A cölibátust hasonlóan nehéz megtartani, mint a házassági hűséget?

Ez egy örökzöld, megosztó téma, hogy a katolikus papoknak cölibátusban kell élniük és hogy ennek milyen nehéz emberi dimenziói vannak. Az érdekes, hogy a közvéleményt nyilván elsősorban az érdekli ebből, hogy na nem szexelhetnek, az kevésbé hogy esetleg néha magányosnak is érezhetik magukat, hogy nincs kivel megbeszélni a napjukat.

Rengeteg vicc is született már arról, hogy sok pap sajnos nem tudja betartani a cölibátust, bár azért általánosnak nem nevezném, csak a média persze nagyon szereti az ilyen eseteket felnagyítani. Viszont arról nem esik szó, hogy a cölibátust tulajdonképpen a keresztény házassággal lenne érdemes párhuzamba állítani és azzal összehasonlítani, nem pedig a mai világban annyira divatos szabados szexuális élettel. Ha meggondoljuk a házasság sem csak örömből, boldogságból és frenetikus szexből áll, nagyon sokszor mély krízisek, sérelmek gyűlnek össze, amelyeket valahogy muszáj kezelni, ha már esküt tettek egymásnak. Igazából bizonyos szempontból még nehezebb is, mert már nem csak saját magadért kell felelősséget vállalnod és sok olyan problémával is szembetalálkozol, amivel egyedülállóként nem szembesülnél.

Ez volt az elmélet, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a válás és a hűtlenség nagyon sokszor előfordul. A média meg a fogyasztói társadalom is ezzel bombáz mindenkit, hogy lehet jobb és megérdemli, hogy boldog legyen, nyugodtan keressen új partnert, mert számára is létezik az "igazi". Ez azért azt mutatja, hogy a házasságban való kitartás sem messze olyan könnyű, mint amennyire sokan hajlamosak azt gondolni. Persze vannak akik példásan kitartanak egymást mellett és ügyesen megoldják a konfliktusaikat, szép mintát adnak tovább a gyermekeiknek, de nagyon sok esetben nem ez történik. Én valahogy úgy érzem a papoknál is kb hasonló arányban lehetnek, akik az esküjüket becsületesen megtartják, mások meg nem, szóval ha így nézzük már nem annyira nagy a különbség a két döntés komolysága közt.