Mi van, ha jó ideje azt érzem, Isten papnak hív, de egyszerűen irtózom tőle, ha arra gondolok, hogy így viszont nem házasodhatok?

Egyébként Római katolikus vallású vagyok. Kb egy fél éve tértem meg. Egy ideje erősen kavarog már ez a fejemben és képtelen vagyok megszabadulni tőle. De egyszerűen kiver a víz, ha a cölibátusra gondolok. És nem, nem azért amire a legtöbben gondolnak. Nem a kupakolás az, amit nem tudnék elengedni egy életre. Bőven, de bőven elég Isten szeretete ami kiárad a szívembe, és ha csak úgymond a szextilalom lenne az egyetlen gond akkor igazából nem is lenne olyan nagy baj. Viszont én egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy úgy éljem le az életem, hogy ne legyen egy társam, egy másik felem. Egy nő akit szerethetek, és vele együtt élhessem le az életemet törekedve arra, hogy együtt jussunk el az üdvösségre. Szóval abszolut nem arról van szó, hogy a szexről nem tudnék lemondani. Persze a házasság azt egyértelműen magával vonzza, szóval nyilván nem azt mondom, hogy nem élnék vele ha lenne rá lehetőségem, de nem ez az a dolog, ami annyira hiányozna. Hanem az hogy megosszam a bennem lévő szeretetet másokkal. Jól tudom, hogy egyedül Isten tudja mi az igazán jó nekem. És hogy egyedül ő tudja kitölteni a bennem lévő űrt. De annyira lelombozó mikor arra gondolok, hogy papként nem lehetne családom, akivel úgy igazán megtudnám osztani a bennem lévő szeretetet. Persze nyilván papként is az lenne a legfőbb dolgom hogy hirdessem az örömhírt az embereknek és mindenki iránt szeretettel legyek. De azért tudjuk hogy a kettő ég és föld. Illetve az apaságra is nagyon vágyom. Talán ez az amit a legnehezebb lenne elengedni. Hogy saját gyermekeim lehessenek. Annyira szeretnék gyerekeket és szeretetben, boldogságban felnevelni őket, azzal a nővel akit szeretek. Lehet ez kissé önzően hangzik, és talán igaza is van annak aki igy gondolja. De én tényleg csak szeretni akarok. És szeretve lenni. Semmi más vágyam nincs. Nem akarok hadakozni Istennel, de nagyon nehezen érint most ez engem. Egyszerűen nem tudom, hogyan tudnék erről lemondani.

Kérem a rosszindulatú kommentelők, 1 mondattal válaszolók kerüljenek, illetve azok akik csak ki akarnak oktatni szintén görgessenek csak tovább.

Nem az volt a célom ezzel, hogy ellenszenvet váltsak ki másokból, az meg pláne nem, hogy azt igazoljam, én bizony sokkal jobbam tudom, hogy mire van szükségem, mint Isten. Csupán csak nehezen élem most ezt meg.

Mindig is úgy gondoltam, hogy úgy tudom legjobban szolgálni az Istent, ha egyszer megházasodom, és lesznek sok gyerekeink akiket tényleg szeretetben nevelgethetünk. És ezzel tulajdonképpen egyfajta példával is szolgálhatunk az emberek számára.(nem, a példa alatt abszolút nem azt értem, hogy felvághassak mások előtt azzal, hogy nekem milyen marha jó életem van, meg hogy engem az Isten milyen kivételesen szeret). Olyan példa amiből az jön le az emhereknek, hogy mennyire is jó kereszténynek lenni és Krisztust követni. Hogy mennyi szeretet jár ezzel, ha az ember igazán felteszi az életét arra, hogy Istent szolgája, ellentétben azzal ahogyan ezt sokan kétsegbe vonják. Azt állitva, hogy hinni micsoda ostobaság. Meg hogy a kereszténység is csak hülyeség. Engem tényleg csak az vezérel, hogy megoszthassam a szeretetemet másokkal. És ezt én leginkább egy családban tudnám elképzelni. Viszont nagyon fáj, hogy Isten ezt jelenleg nem így gondolja.