének tagja volt. Remini elmondta, szerinte az emberek azért lépnek be a szcientológia egyházba, mert az az azt állítja, célt ad az életüknek, miközben valójában csak kihasználják őket..."
Ugyenezek a dolgok a pszichiáerekről is elmondhatóak.
Sőt konkrétan a pszichiáterek durvábbak.
Vicces hogy a szcientológiát olyasmivel vadolják amit a pszichiátria is ugyanúgy elkövetett.
Az egyik intézményesített a másik nem.
Miert ilyen birkák az emberek? Miert hisznek vakon az aljas orvosoknak? Nem veszik eszre hogy csak a pénz vezerli őket? Nem vagyok feltétlenül szcientológus kb 2 hete olvastam utana a témának, de azt már regebb óta tudom hogy a pszichiátria az ember felemlitésén és a gyogyszeriparon alapszik.
És mi van azzal az emberrel aki nem szcientológus de mégis ellenzi a kényszergyógykezeléseket, gyógyszeripart?
Minden embernek kötelessege gyógyszert szedni?
24#
„Az orvosokat miert vedik ennyire? A gyógyszerek felírása nem gyogyítás ezt kéne vegre belátni. Bezzeg a természetes kannabisz tiltva van.”
Ha például vakbélgyulladásod van, akkor működne a csupán természetes úton való gyógyítás? Próbáld ki, majd megtudod.
Teged nagyon behúztak...
Hány tanfolyamra csaltak már ki pénzt tőled? Mikorra igerik h clear leszel..?
Vallaskárosult...
Összeállt a „nagy” csapat:
U. Xorter
Ufokurtato007
A gyámhivatalra van futkosva
és az új tag: Detti
Ha hihetünk a nevének, akkor végre egy női tagja is van a „nagy” csapatnak. Nagyszerű, ez a szuper négyes hatalmas dolgokat fog véghez vinni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!